Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-10-27 / 43. szám
ok pénzt takarít meg, ha mindennemű szücsmunkáját szücsmesterrel végezteti Kossuth Lajos utca 30. szám alaít (a postapalotával szemben). Jutányos árak! Szolid és pontos kiszolgálás! Perutz-SzSE 31. 4:1 (1:0). Szombathely. Bajnoki. Biró: Bürger. A pápai csapat Szombathelyen is folytatta győzelmi sorozatát. A csapat játéka csak a második féldőben bontakozott ki és gyors egymásutánban lőtték a gólokat az ellenfél hálójába. Asbóth, Bolla és Antaíescu (2) szerezték a csapat góljait. Move ZSE—Pápai Vasutas 4:1 (4:0). Zalaegerszeg. Bajnoki. Biró: Parányi. A Vasutas csapat bár vereséggel tért haza Zalából, játéka a második félidőben volt kielégítőbb. Négygólos vezetés után a pápai együttes formás támadásokat vezetett, sőt a tiszteletgólt is sikerült elérniük Koncz révén. jánosháza—Kinizsi II. 4:1 (1:1). Barátságos. Jánosháza. Biró: Neubrunn. A második garnitúra vereséget szenvedett Jánosházán. Szünet előtt még tartja magát, a második félidőben azonban egymásután kapják a gólokat. Tóth III., a kis Petta kitűnően védett. Diákmérkőzés. A kollégium VII. és VIII. osztályának csapatai vasárnap előmérkőzést játszottak Kinizsi—Előre mérkőzés előtt. A hetesek szinte lehengerelték a nyolcasokat 7:1 arányban. A hetesek csapatában több tehetséges futballistát láttunk. Csapó (5), Mikó és Vörös góljaival győzött a hetedik osztály, míg a nyolcasok egyetlen gólját Porkoláb szerezte. Ódor biró nagyon gyenge volt. Biróküldés. Kinizsi—SFAC Schwarcz ; Perutz—Keszthely Neubrunn ; Vausutas—Celli Vasutas Takács. Vasárnapi műsor. Kinizsi utolsóelőtti mérkőzését vívja meg Sopronban az ottani SFAC ellen. A soproni csapat az utolsóelőtti helyen van a tabellán, neki is szüksége van a pontokra, ezért nagy harcra lesz kilátás. Kinizsinél vasárnap az első félidőben gyengén ment a játék, reméljük ez nem ismétlődik meg Sopronban. Pápán kettős bajnoki mérkőzést láthat a közönség, de csak másodosztályút. Perutz és a Vasutas csataink idehaza játszanak. Perutz Keszthely ellen. Vasutasok a Celliekkel veszik fel a küzdelmet. Utóbbinál már nagyon esedékes a sok vereség után a győzelem. Céllövő emlékverseny. A pápai leventék hat falu leventéinek részvételével mozgalmas versenyt tartottak a lőtéren. Pápateszér, Dáka, Külsővat, Ugod, Mezőlak és Pápakovácsi leventéi, a pápaiakkal egyetemben tízes csoportokban versenyeztek az elsőségért. A verseny eredményei a következő: 1. Pápa 1352, 2. Pápateszér 1343, 3. Dáka 1325 találattal. A 70-es mezőnyben a leventék tudásukat lelkes munkával fejtették ki, ezért minden elismerést megérdemelnek. Lövész-verseny. A Pápai Polgári Lövész Egyesület október 14-én megtartott meghívásos versenyén első lett a győri MOVE csapata 1278 egységgel. Az ifjúsági versenyben első a Pápai Ref. Koll. csapata 1053 egységgel. Egyéni helyezéstértek el: 1. Pohárnik Pál, MOVE (268), 2. Reisinger Bertalan, MOVE (261), 3. Giczy Miklós, MOVE (252), 4. Jamnitzky Nándor, Pápai PLE (251), 5. Reich János, MOVE (250), 6. Szabady Jenő, Pápai PLE (248), 7. Gnasser Ödön, MOVE (247), 8. Lóránt János PPLE (245), 9. Szapáry György MOVE (244), 10. dr. Balla Zoltán PPLE (238). — Ifjúsági versenyben{: 1. Bakó Zsigmond Ref. koll. (217), 2. Somogyi József Ref. koll. (216), 3. Bocsor István Ref. koll. (213), 4. Nagy János PPLE (208), 5. Benedek Ferenc Ref. koll. (208). ü ' U' < ( 1 /IMI nM A közönség köréből. (E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk.) Á közszállítási szabályzat mellőzése. Kérem a tek. Szerkesztőséget, alábbi soraimnak nagyb. lapjában helyt adni szíveskedjék. Sok szó esik arról, hogy városunk polgármestere a város anyagi érdekeit annyira védelmezi, hogy ezért minden polgár csak hálás lehet. Sajnos azonban szállítások, különösen pedig építési munkálatok kiadásánál ezt anynyira túlzásba viszi, hogy a közszállítási szabályzatnak intézkedéseit figyelembe sem véve, ad ki és biz meg egyes vállalkozókat építési munkák kivitelével. A közszállítási szabályzat a m. kir. kereskedelemügyi miniszternek és a m. kir. belügyminiszternek 50.000/1934., tehát legújabb K. M. számú rendelete a közszállításokról és a beszerzési kötelezettségekről, speciálisan a Szállítások és Munkálatokról a 47. § 3. és 4. pontjaiban a következőket írja elő: »3. Szállításoknál azt az ajánlatot kell valószínűnek (reálisnak) tekinteni, amely a kérdéses cikket a tényleges termelési költségek, a szakmában szokásos és megokolt költség (regie) és a gazdasági helyzethez viszonyított haszontétel számbavételével megállapított áron ajánlja. 4. Munkálatoknál az ajánlat valószerűségét, realitását ugyanígy kell elbírálni s különös figyelemmel kell lenni még arra is, hogy a valószerűséghez nem elég az ajánlat végösszegének az átlagos számításoknál alkalmazni szokott egységár alapján kiszámított árának megfelelő volta, hanem ezenkívül az összes egységáraknak is valószerűeknek kell lenni és a megadott munkabérekkel arányban keU lenniök.« A legutóbb kiadott városi építési munkálatok kiadása és elbírálása teljesen ellentétes a fent idézett közszállítási szabályzatban foglalt miniszteri rendelettel. Tudjuk, érezzük, hogy az építő iparosok helyzete elszomorítóan nehéz és már elviselhetetlen. Egy városi munka kiadásához beérkezik 10—15 ajánlat. A reálisan számító, komoly ajánlatok rendszerint elesnek a munkától, mert irreálisan számító ajánlattevő mindig akad egy-kettő, s a hivatalos szakközeg (műszaki tanácsos) által árelemzett és kalkulált reális előirányzatnál meglepően olcsóbb ajánlatot adnak be. Sajnos, a lehetetlen gazdasági helyzet oda juttatta különösen az építőiparoisokat, illetve azok legnagyobb részét, hogy talpra állásukat már nem is remélhetik, éppen ezért, »mert már úgyis mindegy« jelszóval adnak be lehetetlen és komolytalan ajánlatokat. Több esetben az ajánlattevő hiányos kalkulálási jártassága miatt fizet rá súlyosan ezen városi vállalkozásra, esetleg a munka rovására is. Az ily irreális vállalkozásból önként következik, hogy a nyertes (?) vállalkozó azért menti, ami menthető; először az amúgy is éhező munkanélküli munkás kap lehetetlen bért, mert rosszul lett elfogadva a munka^ Annak a szegény munkásnak a bőrére megy a játék, aki az év legnagyobb részét úgyis munka nélkül tölti. Jóllehet a pápai iparosság 30o/o-ban építőiparral és azzal kapcsolatos iparral foglalkozik, mégis a városi képviselőtestületben ezen számottevő testületnek képviselete nincsen, ezen lap hasábjain van mód arra, hogy a város igen tisztelt polgármesterének figyelmét nyilvánosan felhívjuk, hogy a jövőben a beadott munkák ajánlatainál ne azt vegye számításba, ki a legolcsóbb, hanem a műszaki hiBudapesten arcát és haját remekbe készítik a „Príma" hölgyfodrász és kozmetika szalonban. Rendkívül jutányos árak! Budapest, VI., Andrássy-út 48, első emelet. Oktogon-tér. Telefon: 20-1-37. Adókedvezmény a villamos világítás bevezetésére! Aki házába vagy lakásába a villanyvilágítást folyó év végéig bevezetteti, vagy régi villanyvezetékét falba sülyeszteti, a bevezetési költségek 60%-át adóban visszakapja. Forduljon sürgősen részletes felvilágosításért műszerész és villanyszerelő céghez, Pápa, Kossuth Lajos utca 22., hol előnyös részletfizetési feltételeket is kap. vatal által felülvizsgált reális ajánlat legyen elfogadva. Ezen eljárással a közsZállítási szabályzat sincs megsértve és a tisztességtelen verseny is meg fog szűnni. Kérjük az igen tisztelt polgármester urat, hogy kötelességeinek sorában ne csak az vezérelje, hogy a városnak takarítson mindenkép, hanem a fenti kérésünket megszívlelve és a közszállítási szabályzat betartásával az iparos polgárok vagyona fölött is őrködjön. Pápa, 1934 október 25. Horváth József építési vállalkozó. Szerkesztői üzenetek. Dr. S. K., Ajka. Köszönjük költeményeidet. A cikk jövő számunkra maradt. Mielőbb teljes felépülést kívánunk. Szives üdvözlet. — N. S., H. Kegyeletes gondolatáról ujdonság-rovatunkban megemlékezünk. Versei nem ütik meg mértékünket. Hálanyilatkozat. Mindazok, kik forrón szeretett, felejthetetlen egyetlen fiunk elhunytával nagy fájdalmunkban velünk együtt érezve mély részvéttel siettek vigaszt csepegtetni fájó szívünkbe és lelkünkbe, egyben a nyugalomra helyezésén megjelentek és hófehér koszorúk és virágcsokrok küldésével koporsóját elborították, ezzel is igyekeztek fájdalmunkat elviselhetővé tenni a lelki összeroskadástól, fogadják mélységes hálánkat. Pápa, 1934 október hó. Nádor (Nóvák) család. Állami anyakönyvi kivonat. 1934 okt. 19—okt. 25-lg. SZÜLETTEK: Okt. 19. Jabronka József gazdasági cseléd és neje Acs Ilona fia: József, rk. — Kiss Károly bognár és neje Nagy Karolina fia: Károly Tivadar, ref. Okt. 20. Vánik Lajos kisbirtokos és neje Gasparics Rozália fia: László Lajos Tamás, rk. Okt. 21. Ungár Ámrom borkereskedő és neje Bodanszky Jolán fia: Salamon, izr. Okt. 22. Enhofer István napszámos és neje Csehi Mária leánya: Margit, rk. Okt. 23. Bóka János napszámos és neje Gerecs Rozália fia: István, rk. MEGHALTAK: Okt. 19. Szabó Gyula sekrestyés, rk., 64 éves, agyhártyalob. — Németh Lajos szabósegéd, rk., 30 éves, tüdőgümőkór. — Mühl János gazdasági munkás, rk., 18 éves, vérhas. Okt. 20. Laky Gyula, rk., 4 hónapos, kelevénykór. — Szalay Ferenc ny. pénzügyőri fővigyázó, dohányjövedéki kisárus, rk., 68 éves, tüdőtágulat. Okt. 21. Bodanszky Ilona, izr., 12 hónapos, veselob. Okt. 22. Vitéz Skublics Győző Mária István ny. m. kir. tengerhajózási főfelügyelő, szkv. sorhajóhadnagy, rk., 53 éves, vesezsugorodás. Okt. 23. Özv. Horváth Istvánné Pipper Terézia szeretetházi ápolt, rk., 75 éves, szívbaj. Okt. 24. Bauer Mária, rk., 77 éves, érelmeszesedés HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Okt. 20. Ihász Lajos cipészsegéd, rk. és Osvald Anna dohánygyári munkásnő, rk. — Madarász József napszámos, rk. és Töreky Gizella, rk. — Ifjú Béla gazdasági cseléd, rk. és Horváth Rozália, rk. Okt. 23. Goldberger Mór vegyeskereskedő, izr. és Bodanszky Eugénia 0 en n0> i z rA kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1934. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál