Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-03-03 / 9. szám
Ha rekedt, vagy ha köhög Anacot pastiilát használjon Városi Gyógyszertár Pápa. A polgármester zárószava fejezte be az estet. Ezen az esten valiami halkszavú öröm és komor ünnepélyesség szállt a színház közönségére. Örültek a szivek, mert Erdély szivével dobbantak össze, s némák, komorak voltak az emberek, mert Erdély áldott lelkű vándorlantosait az ünnepi percek után útjukra kell bocsátamiok a pápaiaknak, hogy másutt isi belémarkolhassanak a magyar szivekbe, másutt is lángra lobbanthassák a testvéri örömtüzeket. Az estet az Erdélyi Helikon íróinak tiszteletére rendezett társasvacsora követte a Kaszinó dísztermében. Hamuth János polgármester és báró Kemény János pohárkösízöntői után záróráig maradt együtt úri magyaros jókedvben a társaságHorváth Elek. — Kiöntött a Bakonyere. A mi kis jelentéktelen Bakonyere patakunk, amelyben akárhányszor csak bokáig érő viz csobog, kedden este ugyancsak haragos kedvében volt, mindenáron utánozni akarta nagy fajrokonát, a Tiszát, amely Petőfi szerint: „Zúgva, bőgve törte át a gáíot, El akarta nyelni a világot". Prózai nyelven szólva az történt, hogy a hétfői, de főként a keddi hirtelen hóolvadás következtében a Bakonyból rengeteg víztömegek zudultak a Bakonyerébe, amelyben olyan, eddig még tán soha nem tapasztalt magasra emelkedett a viz, hogy több helyen átcsapott a parton és nagy területeket elborított. Így történt ez a Gyimóti úton, a Levente-lőtérnél, amelynek környékét széles körzetben elborította a viz, a Klapka-utcában pedig a Bakonyerébe betorkolló alagcsatornában az áradat visszaszorította a vizet, amely végigterült a házsor előtt. De legnagyobb bajt okozott az áradás a Hungária Műtrágyagyár környékén, ahol. a bolgár kertészetet egészen elöntötte. Az Erzsébet-város szintén kénytelen volt tűrni a Bakonyere kiöntésének kellemetlenségeit. Este, amikorára legnagyobbra növekedett a veszedelem, a városgazda dobszó útján hivatott össze megfelelő számú inségmunkást, akik ásókkal, lapátokkal felszerelve megjelentek a legjobban veszélyeztetett helyeken és levezették a szennyes áradatot, amely — szerencsére — nagyobb károkat nem okozott. hogy önnek még nincs rádiója Kultúrember életéhez ^éppen úgy hozzátartozik a rádió, mint az újság- vagy a könyvolvasás. A 3+1 lámpás 733l-es ORION rádió házhoz hozza a világ kulturáját. — A Jókai-kör évkönyve. A pápai Jókaikör, városunk első kulturális egyesülete, 116 oldalas, a Petőfi-Jókai-szobrok művészi fényképmásolatával díszített Évkönyvben számol be 1929—33. évi működéséről. Az Évkönyv első fejezete részletesen ismerteti a szoborleleplezési ünnep lefolyását. Második része a kör előadó-üléseinek műsorát tartalmazza. A műsorokat a kiváló helyi szereplőkön kivül irodalmunk számos jelesének neve ékesíti. Az Irodalmi részben, mely az egész Évkönyv derekát teszi és 92 oldalt foglal el szónoki, tudományos és belletrisztikai művek olvashatók dr. Antal Géza, dr. Balogh Albin, dr. Berecz Dezső, Csokonai Vitéz Mihály, Fejes Zsigmond, dr. Földy József, dr. Gálos Rezső, Pap Zoltán, dr. Pongrácz József, Pohárnok Jenő és dr. Tóth Endre, költemények Lampérth Géza, Bódás János, Erdélyi József, Gáspár Jenő, Harsányi Lajos, Kiss Menyhért, Kosztolányi Dezső, Kőrös Endre, Magasi Artúr, Válly Nagy Géza, Németh Döme, Schöck Gyula, Szatmáry István és Somogyváry Gyula tollából. Olyan értékes gyűjtemény ez, amelyre a kör minden tagja méltán büszke lehet. A Petőfi-Jókai szobor-alap elszámolása és a kör 1932—33. évi zárószámadása után a kör tisZtr viselőinek, igazgató-választmányának és tagjainak névsora zárja be az Évkönyvet, melyet a főiskolai könyvnyomda művészi technikával állított elő. Az Évkönyvet a kör minden törzs-* tagja meg fogja kapni. — Gyülekezeti feíügyelőválasztás. A pápai evangélikus egyház vasárnap délelőtt tartott közgyűlésén a gyülekezet felügyelőjévé Mihály Sándor gazd. felügyelőt, a veszprémi evangélikus egyházmegye felügyelőjét választotta meg, aki már évtizedek óta viseli a bakonyszentlászlói gyülekezet felügyelői tisztét is. Az új felügyelő az érte ment küldöttséggel a közgyűlésben megjelenvén, kijelentette, hogy a választást elfogadja, mert Gyurátz Ferenc gyülekezetét, ha az hívja, szolgálni kötelességének tartja. — Ugyanekkor a lemondott felügyelőt, vitéz Draskóczy István ny. altábornagyot, érdemeinek jegyzőkönyvbe iktatása mellett, -örökös tiszteletbeli felügyelővé választották. — Jegyzőválasztás. Február hó 27-én Dáka községben Rencz István tb főszolgabíró elnöklete alatt tartott jegyzőválasztás alkalmával dr. Neupor József ottani s.-jegyzőt választották meg egyhangúlag a közelmúltban elhalt édes atyja, Neupor Kálmán helyébe. — Találtatott aprópénztárca pénzzel; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Belépett már -be? — Orszgy. képviselőválasztók névjegyzékének kiigazítása. Veszprém vármegye központi választmánya, az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzéke kiigazításának egyszerűsítéséről szóló 1932. évi III. t.-c. és az annak végrehajtása tárgyában kiadott 188.100— 1932 B. M. számú körrendelet 3. §. 4. bekezdése értelmében közhírré tes2i, hogy mindazokat, akik választói jogosultságukat beigazolják, s felvételüket kérik, az 1935. évre érvénnyel bírandó pótnévjegyzékbe fel kell venni. Ezek folyó évi március hó 1. napjától március hó 15. napjáig bezárólag terjedő időben a polgármesternél írásban, vagy személyesen szóval kérhetik az 1935. évre érvénnyel bírandó országgyűlési pótnévjegyzékbe való felvételüket. A kérelmező köteles kérelmét indokolni és mellékelni, illetőleg bemutatni azokat az okirati bizonyítékokat, amelyeknek megszerzése az egyesnek módjában állhat. A központi választmány felhívja mindazokat, akik a folyó 1934. évre érvényes, végleges névjegyzékbe (pótnévjegyzékbe) felvéve nincsenek, amennyiben választói jogosultsággal bírnak és a választói jog gyakorlását kizáró valamely ok reájuk nézve fenn nem forog fenn, az 1935. évre érvénnyel birandó pótnévjegyzékbe felvételüket, a fentebb körülírt helyen, időben és módon kérelmezzék. — Az épülő ref. templom javára. A ref. nőegylet igen szép és értékes kultúrestélyt rendezett mult vasárnap a nőnevelő-intézet dísztermében az épülő ref. templom javára. A műsort a főiskolai zenekar nyitotta meg Kiss Árpád művészi vezetésével előadott hatásos számmal. Ennek leihangzása után dr. Pongrácz József meleg szavakban üdvözölte az est kitűnő fővárosi vendégét, Józan Miklós unit. püspököt, kiemelve főkép a magyar ügy körül nemzetközi vonatkozásban szerzett érdemeit. Köszöntötte még a költő Bódás JáInost is, akinek költői sikereire a "pápai főiskola, melynek tanítványa volt, méltán büszke lehet. Józan Miklós tartotta meg ezután mélységes vallásosságtól áthatott, de amellett filozófiai erőben és költői szépségekben gazdag gyönyörű előadását A zsoltárok lelkéről, melyet a közönség elejétől végig nagy lelki élvezettel hallgatott s befejeztével zajosan ünnepelte az illusztris előadót. Bónis Ottóban, aki gordonkán két zeneszámot adott elő, képzett muzsikust ismert meg a közönség, akit máskor is szívesen lát a pódiumon. Könczöl Irén zongorakísérete nem szorul dicséretünkre. Lelkes ovációk közt lépett Bódás János a pódiumra. Újabb költői terméséből nyújtott át illatos csokrot. Versiéit, mint mindig, szívhez szóló közvetlenség és formatökély jellemezte. Szenczi Molnárról szóló ódája elragadta hallgatóságát. A műsort a ref. tanítónőképzőnek Ritoókh István mesteri vezetésével előadott remek énekszáma zárta be, melyet a közönség szűnni nem akaró tapsaira meg kellett ismételniök. — Az est a nagy erkölcsi sikeren kivül \ 1/ 2 száz P-vel gyarapította az épülő templom pénztárát. Rendezőik: Csiszár Lászlómé és Csehszombathy Kata méltók a teljes elismerésre. — Előadás a kath. nővédőben. Dr. Sprenger Mária, Mercédes kath. nőszövetségi főtitkár, március 10-én d. u. 5 órakor, a bencés reálgimnázium dísztermében, a kath. nővédő egyesületben előadást tart és főként az „Actio Katholica" mozgalmat ismerteti. Városunk kath. női tábora nagy érdeklődéssel várja dr. Sprenger M. Mercédes előadását, melyre az összes kath. nőegyesületfek tagjait ez úton is szeretettel meghívja és minél teljesebb számú megjelenésüket kéri a Kath. Nővédő Egyesület Vezetősége. — Leányegyesületi estély. A Pápai Leányegyesület a mult szombaton este kitűnően sikerült estélyt tartott a Lloyd dísztermében. Singer Rózsi és Stern Márta négykezes művészi interpretációban szólaltatta meg Schubertet. Hauser, Braga és Beethoven egy-egy művét játszotta Steiner Sándor bravúros hegedűjátékkal, ihletett felfogásban, igen sikerült zongorakiséretét Friebert Józsefné nyújtotta. Thurn Gyula, Kemény Magda és Goldstein Imre Vaszary János egy humoros jelenetét adták elő, viharos derültséget keltve jóízű, nagyszerű játékukkal. Végül operettrészletek következtek a „Kadettszerelem"ből. Grünhut Vali bájos, temperamentumos játéka tehetséges színészi kvalitásokat mutatott, méltó partnere Pogány Miklós volt. Béldi Zoltán, Braun László és Kovács István kitűnő triókíséretével. A műsor után tánc következett, melyhez a zenét a Testvériség jazz-bandja szolgáltatta. A 6x9-es másolat most 12 fillér Egy 6 x 9-es tekercs film l*XO pengő 10 drb. 6 x 9-es gázfény papir 30 fillér. MŰVÉSZI FÉNYKÉPEK! Friss fotóanyag a sikerült felvétel előfeltétele, azért vásároljon a KARCZAGHY" fotószaküzletben.