Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-04-08 / 14. szám

— Husvétvasárnapi illatszerárusítás. A | kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a i vidéki drogériák és illatszerkereskedők üzle­teiket folyó évi április 16-án, húsvét vasár­napján, reggel 7 órától déli 1 óráig kizárólag illatszerek árusítása céljából nyitva tarthatják. — Baleset. Ugod községhez tartozó kő­bányában történt robbantás alkalmából egy kő­darab Kotter Gusztáv kőfejtő fejéhez vágódott, minek következtében igen súlyos testisérülést szenvedett. — Mérgezési engedély. Gróf Esterházy Pál lovászpatonai erdőhivatala engedélyt kapott arra, hogy folyó évi december hó 31-ig saját vadászterületén elszaporodott duvadak és raga­dozó szárnyasok „Arvalin" méreggel irthassa. Az esetleges szerencsétlenség elkerülése végett az érdekelt szomszédos községek lakosságának figyelmét ez úton is felhívjuk. x Mosás végett fehér- és kék ruha­nemüeket átveszek s azokat tisztán legjutányosabb munkabér fejében átvasalva hazaszállítok.Szakács József né, Pápa, Lajos-utca 14. — Mezőgazdasági munkások figyel­mébe ! A hatóság felhívja mindazokat a mező­gazdasági munkásokat, akik a nyári gazdasági munkákra elhelyezkedni lakóhelyükön nem tud­nak, a vármegyei hatósági gazdasági munka­közvetítőt (vármegyei m. kir. gazdasági felügye­lőség) igénybe vehetik. —- A vigalmiadó szabályrendelet. A vigalmiadóról alkotott városi szabályrendeletet a m. kir. belügyminiszter 255.093/1933. V. sz. rendeletével jóváhagyta. Erről az illetékes hiva­talokat és a város közönségét a városi hatóság értesíti. x Itt a tavasz! Keríttesse udvarát, kertjét drótfonattal. Legolcsóbb Kummer drót­kerítés és acélsodrony-ágybetét készítőnél Pápa (megyeház mögött). x Conrad Vesd! regényes hazássága egy magyar úriasszonnyal. A Szinházi Élet legújabb számában közli annak az érdekes házasságnak regényes történetét, amelynek hősei Conrad Veidt, a neves "német filmszínész és egy Bartha Lili nevü pesti elvált asszony. A Fészek Club „Optimista-pesszimista" bálja elevene­dik meg Incze Sándor hetilapjának új számában. Hat­vany Lili szinházi- és film-újdonságokról számol be, Erdős Renée Görögországból küldött cikket. A világ legbájosabb nője választás legújabb résztvevőinek fény­képei, a Tabán utolsó tavasza, Zsolt Béla irodalmi cikke és még rengeteg sok érdekes cikk és gyönyörű kép van a Szinházi Életben, amely háromfeivonásos színdarabon kívül 32 oldalas Gyermekujságot, 64 oldalas Rádió Világhiradót, kézimunka-ívet ad mellékletül, kottamellék­letén pedig a Hercegnő szabója cimü Chevlier hangos­film világslágerét, a Mimi cimü tangót közli. A 260 ol­dalas Szinházi Élet ára 60 fillér, előfizetési díj negyed évre 6*50 P. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet­kőrút 7. A Szinházi Élet minden héten pénteken jele­nik meg. x Akinek ezer baja van. „Ezer bajom van, — irta valaki — de ezek közül csak a következőket sorolom fel: gyermekem csalánkiütéses, kitesznek a la­kásomból, fiam házasodni akar, megsértettem a sógoro­mat, leányom tanítónő akar lenni, felöltőmet megette a moly, a konyhakertben elpusztultak a retkek, feleségem haja hullik ... Mit tegyek ? . . . Adjanak tanácsot!" És mindezekre a kérdésekre kitűnő felvilágosítást adott Tolnai Világlapja szerkesztősége, mert a népszerű képes­lap minden olvasóját ellátja hasznos tanáccsal. x A rádiókuruzsló. Ez a legfurcsább ameri­kai foglalkozás, de vannak rádió-jósok, akik fantasztikus szélhámosságok elkövetésére használják fel a rádiót. Ezekről az alakokról és trükkjeiről szól a „My Girl" c. bünügyi regény, amelynek közlését most kezdte meg a Délibáb. A népszerű képeslap 84 oldalon 120 képet, pompás budapesti- és külföldi rádióműsorokat, rengeteg szinházi cikket és filmriportot közöl. Egy szám ára 20 f. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Hazánk két halhatatlanjának, gróf Tisza Istvánnak és gróf Apponyi Albertnak emlékét megörökítő törvényjavaslatot terjeszt a kor­mány legközelebb a képviselőház elé. A tör­vényjavaslatot le héten a minisztertanács már letárgyalta és elfogadta. Gömbös Gyula miniszterelnök a nemzeti egység pártjában szerdán húsvéti nyilatkozat gyanánt beszédet mondott, melyben össze­foglalva eddigi kormányzati munkásságának eredményeit, megállapította, hogy azonnali programmja nagy részét megvalósította, az »államháztartás egyensúlya megvan, infláció nincs, nincs elégületlenségszülte fellángolás, itt teljes a jogrend. Magyarország ma a nyu­galom mintaképe. Utalt a már megkötött és jelenleg megkötés alatt álló kereskedelmi szer­ződésekre, melyek mind az ország előnyére szolgálnak. A munkanélküliség megszüntetése érdekében tett intézkedések következtében a munka most tavasszal teljes lendülettel meg­indul. A titkos választójogot követelik, ennek ő híve, de a választójognál fontoaabb követel­mény az élet követelménye. Ám ha e Ház tör­vényszerű mandátuma lejáróban lesz, be fogja terjeszteni a titkos választójogról szóló tör­vényjavaslatot. Beszéde végén sorsközösségre szólította fel a nemzetet, mert felekezeti, nem­zetiségi és társadalmi különbség nélkül egy táborban van most helye mindenkinek. A képviselőházban mult szombaton a hadirokkant vitában Fábián Béla és Jánossy Gábor, a még mindig orosz hadifogságban sínylődő magyarok hazahozatala érdekében szólaltak fel. E héten, kedden délután 5 órá­tól éjfél utánig tárgyalták a javaslatot. Gaál Jenő, Büchler József, Dinich Ödön, Téglássy Béla és még több felszólalás után a vita véget ért. A szerdai ülésben Gömbös Gyula miniszterelnök szólalt fel, tudatva, hogy az ország mai helyzetében tizennyolcmillió pen­gőnél többet nem fordíthat hadigondozásra. Ha a helyzet kedvezőbb lesz, még pótolni fogja e javaslat hiányait. A csütörtöki ülésben a javaslatot részletekben is elfogadták pár kedvező módosítással. A miniszterelnök a Háznak a javaslat pártatlan tárgyalásáért kö­szönetét fejezte ki. A felsőház szerdán ülést tartott, melyen letárgyalták a felsőház 1933—34. évi költség­vetését. A földbirtokrendezési törvény értelmé­ben alakított kérvényező bizottság egyik meg­Telefon 194. «J \J IV t%. JL Telefon 194. MOZGÓ SZÍNHÁZ B EMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI = Eiőadás a világhírű Zeiss-lkon hangosíílmvetitő készülékkel. Április 6-7-8-9., csütörtök-péntek-szombat-vasárnap: A vén gazember Április 10—51., hétfő—kedd. Az idény legkiválóbb orosziárgyu drámája! Kizárólag 16 éven felülieknek I A SÁRGA PASSZUS Izgalmas bünügyi történet 12 lenyűgöző fejezetben. — Főszereplők: Lionel Barrymore és Eiissa Landi. — Rendezte : Raous Walsh, mesterrendező. „FOX" varázs-szőnyeg FOX hangos világhiradó. Figyelem! Ezzel a műsorral kivételesen hétfőn is tartunk előadást! Szerda—csütörtök—péntek szünet. Április 15 — 16., szombat -vasárnap. Ne nevessen húsvétig ! Pihentesse nevetőizmait! MIÉRT? Mert akkor két órán keresztül egyfolytában fog kacagni HAROLD LLOYD frenetikus sikerű vígjátékán. A MOZIŐRÜLT Őrült jó vígjáték tele remek viccekkel és pompás ötletekkel 12 fejezetben. — Főszereplők: Harold Lloyd és Constance Cummings. Bimbó mint torreádor Hangos magyar világhiradó. Április 17—18., hétfő—kedd. Minden idők legnagyobb légionista filmje! IVAN mOSJOUKIN , a „STROGOFF MIHÁLY", „A CÁR FUTÁRJA" stb. világhírű főszereplőjének legújabb világsikere: SERGEANT X. (Az idegenlégió) Izgalmas légionista kaland 12 érdekfeszítő fejezetben. FŐSZEREPLŐK: Légionista !van Mosjoukin Chardin kapitány .... Péter Voss Felesége, Olga Trude von Molo György L. Newerowskaja Kutyaverseny Remek sportfilm-ujdonság. Fox hangos világhiradó. Előadások kezdete: hétköznapokon 1h7 és Va9, vasár- és ünnepnapokon Va4, 6 és Va 9 órakor Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1/4 órával az előadás kezdete előtt kiváltani. üresedett tagsági helyére gróf Desseffy Antalt választották meg. Vita nélkül elfogadták a török-magyar kiadatási egyezményt, s végül a felsőházhoz intézett több feliratot tárgyalták. A 33-as bizottság hétfőn tartott ülésé­ben Imrédy pénzügyminiszter bejelentette, hogy a közmunkák a legközelebbi napokban megkezdődnek. Biró Pál az ipari munkaszer­vezető intézet munkájának közeli megkezdését jelentette. Majd a cukorrépa javaslattal fog­lalkoztak, melyre vonatkozólag Kállay föld­mívelésügyi miniszter kijelentette, hogy a ja­vaslat ötszázezer márkával több cukorrépa ter­melésére ad lehetőséget. Bár a répamag ára 10 0/0-kai olcsóbb lett, a cukorrépa átvételi árát továbbra is a tavalyi 2.15 P-ben szabták meg. Ausztriában megtörtént a szociálista védő­őrség feloszlatása és pedig minden különö­sebb rendzavarás nélkül. Seitz, Bécs szociálista tartományi elnöke erre válaszul a Heimat­schutzot akarta feloszlatni, idevágó rendele­tét azonban a kormány megsemmisítette. A kormány egy nemzeti szociálista újságot, ép úgy, mint lelőzőleg már tiz szélsőséges bal­oldali újságot, előzetes cenzúra alá helyezte. Németországban az elmúlt szombaton nagyobb rendzavarás nélkül megtartották a kormány főhatósága alatt szervezett zsidó­ellenes bojkottot, mely nemcsak a célbavet­tek üzleti forgalmát, de az egész kereskedelmi életet e napon megbénította. A bojkott eset­leges folytatását attól tették függővé, hogy Németországról a külföldön tovább is terjesz­tenek-e rémhíreket. S minthogy e téren a kor­mány megállapítása szerint kedvezőbb hely­zet állott be, az esetleg szerdára tervezett boj­kott már elmarad. Az állami hivatalokból azon­ban az összes zsidó vallású tisztviselőket el­távolították. A kormány a külföldre való uta­zásokat láttamozási kényszer alá vetette. Anglia és Szovjet-Oroszország között, úgylátszik, végleges szakítás fog bekövetkezni, amely egyelőre a két állam közötti kereske­delmi forgalom megszűnését jelentené. A kon­fliktus oka, hogy az orosz kormány az angol külügyminisztérium többszöri megkeresése után sem volt hajlandó négy letartóztatott angol mérnököt, akiket nagy gyári üzemek szabotálásával vádolnak, szabadon bocsátani. Az angol nagykövetet emiatt visszahívták s az már el is utazott Moszkvából. Az amerikai Acron, a világ legnagyobb kormányozható léghajója az Atlanti ooeánon dühöngő orkán áldozata lett és 72 főnyi sze­mélyzetével, melyben az amerikai légi hajózás főparancsnoka is benne foglaltatik, a rajta levő három repülőgéppel, rengeteg ágyúval és mérhetetlen drága felszereléssel elpusz­tult és megsemmisült. A rettenetes katasztró­fából csak négyen menekültek meg, akiket a Phöbusz nevü német hajó vett fedélzetére. A menekültek egyike, az Arcon szikratávíró­tisztje, a nagy erőfeszítés és izgalmak követ­keztében meghalt. Egy másik menekült, a lég­hajó másodkapitánya azt beszéli, hogy az óriási alkotmányt a vihar kettészakítottam Ugyancsak a vihar áldozata lett az amerikai légi flotta egy kisebb léghajója is, amelyet a mentésre küldöttek ki. Ezen 11-en pusztul­tak tel. A Himalaya-expedició két repülőgépe sikerrel átrepülte a világ legmagasabb csú­csát, a Mont Everestet. Az expedíció tagjai tizerez méternél magasabban jártak és onnan készítettek felvételeket eddig még ember nem látott tájakról. SPORT. Kinizsi—VTC 3:1 (2:0). Bajnoki. Biró: Parányi. Kinizsi: Tóth II. — Vörös, Tóth I. — Szalmásy, Limperger, Király — Jasper, Kalmár, Tarr, Kelemen, Asbóth. VTC: Bóta — Lang, Kálmán — Horváth, Nóvák II., Bittmann — Molnár, Nóvák IV., Szabó, Né­meth, Nóvák I. Gyenge nivójú, csapkodó mér­kőzést vivott egymással a két csapat, melyből a Kinizsi jobb halfsora révén került ki győz­tesként. Az első percekben a Kinizsi heves rohamokat intéz a veszprémi kapu ellen s

Next

/
Oldalképek
Tartalom