Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-08-05 / 31. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Gömbös Gyula miniszterelnök rádiószózata. Beszámolójául annak, amit kormányzása első tiz hónapja alatt végzett és elért és ismertetéséül a közel jövő teendőinek és látásainak rádiószózatot intézett kedden este Gömbös Gyula miniszterelnökünk a magyar nemzethez. Feszült figyelemmel hallgatta nyugodt és komoly, a tenniakarás és tennitudás érzésétől lüktető igéit az ország és felfigyelt szavaira egész Európa is, mely immár kezd hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy hazánknak valóban van helye a nap alatt. Azok számára, akik nem hallhatták ezt a lelket emelő, a jobb jövőbe biztató fényt sugárzó nagyszerű megnyilatkozást, de mindenkinek, aki újból és újból akar belőle hitet és bizalmat meríteni, közöljük e helyen miniszterelnökünk rádiószózatának fontosabb részleteit: Magyar Testvéreim! Amikor a mult év októberében, közvetlenül azután, hogy a kormány elnökséget átvettem, megjelentem a mikrofon előtt, pro'gramot adtam és egyben ismertettem nemzeti munkatervemet, hogy minden magyar lássa, merre visz az útja a magyar sorsnak, a magyar jövendőnek. Most beszámolómat jöttem elmondani, de egyúttal a legközelebbi teendőkről is kívánok szólni. Októberi rádiószózatom végén ezeket mondottam: Csodavárással ne ámítsátok magatokat. Utunk meredek, sziklás, tövises út, de érzem, tudom, hogy elvezet a célhoz«. A nemzet nagy többsége felfigyelt szavaimra és bizalommal kereste velem együtt a kibontakozást. Felfigyelt a nemzet arra is, amikor sorsközösségről beszéltem. Valóban csak az a nemzet tud a mai súlyos viszonyokkal megbirkózni, amelynek minden egyes tagja felismeri az egymásrautaltság szükségét és ebből levonja mind a jogok gyakorlására, mind a kötelességek teljesítésére vonatkozólag a helyes következtetéseket. És amikor az év folyamán többször hangsúlyoztam a nemzeti függetlenség és az állami szuverénitás szükségét, úgy éreztem, millió és millió magyar szive dobbant össze az enyémmel, mert tudta azt, hogy csak az a nemzet bír nemzetközi súllyal, s csak az a nemzet méltó a jövendőre, amely megbecsüli függetlensége és szuverénitása értékét, ezzel akar és tud is élni. Földön járó politika. És amikor a társadalmi osztályok speciális é/dekei szerint széttagolt nemzetek elavult életfelfogásával szemben a magyar testvériség és az ezen alapuló nemzeti egység múlhatatlan szükségességét hirdettem, úgy éreztem, hogy lebontom a válaszfalakat magyar és magyar között és átformálom a nemzetet úgy, hogy a kérgestenyerű napszámos és az előkelő kúriák lakója boldog, kiegyensúlyozott és megelégedett életet élhet. Az út, amelyen elindultam — most is hangoztatom — nehéz út, sziklás és tövises. Voltak, akik tőlem az azonnali és radikális megoldások politikáját követelték és mert ez inem következett be, sokszor bizony erős bírálatban volt részem. A bírálat nem fájt és erőmet nem gyengítette, hiszen az élenjáróknak ez a sorsa. Nem szaladtam délibábok után és lidércfények sem tévesztettek meg, — a magyar élet barázdáit néztem csupán. Akkor is, amikor a felkelő nap csókolta a nemzet homlokát, akkor is, amikor ködfátyol és sötétség borult a magyar életre. Mert tudtam és most is tudom, hogy nagy akarással, földönjáró politikával a magyar eke feltöri az ugart, hogy termékennyé tegye azt a jövendő számára. Lassú, kitartó munka. A kormány a kormányzati munkának azt a lassú, kitartó, céltudatos munka szakadatlan egymásutánján felépülő stílusát választotta és most e munka tizedik hónapjának végén nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy ez a munka megtermette a maga gyümölcseit. Megtermette, bár — és ezt sietek nyomatékosan hangsúlyozni — még korántsem mondhatjuk el, hogy mindaz, amire vállalkoztunk, el volna érve. Munkánk nincs befejezve, sem a külpolitikai, sem a belpolitika szempontjából s még igen sok erőfeszítésre és kitartásra lesz szükség, hogy eljuthassunk végső célunkhoz. Csak az előkészítés, az úttörés és az akadályok elhárításának pionír munkáját végeztük el, de most, hogy vállalkozásunk ez első etapján túlvagyunk, túlzás nélkül állíthatom, hogy sikerült előbbrevinnünk a nemzet ügyét. Ezt a tényt minden józanítéletű, komoly magyar ember — akinek tárgyilagosságát nem homályosítja el a pártpolitika befolyása — konstatálhatja mind lelki, »nind külpolitikai, mind belpolitikai, mind gazdasági vonatkozásokban. Önbizalom a nemzetben. Lelki vonatkozásokban a nemzet messze túl van azon az általános bizalmi krízisen, amelyben volt, amikor a kormányzást átvettem a mult év őszén. Már-már pesszimisztikusnak volt mondható a hangulat a nemzet jövőjét illetőleg kormányralépésem idején. Ebben a lelkiállapotban azt tartottam legelső és legfontosabb kormányelnöki feladatomnak, hogy visszaadjam a nemzetnek önmagábía V(etett bizalmát és jövendő történelmi küldetés sének tudatára ébresszem a magyarság egyetemét. Azt hiszem, ezt a célomat egyrészt azzal a felvilágosító és bátorító munkával sikerült elérnem, amelyet a mult év őszén országszerte végeztem s amelynek célja a magyarság lelki letargiájának leküzdése és alkotásra való felrázása volt, másrészt pedig azzal a külpolitikai, belpolitikai és gazdaságpolitikai tevékenységgel, amelyet az elmúlt tíz hónap alatt a vezetésem alatt álló kormány teljesített. * A magyar igazság ereje. Külpolitikai tekintetben — ezt a magyar ügy minden tárgyilagos szemlélője konstatálhatja — a magyar probléma az európai kérdések homlokterébe került. Bethlen István és Károlyi Gyula megkezdett útjain járva, a magyar nemzet többé nem számkivetett, jelentéktelen és számításra sem érdemes tagja az európai koncertnek, hanem súllyal biró tényezője az európai politikának s barátságát Európa leghatalmasabb nemzetei is értékelik. Azok az utak, amelyeket Rómába, Berlinbe, Bécsbe, majd ismét Rómába tettem, nemcsak jelentős gazdasági összeköttetéseket teremtettek a magyar munka produktumai számára, de az ország külpolitikai vonalvezetésére is értékes támaszpontokat. A magyar igazság szava immár mind erőteljesebben, mind sűrűbben hangzik fel a nyugateurópai nagy nemzetek közvéleményében s a legtekintélyesebb külföldi tényezők, legutóbb az angol alsóház száznál több tagja, egyre-másra nyilatkoznak meg a magyar ügy igazsága mellett. Minden magyar érezheti egyrészt azt, hogy ma már olyan államnak a tagja, amely ezeréves múltjához méltó hivatást fog teljesíteni a jövőben is a Duna medencéjében, de érezheti másrészt azt is, hogy a magyar ügy igazsága a természeti törvények ellenállhatatlan erejével emelkedik az európai horizont felé. A belpolitikai harcok letompulása. Belpolitika itekintetben a hátam mögött levő tíz hónap legfigyelemreméltóbb eredményének azt tekinthetem, hogy sikerült a nemzet széles rétegeit a nemzeti egység gondolatának és a nemzeti egység eljövetelének szükségességéről meggyőznöm. Örömmel kell konstatálnom, hogy az a módszer, amelyet a belpolitikai kérdések elintézésénél tartottunk és tartunk szem előtt és amely, míg egyrészt kérlelhetetlen eszközökkel dolgozik egy etikai alapon nyugvó, tiszta és becsületes közélet megteremtésén, a béke, a kiengesztelődés és a megértés szellemében akarja letompítani a pártküzdelmek végletességeit, nem volt eredmény nélkül való. Gazdaságpolitika* A gazdaságpolitikai vonalvezetés tekintetében is jelentős stációkra tekinthet vissza a kormány, bár ezen a téren volt vállalkozásunk a legnehezebb. Nemcsak azért, mert az általános világgazdasági válság hullámcsapásai a mi, háborútól, forradalmaktól, megcsonkítástól, inflációtól egyébként is megviselt nemzettestünket különösen próbára tették, de azért is, mert a magyar nemzetgazdaságnak számos speciális problémája is van, amelynek megoldása alig tűr halasztást. Ezek között legfontosabb feladatomnak a kormányralépésem idején szinte teljesen megbénult külkereskedelmi relációnknak újjáépítését tekintettem. Evégből a kormány helyreállította a normális kereskedelmi viszonyt a legfontosabb piacokkal: Ausztriával, Olaszországgal, Németországgal, valamint provizóriumot hozott létre a körülöttünk fekvő országokkal is. E tekintetben végzett munkánk hatása az idei termés értékesítése terén bizonyára érezhetően fog jelentkezni. A kormány erőteljes és sikeres küzdelmet folytatott a költségvetési deficit megszüntetése érdiekében, amelyet sikerült is elérnünk anélkül, hogy a nemzet egyetlen jelentős kultúrértékét feláldoztuk volna, de anélkül is, hogy a minden normális gazdálkodás alapfeltételét tevő, szilárd valutánkat megrendítettük volna. Jelentős kamat- és adókedvezményeket léptettünk életbe, amelyek során egyrészt a szociális igazságosság és az állampolgári kötelességtudás szempontjait tartottuk szem előtt. Enyhítettük az adóbehajtási eljárást és figyelemreméltó kedvezményeket juttattunk a hadiözvegyeknek, árváknak, rokkantaknak, vitézségi érmeseknek és a többgyermekes családapáknak. Nagy lépésekkel vittük előre a gazdaadósságok rendezésének ügyét, amely DEUTSCH fakereskedő PAPA Bástya-utca 18. - Kisfaludy-utca 2. Telefon: 119. Telefon: 57. legjutányosabban ajánl, házhoz szállítva I* bükkhasáb tűzifát I a cserhasáb tűzifát aprított tűzifát elsőrendű hazai fűtőszenet elsőrendű hazai brikettet.