Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-04-27 / 17. szám

Nyilt-tér. (E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk.) Nyilatkozat. Alulírott Weber Albert gépkereskedő pápai lakos úgy saját személyem nevében, valamint Béla fiam személye nevében is ezennel be­ismerjük, hogy Béla fiam Mayersberg József ürat, pápai lakost becsületében, emberi tekinté­lyében úgy jelenlétében, valamint titokban is az utcai közönség előtt, valamint az izraelita templomban is gyakrabban megsértette. Be­ismerjük továbbá azt is, hogy Béla fiam fent nevezett urat Rapoport Vilmos úr, helybeli lakos házában szombaton, azaz 1934-ik év július hó 14-én a kapuszin alatt meglesve, orozva meg­támadta és tettleg bántalmazta, minélfogva úgy Béla fiam nevében, valamint saját személyem nevében is Béla fiamnak mindezen jogtalan, embertelen cselekedeteiért ezen úton kérünk Mayersberg József úrtól, pápai lakostól bocsá­natot. Pápa, 1935 április 15. Weber Albert. Tanú: Rapoport Albert. Biedermann Tóbiás. Weber Béla. Ne dotofsiL el rossz esernyőjét és tenniszütőjét, mert azokat szakszerűen meg­javítom, átalakítom és behúzom. Hangszerjavítást, vonószőrzést vál= lalok, hegedühurok olcsón beszerezhetők. Heimler Bele esztergályos, Fő-utca 19. sz. alatt. Bármily alkatrészt 4 órán belül szállítok! Traktorok, autók, motorkerékpárok, malmok, téglagyárak, cséplő­gépek, szántógépek, motorikus gépek és mindenféle iparüzem részére. OEVÓS- ÉS GÖJlGÓSCSJl&ÁGVAK. Tömítések, bőr- és gummi hajtószíjak, kenőolajok, zsirok, gummi­áruk, tömlők, üzemszükségleti anyagok CMSXEO MIKLÓS Pápa, Fő-tér 20. s^o&il^leíe Telefon: 145. 3 kg-os csomagokban kg=ként O fillérért az orth. izr. hitközségnél kapható. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy néhai dr. Antal Géza hagyatékában szereplő mintegy 458 li­ter 1922. évi somlai bor, 40 fél li­teres palackban levő tokaji aszú és 25 üveg palackbor 1935 április hó 29-én délelőtt 11 órakor a legtöbbet ígérőnek nyilvános magánárverésen egy, esetleg több tételben el lesz adva a református püspöki pa­lota udvarán. A vevő tartozik a vételárat azonnal le­fizetni és a bort a hordókból azonnal saját hordaiba lefejtve elszállítani. Esetleges adó és illeték a vevőt terheli. 1 Pápa, 1935 április 25. Dr. Tóth Endre ; bíróilag kirendelt zárgondnok, i KÖLCS EI-UTC A 6. szám alatt kétszobás lakás fürdőszobával május l=re kiadó. Poloskát ===== ciánnal olcsón és felelősség mellett irt j Dattler Sándor i Első Pápai Féregirtó Vállalata \ Rákóczi-utca 21. — Csótányirtó ! por nálam jutányos áron kapható. ! sa ro Höloyefe.: Kötött selyem blúz Ptillover „ „ combiné Divatöv „ „ hálóing Harisnya Uralc: Nyakkendő Ing Gallér Pyjama Kalap Zokni 3 divat Pápa, Kossuth L. utca 32. (Postával szemben.) 1 botmíí v ywmaaE Szenzáció! SEZLON P rím a kidolgozásban,sürün rugózva, „ 8 évi jótállással 0%3 r REKAMÍER izlése s> modern kivitelben ágy- QR D nemu-tartoval, 12 evi jotallassal * FOTEL-ÁGY n aPP a l, íoíe!, éjjel ágg ló- -- p szőrrel, 10 évi jotallassal . * J> r PAPLANOK készítését és minden e szakmába vágó javításokat a legjobb anyagból izléses, modern kivitelben jutányos árban vállalom. Szenzáció ! ' kárpitos és paplankészítő Pápa, Szent!ászló-utca 5. szám. Dunántúl legnagyobb és legolcsóbb beszerzési forrása! Viszonteladóknak árengedmény! és jól vehet KORCSMÁROS asztalosnál Széchenyi-utca 5. szám (az Ipartestülettel szemben). Saját készítményü hálószobák, ebéd­lők, kombinált szobák állandóan raktáron. KÁRPITOS-ÁRUK: Rekamierek, fouteilok, divánok, stb. SEZLÓN: Már 3©-— pengőtől. Vét el kényszer nélkül tekintse meg raktáramat! 131/935. vght. szám. r Árverési hirdetmény. Dr. Fischer Egon bpesti ügyvéd által kép­viselt Krausz Lajos bpesti cég javára 59 P 04 f tőke és több követelés járulékai erejéig, a pápai kir. járásbíróság 1934. évi 893. sz. vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi junius hó 22-én lefoglalt, 1720 pengőre becsült ingó­ságokra a pápai kir. járásbíróság Pk. II. 6140/ 1935. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a következő megnevezett, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatban nincs, — végrehajtást szen­vedő lakásán: Pápateszéren, folytatva Vaszaron leendő megtartására határidőül 1935. évi május hó 3. napjának délután 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, autó, zon­gora és sajtgyártási eszközök s egyéb ingóságo­kat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a becsár 2/ 3-részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a hely­színen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Pápa, 1935. évi április hó 4-én. Asztalos kir. bir. végrehajtó. Tisztelettel értesítem Pápa város nagy­érdemű közönségét, hogy SZŰCS 3 üzletemet a Kossuth Lajos utcából Anna-tér 6/fo. számú saját házamba helyeztem át. Mindenféle szőrmék, valódi róka-boák stb. 50°/o«kal olcsóbban! Szőrméket nyári gondozásra ugyan­csak 50%-kaí olcsóbban elvállalok! Pápa, Anna-íér O/lb. A pápai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 800/1935. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat, A Pápai Általános Bank végrehajtatónak végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az újabb árverést 900 P tőkekövetelés és já­rulékai behajtása végett a pápai kir. járásbíró­ság területén levő, Nagytevel községben fekvő, s Strudl Jánosnak a nagyteveli 197. sz. tkvi betétben I. 1—4., 14—17. sor-, 326, 327, 328, 329, 1840, 1841, 1843. hrsz. illetőségére 2340 P, II. 1—3. sor-, 337/2., 2049, 2050. hrsz. illetőségére 420 P, f 1. sor-, 335. hrsz. illetőségére 150 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1935. évi május hó 13. napján délelőtt 9 órakor Nagytevel községházánál fog­ják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár kétharfhadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatáro­zott árfolyammal számított óvadékképes érték­papirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezé­séről kiállított letéti elismervényt a kiküldött­nek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 :LX. t.-c. 147, 150, 170. §§.; 1908 :LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár szá­zaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.) Pápa, 1935. évi március hó 21. napján. A kiadmány hiteléül: Turchányi s. k. Kapossy s. k. tkvvezető. (P. H.) jbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom