Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-09-23 / 38. szám

s P o N T. TAC—Kinizsi 7:1 (3:0). Bajnoki. Biró; Bürger. TAC: Brückner — Németh, Takács — Leopold, Szita, Qregor IV. — Takács II., Hemmerlein, Stockbauer, Gregor III., Nagy. Kinizsi: Tóth II. — Vörös, Szakács — Varga, Limperger, Király — Kelemen, Kalmár, Tarr,; Breuer, Tóth I. Váratlanul súlyos vereséget szenvedett a Kinizsi csapata a nagy lelkese­déssel játszó tatai csapattól, mely azonban nagyarányú győzelmét elsősorban Tóth kapus szinte hihetetlenül gyenge védésének köszön­hette; hozzájárult a Kinizsi vereségéhez még a szokatlan mély talaj is, mindezen körülmé­nyek azonban csak némileg mentik a hatalmas vereséget, de azt meg nem magyarázzák. A Kinizsi játékosai ezen a mérkőzésen teljesen elfelejtettek footballozni és szinte tehetetlenül' nézték a tatai játékosok minden megmozdulá­sát. A győztes csapat minden részében felül­multa a Kinizsit, legjobbjai Szita, Takács II. és Gregor voltak. A Kinizsi játékosairól ezen mérkőzés után nem mondunk kritikát, érezhe­tik maguk is, hogy mit érdemelnek; reméljük azonban, hogy ez az eredmény csak véletlenül csúszott ki és ezt a csapat hamar ki fogja he­verni. Kőszegi SE—Perutz 2:2 (1:1). Bajnoki. Biró: Somló. Mindvégig heves és erős küzdel­met vivott egymással a két jó formában levő csapat s a Perutz csak azért nem tudta a győ­zelmet megszerezni, mert a biró Vámost és Horváthot kiállította. Vasutas—Keszthely 1:1 (1:0). Bajnoki. Biró: Patyi. Nivós mérkőzést hozott a két csa­pat találkozása és a fiatal Vasutas csapat im­már a harmadik pontot is megszerezte lelkes és szép játékával. A Vasutas szerzi meg a ve­zetést az első félidőben Nemes lövéséből, me­lyet a vendégcsapat csak a második félidőben tud kiegyenlíteni. A Vasutas csapat sokat javult a legutóbbi mérkőzés óta. Vasárnap a Kinizsi a soproni SVSE csa­patával játszik bajnoki mérkőzést. A Kinizsinek van mit helyrehoznia a vasárnapi csúfos vere­ség után s reméljük, hogy a csapat minden egyes tagja tudatában van annak, hogy ezt a kudarcot csak egy igazán szép játékkal és győzelemmel lehet helyrehozni és csakis ezzel lehet a közönségnek a vereség fölötti felháboro­dását lecsillapítani; az ellenfél nagy játékerőt képvisel, minden játékosnak tudása legjavát kell nyújtani, hogy a csapat eredményt tudjon el­érni ; a súlyos vereség kell, hogy eggyé forrassza lelkileg is a csapatot a győzelem kivívásáért. A fegyelmi bizottság a tatai mérkőzésen kiállított Tóth kapust két hétre eltiltotta a játék­tól ; mig Tarrt a kiállítással megbüntetettnek tekintette. Emlék-céllövőverseny. A levente egyesü­let jóltevői: néhai Konkoly Thege Gyula és neje emlékére a helybeli levente-egyesület vasárnap délután céllövőversenyt rendezett a kertvárosi lőtéren. Résztvettek a versenyben pápai, tapolca­fői, adászteveli és ugodi leventék. Első lett Pápa 1282-, második Tapolcafő 968-, harmadik Adásztevel 839-, negyedik Ugod 597 egység­A íakaiiíás tökéletes csak akkor lesz, ha az ehhez szükséges árukat nálam szerzi be, mert elsősorban pénzt takarít meg. 1 kg. padló-beeresztő —•60 Tiszta lószőr-bartvisch, 1 drb. parkett paszta -•80 nyéllel együtt 2-20 1 drb. kocka viasz -•30 Suroló-kefe -•24 1 liter tiszta benzin -•56 1 kg. olajfesték, sűrűn, 1 kg. príma házi szappan -•88 minden színben 1-20 1/z kg. fémtisztító l-a -•60 1 kg. linóleum padló-festék 1-80 V2 kg. mosópor —•40 1 kg. szagtalan padló-olaj -•50 Príma cirok-seprű -•50 1 liter denaturált szesz -•90 Síkurií. Bíber. Pápa, Főtér. Cégi. FUCHS DEZSŐ. ! Kanti,i-pályázati hirdetmény. nyert. A versenyben résztvevők egyébként mind­nyájan résztvételi érmet kaptak, mit dr. Konkoly Thege Sándor egyesüieti elnök szép beszéd kíséretében osztott ki közöttük. Állami anyakönyvi kivonat. 1933 szeptember 15-től szeptember 21-ig. SZÜLETTEK: Szept. 16. Gombás Károly gazdasági cseléd és neje Gombás Rozália leánya: Ibolya, rk. — Tóth Károly cipész és neje Szilos Margit leánya: Ilona, ref. Szept. 17. Laluk Lajos kőmivessegéd és neje Venczel Vilma fia: Lajos László, rk. Szept. 18. Németh Ferenc kerti munkás és neje Miklós Gizella fia: Béla, rk. — Deutsch Lajos szén- és tüzifakereskedő és neje Koch Olga fia: György, izr. Szept 19. Ludvig József szövőgyári géplakatos és neje Bauman Margit fia: József, rk. — Bódai Dezső gazdasági cseléd és neje Borsos Terézia fia ; Gyula, ref. MEGHALTAK: Szept. 15. Veszele János magánzó, rk., 83 éves, elaggulás. — Weiler Ferencné Mikolovics Margit, rk., 24 éves, tüdőgiimőkór. Szept. 16. Özv. Pópovics Ferencné Molnár Anna, rk., 81 éves, elaggulás. — Simon Dániel molnársegéd (szeretetházi ápolt), ev., 81 éves, elaggulás. Szept. 17. Barthalos József napszámos, ref., 58 éves, öngyilkosság, akasztás által. Szept. 18. Kocsis Sándorné Buti Karolin, ref., 31 éves, általános vérmérgezés (sepsis). Szept. 20. Horváth József ácsmester, rk., 82 éves, elaggulás. HÁZASSÁGOT NEM KÖTÖTTEK. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pal. Pápa, 1933. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál i SIS iüsí nn B I I I I I l „Takarék cserépkályha" lábon álló, légfütésii elrendezéssel, óriási telje­sítménnyel, meglepően gazdaságos. Ozsonna­kávé, tea stb. melegítésére, sőt egy átkapcsolás­sal sütésre is beállítható. A mai kor vívmánya! Áldás a mai szűkös időben! ízléses kiállítása folytán a legszebb lakosztályok dísze. Fával és hazai szénnel fűthető ! ™Wm Állandó készlet gömbölyű, négyszögletes kályhákból, takaréktűzhely burkoló lapokból. Tetszés szerinti színben. Régi kályhák átalakítása hazai szénre, koksz fűtésre, világhírű Hartmuth rendszerre szab. Fluxura vasbetéteimmel 50°/ 0 anyagmegtakarítással. Rendkívül olcsó árak! Többszörösen kitüntetve! Szabadalmazva! PÁPA, SZÉCHENYI-UTCA 29. Bejárat Zöldfa-utca felől. I i a i i i i A pápai lovassági laktanya markotá­nyos helyiségeinek 1933. évi december hó 1-től kezdődő 3 év tartamára leendő bérbe­vételére pályázatot hirdetek. A bérletre pályázhatnak: a) Hadirokkant volt hivatásos altisztek, b) egyéb hadirokkantak, c) nyugdíjas volt hiva­tásos altisztek, d) az aj és cj alatt felsoroltak özvegyei. A pályázati határidő folyó évi október hó 20. A feltételek a helybeli huszárosztály gazda­sági hivatalában d, e. 8—12 és d. u. 2—6 óráig megtekinthetők. , M. kir. „Árpád fejedelem" 2. honvéd huszárezred 1. osztály gazdasági hivatal. Merész János. Folyó évi november l-re egy háromszobás emeleti lakás kiadó. Pápai Vendéglősök Szikvizgyár Szövetkezete. 430/933. vght. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Stein Sándor pápai ügyvéd által kép­viselt Rapoch Vilmos pápai cég javára ellen 247 P 60 f tőke és több követelés és járulékai erejéig, a pápai kir. járásbíróság 1931. évi 12. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi június hó 2-án lefoglalt, 2400 P-re becsült ingóságokra a pápai kir. járásbíróság Pk. II. fenti sz. végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján megnevezett, továbbá a foglalási jegyző­könyvből ki nem tünő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn­áll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán: Pápakovácsiban leendő megtartására határidőül 1933. évi szeptember hó 30 napjá­nak délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bírói­lag lefoglalt hizó ökrök s egyéb ingóságo­kat a legtöbbet Ígérőnek — de legalább a becsár 2/3" részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Pápa, 1933. évi szeptember hó 7. napján. Asztalos kir. bir. végrehajtó.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom