Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-09-23 / 38. szám

JÓ rlii eííen\ éves lettem i ii i a-volI éltein Minden §éten egsszer. tották meg. Az ezen határozatok figyelembe vételével elkészített költségvetést ezután névszerinti szavazással egyhajngulag elfogadták. A napirend többi pontjai közül bennünket pápaiakat közelebbről érdekel, hogy a város képviselőtestületének azt a határozatát, amelylyel kimondotta, hogy Pápa megyei város vagyonfelügyeleti szempontból közvetlenül a belügyminiszter hatósága alá helyeztessék, a vármegye pártolólag terjeszti fel a minisztériumba, Azon a címen visszautasítván dr. Fehér Dezsőnek ez ügyben beadott fellebbezését, hogy a jelen esetben nem érdemi határozatról, hanem kérelem előterjesztéséről lévén §zó> fellebbezésnek helye nincs. A közgyűlés, melyen városunkból csupán dr. Domonkos Géza, Fábián Károly, dr. Jerfy József, dr. Kőrös Endre, Németh József, vitéz Skublics Viktor, Tomsics Rezső és Varga József voltak jelen, d. e. 10-kor kezdődött és 1/

4

: 2-re ért véget. Herczeg Ferenc emlékezéseiből * Éva nagymama szerint a család az utolsó török háború idején ért föl pályafutásának zenitjére, nem mintha dicsőséggel harcolt volna a pogány ellen, hanem mert II. József császár akkor — a nagymama szavai szerint: — »minálunk lakott«. Tárgyi bizonyítékokra is hivatkozhatott: ott volt a karosszék, amelyben a császár ült, a tükör, amelyből fésülködött, a csésze, amelyből csokoládét ivott, éppen csak az aranytubákos szelence nem volt meg, amelyet a császár emlékül visszahagyott, pedig őfelségének gyöngyökbe foglalt miniatür-képe ékesítette, de a szelence eltűnt a család egy könnyelmű tagjának kezén. (Az a tag nem én voltam.) Nem tudok lemondani arról, hogy el ne mondjam a római császár versed tartózkodásának egyik epizódját. II. József két adjutánsa kíséretében kilovagolt a városból és később betért egy falusi korcsmába. Alighogy leültek az ivóban, megtelt a ház fegyveres románokkal, akik akkoriban a Bánságba betört török csapatok mellett afféle komitácsiszolgálatot teljesítettek. Az oláhok nem is sejtették, hogy milyen világtörténelmi chance esett a kezükbe és mikor az okos sváb csapláros kiosztott egy pár húszast és csapra ütött egy hordó pálinkát, rávehetők voltak, hogy bántatlanul útjára engedjék a három német katonatisztet. A császár másnap Versecre hozatta a korcsmárost. — Ügy látszik, kend megmentette az életemet és bár azt nem tartom sokra, mégis illő, hogy megjutalmazzam kendet. Volna valami kívánsága? — Igenis felség, volna egy régi kívánságom. — No csak ki vele! Meglesz! A sváb korcsmáros azt mondta: — Kérem az aranygyapjas rendet. * Herczeg Ferenc hetvenedik születésnapja ünnepe a magyar olvasóközönségnek is, mert ma jelent meg Herczeg Ferenc Emlékezései-nék első kötete. Amiről eddig sohasem beszélt: életének regényét mondja el ebben a, minden regénynél fordulatosabb, színesebb és mélyebb könyvében a költő. Gyermekkorában még postakocsin járt, a 67 éves Herczeg Ferenc viszont már repülőgépen utazott Londonba. Az emberiség történetének legmozgalmasabb, legérdekesebb korszaka az elmúlt hetven év, amelynek Herczeg Ferenc nemcsak legkülönb élő magyar elbeszélője, hanem élesszemü megfigyelője is, aki nagy szerepet játszott és játszik nemcsak irodalmi és művészeti életünkben, hanem a magyar társadalmi és politikai életben is. Úgyszólván mindenkit ismert e kor kimagasló egyéniségei közül, álarc nélkül látta a közélet főszereplőit és nemcsak az irodalmi és szinházi kulisszák mögött volt és van otthon, hanem a politika boszorkánykonyhájában is. Öt kötetre tervezett emlékezéseinek első kötete A Várhegy rímmel ma jelent meg. Két részletét itt mutatjuk be a Pápai Hirlap olvasóinak. A császár elég jól kivágta magát. — Igazi értéke csak az aranynak van, a gyapjúé csak képzelt. Előhozatta saját rendjelét, a láncról letépte a kost, a láncot a csapláros markába nyomta. Az pedig holtáig minden vasárnapi misén a nyakában viselte. így hallotta Éva nagymama az apjától és így hallottam én Éva nagymamámtól... Mikor a testvérbátyámat beíratták az első elemibe, engem bús sejtelmek nyugtalanítottak. Nem szerettem az iskolát, sem akkor, mikor csak híréből ismertem, sem később, mikor már magam is jártam. Célozgatni kezdtem otthon, hogy velem talán kivételt lehetne tenni és ki lehetne hagyni a tankötelesek sorából. i — Ne félj, — mondta édesapám, •— téged itthon tartunk második borjúnak. (Akkor éppen volt fehér boci az istállóban.) Józsi dicsőséggel megrakottan végezte az első elemit, de nem volt reám buzdító hatással, egyáltalában nem voltam nagyravágyó. Egy évvel később azonban gyanús előkészületek történtek és mikor megláttam az iskolatáskát, amit nekem vásároltak, keserűség árasztotta el a szivemet. Magamban szószegéssel vádoltam édesapámat a borjú miatt. Versecen akkor csak német és szerb iskola volt és az oktatásügy nem állott valami magas színvonalon. Az én tanítóm magyar ember volt, aki németül tanított, bár törve beszélte csak ezt a nyelvet. Édesapám gondolkodóba esett, mikor a palatáblámon egyszer a következő írást íalálta: Die Mutter — die Mütter; der Hund — die Hünde; die Stünde — die Stünden. Előttem is végleg megbukott a tanító úr, mikor egyszer elmagyarázta az elefántvadászat titkait. Az elefánt sohasem fekszik le a földre, mivel nem tudja meghajtani a térdét, egész lába egy darabból van. Aludni úgy szokott, hogy nekitámaszkodik a fának. A vadásznak most már csak ki kell lesnie, melyik az a fa, akkor azután megfürészeli és a többi már gyermekjáték: az álmos ormányos nekidől a fának, a fa eltörik, az elefánt a földre esik és mivel nem tud fölkelni, könnyűszerrel el lehet fogni. Miközben a tanító magyarázott, én felkeltem és azt mondtam: Tanító úr kérem, én láttam egy elefántot a cirkuszban, az parancsszóra letérdepelt. . — Akkor járjon a szád, ha kérdezlek! — utasított rendre a szigorú pedagógus. A térdeplő cirkuszelefánt rejtélyét azonban nem oldotta meg. Az iskola akkor nem volt az, ami ma. Első pedagógiai elv a nevelő tekintélyének

1 fenntartása volt és jó tanító az volt, akitől rettegtek a tanítványai. Későbbi tfnulÖéveimben főleg a rajztanítás járatta le előttem az iskola hitelét. Összes társaim közt nekem volt legtöbb tehetségem a rajzhoz, de talán egyik fiú iskolai rajzai ellen sem volt annyi kifogás, mint az enyéim ellen. Azt, amit az életből ellesve, papírra vetettem, a rajztanítóim ostoba firkálásnak minősítették, sőt volt köztük olyan, aki el akart tiltani az ilyen időpocsékolástól. Rajzolni csak minta után lehetett és az iskolai művészet koronája a gipszminta másolása maradt, kellő tusárnyékolással. Én már akkor is tudtam, hogy a rajzóra sókat magasztalt matadorainak fogalmuk sincs a rajzolásról. A velem született hajlandóság azonban irányítás hiányában elvadult, torzképrajzolássá züllött, a tanító és az iskola kigúnyolásában élte ki magát. Hirdessen a „PIPÁI HIRLAP'-ban! — Újabb államsegélyt kapott a város. A pénzügyminisztérium a forgalmiadó többletből városunknak újabb 20.000 P államsegélyt utalt ki. A jelentős összeg, mely lehetővé fogja tenni a tervbevett közmunkák minél előbbi megkezdését, már meg is érkezett a városházára. Az újabb államsegély kieszközlésében Hamuth János polgármesterünk sokat fáradozott, az eredmény elérésében azonban legnagyobb része volt annak a hathatós támogatásnak, melyben a város díszpolgára, dr. Antal Géza püspök, felsőházi tag az akciót a döntő tényezőknél városi közérdek, de főleg a munkanélküliség érdekében részesítette. — Adőtárgyalások. E hó 11-étől bezárólag e hő 21-ig adótárgyalások voltak a városházán. A bizottság elnöki tisztét Szabadhegy Elemér nagydémi földbirtokos töltötte be teljes pártatlansággal. Helyettes elnök dr. Molnár Imre helybeli ügyvéd volt. A kincstárt Zauner Róbert veszprémi p. ü. főtanácsos képviselte. A bizottság tagjai voltak: v. Skublics Viktor, Mihály István, Kohn Miksa Mihály, Fischer Gyula, Rapoch Vilmos, Schneider Géza, Nepper Rezső és Böröczky Lajos. Naponta mintegy 20—25 fellebbezést tár! gyaltak le. A bizottság nehéz munkát végzett, j dicséretére legyen mondva azonban a legtöbb fellebbező megelégedéssel hagyta el a tár-I gyalótermet. — A bizottság tárgyalásai iránt mult pénteken Csiba Mór veszprémi pénzügyj igazgató személyesen is érdeklődött. — Presbiterek avatása, A pápai evangélikus gyülekezet új presbitereit, számszerint harmincnégyet, a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében avatták fel ünnepélyesen. A presbi: terek kötelességeit Schöck Gyula lelkész tárta szép beszédben az új presbiterek elé, akik aztán letették az esküt. A felemelő ünnepély gyülekezeti közénekkel végződött. — A szombathelyi műszaki tanácsos városunkban. Hamuth János polgármesterünk egy heti szabadság ideje alatt Sopronban és Szombathelyen járt, hogy az ottani modern útépítésekről tájékozódjék. Szombathelyi látogatásával kapcsolatban Nizler Aladár ottani városi műszaki tanácsos, akinek az útépítések terén országosan ismert neve van, a héten városunkba jött és helyszinén tájékozódva a helyi viszonyokról adta meg a maga szakvéleményét. Nizler arra való tekintettel is, hogy a városnak magának van mészkőbányája, úgy olcsóság, mint tartósság szempontjából a kátránnyal bevont mészkő-makadámot ajánlotta a városnak. Az ilyen utak nem engedik meg az esővíznek a makadámhoz bejutását, évek hosszú során kibírják csupán felszíni csekély költségbe kerülő javítással. Külön előnyük az is, hogy portalanok. Sopronban, Szombathelyen nagyon jól beváltak, lehet, hogy a nagyon költséges gránitkocka helyett városunk is ezt az útépítési módot választja. — Névmagyarosítás. A m. kir. belügyminiszter Felker Dezső m. kir. postatiszt családi nevét „Földi" névre változtatta át. — A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület gabonaértekezlete. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület vezetőségének tudomására jutott, hogy a vármegye piacain különösen a kisebb tételeket eladni szándékozó kisgazdák gabonájukat a budapesti piaci árakkal arányban nem álló csak túl (alacsony árakon értékesíthetik. Egyesületünk nem nézhette tétlenül a gazdaközönség vagyonának ily módon való pusztulását, a vármegye gazdaközönségét, gabonakereskedői és malomipari érdekeltségét értekezletre hívta össze. A f. hó 10-én a Vármegyeháza nagytermében öszszeült értekezleten megjelent dr. Kenessey Pongrác főispán, dr. Horváth Lajos alispán, közéletünk számos szereplő tagja, a 'gazdaközönség köréből igen sokan és képviselve volt a kereskedelem és malomipar is. Az értekezleten Holitscher Károly m. kir. gazd. főtanácsos, országgyűlési képviselő, a Veszprémvármegyei Gazdazsági Egyesület elnöke elnökölt, bevezető szavaiban ismertette a gabonaértékesítés nehézségeit, minek főoka az, hogy békebeli piacainkat, főleg Csehországot és Ausztriát elveszítettük. Ausztria önellátásra rendezkedett be, mezőgazdasági termelését 90— 390o/o-kaI fokozta, Csehországgal pedig évek