Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-09-16 / 37. szám
Tek. Tóth Ferenc Theol. önképzőkör Főiskola. Helyben. iu^ui'O^ju^iVAja I IV 33 E IN S Z OM 15 A RJT O IS . Szerkesztőség : Liget-utca 6. szára. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon. 131. szára. LaptuSajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE, Kiadóhivatal: PetŐfi-uíca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Nemzeti függetlenség. (my.) Méltó, egyenes és őszinte választ kaptak mindazok, akik az utóbbi időben a nyugati szomszédunkkal, Ausztriával való államjogi kapcsolatok felélesztésében vélték megtalálni a magyar nemzet jövő boldogulásának útját. Gömbös Gyula miniszterelnök berettyóújfalusi beszédében adta meg a félre nem érthető feleletet ezekre a múltba visszanéző, a multat felidéző és a jelen viszonyokkal egyáltalában nem számoló tervezgetésekre, amelyekkel egyesek azt akarják elhitetni a magyar néppel, hogy ha hosszú évszázadokon át nélkülözött és áhítozott függetlenségét feláldozza, sorsát ismét ahhoz az országhoz köti, mellyel négy évszázadon keresztül — de egészen más viszonyok között — együtt élt, akkor ezzel az új államjogi kapcsolattal visszatér a régi békeidőnek jóléte, boldogsága és nyugalma is. A miniszterelnök bölcs szavai világosan mutattak rá azokra a követelményekre, amelyekkel a nemzetnek a saját érdekében szá^ molnia kell. Tisztában kell lennünk azzal 1,! hogy az egész világ és az emberiség, de elsősorban Európa szempontjából a magyar nemzet annál nagyobb értékkel bír, annál inkább van létjogosultsága a Duna medencéjében és az idegen népek társaságában, ha önálló életet folytat, ha egymagában képes helyét a hatalmi érdekeknek e veszélyes ütköző pontjában megállani. A magyar népet bizonyára ezeknek ,a tényeknek a felismerése és a helyes életösztön vezérelte akkor, amikor semmi áldozatot nem kímélve, minden erejével védekezett a régi uralkodóház beolvasztó kísérletei ellen s minden eszközt megragadott arra, hogy nemzeti önállóságát és függetlenségét az akkori körülményeknek megfelelően érvényesítse és biztosítsa. Mennyi magyar érték pusztult, mennyi magyar vér hullott, mennyi tragédia történt ebben az országban hosszú évszázadokon keresztül ezért a nemzeti függetlenségért, melyet most egyesek a kellő politikai érzék hiányában, vagy esetleg más okokból hajlandók lennének ismét félredobni. Ennek a nemzetnek nem szabad többé a másodrangú nemzetek sorába sűlyedni, mondotta a miniszterelnök Berettyóújfalun s ezzel bizonyára az egész magyar nemzet legbensőbb érzésének és hangjának adott kifejezést. Bármennyire is igyekeznek egyesek az Ausztriával való régi kapcsolatok felújításának különböző előnyeit — állítólagos politikai és gazdasági előnyöket — hangoztatni, kétségtelen, hogy a magyar nemzet túlnyomó része igen jól érzi és látja ezeknek a politikai téveszméknek alaptalanságát és légüres voltát. Hiszen csak arra kell gondolnunk, hogy ma Ausztria sem az a hatalmas 28 milliós birodalom, ami békében volt, hanem egy szétszabdalt, életerejében megnyirbált és nagy társadalmi és gazdasági bajokkal küzködő kicsiny ország, mely például arra sem lenne képes, hogy a közjogi kapcsolatok felelevenítése és vámközösség esetén a magyar mezőgazdaság felesleges terményeinek megfelelő piacot és elhelyezést biztosítson. Nagyon tévednek tehát azok, akik a régi magyar-osztrák monarchia új alakban való felállításától hatalmas gazdasági előnyöket, a mezőgazdasági válság hiánytalan megoldását, a régi békebeli idők visszatérését remélik. Az osztrák! piacnak magyar szempontból kétségtelen mai is nagy jelentősége van, ezt a piacot azonban: kihasználhatjuk a magyar nemzet egyéb fontosabb érdekeinek a feláldozása nélkül is. Az ország közvéleménye bizonyára örömmel és megnyugvással látja, hogy hivatott vezére, a miniszterelnök a tőle megszokott határozottsággal és férfias egyenességgel fejezte ki azt, ami az egész nemzet lelkében él. A magyar nemzet ragaszkodik, mert ragaszkodnia kell súlyos áldozatok árán megszerzett függetlenségéhez s habár az elmúlt másfél évtized a4att nehéz megpróbáltatások zúdultak erre a nemzetre, mégis változatlan erővel él benne az önállóság és az öncélúság gondolata. Egyáltalában nem veszített ez a nemzeti függetlenség értékéből azért, mert ugyanakkor, amikor ezt visszanyertük, egy oktalan békeszerződés szétszaggatta ezer éves országunk testét. A magyar nemzetnek épen azért van teljes függetlenségére és önállóságára szüksége, hogy minden erejét a nagy magyar célok megvalósítására összpontosíthassa, mig függetlenségének feláldozása esetén ismét az idegen érdekek szolgálata várna reá, a rabszolgák, a másodrangú népek sorsa. A magunk lábán kell tehát járnunk a magunk útját s meg kell becsülnünk nemzeti függetlenségünket, mely a jobb és szebb jövő legbiztosabb záloga. Mit kell tudni az adógabonáról ? A kormány, méltányolva a gazdaközönség kívánságát, az adóhátralékok terményben való fizetésének bejelentési határidejét szeptember hó 20-ig meghosszabbította. E napig lehet a községi elöljáróságoknál, városokban az adóhivatalnál bejelenteni, hogy az adóhátralékos gazdák a mult év végéig felgyülemlett adóhátralékokat mennyi és milyen búzában vagy rozsban akarják törleszteni, vagy egészen kifizetni. A kormányrendelet az adóhátralék fejében beszolgáltatott gabona árát most meghatározott összegben állapítja meg és pedig budapesti átvétel mellett a buza 9 pengőben, a rozs pedig 5 pengőben számoltatik el az adóhátralékosok javára. Hogy azonban azok az adóhátralékosok, akik fizetési készségüknek már tanújelét adták azzal, hogy szeptember 5-ig bejelentették a hátralékok gabonával való lerovását, kellő jutalomban részesüljejenek: a kormány rendelete az ilyen adózóknak 50 fillérrel magasabb átvételi árat állapít meg, úgy hogy ezek javára a búza métermázsája 9.50 pengővel, a rozs pedig 5 pengő 50 fillérrel vétetik át. Minthogy a megállapított átvételi ár magasabb mint a jelenlegi tőzsdei árjegyzés, a kormány e magasabb átvételi árral újabb kedvezményt juttat a gazdáknak. De további lényeges kedvezményt jelent ! a rendeletnek az az intézkedése, hogy a vidéki helyi átvétel esetén szállítási díj, mérlegfpénz és kövezetvám fejében együttesen csak 1 pengőt lehet a gazda terhére felszámítani, bármilyen összeget tegyen ki ez a szállítási és egyéb költség. A távolabbi országrészekből a szállítás és egyéb költség jóval meghaladja az 1 pengőt és számos vidékről 1.60, I.80, sőt 2 pengő és még több volna ez a költség. De bármennyi legyen is, csak 1 P összeg erejéig terheli a gabonát beszolgáltató gazdát. Ezzel a fuvardíj és egyéb költségkülönbözettel is megnövekszik az adógabona átvételi ára. Ha már most a kormány által megállapított átvételi árhoz hozzászámítjuk a bolettahárom pengőnyi összegét, amelyet ugyancsak a gazda javára számítanak fel, úgy kiderül, hogy a búza átvételi ára budapesti átvételnél 11 pengőnél, a rozsé pedig 7 pengőnél kisebb nem lehet, azoknál a gazdáknál pedig, akik szeptember 5-ig már bejelentették adóhátralékuk adógabonában való lerovását, az átvételi ár nem lehet kisebb a búzánál II.50 pengőnél, a rozsnál pedig 7.50 pengőnél. Ha ezt az árat összehasonlítjuk a mai tőzsdei árfolyamokkal, úgy nyomban látjuk, hogy az adóhátralék fejében befizetett gabonájáért a gazda 3 és 1/ 2—4 pengővel többet kap a helyi árnál. Keres tehát a gazda^ már a puszta átvételi áron és keres a szállítási és egyéb költségeknél beálló megtakarításon. De még egy gazd a kíván ságot teljesít a kormány az új rendelettel. Felmerült ugyanis az a kérdés, hogy ha a búza és rozs ára későbben emelkednék és így a kincstár valamikor drágábban értékesíthetné az adóhátralékok fejében beszolgáltatott gabonát, úgy ez a haszontöbblet kinek a javára essék? A gazdák természetesen azt kívánták, hogy ily esetben az előálló haszon szintén az ő javukra szolgáljon. Ezt a kívánságot teljesíti a kormány új rendelete, amikor kimondja azt, hogy ha később az adógabona értékesítéséből haDEUTSCIi fakereskedő PAPA Bástya-utca 18. - Kisfaludy-utca 2. Telefon: 119. Telefon: 57. legjutányosabban ajánl, házhoz szállítva bükkhasáb tűzifát I a cserhasáb tűzifát I* aprított tűzifát elsőrendű hazai fűtőszenet elsőrendű hazai brikettet. PAPA szenzációja! M E G N YI LT az EXCELSIOR Harisnyagyár RT. Kossuth-u. 15. A gyár által előirt és ellenőrzött árak!