Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-09-29 / 39. szám

ÚJDONSÁGOK. — Antal püspök ünneplése. A főiskolai ifjúság hétfőn este lampionos szerenádot adott dr. Antal Géza püspök tiszteletére abból az alkalomból, hogy az ifjúságnak ez a meleg­szívű barátja, szeretett főpásztora püspökségé­nek 10. évét töltöttebe. A példás ünneplő rend­ben felvonult ifjúság szebbnél szebb dalokat énekelt el a püspöki székház előtt, melynek erkélyén a püspök előkelő vendégei társaságá­ban gyönyörködve hallgatta a csendes esti órán messze elhangzó magyar dallamokat s végül szives szavakban köszönte meg az ifjúság spon­tán ovációját. — Befejeződött az Öregtemplom restau­rálása. Az Öregtemplom magasbatörő, impo­záns épülettömbjét az idő annyira megviselte,_ hogy már évek óta égetően szükséges volt a restaurálása. Németh József apát-plebános sok fáradozása aztán eredményessé vált. Wel­der Gyula műegyetemi tanár, műépítész, mint a barokk stílus magyarországi szaktekintélye megtekintette a plebánia-templomot és annak a véleményének juttatott kifejezést, hogy a templom-restaurálás további mellőzése meg­becsülhetetlen művészi károkat okozna. Véle­ménye alapján aztán a templom kegyura, Es­terházy Tamás gróf áldozatkészségéből Fa László építészmérnök kapott megbízást a tem­plom restaurálására. Július elején kezdődtek meg a munkálatok az egyik torony sisak-fa­szerkezetének és vörösréz burkolatának meg­javításával. A nemes anyagot, a faragott kő­részeket savval maratták, megtisztították, a tört részeket újra faragták s az attika Szent István-szoborcsoportozatját is megújították. (A szobrászati rész Schneider Géza kőfa­ragó-mester kitűnő munkája.) A nemes anyag megjavításával egyidejűleg kezdődött meg a laza vakolat leverése és az egész templom újjá vakolása. A faragott kőrészek színét si­kerülten hangolták össze a vakolat meleg, derűs szürkére festésével. Ezzel a munkálat­tal körülmentek a templom-hajó falán. Közben a tetőcserepező munkát is megkezdték és utol­jára a második torony került sorra. Most pe­dig a munkálatok befejeződtek. Fa László és az általa alkalmazott iparosok, munkások nagyszerű munkát végeztek. Fa László épí­tész-mérnök kiváló szakértelmének, finom stílusérzékének köszönhető, hqgy az Öreg­templom — Pigler szerint »korának egyik leg­jelentékenyebb magyarországi műalkotása« — jelentőségéhez méltó külsőben áll előttünk diadalmas szépségében. — Kis József síremlékének felavatása. A hála és kegyelet belsőséges szép ünnepét ülte mult vasárnap a helybeli református gyüle­kezet, felavatván feledhetetlen nagynevű lelki­pásztorának, Kis József esperes-lelkésznek a csa­lád által állított síremlékét. Az ünnepségen meg­jelentek a néhai esperes tiszteletreméltó özve­gyén, gyermekein, unokáin és rokonságán kívül a gyülekezeti tagok és más felekezethez tartozó tisztelők nagy sokasága is. Az alsóvárosi temető új részében a fő-út mellett impozáns fekete márványoszlop áll Kis József sirja felett, rajta e felirat: ITT NYUGSZIK APOSTOLI LÉLEKKEL VÉGZETT MUNKÁJA UTÁN A BOLDOG FELTÁMADÁS REMÉNYÉBEN KIS JÓZSEF PÁPAI REF. ESPERES-LELKÉSZ. 1862—1927. ÁLDÁS EMLÉKÉRE! „Nékem az élet Krisztus és a halál nyereség." Pál: Fii. 1. 21. Az ünnepet a főiskolai kántus éneke nyitotta meg, mely után Ólé Sándor, Kis József hálás tanítványa és utóda, a sirkövön olvasható bibliai ige alapján igaz érzsétől áthatott, költői emel­kedettségü beszédben szólott arról, mint élt, mit tett, miket alkotott Kis József, ki egész éle­tét Krisztusnak szentelte s kinek a halált példa­adó élete nyereséggé tette s kinek művei — Az Ajkay-telken megépült új iskolák s az általa megszerzett Széchenyi-téri szinháztelken épülő új templom — örökre fenntartják nevét nemes, puritán egyéniségének ma is ép emlékezetével együtt. A minden jelenlevőt mélyen megható beszéd után Fazekas Mihály püspöki titkár dr. Antal Géza püspöknek a saját, az egyházkerület és intézményei nevében küldött koszorúját he­lyezte el a sirra. A főiskolai kántus Tóth Lajos tanár vezetésével nagyon szépen énekelt el egy alkalmi szövegű éneket, mely után a kegyelet­nek szép ünnepe együttes zsoltárénekléssel vé­get ért — Képviselőnk kerületében. Dr. Ángyán Béla orsz. képviselőnk folyó hó 22-én váro­sunkba érkezett és két napot körünkben töl­tött. A szombati napon a választó közönség közül nagyon sokan keresték fel ügyes­bajos dolgaikban. Több közérdekű küldöttsé­get is fogadott képviselőnk. Vasárnap d. e. 11 órakor a kerület választmánya a Kaszinóban jelenlétében tartotta meg Karlovitz Adolf el­nök vezetésével nagygyűlését. A gyűlésen je­len volt Kenessey Pongrác főispán, Schandl Károly és Holitscher Károly orsz. képviselők, báró Zech Alfonz, a központi propaganda­osztály vezetője, Fellner Pál várm. párttitkár, a városi és községi elnökök és titkárok teljes számban. Dr. Molnár Imre itt formában és tartalomban szép beszédben számolt be az eddig végzett szervezési munkáról, melynek eredményekép már 5000-en tömörültek a Nem­zeti Egység zászlója alá. A vidékiek jelentései után báró Zech Alfonz figyelemre méltó uta­sításokat adott a szervezkedés folytatására. Gyűlés után Ángyán Béla képviselőnk ebédre vendégül látta a megjelenteket. A Levente­Otthonban tartott népgyűlés után Karlovitz Adolf kormányfőtanácsos viszont teán látta vendégül a vezetőséget. Ángyán képviselőnk hétfőn utazott el városunkból. — Őszi menetrend. A Máv. igazgatósága közzétette az októberben életbelépő menet­rendi változásokat. Bennünket érdeklőleg a menetrend csak annyiban változik, hogy a reg­gel 8-kor Budapestről induló gyorsnak Szom­bathely felé nem gyors, de személyvonatú csatlakozása lesz. Ugyanígy az este 10.10-kor Pestre érkező gyorshoz Pápa felől többé nem gyorssal, hanem mint az tavaly télen is volt, személyvonattal lehet csatlakozni. — A la­punkban már jelzett u. n. sebesvonatok, szám szerint hét, az új menetrendbe be vannak már állítva, mifelénk egyelőre egy sem fog közle­kedni. 1 i — Az alispáni állás. A dr. Horváth La­jos nyugalombavonulásával megüresedett alis­páni állásra pályázó gyanánt eddig csupán dr. Berky Miklós veszprémi polgármester jelentke­zett, aki körlevélben értesítette a törvényható­sági bizottság tagjait, hogy a vármegye vezető állására pályázni fog. Dr. Berky Miklós öt éve Veszprém polgármestere, ahol eredményes mű­ködésével nagy népszerűségre tett szert. Koráb­ban 15 és fél éven át mint tb. főszolgabíró és főispáni titkár a vármegye szolgálatában állott s ezen minőségben is sok barátra tett szert. Megválasztatásának tehát igen komoly esélyei vannak. Magának a vármegyének magasabb rangfokozatban levő tisztviselői közül eddig egyik sem hozta nyilvánosságra pályázó szán­dékát. Az alispáni állás a december hó elején tartandó rendkívüli közgyűlésben kerül betöl­tés alá. — Lovaspóló-mérkőzés. Vasárnap dél­után 3 órai kezdettel a várkertben lovaspóló­mérkőzés lesz. Belépő-díj szokás szerint. — Székfoglaló. Dr. Török István, a hely­beli theologiai akadémia rendes tanára, a ha­gyományos szokásnak megfelelőleg kedden dél­után tartotta meg székfoglaló értekezését. Nagy érdeklődéssel hallgatott értekezéséért, melynek címe volt Egyház és politika, dr. Darányi Kál­mán főisk. világi gondnok üdvözölte a felsőbb­ség részéről a jeles képzettségű fiatal profesz­szort. — Október 6. A Főiskolai Ifjúsági Kép­zőtársaság az aradi 13 emlékére október 6-árf d. e. 11 órakor a kollégium tornatermében díszgyűlést rendez a következő műsorral: 1. Himnusz. 2. Megnyitó beszédet mond Bö­röczky Béla ifj. elnök. 3. Ünnepi óda. Sza­valja Komáromy Imre III. é. th. 4. Énekel a főiskolai énekkar Tóth Lajos főisk. étiek­és zenetanár vezetésével. 5. Ünnepi beszédet mond dr. Soós Adorján gimn. tanár. 6. Játszik a főiskolai zenekar Kiss Árpád igazgató ve­zetésével. 7. Szózat. — A Magyarországi Kárpát Egyesület vasárnap, f. évi szeptember 30-án tartja 61-iW nap, folyó évi szeptember 30-án tartja 61-ik vándorgyűlését a pápai Bakonyosztály munka­területén, a döbröntei várromnál. A vándor­gyűlés fővárosi és vidéki résztvevői szomba­ton, 29-én éste 11 órakor érkeznek Pápára. Ismerkedési est a Varró-étteremben. Vasárnap reggel az összes felekezetek templomaiban istentisztelet lesz, utána kivonulás autóbuszo­kon és fogatokon a Tapolcafőn túl levő út­kereszteződésig, onnan pedig gyalog (zöld színjelzés, l x/ 4. óra) a Döbröntei várromhoz, ahoi a vándorgyűlést megtartják. A vándor­gyűlésen résztvesz dr. Fabinyi Tihamér keres­kedelemügyi miniszter képviseletében dr. Nyáry István m. kir. poístafőigazgató is. A< gyűlést délben V 22 órakor Pápán, a Griff­szálló nagytermében tár^saset/éd követi. — A pápai Bakonyosztály ez úton is felkéri a helybeli turistatársadalmat, hogy a vendégek szombat esti fogadásánál, az ismerkedési esten és a városunk idegenforgalma és a Bakony-kultusz szempontjából felbecsülhetet­len nagyjelentőségű vándorgyűlésen minél nagyobb számbán megjelenni szíveskedjenek. — Halálozások. Horváth János ny. Máv. tisztviselő e hó 22-én — ép születése napján — életének 73. évében elhúnyt. Családja a sze­rető, gondos családfőt, a pápai ev. egyház buzgó presbiterét vesztette el benne. Hétfőn délután temették el az alsóvárosi temetőben nagy rész­vét mellett. Halálát özvegye és négy leánya gyászolja. Szely Kálmán ny. postaaltiszt e hó 24-én 76 éves korában elhúnyt. Régebb idő óta be­tegeskedett, s csak hűséges felesége önfeláldozó ápolása enyhítette szenvedéseit, amelyekkel sú­lyos betegsége járt. A halál valósággal meg­váltás volt reá. A boldogult nyugalomba vonu­lását megelőzőleg hosszú éveken át teljesített szolgálatot a helyi postán, s előzékeny modo­ráért, becsületességéért puritán személyét tisz­telet vette körül. Örök sebet ütött szívén két felnőtt leányának korai halála, akik akkor hagy­ták magukra jó szüleiket, amikor célhoz érve: tanítónői oklevelet szereztek. Az efeletti bánat elkísérte a sírig. Szerdán helyezték örök pihe­nőre a kálváriái temetőben. Nem puszta álom a reménység! Természetes tehát, hogy az emberiség általában arra törekszik, hogy a hangu­latot, a kedvet, a reményt előidézze és fokozza. Ez leginkább elérhető a magy. kir. osztálysorsjáték által, mert akinek sorsjegye van, alapos a kilátása, hogy egy kis befektetés árán gyorsan nagy vagyonra tehet szert. Hol nyerhet most 20 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer, 50 ezer, 100 ezer, 200 ezer vagy 300 ezer pengőt! Az osztálysorsjáték módot, alkalmat ad mindenkinek, hogy kisebb-nagyobb nyereményben részesüljön bárki, mert mindenkinek és az összes sorsjegyeknek egyforma a nyerési esélye. Az új sorsjáték húzása már október 20-án kezdődik, tehát szerencse fel! Aki mer, — az nyer! Az I. osztályú sorsjegyek hivatalos ára az összes főárusítőknál: Egész 2,4 pengő M Fél 12 pengő Negyed ö pengő Nyolcad 3 pengő Állandó és kitartó játék által érheíő el eredmény!

Next

/
Oldalképek
Tartalom