Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-01-12 / 2. szám
ságoló határozatot nem hoztak, amely a törvényes rendelkezéseknek meg nem felelne, vagy erkölcsi szempontból kifogásolható lenne. Ez adódik abból a körülményből is, hogy az önkormányzat szervei munkaadók és alkalmazottak, akik az ügyeket alaposan megvitatják s az egyes érdekeltségek igyekeznek a megbizóik érdekeit megvédeni. így még esetleg elfogultság sem tételezhető fel róluk. Az önkormányzati szervek a munkaadókra birságot csak a legvégső esetben szabnak ki s a szervek legnagyobb örömére fog szolgálni, ha minden munkaadó a saját jól felfogott érdekében teljesíteni fogja a törvény által előírt kötelezettségét s többé soha nem lesz kénytelen munkaadót megbírságolni. Ferenczy János az OTI veszprémi ker. pénzt, választmányának tagja. tankból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A kormány összetételében fontos változások történtek e héten. Popovics Sándor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, magas életkorára és betegeskedése miatt nyugalomba vonult s helyébe a kormányzó dr. Imrédy Béla pénzügyminisztert nevezte ki, aki korábban a bank igazgatója volt. A pénzügyminiszter helyettesítésével Fabinyi keresk. miniszter bízatott meg, e megbízással szemben Kállay Miklós földmívelési miniszternek agrárpolitikai szempontból kifogásai voltak, s ezek miatt tárcájáról lemondott. Földmívelesügyi miniszternek a kormányzó dr. Darányi Kálmán min. elnökségi államtitkárt nevezte ki, akinek e téren már a Gömbös-kormány első megalakulásakor is felajánlva volt. Helyébe min. elnökségi államtitkárnak dr. Tahy László berni követ került. A m. kir. honvédség vezető tábornokai közül vitéz Kárpáthy Kamilló gyalogsági tábornok honvéd főparancsnok, Vogt Waldemár és Rőder Vilmos gyalogsági tábornokok benyújtották nyugdíjaztatás iránti kérelmüket. A tábornokok távozása azzal a gyakorlattal kapcsolatos, amely szerint öt évenként kicserélik a hadsereg főbb vezetőit és egyébként 1 is teljes szolgálati idejüket már betöltötték. A honvédség új főparancsnoka Shvoy István tábornok, a szombathelyi vegyesdandár parancsnoka, a székesfehérvári megyéspüspök testvére lesz. Vogt és Rőder tábornokok helyébe vitéz Somkuthy József és Sipos József altábornagyok kerülnek. Imrédy Béla, a Nemzeti Bank új elnöke kinyilatkoztatta, hogy kinevezésével a valutaés hitelpolitika folytonosságának fönntartása és az céloztatott, hogy az együttműködés, amely a pénzügyminiszter és jegybank eddigi viszonyát is jellemezte, továbbra is hatékonyan biztosíttassák. További célja a hiteléletnek a szükséges alapokra való helyezése és az ország gazdasági fejlődésének szolgálatába állítása. Súlyos feladat egy kimagasló férfiú utódjának, de minden erejével azon lesz, hogy folytassa az ő művét, a nemzetközi hitelélet szövevényes hálózatában önálló magyar pénz- és hitelpolitika fönntartását. Budapest székesfőváros e héten választotta meg rangban harmadik főtisztviselőjét, a második alpolgármestert dr. Lamotte Károly személyében, aki 156 szavazattal jutott az előkelő pozícióba. Lamotte eddig a főváros pénzügyi tanácsnoka volt és nagy érdemei vannak a Községi Takarékpénztár, valamint a tisztviselői jóléti intézmények létesítése terén. Rómában e héten különböző szerződések aláírásával befejeződtek Laval és Mussolini tanácskozásai. A szerződések az olaszoknak gyarmati téren nagy előnyöket biztosítanak, garantálják Ausztria függetlenségét és a többi érdekelt hatalmak remélt hozzájárulásával biztosítani kívánják Középeurópa békéjét, kizárva az erőszakos, de megengedve a békés revízió lehetőségét. Németország ellen, mellyel Laval szintén személyes kapcsolatot óhajt teremteni, semmi oly határozat nincs a szerződésben, mely csatlakozását lehetetlenné tenné, így nincs szó benne jelenlegi fegyverkezésének törvénytelennek minősítéséről. Laval RóTudja meg ön is, hogy már 72. fillértől kezdve saját termésű kitűnő Tokajbegyaljai borokat kaphat HOFFMANNJÓZSUA üzletében — Kistér 1. (Piatsek gyógyszertárral szemben) Szombaton este 5 órakor nyit! mában léte alatt tisztelgő audencián volt a pápánál is, akinél 70 év óta francia államférfi nem fordult meg. Audenciája alkalmából X. Pius pápa Lavalnak a Piusz-rend nagykeresztjét adományozta. Genfben ismét együtt ül a Népszövetség. Jelenleg a pénzügyi bizottság ülésezik, s itt a magyar kormányt Imrédy, a Magyar Bank elnöke képviseli. A teljes ülésre megbízottak gyanánt Kánya Kálmán külügyminiszter és Eckhardt Tibor orsz. képviselő utaztak ki egy kisebb delegációval. Magukkal vitték kormányunk 26 gépírásos oldalra terjedő jelentését a mult határozat alapján megejtett vizsgálatról. E jelentés a kérdés minden apró részletét megfelelő világításba helyezi. A Saar-vidéki népszavazás első része, melyben a hivatalnokok, állami alkalmazottak és betegek vettek részt, elmúlt vasárnap rendben lefolyt. A főszavazás most következő vasárnap lesz, a már lefolyt csak azért volt szükséges, hogy a hivatalnokok a vasárnapra várható rengeteg forgalmat lebonyolítsák, (vagy 100.000 ilyen szavazót várnak, magából Németországból 58.000-et). Viszont a szavazás előre látható eredménye alapján arra is el vannak készülve, hogy az u. n. szeparatisták nagy tömegekben fognak menekülni a Saarvidékről. — A népszavazás eredményét a szavazás elnöksége hétfőn es'fe rádió útján tu^ datja a világgal. Telefon 194. JÓKAI Telefon 194. MOZGÓ SZÍNHÁZ BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI = Január 11—12—13., péntek—szombat—vasárnap. HELYET AZ ÖREGEKNEK Szőke Szakái! vígjátéka. Január 15—16., kedd—szerda. Csak te . . . és senki más Róbert Stolz és U/alter Reisch nagy kiállítású zenés vígjátéka. — Rendezte: Carmine Galloné. Művészi vezető: ioc May. — Főszerepben: Carl Brisson és Francis Day. FLAMAND NÉPE Látványos ismeretterjesztő. „Fox" hangos vílághíradó. Január 17., csütörtök. Csak egy napig! CSÓKKAL KEZDŐDIK NORMA SHEARER ez idei egyetlen filmje egy modern asszony két nagy szerelmének regénye. — Többi főszereplők : Róbert fflontgomery és Herbert Marshall. DILETTÁNS DÉMON Burleszk. Főszereplő: Zazu Pits. Január 18—19—20., péntek—szombat—vasárnap. A Bécsi Filharmonikusok zenekarának közreműködésével MESÉL A BÉCSI ERDŐ Bájos filmoperett Johann Strauss zenéjével Rendezte : Georg Jacoby. A főszerepekben: Magda Schneider, Georg Alexander, Wolf Albach Retty, Leo Slezák. SCHU/EIZI ALPOK GYÖNGYE Utazási film. Hangos magyar vílághíradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon 3/47 és Vaö, vasár- és ünnepnapokon ^24,6 és Va9 órakor Jegyelővétel délelőtt U—12-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjUk 1li órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Ausztriából e héten ismét riasztó hirek érkeztek abból az alkalomból, hogy a bajor határ felé nagyobb csapatszállítások történtek. Ez állítólag az osztrák légionisták tervezett betörésének elhárítására irányult volna, a kiadott félhivatalos közlemény azonban csupán rendes határmenti csapatfelváltásról szólt. Ettől függetlenül azonban ismét történt a héten több letartóztatás nemzeti szocialista lázadás gyanúja miatt. Törökországban a Márvány tenger partján több nap óta ismétlődő földrengések voltak, amelyek néhány kerületben igen nagy pusztítást vittek végbe. Házak százai dőltek össze, maguk alá temetve nagyon sok embert is. A mentési munkálatokat a nagy hideg akadályozza. A megrémült lakosság arra kéri a kormányt, telepítse őket át az ország más vidékére, ahol nem kell földrengésektől tartamok. A Pápai Hírlap és a Tükör együttes előfizetése. Harmadik évfolyamába lépett a magyar középosztály legkedvesebb folyóirata, a Tükör. Gyorsan megszerzett páratlan népszerűségét mindenképpen indokolja ez az új szám is, amely változatos tartalmával, szebbnél-szebb fényképeivel, mulatságos rajzaival eseménye a magyar irodalomnak. Érdekes cikkek a Saar-vidékröl, a világ nagy fegyvergyárosairól^ Tahiti szigetéről, az angol királyi családról. Érdekes művészi kuriózumot tár fel Rexa Dezső a régi Pest- Buda életéről, elbeszéléseket, verseket, humoros történeteket Bodor Aladár, Nagy Lajos, Fenyő László, Szitnyai Zoltán, Marconnay Tibor, Szegedi István írtak ebbe a számba, amelynek páratlanul gazdag képanyaga a világ minden tájáról, a divat, a film legújabb eseményeiről számol be. Uj nagy pályázatot is hirdet ez a szám, páratlanul gazdag díjakkal, hogy tovább is kedvezhessen olvasói és előfizetői nagy táborának, akik ma már hirdetik a Tükör egyre növekvő népszerűségét. A Tükör új évfolyamára ezennel együttes előfizetést hirdetünk lapunk előfizetőinek. Az együttes előfizetés kedvezményes díja, melynek ellenében a helyi sajtó nélkülözhetetlen hírszolgálata és a legszebb képes havi folyóirat pazar füzetei, a Tükör által nyújtott minden kedvezménnyel együtt állnak rendelkezésre a következő : negyedévre 3*76 P, félévre 7'52 P, egész évre 14 72 P. Az együttes előfizetés olcsóbb, mintha lapunkra meg a Tükör-re külön-külön fizetnek elő, azonban az együttes előfizetők is teljesjogu tagjai annak a szellemi közösségnek, amely e nagy magyar folyóirat körül szives-örömest csoportosul. S P 0 R T. Mit várhatunk a tavaszi fordulótól ? A sportkörökben a csendes téli esték fő témája a közeledő tavaszi fordulók leendő futballeseményei. A sportvezérek, valamint a társadalom, kíváncsian lesik a pályakapuk nyitását, a labda elindítását, a csapatok nagy küzdelmeit, a pontok szerzését, a dicsőséges győzelmeket és ennek természetes folyományát, a város sportbéli fellendítését, mert le kell szegeznünk, miként Dunántúl más városaiban, úgy nálunk is a szórakozás egyik legkielégítőbb formája a futball. Ez a sportág nyújt a társadalom nagyobb részének oly élvezetet, amely lebilincseli az érdeklődők figyelmét, elvonja más költséges és céltalan szórakozástól és az alatt a 90 perc alatt bő alkalmat nyer sportbéli tapasztalatainak gyarapítására. Sok mérkőzést láttunk eddig. Sok győzelemnek, de sok vereségnek is lehettünk tanúi és ezek ellenére is minden esztendőben fokozódik az érdeklődés, nagyobb a vágyódás a futballmérkőzések iránt, megkétszereződik a reménykedés, amikor az első osztályú Kinizsi, a bajnokságra törő Perutz és a lelkes vasutasok sorsáról van szó. Rövid beszámolót adtunk a pápai csapatok őszi szerepléséről, melyről megállapíthatjuk, hogy úgy a Kinizsi, mint a vasutasok mérsékeltebb teljesítményt nyújtottak, illetve a vasutas a sorozatos ve-