Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-01-13 / 2. szám

XXXI. évfolyam. 2. szám. Pápa, Í934 január 13. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. ezáxo. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KŐRÖS ENDRE, Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Helyben. MEGJELENIK M 1 IN I) E IS El sem hinné az ember* ha nem a leghitelesebb helyről hallaná, hogfy ennek a mi városunknak közönsége a nemrég elmúlt esztendőben teljes száz százalék erejéig eleget tett adófizetői kötelezettségének. A sajnos, éppen eléggé ismert nyomorúságos gazdasági viszonyok között ez a köz iránti olyan heroikus kötelességteljesítésnek mondható, amiért £ az ismeretlen katona mintájára — az ismeretlen adófizető érdemelne nálunk szobrot. Ha a szoborra persze cslak szimbolikusan gondolunk is, bizonyos reális ellenértéket méltán érdemelhetne az az ezer meg ezer ismeretlen ismerős, aki a mult esztendő folyamán olyan példanélküli pontossággal szállította be a maga előirt tartozását a város kasszájába. Feltétlenül meg kell győződniük arról, hogy 'ezek a pénzek a közigazgatás gépezetének forgatásán kívül legalább némi részben a város haladásának biztosításfára is szolgálnak. Vérmes reményeket nem táplálhatunk e téren. Azok a megcsinált, de évek során át a legteljesebb nonsalansziával soha nem törlesztett, sőt a kamatfizetések elmulasztása révén még inkább felszaporodott adósságok ólomsúllyal fekszik meg a város háztartását. A 100 százalékig befizetett adók jók voltak ugyan ezeknek is némi törlesztéséhez, de a régi terhek bizony még éveken át ballasztjai lesznek a mi szerény kis léghajónk emelkedésének. Bízzunk azonban benne, hogy céltudatos és egyedül csak a köz érdekét szolgáló vezetés mellett mégis csak feljebb fogunk már ebben az évben is jutni s az ismeretlen városi adófizetőnek legalább az az egy elégtétele meglesz bámulatos teljesítményéért, hogy 100 százalékig megfizetett adójáért legalább 50 százalékig tényleg városi polgárnak i érezhesse magát ebben a városában. „Békesség és nyugalom." Mikor a pápai nuncius az újév alkalmából a diplomáciai kar élén üdvözölte Horthy Miklós kormányzót, azt mondotta, hogy ez j az év nem indul rózsás körülmények között. S valóban nem nehéz megállapítani, hogy rendkívül sok gyujtóanyaggal, nyugtalanító körülménnyel van tele a világ. Régi bűnöknek a következményei ütnek ki Európa testén. S igaza volt a kormányzónak, mikor azt mondta válaszában, hogy az a válság, mely most az egész világot megrázkódtatja, nemcsak gazdasági és politikai jelleggel bir, hanem még inkább mély erkölcsi jelentőséggel is. »Az újjáépítés munkája azonban — úgymond a kormányzó — csak a békesség és nyugalom légkörében vezethet eredményre. Ezt pedig "csak a népek kölcsönös bizalma és együttműködése teremtheti meg.« És nyomban rámutatott a kormányzó arra is, hogy a magyar kormányzat állandóan ebben az irányban munkálkodik, mert legfontosabb feladatának tekinti, hogy tőle telhetőleg szorosabbra vonja a jó egyetértésnek azokat a köteljékeit, amelyek Magyarországot az idegen hatalmakhoz fűzik. Valamint annak a reményének is kifejezést adott, hogy a magyar kormánynak ebben az irányban kifejtett fáradozásai támogatásra fognak találni azon emelkedett gondolkozású államférfiaknál, akik — akár népszerűségük veszélyeztetése árán is — közreműködnek abban, hogy egy őszinte, mindenkire nézve előnyös együttműködés lehetővé váljék. Nem szándékunk ezúttal félrebillenteni az előkelő diplomáciai kifejezésnek kárpitját, hogy megmutassuk a mögöttük rejlő világot a maga lelketlen borzalmasságában. Ki ne tudná miről van szó? Mi nyugtalanítja a világot? Mi akaszgatja a haladást, a népek boldogulását? • A kérdés ma nem ez. Hiszen mindenki tudja, hogy a két legfontosabb világprobléma: a leszerelés és a revízió. Amit tudni szeretnénk, az az, hogy elhozza-e ez az esztendő az egymásrautalt népek megértését? Mert hát tökéletesen igaz az, amit a pápai nuncius oly előzékenyen hangoztat, hogy a »magyar nemzet elismerésre méltó példáját adta a nyugalomnak és az erős kitartásnak«,. mégis érezzük, hogy itt az ideje, hogy megfogalmazzuk és a világ ítélőszéke elé vigyük követeléseinket. Nem lehet kétséges ma már, hogy a mi sorsunknak megoldása egy Európa békéjének és exisztenciájának harmóniájával. Sőt az is bizonyos, hogy elérkezett ja

!, végső órája annak, hogy nyilvánosságra hozzuk azt az újjáépítő tervet, mellyel a Duna medence problémáját meg akarjuk oldani. Az idő erre már nagyon is megérett. Hiszen Európát nemcsak az orosz, nemcsak a német-francia-lengyel kérdés nyugtalanítja, de az is bizonyös, hogy a körülöttünk alakult vegyesnyelvű és mégis nacionalista államok önmagukban hordják a feloszlás csiráját. A Felvidék magyar, rutén és tót népét csak diktatórikus eszközökkel, p'rtok feloszlatásával, lapok betiltásával, cenzúrával és börtönnel lehet arra kényszeríteni, hogy ideigóráig viselje még azt a járszalagot, melyet Trianon adott egy arra méltatlan, kapzsi nép kezébe. Délen a szerbek és ,horvátok gyűlölete oly hatalmas lángokat vet, melyet a diktatúra egy időre megfékezhet ugyan, de ezek a lángok nem forrasztanak, hanem hamvasztanak. A horvát hazafiak panasszavától hangos a világ. Keleten, Délkeleten csak statáriummal, diktatúrával, cenzúrával, börtönnel, fegyverelkobzással, a csoportosulás és politizálás eltiltásával, korai zárórával tudják fenntartani a rendet. Ki tudja meddig? Hogy nem lehet tökéletes állambiztonság abban az országban, melyben az »előkelő szaloinokban« tervelgetik ki a miniszterelnök legyilkolását s amely országban a külügyminiszter csíak különleges védelmi garanciák mellett meri betenni a lábát? És ennek a három forrongástól izzó államnak harapófogójában dolgozik Magyarország a polgári demokrácia, a teljes politikai szabadság, a rend, békesség és nyugalom biztos érzésével jövőjéért és mindennapi kenyeréért. Hát nincs igaza a kormányzónak, hogy a Magyarországon uralkodó békés törekvésnek terjedése hozhatja csak meg az őszinte, mindenkire előnyös együttműködés lehetőségét. Hát nincs igaza a nunciusnak, hogy »az a nemzet, amelyik ilyen példát mutat, rendíthetetlen bizalommal nézhet a jövőbe?« A magyar „kisebbség" kiirtása. Az úgynevezett utódállamokban, különösen Csehszlovákia területén a magyarok ellen folytatott irtóhadjárat, immár olyan arányokat öltött, hogy az emberiesség és Európa békéje érdekében akkor is fel kellene emelnünk ellene tiltakozó szavunkat, ha nem véreink sorsa forogna kockán. Az utódállamok Trianonban a nagy magyar területeket és az ezekben élő közel három és félmilliónyi magyarságot csak úgy tarthatták meg és az ő államiságukat a főhatalmak csak azzal a feltétellel ismerték el, ha a páriskörnyéki szerződésekben ünnepélyes kötelezettséget vállalnak aziránt, hogy kisebbségi állampolgáraikra nézve a szabadság és( igazság elvét fogják alkalmazni a polgári és politikai jogok egyenlősége tekintetében, az egyházi és iskolai életben és nyelvük használatában. Ezek a szerződések tehát az utódállamokra nézve alkotmánylevél jellegével, létük alapját biztosított alkotmány jellegével bírnak, amelynek az ő részükről való semmibevevése tulajdonképpen saját állami létük fundamentumának összerombolását jelenti. Ennek ellenére, tizenöt éven keresztül úgy bántak magyar testvéreinkkel, mintha ez az alapokmány, ez a kötelezvény csak papirrongy [enne. Hiszen könyvtárakat lehetne megtölteni az;z;al az adathalmazzal, amelyet a világ elé tártunk, az égbekiáltó jogfosztások megvilágítására és a magyar képviselőházban is számosan voltunk, akik a jogos elkeseredés hangján tettük szóvá a magyar kisebbség kipusztításának eszközeit. Ezek az eszközök ismeretesek: az állampolgárság elkobzása, a magyarok tömeges kiutasítása olyanoknak is, akik ott 40—50 éven át töltöttek be közfunkciót, menekülésbe kergetése a koholt irredenta és kémkedési vádak borzalmai elől, a magyarság megélhetésének és iskoláztatásának lehetetlenné tétele, a gyűlöletnek az a fojtó légköre, amellyel az államhatalom körülveszi a magyarságot. Mindez a magyarság kiirtására szolgál, csak úgy, mint az iskolák bezárása, a középfokú és szakirányú elemi oktatás élzárása a magyarságtól, a földreform, amely csak arra volt jó, hogy több millió holdat vegyenek el a magyar birtokosoktól és többszázezer holdat a magyar egyházaktól nevetségesen csekély kárpótlásért, vagy legtöbbször kártalanítás nélkül. A magyar iparos és kereskedő adója sokszorosan több, mint az uralkodó fajhoz tartozóké. Magyar pénzintézetet nem tűrnek meg az utódállamokban, pedig a háború előtt Erdélyben az Albina, a Bihoreana, Ciblesana

v a Timsina és társai, a Felvidéken pedig a cseh pénzzel dolgozó pénzintézetek szabadon pusztíthatták a magyar birtokososztályt. Az erdélyi egymilliónyi katholikus lakosságnak a román szenátusban egyetlen képviselője sincs, míg a magyar főrendiházban nem kevesebb mint 17 román, szerb, rutén és horvát érsek és püspök foglalt helyet. Durva kézzel Mintíennemil tüzelőanyagok és luíányos l^es^er^ésl forrása Rauscher és Bódé cégnél pápa, Oyöri~líí (Uradalmi fadepó.) — Telefon: 124.