Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-04-27 / 17. szám

MINDEN MEGJELENIK OMBAT ON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A népies szociális és gazdaságpolitikai programm egyik lényeges pontja a munkaalkalmak szaporítása, tehát a munkanélküli tömegek számának apasztása. Velejárója a munkaalkalmak szaporításának, a tömegek felvevő és fogyasztóképességének természetszerű növekedése. így tehát a munkaalkalmak nyújtása az a gazdaságpolitikai kezdeményezés, amely megindítja az egész gazdasági élet gépezetének lendítő kerekét. Helyes érzékkel és a gazdasági élet szabályszerűségével számolva nyúlt a kormány ehhez a kérdéshez, amikor két fontos rendeletet adott ki, amelyek az építkezések és tatarozások előmozdítása érdekében lényegesen kiterjesztik azokat az adókedvezményeket, amelyek eddig ezekkel a munkálatokkal kapcsolatosak voltak. Közismert valóság ugyanis is, hogy az építőipar az, amely legtöbb munkáskezet, legtöbb kisiparost és napszámost foglalkoztat. Ha lendületet nyer az építkezés, akkor úgyszólván az összes ipari szakmában több a munka, több ember keres, több ember fogyasztóképessége növekedik. Valóságos összefüggő gazdasági láncolat első szeme az építkezési ipar. Ezért várják aggodalmas reménykedéssel az építkezés megindulását azok a kisiparosok is, akik látszólag az építkezésnél nincsenek érdekelve. Pedig érdekelve vannak. Mert, ha a kőmíves, asztalos, lakatos, ács, cserepes, mázoló, festő, üveges stb. munkaalkalomhoz jutnak, akkor több ruhaneműre lesz szükségük, mert hiszen ruházatuk a munkában kopik és több élelmiszerre, mert hiszen a dolgozó ember többet is fogyaszt, mint a munkanélküli és többre, jobbra is telik neki, mint a munkanélkülinek. A kormány tehát a gazdasági élet áramvezetékének azt a hálózatát telíti az építkezés támogatásával jótékony feszültséggel, amely az iparnak minden szakmáján végigvonul és az egész hazai kisipart mintegy láthatatlan érdekközösségben fűzi össze. De nem marad ki ebből az érdekközösségből a mezőgazdasági termelő sem, mert hiszen több liszt, több hús, több főzeléknemű, tej és tejtermék, sőt bor is fog fogyni ott, ahol építkezés folyik. Több mezőgazdasági termény talál tehát belföldön fogyasztási piacot. Szociális szempontokból különösen kiemelendő a kormány építkezést támogató rendeletének az az intézkedése, amely 15 évre teljes és azontúl 10 évre terjedő ötvenszázalékos rendkívüli ideiglenes házadómentességet biztosít az egylakásos családi házak számára. Hogy szociális és etikai, főleg azonban a kormány programmjában előkelő rangsort elfoglaló családvédelem szempontjából mit jelent az egy család számára lakásul szolgáló kis házak építésének előmozdítása, az bővebb magyarázatra alig szorul. »Az én házam, az én váram!« Ezt mondja a közmondás és igaza van. Valóságos vár az a családi ház, amely csak a családé, mint az állami lét alapját alkotó társadalmi egységé. Régóta hangoztatjuk, hogy jelentékeny az az áldozat, amit a kormány az építkezés megindítása érdekében adókedvezmények alakjában hoz. Az adóbevétel azonban, amely az adókedvezmények nyújtása következtében elmarad, nem elveszett pénz, hanem nagyon is hasznosan befektetett erkölcsi és anyagi tőke. Erkölcsi tőke, mert szociális jólétet szolgál, megelégedett polgárokat teremt, anyagi tőke azért, mert a munkaalkalmak nyújtása sokezer ember teherbiróképességét emeli, sokezer adófizető polgár közteherviselőkészségét fokozza. Nagyon kívánatos volna, hogy az adókedvezmények nyomán ne csak a nagy városokban, de a vidéken, a kisebb városokban, sőt a falvakban is meginduljanak az építkezések. A pápai aszfalt kozmetikája * A mult század elején Pest város közgyűlésén azt az indítványt tette az egyik városatya, hogy fásítsák be a főváros tereit. A városatya indítványát megrökönyödéssel utasították vissza, azzal indokolva, hogy a fák nem egy város terére, hanem az erdőbe valók. Azóta az izlés óriási fejlődésen ment keresztül. A város szépítése ma minden város legfőbb gondját képezi. A célszerűség figyelembevételével a művészi szépérzék és jóizlés nagy igényességével, semmi anyagi áldozattól vissza není riadva igyekszik a város képét minél szebbé varázsolni. Mindent a legnagyobb programmszerűséggel, körültekintéssel, alapossággal. Egyik alapelve ennek a városszépítésnek az, ami a mult század elején még megütközést váltott ki, hogy a város sivár kősivatagját virágok, fák, kertek békés zöldjével, víz, kutak, tavacskák üdeségével élénkítik, teszik szebbé. Városaink ebben az ízlésben szinte máról-holnapra cserélődtek ki, frissé, fiatallá váltak. Pápa sem akart hátul maradni. Megjelent a kozmetika a pápai aszfalton is. Megkezdődött a város utcáinak, tereinek füvesítése, virágosítása, kertesítése. — Időben tehát semmi esetre sem maradtunk le. A szépítő munka megvalósítása mellett azonban nem mehetünk ei szó nélkül, mert ezen a téren aggasztó jelenségeket tapasztalhatunk. Ilyen jelenség a művészi izlés magasabb igényének hiánya. Egy-egy utca, vagy tér-részlet megoldása olyan gyöngén sikerült, hogy az legföljebb egy község terére, de semmi esetre sem Pápára való, amelyik mégis művészibb, városibb stílust kiván meg. Gyakori jelenség a célszerűség és gyakorlati követelmények mellőzése, a cél szemelől tévesztése. A mindenáron kertesíteni akarás által, a célt szemelől tévesztve gyakran olyan helyeken végeztek ilyen munkálatokat, ahol arra egyáltalán szükség nincs, ahol jóizlés-ellenes, ahol szinte humorosan hat vagy épen közlekedési szempontból veszélyes, gyakorlati szempontból káros. A további hiba az, hogy, ha egy ötlet megszületik, a következő pillanatban már meg is valósítják, így aztán csak a kivitelezésnél derül ki, hogy helytelen dolgot csináltak. Hiányzani látszik tehát a kellő tervszerűség, az átgondoltság. Jellemző lépés volt a közelmúltban, amikor a Fő-utcában megjelentek a fák. A fásítást végző munkások centiméterrel a kezükben mérték ki, hogy melyik fának hova kell kerülnie. Centiméterrel ültetni lehet a pesti Andrássyúton, ahol az úttest olyan széles, s a házsorok olyan magasak, hogy a fasorok zöld szalagja sem forgalmi akadályt nem jelent, sem utcaképi zavart nem okoz. De ott, ahol közvetlenül a kis házak elé kerülnek a fák, mint a Főutcánkban is, ahol üzietkijáratokat, ablakok világosságát zavarja meg, ott nem méterrendszeren, hanem házakhoz kell alkalmazkodnia, bizonyos szimetriális követelményekkel. Tessék megnézni a fák elhelyezését, például a városháza előtt. Hogy az egész fásítás nem elég előrelátással történt, beigazolta a gyakorlat, mert egyes háztulajdonosok azonnal kiszedették a fákat, a Fő-utca járásbirósági szakaszán pedig, amint azt különben az első pillanatban meg lehetett jósolni, az összes elültetett fákat kikellett szedni, mert kiderült a szépítésnek forgalmi szempontból való helytelensége. * A lényegében helyes intencióju cikknek helyt adtunk ugyan, de kijelentjük, hogy mi az eddig végzett szépítési munkálatok zömét jónak tartjuk. A szépítési bizottságnak az ügyek intézésébe leendő bevonását részünkről is helyesnek tartanok. Szerk. S így megy ez az egész vonalon! A városnak tehát be kell látnia, hogy a szépítést nem lehet teljesen egyénileg intéznie, mert itt több szempont mutat irányt. Elsősorban a célszerűség s a gyakorlat szempontja, másodsorban a művészi Ízlésnek az adott helyhez való alkalmazása. Nem lehet például szűk utcákba nagy lombkoronájú fákat rakni. Mindezt egy ember nem csinálhatja, ide sok szem, sok izlés és sok hozzáértés szükséges. A városszépítés tehát máskép meg nem oldható, rnint úgy, hogy abba minél több embert vonjanak bele. A pápai képviselőtestületben is működik az építési és szépészeti bizottság, bár ennek véleményét szépítő szempontból nem szokták figyelembe venni. De különben sincs elég olyan tagja a bizottságnak, amelyik ezekkel a kérdésekkel érdemlegesen foglalkozhatna. Még ha lenne is komoly szava a város szépítésében, akkor sem zárkózhatna el az elől, hogy a képviselőtestületen kizül álló szakértőket is meghallgassa, végre is a képviselőtestületben nincs benn minden művészi izlésű ember. Más városokban a működő szépészeti bizottság mindig kikéri a szakértők véleményét. Minthogy a város erre eddig semmi hajlandóságot nem mutatott, a nyilvánosság előtt pendítem meg a hangot, melyet bizonyára sok ember tesz magáévá, hogy, mivel Pápán nemcsak a városháza lakik, de még néhányan, nem nézhetjük szó nélkül azt, hogy az adófizetők verejtékes pénzéből úgy szépítsék a várost, hogy az adófizetőnek vele kárt okozzanak, hogy a jóizlésű emberek szépérzékét bántsák. Mikor a városban számtalan arra hivatott ember, rajztanár, művész, esztéta van, akik a városszépítési problémák megoldására a leghivatottabbak. Ha a helyzet nem változik, alakuljon meg egy városszépítő társaság, akár önállóan, akár valamelyik egyesületen belül, — mint a Kaszinó, a Jókai-kör vagy a Közművelődési Egyesület kebelében — dolgozzon ki terveket, tegyen indítványokat. Tagjainak, vezetőinek súlyával, befolyásával hasson oda, hogy a város kénytelen legyen véleményét meghallgatni, terveit elfogadni. Abban a reményben teszek pontot, hogy cikkem visszhangra talál azoknál, akik súlyt helyeznek arra, hogy Pápa ne utolsó legyen a városok versenyében. Horváth Elek. Balkáni statisztika. (rriy) Mindazoknak, akik a magyarság mai életviszonyaival foglalkoznak, sokszor kell talán akaratlanul is Széchenyi István igen jellemző szavaira emlékezniök. E szavakban kishitűségünket ostorozza a nagy magyar, mondván: — Ha arról lehetne szó, hogy egyetlen pillanat fellángolása naggyá tehetne bennünket és megoldhatná sorskérdéseinket, akkor sem lehetne többé kételkednünk hazánk jövőjében. Mert egy rövidke videig lelkesedni, aztán ellanyhulni, kétségbe esni senki sem tud jobban a magyarnál. Az elszakított magyar kisebbségek sorsa juttatja eszünkbe ezeket a szavakat, mert ha a területi kérdések foglalkoztattak is bennünket, de annál kevesebbszer vetődött fel az a nem kevésbbé fontos kérdés: mi volna a teendő, hogy a kisebbségi magyarság megmaradhasson a maga magyarságában, nyelvében épen úgy, mint hitében és kultúrájában. Odaátról egyre riasztóbb hirek zörgették lelkiismeretünk ajtaját, hogy azon keresztül tudatunkba jussanak azok az események, amelyek az erdélyi magyarság életét fenyegetik. Az elfogultság tudvalevőleg épen keveset törődik az eszközök megválogatásával.