Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-10-13 / 41. szám

Akkor lesz igazán kellemes otthona, hogyha B U T O R

á

t rr LOWY -nél vásárolja Győr, Gr. Tisza I. tér 5. Sajó vizével öntették el, ha támadásra volt kilátás. Úgy látszik, az ónodiak nem sokra becsülik, mert bizony a várnak jó részét széthordták házaik építésére. A saját szempontjukból igazuk is van, ez a legolcsóbb építési anyag. De hát ezzel más nem törődik? Beballagok a várba a hatalmas kapuboltozat alatt. Remek kilátás nyílik a környező falvakra, az alanti mezőkre, rétségekre s a hatalmas árterületű kacskaringós Sajóra. A Sajó partján marhák legelésznek. Leereszkedem a víz partjára. Egy öreg parasztot találok a vár tövében, aki botfejet farigcsál. Ráköszönök, s megkérdem, mit csinál. — Hát csak mesterkedem, tetszik tudni, — szólal meg tisztelettel. — Ügy látom, jól mesterkedik, mert szép lesz a botja, öreg. — Hát kérem, most már csak nehezen megy. Hanem mikor fiatal voltam, bicskám csak parancsolt, a bot meg engedelmeskedett. De most már hiába parancsol a bicskám, a bitang furkó nem igen akar szót fogadni. Régen rajzolni is tudtam, lerajzoltam mindent. Ezt a várat is. — És magát érdekli az ilyen régi holmi is? Akkor azt is tudja, hogy ez a vár Rákóczi Ferenc vára volt, az aljában pedig híres országgyűlés volt. — Azt tudom kérem, hogy Rákóczi vára volt, csakhogy az országgyűlés nem itt volt a vár aljában. — Hanem? — kérdezem meglepődve. — Hát a körömi mezőn. — Az meg hol van? Az öreg int, hogy másszam föl utána, s kocogni kezd föl a várba. Utána megyek. Az öreg délkelet felé mutat. — Tetszik látni ott távol azt a dombot? Én már nem látom meg, de eleget néztem, tudom, hogy arra van. Hát ott volt. — Önödhöz tartozik az a mező? — Nem, hanem Sajókörömhöz. Azért körömi mező. — Akkor az nem is ónodi, hanem körömi országgyűlés volt, — tűnődöm magamban. Az öreg kitalálja a gondolatomat. — Tetszik tudni, Rákóczi ide hívta ai urakat. Csakhogy a Sajó meg volt áradva és nem tudtak által jönni. Azért a körömi mezőn tartották meg az országgyűlést. így mondják az öregek. Furcsa ellentét. Az egyik ember még a történelmi köveket is elhordja, a másik meg visszarakja — a mult kultuszában. Megköszönöm az öregnek, hogy ilyen szépen kioktatott. Meglepő dolog egy ilyen egyszerű falusi embertől ennyi történelmi tájékozottság, bizony a falusi ember a legbadarabb mesékkel szokta traktálni a városi embert. Szeretném még, ha a kövek is megszólalnának, s mesélnének valamit a nagy fejedelemről. De azok ridegen hallgatnak, s a mohos kövek, bedőlt pincék nem árulnák el, hogy a romok a bujdosó fejedelem vára volt. Pillantásaim a körömi mező felé kalandoznak, mely most a lenyugvó naptól békés arany fényben úszik, pedig az emlékezetes országgyűlésen szokatlan vad kiáltás harsant föl a rendek ajkán: — Eb ura fakó! József nem a mi királyunk! A fejedelem hatalma tudatában is megborzonghatott kissé, mikor a trónfosztó szavakat fölzúgni hallotta. Aligha gondolta, hogy a francia császár közben a markába nevet, azt meg mégkevésbbé sejtette, hogy a körömi mező visszhangja Rodostóig jut el... Minden pénteken szegedi halászlé Edelényi-vendéglőben. Ö azonban kockára tett mindent. És szuggesztív ereje hatalmában tartotta a rendeket, egy volt vele akaratban az egész országgyűlés, leste pillantását, s az ellene fellépő Rakovszky Menyhértet a helyszínen megölték, Okolicsányi Kristófot pedig másnap fejezték le a várban. A Sajó partja nemcsak ezekről emlékezetes. Sajnos, sokkal szomorúbb jelentősége van ennek a vidéknek. Túl a mezőkön a Sajó a Hernáddal ölelkezik, ennek a torkolatnak környéke nemzeti nagylétünk első nagy temetője volt. Itt vesztett 1241-ben csatát — és ezzel országot — a túlerőben lévő mag}^ar sereg. A térkép szerint kissé távolabb van az ismert nevű Muhi puszta, az ütközet színterének azonban itt kellett lennie. Mert a magyar sereg a Sajó két partján, a tatár sereg pedig a Hernád két partján fejlődött föl, és Ónod s a mai Muhi puszta közötti sikon volt a magyar sereg Kálmán és Ügrin érsek parancsnoksága alatt, s velők szemben állt a tatár had. Lesétálok a harcmezőre. A vártól nem messze a Sajón komp — ócska ladik — köti össze Önodot Hidvéggel, s a Sajón túli községekkel. Beszédbe eredek a révésszel. Az öreg Ónod és Hidvég

1 községek alkalmazottja, s igen büszke állására. Hamarosan megbarátkozunk egymással, iS az öreg huncut dolgokat mesél »hivataÍos« élményeiből. Hív, hogy üljek bele ladikjába, átvinné, visszahozna néhányszor, én azonban még akkor sem fogadom el a meghívást, mikor megígéri, hogy nem kér pénzt érte. Megkérdezem tőle, nem ásnak-e ki a környéken időnkint embercsontokat, fegyvereket. — Ó, uram, nem ásnak itt meg egy kutat Ónodon, nem építenek egy házat anélkül, hogy csontok vagy rozsdás vasdarabok elő ne kerülnének a föld alól. A mult héten is találtak csontokat, meg kardfélét. Vájjon nem Kálmán és Ugrin fegyvereit, Tűrje Dénes, Rátót Lóránt, Gutkeled István, Ákos Ernye vagy más főúr egy-egy csontdalrabját veti-e föl az ásó, meg a csákány? kzo-t két az emberekét, akik erre a mocsaras, nádas árterületre (nádas terület, ezért hívhatták »Ó-nád«-nak a falut, miből később »Ónod« lett) vezették a magyar hadat. Pedig milyen kis harcászati érzék megsúgja ennek a vá* lasztásnak abszurd voltát! Ha pár kilométerrel északabbra, a Bükk erre nyiló völgyeinek erdőségeiben rendezkedett volna be védelemre a magyar had, ki tudja, nem vették-e volna elejét az egész tatár-vésznek, országpusztulásnak? Ha csak ott is el nem követtek volna olyan harcászati ballépést, hogy a magyar hadat annyira összepréselték, hogy mozogni sem, nemhogy védeni tudott volna. Még Batu kán is megcsóválta a fejét a Hernád menti dombtetőről, mikor a magyarokat szemlélte. Tovább bolyongok a Sajó menti harcmezőn, álmodozásomban észre sem veszem, hogy egészen besötétedett. Olyan orozva jött az est, mint a tatárok azon a végzetes éjszakán, mikor a hidmenti kis győzelme mámorában balga módon nyugovóra tért a magyar sereg, s még kis biztosításról sem gondoskodott. Még a gondolatra is megborzongok, s kissé riadtan nézek végig a Sajó sima tükrén. De a Sajó partján egy fűszál sem rezdül. Horváth Elek. SONKÁT és HÚSOKAT PRÁGAI MÓDRA pácolni csak a „3 sonka" védjegyű MAGYAR SONKAPÁCCÁL lehet. Kitűnő izt és szép szint ad a sonkának. A legjobb húskonzerváló. Ára: 70 fillér és 2 pengő. Kapható Pápán: Hajdú Zsigmond drogériiri<ore'in"'Vilmos füszerüzlet és Nepper Rezső drogériában FORAKTAR: CZAICH ILLATSZERTÁR Budapest, VIII., József-utca 81.,Mátyástér sarok. Pluliár István rádióközvetítései — vagy: a siker titka... Irta: Körös Andor. Az egész ország rádióhallgatósága elismeréssel adózik Pluhár István sportközvetítései iránt. A bolognai helyszíni közvetítés drámai feszültsége, atmoszférát áthozó, szinte láthatóvá tett tudósítása után minap az Európa kupa magyar-osztrák mérkőzésének második félidejét »tolmácsolta« Pluhár s egyúttal újabb sikerrel gazdagította immár országos hírűvé vált szerepléseit. Legutóbbi közvetítését tudatosan figyeltem, módot találtam rá, hogy a meccs izgalmai fölé emelkedjem s legalább is annyira figyeljem magát a közvetítés technikáját, hangját, szóval azt, ahogyan hallom, mint azt, amit (mond a szpíker, szóval a nyers eredményre szorítkozó tartalmat. S e különös, kettős hallgatás közben rájöttem Pluhárnak egy olyan képességére, ami korántsem könnyűszerrel elsajátítható s ami a mai folyton változó világban élő ember leghasznosabb tulajdonsága lenne. Pluhárnak megadatott az a képesség, hogy amit lát, pillanatot sem késve, nyom-* ban • kifejezze, szóval felfogja és értelmesen ki is vetítse magából, mégpedig ugyanolyan drámaisággal vagy epikussággal stb., szóval ugyanolyan belső dinamikával, amilyennel őrá hatott és hatna bárkire, aki a mérkőzést végignézi. E képesség lényege a rendkívül gyors s egyben rendkívül értelmes — egészen tudatos — alkalmazkodás a pillanatonként változó helyzethez, annak villámgyors felfogása, meglátása, a rögtöni föléemelkedés, amit a következő pillanatban már e helyzetnek szinte tanárosan precíz ma,gyarázata követ. Vájjon Pluhár tüzijátékszerű, bravúros képességét nem lehetne-e alkalmazni az élet minden más terén? Ifjúságunkba már a tanulóévek folyamán bele kéne nevelni a gyors helyzetátlátás és helyzetekhez való alkalmazkodás tudományát. Mert ez az érvényesülés, boldogulás titka, — a sikeré, amely oly fukarul méri magát ebben a gazdasági és szociális kataklizmában. A gyakorlatiasságnak, az életrevalóságnak kincset érő képességét lehetne az ifjú* ságba oltani, ha már zísenge korától arrá nevelnénk, hogy gyorsan átlássa a változói helyzetet, alkalmazkodjék hozzá, értse meg és magyarázni is tudja s közben érezze azt, hogy a következő pillanat új alkalmazkodási feladat elé fogja állítani. Pluhár István, a kitűnő sportközvetítő^ bizonyára született e képességgel, de a nevelés, a »drill« — bámulatos tömegeredményekre képes. S nekünk nem bravúros meccsközvetítések Pluhár Istvánjaira van szükségünk, hanem az életnek mégis csak lassabban változó helyzeteihez rugalmasan alkalmazkodni tudó ifjakra, akik megélnek a jég hátán is. I

Gazdag és megelégedett lesz, | kzolg ha osztálysorsjegyet Somló Gyulánál vesz. Budapest, I., Csaba-utca 9. Egész 24 P, fél 12 P, negyed 6 P, nyolcad 3 P. Vac ajánló szati i rendű kákát összec fegyv kat, i szíjaz Di eb Aí javítás vállak Wan szíjgy Mór t kői r^ür Síi hadi keres; kőfa gon jutái Ke{ Pápa, Javításé Mister Hermon különös élménye. Mult számunk hír formájában beszámolt a nálunk járt angol vadászokról. Nem lenne teljes a kép, ha nem füznők ehhez azt a különös élményt, amelyben Mr. Hermonnak hatalmas szarvasbikája elejtése napján részei' volt. A kollégiumi cserkészcsapat raj-, Örs- és segédörsvezetői — mintegy 23-an — felhasználva szeptember 25-én az egyházkerületi közgyűlés folytán kijáró vakációs napot, —• vezetőkari kiránduláson voltak a Kerteskőnél, kevéssé ismert Bakonyunknak ezen a páratlan szépségű helyén. Élményekkel gazdagon hozta vissza este a lóré a vidám csapatot Franciavágás állomásra, a fél 11 órai vonathoz. »Vacsora« —hangzik a kurta parancs és sok fürge fiúkéz nyul a lapos zsákokba s hogy Arany János szavaival éljek: »... örülne, ha benne, madárlátta kenyérdarabocskát lelne«. Hirnök jő — (folytatom az idézést másik költőnkből) s pihegve szól: »Parancsnok úr, egy angol úr van a perronon«. — »Isten éltesse«, veti vissza nyugodtan a megszólított, de a fiúk egymás után lopakodnak az idegen