Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-01-14 / 2. szám
vele szemben pártatlanul és igazságosan fognak eljárni, mintha a törvények végrehajtója,[ a törvényeket tiszteletben tartja, betartja mindenkivel szemben, és be is tartatja. .Mert gondolják el igen tisztelt Uraim, mi lenne az eredmény, ha nem így fogná fel egy tisztviselő a törvény végrehajtását. Erre a felelet csak egy lehet, önkényeskedés és jogbizonytalanság lenne az eredmény. A törvények tiszteletbentartása, a törvényes intézkedésiekhez ragaszkodás azonban nem jelentheti azt, hogy a tisztviselőnek a jus strictum esetét kivéve, mereven kell ragaszkodnia a törvény betűihez, hanem azt jelenti az én felfogásom szerint, mely felfogás különösen a közigazgatási jogban érvényesülhet, hogy a paragrafusokon annyit lehet tágítani, amennyit a törvény, ,a rendelet szelleme, intenciója, a gyakorlati élet követelményeit figyelembe véve, megenged. Én tehát ott, ahol azt a törvény szelleme, intenciója megengedi, ,a törvényeket, rendeleteket liberálisan, méltányosan óhajtom magyarázni. Azt is terjesztették egyesek, ha engem választanak meg polgármesternek, akkor ie városban állandó harc lesz. Hát, igen tisztelt Uraim, nem lesz harc, mert jén a béke, de nem a mindenáron való béke ,embere vagyok. Én mindig azt fogom keresni, ami engem polgártársaimmal összehoz s inem azt, ami bennünket szétválaszt. Harcolni csak akkor fogok s akkor is becsületes fegyverekkel, ha a közérdeket, a város érdekeit fogják támadni. Salus rei publiciae suprema lex esto. A közérdek, a város érdeke mindenek felett. S aki ez ellen vét, velem mindig szemben fogja magát találni. Én, igen tisztelt Uraim, úgy jöttem Önök közé, mint azt egyik helybeli lap cikkírója kívánta a megválasztandó polgármestertől!, tiszta szívvel, tiszta kézzel, tiszta szándékkal, becsületes törekvésekkel s ezekkel akarom és fogom ellenfeleimet is lefegyverezni. Ha majd mandátumom lejár, akkor is tiszta szívvel,, tiszta kézzel és a jól teljesített kötelesség felemelő tudatával akarok távozni az Önök köréből. Ahhoz a munkához, melyre az Önök választása folytán elhivattam, kérem az Önök megértését, támogatását s közös, vállvetett munkánkra, valamint a város közönségére, kérem a magyarok Istenének áldását. Végül engedjék meg, igen tisztelt Uraim, hogy ahhoz a két városi főtisztviselőhöz intézzek néhány szót, akik a választási harcban ellenfeleim voltam. Igen tisztelt Barátaim! Az én lelkemben a választási harc semmi nyomot nem hagyott. Szeretném remélni, hogy a Ti lelketekben sem.. De ha mégis maradt volna lelketekben valami fájó érzés, minden erőmmel azon leszek, hogy e fájó érzés lelketekből minél hamarabb elmúljon. Fogjunk kezet abban a munkában, amely a város boldogulását és jólétét célozza. Hosszas éljenzés, zajos taps kisérte a polgármester székfoglalóját, mely után Szűcs Dezső indítványára kimondották, hogy úgy dr. Antal Géza üdvözlő beszédét, mint az új polgármester székfoglalóját jegyzőkönyvbe iktatják. Még dr. Fehér Dezső fejezte ki a képviselőtestület hálás elismerését Szabadhegy Elemér kiküldött elnök pártatlan eljárásáért, s ezután a nagy érdeklődés mellett lefolyt közgyűlés véget ért. Az érdeklődést nemcsak a közgyűlés, de az utca képe is mutatta. A bencés gimnázium és a városháza előtt nagy tömeg gyűlt össze, várva, hogy az eredményről értesülést , nyerjen. Meg kell állapítanunk, hogy a hamar köztudottá vált eredményt jóleső megjnyugvás örvendő érzésével fogadták. — Felhívás. A városi adóhivatal felhívja az adózó közönséget, hogy akik 1932-re megállapított kereseti-, jövödelem- és vagyonadójukat az elmúlt esztendő kereseti és jövödelmi viszonyaihoz képest soknak tartják, 1933 január hó 31-ig azt a pápai kir. adóhivatalhoz címzett és a városi adóhivatalnál beadandó kérelemmel felmondhatják. A felmondási kérelemhez csatolandó szabályszerű adóvallomási ív, melynek reájuk vonatkozó rovatai pontosan kitöltendők. Téli menetrendünk hiányai. A legutóbbi vármegyei törvényhatósági közgyűlés dr. Jókay-Ihász Miklós indítványára átiratot intézett a Máv. igazgatóságához, melyben városunkat és vidékét is közelről érdeklőleg kéri a téli vasúti menetrend hiányainak pótlását. A figyelemreméltó felterjesztés lényegét a következőkben ismertetjük. Az októberben életbelépett téli menetrend szerint január 3-án megszűnik a Székesfehérvár-Celldömölki vonalon és Celldömölktől tovább Szombathely felé közlekedő 1818. számú motorvonat és az ennek el len vonatát képező 1817. számú motorvonat. Ugyancsak forgalmon kívül helyeztetnek az le vonatokhoz Pápáról csatlakozó és Pápa—Celldömölk között közlekedő 1330. és 1341. számú személyvonatok is. Az említett motorvonatok nagy fontossággal bírnak, mert ezek megfelelő csatlakozások révén Székesfehérváron át a Budapest felé, illetőleg vissza Budapestről való közlekedést biztosítják, úgy hogy ezek segítségével reggel 9 óra 55 perckor gyorssal, fel lehet jutni Budapestre és onnan a déli pályaudvarról (vagy Kelenföldről) d. u. 5-kor indulva 22 óra 40 perckor Pápára lehet jutni. Ugyancsak e motorvonatpár révén csatlakozás van Szombathely irányában is. Ezek szerint tehát e vonatok megszűnése igen nagy vidéket hoz hátrányos helyzetbe, így egész Vasmegyét, továbbá Pápát és vidékét és a VeszprémCelldömölk közötti vidéket is. De hátrányos helyzetbe kerül Zala megye is, mert az említett motorvonatokhoz úgy reggel, mint este Bobán át Zalaegerszeg felé és felől is van csatlakozás. A Pápa-Veszprém közötti közlekedés,, amely pedig mindig igen sok kívánni valót hagyott maga után, különösen igen nagy mértékben romlik ez által. Eddig ugyanis épen ezen vonatok segítségével 2 és 3/ 4 óra alatt el lehetett Pápáról Veszprémbe jutni, vagy Veszprémből Pápára anélkül, hogy Celldöjmölkön több órás várakozással kellett volna tölteni az időt. E vonatok szünetelése folytán Veszprémből Pápára délután csak a 17 óra 02 perckor induló vonattal lehet utazni, amely négyórás celli várakozás után csak éjfél után 35 perckor érkezik Pápára. Vagy ha jobban tetszik, úgy Veszprém k. p. udvarról 17 óra 30 perckor Veszprémvarsány felé indulna, amely esetben Varsányban kell csekély két és fél órát várakozni. Nagyon természetesen nemcsak a két város közötti közlekedés romlanék meg hihetetlen mértékben, hanem mindazon vidékek és községek közlekedése is, amelyek a Pápaés Veszprém közötti vonalra esnek, vagy az ezen fekvő állomásokra gravitálnak. A felterjesztés kérve a jelzett vonatpárok további forgalomban tartását, rámutat arra is, hogy ezek a vonatok teljesen ki vannak használva, így financiális szempontból sem indokolt azok megszüntetése. A megyegyülés az indítványt magáévá téve, a szintén érdekelt Vas és Zala vármegyéket hasonló állásfoglalásra kérte fel. ÚJDONSÁGOK. — Vármegyei kisgyűlés, Dr. Kenessey Pongrác főispán elnöklésével folyó hó 11-én törvényhatósági kisgyűlés volt Veszprémben. Nevezetesebb ügy nem szerepelt a tárgysorozaton. Pápa városa két pontban volt érdekelve. Jóváhagyta a kisgyűlés a tisztviselők kiszállási díjainak újbóli megállapítása és a Kutyik-féle telek kisajátítása tárgyában hozott képviselőtestületi határozatokat. Városunkból a kisgyülésen csak Karlovitz Adolf és Szűcs Dezső vettek részt. — Arany János emléke. Arany János emlékezetére az ev. vegyeskar az ev. nagytanácsteremben január 29-én este 6 órai kezdettel előadó-estélyt rendez. Az előadást Arany Jánosról dr. Kőrös Endre tartja. Az előadásra a vegyeskar tisztelettel meghívja a nagyérdemű közönséget. Belépődíj nincs. — Avatási ünnepély. A Foederatio Emericana pápai konventje és famíliája vasárnap, 15-én délután 5 órakor patrona-, dominusz- és nagyasszony-avatási ünnepélyt rendez a bencés reálgimnázium dísztermében.' Az avatási szertartásokat dr. Bernolák Nándor v. népjóléti miniszter praeceptor fogja végezni. Ezen az ünnepélyen avatják fel a patronát, gróf Jankovich-Bésán Elemérnél Este fél 9 órakor a Kaszinóban családias tea-est lesz. A vezetőség úgy az avatáson, mint a tea-esten szívesen látja a vendégeket s ezúttal is meghívja őket. Délelőtt 10 órakor a konventmisén a bencés reálgimnázium énekkara szerepel Németh Döme bencés tanár vezetésével. — A Jókai-kör előadó-ülése. A Jókaikör január havi előadó-ülését január 22-én tartja meg. Ez alkalomból vendégként Pohárnok Jenő, az ismert nevű regény- és drámaíró, a győri Kisfaludy-Irodalmi-kör tagja fog a kör felolvasó asztalához ülni, hogy egyik humoros novelláját bemutassa. Helyből Schöck Gyula verseinek bemutatásával, Tóth Sándor vetítettképes előadással fog közreműködni. — Bemutató-előadás a moziban, Miután a megejtett vizsgálat az uj mozi ellen sem tűzbiztonsági, sem rendészeti szempontból nem talált kifogást, mult csütörtökön este megtartották a bemutató-előadást. A bemutatónak szinte ünnepi színezete volt. Ott láttuk úgyszólván városunk egész társadalmát. A széksorok és a páholyok zsúfolva; a tündéri fényben úszó impozáns teremben mindenki megelégedéssel tekintget széjjel. Fél kilenc után megjelent a színpadon dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester és szeretettel emlékezvén meg régi kis színházunkról, amely 50 éven át hajlékot adott a magyar színművészetnek, elismerését fejezte ki Pápa város közönsége iránt, hogy áldozatkészségével az új moziszinházat létrejönni segítette. Azzal a kívánsággal, hogy az új moziszinház minél jobban feleljen meg' a hozzáfűzött várakozásoknak, engedélyt adott az előadások megkezdésére. Pompás kisérő-filmek után bemutatóul az „Éjféli szerenád" cimü nagyszabású hangos-filmet pergették le. Az énekes film jó alkalmul szolgált a terem akusztikájának kipróbálására is. A próba e tekintetben is fényesen sikerült, a tágas terem .tisztán adta vissza az ének és beszéd minden árnyalatát. Hogy mégis valamit kritizáljunk, elégtelennek tartjuk a ruhatárt. Ezen azonban könnyű segíteni. — A közönség a mozit állandóan szép pártfogásban részesíti. — Turul-bál. A Turul-bál mult szombaton fényes sikerrel zajlott le a Griff termeiben. A fiatalság nagyszámban sereglett össze a nivós bálra, s két zenekar — jazz és cigány — muzsikájára fáradhatatlanul ropta a táncot hajnalig. Körülbelül negyven pár táncolt állandóan, s a lányok néni árulhattak egy percig sem petrezselymet. Éjfélkor trianoni mementó volt. Kató Sándor győri törzsfő, orsz. alvezér lelkes beszédet mondott, Tibor István joghallgató pedig hatásosan szavalt el egy irredenta verset. — OMKE-előadás. Az Omke budapesti kiküldöttje, Nádor Jenő kedden este a LloydTársulat nagytermében gyűlés keretében előadást tartott a kereskedelem aktuális kérdéseiről és az Omke szerepéről. Utána Manheim Ármin, Grünbaum Samu terjesztettek elő határozati javaslatokat. Böhm Samu felszólalása után a megjelent kereskedők közül többen különféle sérelmeket tettek szóvá, melyeknek orvoslását a tilkár kilátásba helyezte. A gyűlés Sas József zárószavaival végződött. — Főszerkesztőváítozás. Dr. Iker Istvánnak vaszari plébánossá történt kinevezése folytán a Veszprémi Hirlap főszerkesztője dr. Kovács István theol. tanár lett. A lap felelős szerkesztője továbbra is Kecskés Lajos maradt. — Visszaélések a városházán. Ily cimü mult heti közleményünk kiegészítéseként közöljük, hogy a rendőrség a szóban levő bűnügyekben a nyomozást teljesen befejezte s az iratokat a vádindítvány megtétele céljából a veszprémi kir. ügyészséghez tette át. — Képzősök táncmulatsága. A pápai áll. tanítóképző ifjúsága szokásos táncmulatságát idén február hó 4-én tartja a Griffben. A rövid műsor ezúttal is a teljesítmény javát fogja nyújtani. Műdalok, operarészletek — zenetörténeti értékkel biró nép- és kurucdalok — alkalmi összhangosításban és precíz kivitelben tanúbizonyságot fognak tenni arról, hogy az intézetben komoly munka folyik. De a kedély és hangulat is szóhoz jut azokban a víg jelenetekben, amelyekre az ifjúság már lelkiismeretesen készül. A táncban fáradhatatlan fiatalság pedig a hölgyek szórakoztatásáról fog gondoskodni.