Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-04-21 / 16. szám

Hölgyeknek! Újdonság! Gép- és villanynéiküli tartós ondoláBás amerikai rendszerű kizárólag csak Fleischtnann hölgyfodrászoál Kossuth Lajos utca 23. — KIE-konferencia. Vasárnap szokat­lanul tágas keretek között folyt le a KIE-kon­ferencia. Több, mint 400 ifjú gyülekezett egybe (helybeliek és vidékiek) a találkozóra. Öröm volt nézni a Jókai-utcán és a Fő-utcán végig­hömpölygő ifjúságot. A jövendő reménységét! A kitűzött programmot pontról-pontra, percről­percre sikerült pontosan keresztül vinni. Nem volt nehéz ennek az ifjúságnak az irányítása. Meglátszott, hogy átmentek a leventeség kemény próbáin. Edzett, engedelmes s vágyakozó lelkű ifjak tömörültek egybe. A város és a vidék szive összedobbant. Csendes vallomások, bizal­mas eszmecserék indultak útnak szivből-szivbe! Megértette ez a szomjas csapat, hogy minden­nek másként kell lenni ezután. Dobos Károly lelkész, Kovács Péter földmives titkár lelket lángra lobbantó hatalmas bizonyságtétele nyo­mán elhatározta az ifjú sereg, hogy odahaza hozzá lát ki-ki a maga falujában a nagy munkához. Este 5 óra után indult útnak hazafelé a falu népe azzal a felemelő tudattal, hogy jó és hasznos munkát' végeztek. — Jövő csütörtökön Francsics Imre kertész-segéd és Nemes Sándor hentes-segéd tartanak előadást a KIE-ben. Mielőtt kalapot, inget, nyakkendőt vásárolna, tekintse meg KAÍDL-ÁRIJHÁZ nagy választékát — Fehér Artúr jubiláris előadása. Fehér Artúr, a reprezentatív magyar előadóművész, kinek nevét határokon túl is jól ismerik, a közelmúltban ünnepelte Budapesten 25 éves jubileumát a legfényesebb keretek között. Fe­hér Artúr neve fogalom itthon s a versmondás nehéz művészies ágát szinte népszerűvé tette az ő teljesen egyéni képességével. Produk­cióit gramofonlemezekre, hangosfilmre is fel­vették, melyekkel szintén óriási sikereket ara­tott. Most országos jubiláris turnén van s folyó hó 22-én este fél 9 órakor a Lloyd nagy­termében üinnepli a helybeli kultúrközönség az európai hírű művészt. A ritka ünnepi ese­mény nagy szenzációt keltett Pápán s óriási érdeklődés előzi meg Fehér Artúr fellépését. — Ismeretterjesztő előadás. Az ipartestü­let ismeretterjesztő 'előadására vasárnap dél­után ismét megtelt a Levente-Otthon tágas nagyterme az iparosok és azok hozzátartozói­nak seregevei. Elsőinek a Testvériség sze­repelt egy precízen előadott zeneszámmal, karmesterük: Kovács István vezetésével. Dr. Kalapos György, orvostársadalmunk kitűnő­sége lépett ezután a felolvasó-asztalhoz és »Az időváltozás megérzésének problémája« címmel tartott magasszínvonalú és igen ta­nulságos előadást. Strauss bűbájos Kék Duna keringőjét az Iparos Dalkör adta elő a tőle megszokott precizitással, dr. Jámbor Mike bencéstanár mesteri dirigálása mellett; hozzá a zongorakíséretet Szekeres József karnagy szolgáltatta. Schöck Gyula ev. lelkész saját lírai és vallásos költeményeiből mutatott be egy csokorra valót. A szebbnél-szebb verse­ket, melyeknek hatását a pap-költő zengő or­ganuma csak fokozta, méltó elismerésben ré­szesítette a publikum. Krehnyay Ede budapesti pszichológus, — vármegyénk vezető tanfel­ügyelő j ének fia, — az örök problémáról, a gép és iaz ember harcáról tartott felolvasási és meggyőző szavakkal mutatta ki, hogy a gép nem 'ellensége az embernek, hanem ellen­kezőleg: segítőtársa. A sikerült kulturdél­utánt az Iparos Dalkör a Nem, inem, soha! irre­denta dallal fejezte be. Á PÁPAI BIRLÁP kedvezménye előfizetőinek. Szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk mindig teljes igyekezettel fáradozik azon, hogy olvasóközönségünknek szolgálatára legyen. E törekvésünkben értékes támogatást nyertünk a Franki in-Társulat részéről, amidőn sikerült kieszközölnünk, hogy a legszebb képes havi folyóiratra, a TÜKÖR-re lapunkkal együttesen kedvez­ményes áron fogadhassunk el előfizetéseket. Reméljük, hogy az a kapcsolat, amely PÁPAI HÍRLAP és a TÜKÖR között létesült, előfizetőink, tetszésével és helyeslésével találkozik és jelentékenyen hozzá fog járulni lapunk kulturális céljainak megvalósításához. Az együttes előfizetés kedvezményét régi és új előfizetőink egyaránt igénybe­vehetik. Kérjük az erre vonatkozó hirdetmény szives elolvasását és a megrendelési szelvény beküldését. szerkesztősége és kiadóhivatala. — Vallásos-est. A Pápai Ev. Diákok Luther-Szövetsége április 29-én fél 7 órakor a templomban vallásos-estét rendez a következő műsorral: 1. Közének: 10. 2. Ima. 3. Varga Gyula: Jövel megváltó. Szavalja Réhring Aranka I. éves tan. növ. 4. Hándel: Largó. Előadják hegedűn : Simon József IV. é. tan. növ. Orgonán : Szendrey Miklós IV. éves tan. növ. 5. Előadás. Tartja: Tarján István répcelaki lelkész. 6. Kovács j Sándor: Tehozzád szól énekem. Énekli Rózsa ! János igazgató Ágoston József orgona-kiséreté- j vei. 7. Varasdy Imre: Hiszek. Szavalja Döbröntei Károly II. é. tan. növ. 8. Tartini: Ária. Hegedűn játsza Simon József, orgonán Szendrey Miklós IV. é. tan. növ. 9. Ima. 10. Közének. Himnusz. Műsor ára 20 és 30 fillér. — A jövő évi kisasszonymapí vásár. Pápa megyei város 1934. évi kisasszonynapi országos vásárját az izraelita ünnepekre való tekintettel szeptember hó 11 — 12-ike helyett október hó 9 —10-én tartja meg. — A városi mezőgazdasági bizottság tagjainak választása április hó 14-én megtörtént. A megválasztott bizottság tagjainak és póttagjai­nak névsora a polgármesteri hivatal 2. sz. szobájában megtekinthető, s a választás ellen esetleg ugyanott felszólamlás tehető. — Évzáró tornaünnepély. Amint már jeleztük, a Ref. Koll. és a Ref. Nőnevelő Intézet május hó 6-án ismét együtt rendezi meg év­záró tornaünnepélyét. A pontosan d. u. 3 óra­kor kezdődő műsort most is zenés szabad­gyakorlatok vezetik be, amelyek között a buda- j pesti tornász világbajnokság gyakorlatanyaga is bemutatásra kerül. A műsor többi számát a j tornászok, atléták, vivók és különféle minta- ! csapatok gondosan előkészített munkája fogja j érdekessé és változatossá tenni, amelynek ke- j retében nemcsak az erő és ügyesség, hanem a humor is jelentős szerepet kap. A részletes j műsort a következő számunkban közöljük. — Őskori lelet Sümeg vidékén. Sümeg és Csabrendek közötti legelő alaíí „Dudái*" dűlőben, melynek szomszédságában Darnay Kálmán, a sümegi állami Darnay-Muzeum ala­pító-igazgatója félszázad év előtt másfélezernél több kelta urnasírt tárt fel, húsvét hetében szántás közben a földmunkások nagyméretű üstre találtak. A rézüst tele volt rakva őskori vastárgyakkal, harci eszközökkel, kezdetleges ipari szerszámokkal. A félszáznál több vastárgy kelta vándor-iparos elrejtett értéke lehetett. Ha­sonló lelet évtizedek óta nem került elő hazánk­ban. A lelet legérdekesebb darabja kettős ló­fejjel díszített vasrúd, kétedzésü körszelet alakú csákányok stb. Egész sorozata látható a lelet­ben kapa, kasza, sarló stb. az ősfoglalkozás kezdetleges kivitelű szerszámainak. — A leszálló repülőgépekről. Ha valaki j (szántóföldön, mezőn dolgozva) közelében a | légi kikötésre kijelölt helyeken kívül leszálló repülőgépet észlel, erről a leszállás helyének | pontos megjelölésével azonnal köteles értesíteni | a legközelebbi rendőrőrszemet, vagy a leg­| közelebbi telefonállomásról a rendőrkapitány­I ságot, a legközelebbi csendőrőrsöt, avagy köz­i ségi jegyzőt. — A közönség panaszkönyve. Két rend­beli panasz is érkezett hozzánk a közönség kö­réből. Az egyik a szemétfuvarozás, illetve en­nek végrehajtói ellen. A szemétfuvarozók ugyanis rendkívül felületesen és hanyagul járnak el. Ritkán jelennek meg, akkor is olyan időben, amely a legkevésbbé alkalmas a szemét elszállí­tására. Ha a lakó történetesen nincs otthon, akkor aztán az illető saját udvarán, kamrájá­ban őrizheti meg a szemetet, mert arra nincs kadencia, hogy annak elszállítására mégegyszer kísérletet tennének. Arról nem beszélve, hogy olyan helyek is vannak, ahol a szemétfuvarozót még hírből sem ismerik. A közönség magas szemétfuvarozási bért fizet, amit nemfizetés ese­tén végrehajtanak rajta, elvárhatja tehát, hogy ennek fejében legalább a szemetet rendesen el is szállítsák. — A másik panasz az Erzsébet­városból érkezett. Rakoncátlan gyerekek, diákok az utcák házsorai között futballoznak, aminek a következményeként gyakran törnek ablakokat, a ház falait pedig bemocskolják, sározzák. A tetemes károkat — minthogy a kártevők termé­szetesen sohasem jelentkeznek — mindenki kénytelen maga megfizetni. Felhívjuk erre a szülők és a rendőrség figyelmét. Mindenkori újdonságok: Női selyem-blúzokban és selyem fehérnemükben a RAIDL-ÁRUHÁZBAN. — Gyermeknyaraltatás. A szegénysorsú fővárosi gyermekek vidéken való nyaraitatása nagy fontosságú nemzetmentő feladat és ezen szociális akcióba városunknak is illő bekap­csolódnia. A vármegyei főispán úr rendelke­zése folytán a város vezetősfége ez úton is fel­hívja a polgárság figyelmét ezen akcióra és kéri mindazokat, akik csak tehetik, liogy a nyári időben egy vagy két fővárosi gyermeket fogadjanak házukhoz. Kizárólag teljesen egész­séges gyermekek lesznek nyaraltatva, tisztán arról van szó, hogy a jobb vidéki levegőt él­vezhessék és ellátást kapjanak. Akik szívesek lesznek gyermeket fogadni házukhoz, ezen el­határozásukat a városi főjegyzőnél jelentsék be május l-ig. — Tervpályázati felhívás! A magyar készítményü textilanyagok mintáiban a magyaros izlés érvényre juttatása végett az Országos Magyar Iparművészeti Társulat a Goldberger Sám. F. és Fiai Rt. megbízásából — a cég fennállásának 150 esztendős jubileuma alkalmá­ból — nyilvános tervpályázatot hirdet minta­rajzokra, színnyomatos női divatszövetek ki­mintázására. A tervrajzok magyar népies motí­vumok alapján készüljenek, ízléses, modern alkalmazásban. Súly fektetendő harmonikus színhatásra, újszerű és eredeti elgondolásra, valamint diszkrét rajzmintákra. A pályázaton csakis Magyarországon élő magyar tervező­művészek vehetnek részt. A pályázat titkos, a pályamunkák tehát jeligével látandók el, a ter­vező nevét és címét tartalmazó jeligés levél mellékelendő. A pályadíjak összege 1000 P és pedig: 1 első díj 400 P, 2 második díj á 150 P, 6 harmadik díj á 50 P. A pályamunkák az Országos Magyar Iparművészeti Társulat igaz­gatóságához (VI., Ándrássy-út 69) küldendők be, folyó évi május hó 17-én déli 12 óráig. A 6 x 9-es másolat most Egy 6 x 9-es tekercs film 10 drb. 6 x 9-es gázfény papir Friss fotóanyag a sikerült felvétel előfeltétele, azért vásároljon a 59­12 fillér 1*10 pengő 30 'fillér. á> 6 MŰVÉSZI FÉNYKÉPEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom