Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-05-05 / 18. szám

, JELENIK MINDÉIN SZOMBATON. -ve­^.get-utca 6. szám. , 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. .telefon. 131. ezázru Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Moszkvában és Parisban vöröslött az idei május. Hogy a szovjet, melyet háborús utál­kozás szült, készen vían háborúra mindenkor mindenki ellen, azzal már régen tisztában va­gyunk. Háborús felvonulásjai már régen meg­szégyenítik a cári uralom alattiakat, idén pe­dig egyenesen hivalkodni akart ország-világ előtt, amikor egy fél napon át vonultatta fel minden fegyvernembeli csapatait ágyuk, tan­kok, repülőgépek tömegével egyetemben. Hogy 'ebben a parádéban mennyi az erkölcsi tar­talom, hogy íez a ma a polgári elemnél jobban kosztoltatott s némi apjrópénzzel is ellátott hadsereg komoly időkben is megállja-e he­lyét és erkölcsi erők, nemzeti lelkesedés hiá­nyában inem fog-e fegyelmezetlenül szétbom­ilani, azt az eljövendő, egyre kisértő nagy ja­pán leszámolás fogja majd megmutatni. Egy­előre a kép mindenesetre impozáns lehetett, és alkalmas arra, hogy a diplomáciai páholy­ban ülők némelyikét, főkép azonban a francia nagykövetét gondolkodóba ejthesse. Mivel­hogy Páris volt jóformán egyedüli nagyváros, íahol május l-jén vörös lángok csapdostak ég felé. Párisban, a győztes, a diadalmas Pá­risban, Franciaországban a tipikus, vagyonukat féltő és ápoló kispolgárok hazájában, Fran­ciaországban, amely Európa bankárjának tar­tatik, ahol aranyhegyeket gyűjtenek, ott volt idén májusban olyan kommunista tüntetés, amely barrikádharcaival, halottaival és sebe­sültjeivel kisebb forradalomnak is beillett volna. Vájjon nem ejti-e ez a nem kis erőfeszí­téssel vérbe fojtott májusi zendülés gondol­kodóba a francia államférfiakat, hogy váj­jon jó nyomon járnak-e, mikor állandóan a szovjettel kacérkodnak és fel akarják újítani azt d( líatonai allianoe-ot, amely a világhá­ború folyamán egyszer már cserbenhagyta; őket. Vájjon nem esnek-e gondolkodóba, hogy egy nem teljesen megbízható szövetséges ked­véért érdemes-e kockára tenni mai társadalmi berendezkedésüket, mai polgári rendjüknek minden kényelmét és nyugalmát? Avagy az állandó háborús készülődések elvakultságában tényleg nem látnák meg, hogy eleven szenet gyűjtenek a fejökre és — ha idején nem térnek észre — saját sírjukat ássák meg maguknak. Az adászteveli emlékünnep. — 1934. évi április hó 29. — 150 esztendővel ezelőtt az adásztevel-pápai úton tanáraival élén vidám diáksereg gyalogolt Pápa felé. Öröm dobogtatta meg szivüket, öröm gyorsította meg lépteiket, hogy vége a harminc éves száműzetésnek és a pápai kollégium ott folytathatja áldásos munkáját, ahol 1531-ben megkezdette: Pápa városában. Mult vasárnap, 1934 április 29-én hasonló mozgalmas kép élénkítette fel ezt az utat, csak­hogy most ellenkező irányban, Tevel felé haladt a kollégiumi diákok majd hatszázat számláló csapata, hogy megünnepelje lelkes tanáraival a másfélszázados évfordulót, amely a keserű száműzetés végét jelentette. Krónikási tisztünkhöz híven együtt tartunk mi is az ünneplőkkel, ha nem is — mint ők — „az apostolok lovain", amelyek bizony már ki­öregedtek alattunk, s ilyen hosszú úton könnyen cserben hagyhatnák gazdájukat. A vármegye jó­voltából pompás úton vígan gördül a kocsink, gyorsan maradoznak el két oldalt mellettünk a búzatáblák, a megcsünt rozsvetések, amelyek a tikkasztó szárazságban mintha csak az ég felé emelnék karjaikat, hogy egy kis éltető, felrissítő nedvet esedezzenek le a maguk számára. Ma­gyarok Istene, halldd meg kérésüket. De íme, beértünk az ünneplő faluba. A házak elől nők, férfiak köszöntenek bennünket nagy tisztességgel, komoly arccal, mintha csak át­éreznék, hogy egy darab történelem az, ami Adásztevelen a mai napon lejátszódik. A refor­mátus templom környékén — más templom nincs is a faluban — óriási közönség várja a következendőket. Talpon van az egész falu, de Pápáról és máshonnan is sokakat elhozott a hittestvéri szolidaritás. A kollégium ifjúsága, amely tanáraival vagy félórával előbb már meg­érkezett, a szomszédos iskola udvarán tanyáz. Az istentisztelet. Fél tizenegyet üt az óra, s a cserkészek sorfala között bevonulunk a nagy időket átélt templomba, amelyben a száműzetés harminc éve alatt oly sokszor olvadt egybe az adász­teveli és pápai reformátusok imája a Minden­hatóhoz, hogy lágyítaná meg a megkeményedett szíveket türelemre, békességre, egymás hitbéli meggyőződésének a megbecsülésére. A templom a maga egyszerűségében is impozánsan hat és tiszteletre gerjeszt, amit talán a kegyeletes ünnepi alkalom is fokoz bennünk. Bevonulnak a fungens lelkészek, Ólé Sándor pápai, Győry Elemér győri és Szakái Ernő adász­teveli lelkész és megkezdődik az istentisztelet. Felzeng az ősi zsoltár, elhangzik a főiskolai énekkar Tóth Lajos ének- és zenetanártól dirigált szép éneke, mit igeolvasás és imádság, továbbá Zámbó István theologus szó|óéneke követ — és megjelenik a szószéken Ólé Sándor pápai lelkész tiszteletreméltó alakja, s elmondja prédi­kációjának egyik legszebbikét, amely sokáig em­lékezetében marad azoknak, akik szerencsések voltak hallani. Józsue IV: 21—22. alapján arról elmélkedett, hogy miért ünnepel most a pápai református egyház és kollégium? Megfelelt az írás szavaival: „Mert száraz lábbal kelt át a Jordánon"; hitében meg nem inogva, az üldöz­tetésektől meg nem törve, nemes daccal és el­szántsággalátvergődött azokon a szomorú időkön, amelyek az ellenreformáció leggyászosabb esz­Magyar asztalt - magyar porcelánnal díszítsünk! Ezt most lehetővé teszi a világhírű mert garantált l&é^lfesíésli ebédlő-, tea- és mokka-készleteket általunk rendkívül olcsó áron hoz forgalomba. 6 személyes ebédlő­készlet már pengőért, 12 személyes összeállításban arányosan I olcsó áron. Vételkényszer nélkül tekintse meg mintáinkat! Ifj. Rí&ier Mór Pápa, Főtér 19. tendei közé sorolhatók. Elvehették templomukat, iskoláikat, elűzhették lelkészeiket, tanítóikat és tanáraikat, száműzetésbe kergethették őket, de az igazságba vetett hitük töretlenül megmaradt, amely végül is felhozta reájuk a szabadulás napját. Hálával szólott az adászteveli református egyházról, amely az üldöztetés szomorú napjai­ban testvérként ölelte magához őket, megosztotta velük templomát, hajlékot adott az iskolának, amely harminc esztendőn át itt hintegette a fiatal szivekbe a tudás magvait. Végül gyönyörű imát mondott, amelyben hálát adott Istennek, hogy annyi vészen, viharon átsegítette őket. A mesterien felépített, s magával ragadó szónoki készséggel előadott beszéd mélységes hatást tett a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetre és sokaknak a meghatottság könnyei csillogtak a szemeiben. Az adászteveli ref. énekkar még Csonka Árpád karnagy vezetésével egy szép korált adott elő, s ezzel az istentisztelet véget ért. Ugyanez idő alatt a templomból kiszorult közönségnek a kollégium ez idő szerinti igaz­gatója: Dr. Tóth Endre theol. tanár hirdette ihletett ajakkal Isten igéjét. A pápai ref. egyház emléktáblájának leleplezése. Istentisztelet végeztével leleplezték az emléktáblát, amelyet a pápai református gyüle­kezet helyeztetett el örök emlékül a templom falába. Az alkalmi beszédet Ólé Sándor lelkész tartotta; aki magasan szárnyaló beszéde végén elhelyezvén az emléktáblán a pápai egyház koszorúját, gondozásra átadta azt az adász­teveli református gyülekezetnek, amelynek nevé­ben viszont Szakái Ernő lelkész köszön­tötte lelkes szavakkal a most hozzájuk jött erősebb testvért, a pápai gyülekezetet, s tett fogadást, hogy az emléktáblát időtlen időkig híven megőrzik. Aztán elhelyezte rajta az adász­teveli református egyház koszorúját. A kollégium koszorúját dr. Pongrácz József theol. tanár, a pápai ref. nőegyesület koszorúját Ólé Sándorné, Adásztevel község koszorúját pedig Böröczky Dezső jegyző helyezte el az emléktáblán, amely­nek felirata a következő: EBBEN A TEMPLOMBAN IMÁDTÁK AZ URAT A PÁPAI REFORMÁTUS EGYHÁZ HÍVEI SZÁMŰZETÉSÜK IDEJÉN 1753-TÓL 1783-IG. A HAZASZABADULÁS 150-IK ÉVFORDULÓJÁN A PÁPAI REF. GYÜLEKEZET. A főiskola emléktáblájának leleplezése. A református népiskola termében elfogyasz­tott társasebéd után délután 2 órakor az iskola épületének homlokfalába beépített emléktáblát leplezték le. Bódás János szombathelyi lelkész A száműzött pápai főiskola című gyönyörű alkalmi költeményét Komáromy Imre theol. szavalta nemes páthosszal. Most a főiskolai énekkar énekelt Tóth Lajos ének- és zenetanár vezetésével a tőle megszokott tökéllyel. Az ünnepi beszédet Győry Elemér győri lelkész, a pápai főiskola volt professzora mondotta. Ragyogó szónoki művészettel előadott nemes­veretü beszédében szólott az iskola küzdelmes múltjáról, s arról a fontos szerepről, melyet négyszáz éves fennállása alatt kulturális téren betöltött. Büszkén vallotta magát pápai diáknak, s buzdította az ifjúságot, hogy legyen méltó a nagymultu iskolához és hozzon minél több dicsőséget reá. Mindvégig nagy figyelemmel hallgatott beszéde után elhelyezte az emlék­táblán a főiskola koszorúját. Ismét a főiskola énekkar énekelt, melynek elhangzása után az

Next

/
Oldalképek
Tartalom