Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-06-03 / 22. szám

Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A képviselőházban a héten először az igazságügyi költségvetést tárgyalták. A vita be­fejezésekor dr. Lázár Andor igazságügyminiszter mondott nagyszabású beszédet, melyben han­goztatta azt a törekvését, hogy az igazságszol­gáltatást jóvá, gyorssá és olcsóvá óhajtja tenni. Megvédte az ügyvédi kart az ellene irányuló igaztalan támadásokkal szemben. A kultusz­tárca vitája során Kornis Gyula az egyetemeket évente elhagyó 3000 ifjú sorsát tette szóvá. Milotay István a középiskolákban a szomszéd­államok nyelvének tanulását szorgalmazta. Töb­ben szóvátették az egyetemek kérdését. Hóman Bálint kultuszminiszter kijelentette, hogy a felső oktatás terén alkalmazkodni kell az ország teher­bíró képességéhez. Bleyer Jakab beszédére válaszolva közölte, hogy az országban 316 kisebbségi iskola működik. Végül közölte a Házzal, hogy a napokban Bécsből történelmi műkincsek kerültek haza. A felsőház szerdai ülésén a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat vitájában nagy érdeklődést és hatást keltett Höpfner Guidó felszólalása, aki reflektálva Bleyer Jakabnak a képviselőházban elhangzott ominózus beszédére felolvasta a szepességi németek 1918-ban tett deklarációját, melyben hűségüket és hálájukat nyilvánították a magyar nemzet iránt. Ugyanez az érzés él ma is a hazai németség lelkében. El lehetne-e képzelni, hogy Páris környékén német falvak lennének. Kérdi, hogy a németségnek a megszállók alatt van-e jobb dolga, mint a magyar uralom alatt, amikor nyelve mellett gazdasági jóléte is biztosítva volt. Ha olyan lenne a kisebbségek helyzete Magyarországon, ahogy Bleyer feltüntette, akkor nem lehetett volna belőle miniszter és egyetemi tanár. Budapesten a hét folyamán nagy idegen­járás volt. A hét elején az olasz frontharcosok ötszáz főnyi csapata járt a fővárosban s ré­szesült kitüntető barátságos fogadtatásban. Több napon át ülésezett Budapesten a nemzetközi újságírói szövetség, melynek tiszteletére több ünnepélyes fogadás volt. Az újságírói szövet­ség foglalkozván a németországi sajtóviszönyok­kal megállapította, hogy a német újságírói szövetséggel ez idő szerint nem tarthatja fenn az összeköttetést és reményét fejezte ki az ottani helyzetnek a nemzetközi szövetség elvei szerinti megváltozása tekintetében. Áruforgalmi szerződést kötöttünk Cseh­szlovákiával. Az erről szóló rendelet a hivatalos lap csütörtöki számában jelent meg, részletesen felsorolván azokat az árukat, amikre a szerződés kiterjed. Ezeket az árukat a megállapított kon­tingens keretében június 1-től szeptember 30-ig az illető áruk minősége szerint a legalacsonyabb vámtételekkel kell kezelni. Ausztria tovább folytatja önvédelmi harcát a német birodalom ellen, mely kimondta, hogy állampolgárai csak hatósági engedéllyel és ez esetben is csak 1000 márka lefizetése esetén utazhatnak Ausztria területére. Az elmaradó nyaraló-kontingenst most a kormány nagy kül­földi propaganda utján akarja pótolni, mely célra egy millió shilinget bocsátott az idegen­forgalmi hivatal rendelkezésére. Bécsben egyre tartják a hazafias előadásokat és a polgárságot pártkülönbség nélkül „hazafias frontba" akar­ják tömöríteni. Viszont ugyanakkor a kormány Insbruckban a gazdasági életre veszedelmes jelenségek miatt kénytelen volt a statáriumot kihirdetni. A négyhatalmi szerződés, londoni és berlini egyező jelentések szerint közvetlenül aláírás előtt áll. A szerződésben Németország megkapja egyenjogúságának kimondását, viszont Franciaország gondoskodott róla, hogy minden revíziós kívánság továbbra is a Népszövetség elé tartozzék, amelynek alapszabályai szerint ez ügyben csak egyhangúlag lehet határozni. Az is kérdés, hogy a márka sorsán, melynek arany­fedezete Schahct birodalmi bankelnök jelentése szerint minimálisra csökkent, segít-e az egyen­jogúság elvi kimondásán. Genfben a leszerelési konferencia el­határozta, hogy tanácskozásait július elejéig el­napolja, arra való tekintettel, hogy a kormányok fejei és a kiküldöttek egy része a június hó folyamán tartandó világgazdasági konferencián lesznek elfoglalva. Júliusban tehát ismét folyta­tódni fog az annyi idő óta húzódó meddő szóharc. A kisantant egyes városaiban a hét elején revizió-ellenes gyűléseket tartottak, erősen kard­csörtető beszédek kíséretében hirdetvén világgá, hogy a párisi békék szentek, a határok vég­legesek és érinthetetlenek! A tordai revizió­ellenes gyűlésre becsődített és uszított tömeg visszaútjában megtámadta Sinfalva és Borréve magyar községeket, gyújtogattak, erőszakoskod­tak, fosztogattak. Egy embert megöltek, 30-at megsebesítettek a magyar lakosságnak egy millió leinyi kárt okoztak SPORT. Pápa—Szombathely 65:60. A Szombat­hely és Pápa városok közötti atlétikai viadalt nagy érdeklődés mellett rendezte meg a PSE a mult vasárnap délután. Bár a rendezést erő­sen hátráltatta a sok indokolatlan óvás, vala­mint az a körülmény, hogy a verseny kez­detét hatósági rendeletre egy órával hátrább kellett tolni, azért az egyes versenyszámok így is igen szép küzdelmeket és kiváló ered­ményeket hoztak. A 13 versenyszám közül Pápa: 9, Szombathely pedig 4 számban győ­zött s így a pontversenyt 65—60 arányban a pápai atléták nyerték, akik között Balla Kál­mánt és dr. Molnár Mihályt illeti meg első sorban az elismerés nemcsak értékes győzel­meikért, hanem a verseny létrehozása körül kifejtett buzgó fáradozásaikért is. Részletes eredmények a következők: 1. 100 m. 1. Zuber L. (P.) 11.8 mp. 2. Cserjessy K. (Sz.) 3. Kollmann J. (Sz.). — 2. 400 m. 1. Süvegh I. (P.) 55 mp. 2. Ősze F. (Sz.) 3. Nemes D. (Sz.). — 3. 800 m. Gersey K. (Sz.) 2.13.8 mp. 2. dr. Geszler Ö. (Sz^) 3. Gál L. (P.) — 4. 5000 m. 1. Bilik J. (Szj) 17.26 mp. 2, Fuchs J. (P.) 3. Recse S. (P.i) — 5. 110 m. gátfutás: 1. Kollmann J. (Sz.) 16.5 mp. 2. Nemes D. (Sz.) 3. Balla K. (P.) — 6. Magas­ugrás: 1. Balla K. (P.) 171 cm. 2. Cserjessy K. (Sz.) 168 cm. 3. Szabó L. (Sz.) 163 cm. Telefon 194. JÓKAI Telefon 194. MOZGO SZÍNHÁZ = BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI 1= Előadás a világhírű Zeiss-Ikon hangosfilmvetítő készülékkel. Június 7—8., szerda—csütörtök. Szenzációs megnyitó műsor! „Paramount" exsuperattrakció ! LÁSZLÓ ALADÁR világsikert aratott vígjátéka: A becsületes megtaláló Minden idők legremekebb kalandorvigjátéka 12 feje­zetben, Ernst Lubitsch mesteri rendezésében. — Főszereplők: Miriam Hopkins, Kay Francis, Herbert marshal és Charles Rugles. Végig magyar beszéd! Végig falrengető kacagás! megölöm ezt a Hacseket! Vadnai László legmulatságosabb „HACSEK ÉS SAJÓ" tréfája 3 felvonásban. — Főszereplők : Sala­mon Béla, Komlós Vilmos, Sarkadi Aladár, Szőreghu Gyula, Petschauer Attila és San­telli Italo. Bimbó hipnotizál A legújabb trückfilm-bohózat. Június 8—10—11., péntek—szombat—vasárnap. Minden idők legjobb kémdrámája! Az idény kimagasló eseménye! A budapesti „Royal-Appolo"-val eyyidőben ! A LÁTHATATLAN GÁRDA Kémtörténet a Magyar-Olasz frontról 12 lenyűgöző fejezetben. — Rendezte: Gerhardt Lamprecht. - Főszereplők: CARL LUDWIG DIEL, BRIGITTE HELM, Harry Hardt, Oseár Homolka és Eduárd Winterstein. Izgalom, szépség és érdekesség jellemzik ezt a minden eddigi kémfilmet felülmúló remekmüvet! Szerelmes tyúkok Vidám látnivalók a tyúkok világából. Hangos magyar világhíradó. A hadseregsporthét előkészületei. Magyar-olasz ten­niszverseny stb. Előadások kezdete: hétköznapokon V*7 és Vs9, vasár- és ünnepnapokon V2 4, 6 és V®9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. - A telefonon rendelt jegyeket kérjük V-t órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Betegek figyelmébe! Már több, mint két év óta változatlan sikerrel működik Felsődunántúl: Győrött, dr. Baróti Lajos orvos, Vimos császár-út 53. szám (azelőtt Opitz-utca) alatti eredeti dr. Zeileis-féle rádiumos villamos gépekkel gazda­gon felszerelt orvosi rendelője. Még legelhanyagoltabb, sőt reménytelennek látszó esetekben is csodás sikerrel gyógykezel­hetők itt az alábbi bajok: Izületi-, izom-, csont-, gyomor-, bél-, epe-, vese-, hólyag-, bőr-, ideg-, fül-, szív- és női bajok, csuz, rheuma, köszvény, érelmeszesedés, nyavalyatörés, bé­nulás, neurasthenia, hisztéria, álmatlanság, fejfájás, vérszegénység, golyva, aszthma, sexu­ális zavarok, gerincbajok, számos szem- és tüdő­betegség. — A kezelés rendkívül olcsó. — 7. Távol: 1. Balla K. (P.) 673 cm. 2. Kó­czán E. (Sz.) 650 cm. 3. Németh Z. (P.) 599 cm. — 8. Hármas: 1. Balla K. (P.) 1370 cm. 2. Szabó L. (Sz.) 1273 cm. 3. Kernya D. (P.) 1242 cm. — 9. Rudugrás: 1. Gersi K. (Sz.) 300 cm. 2. Koncz S. (P.) 290 cm. з. Nagy L. (Sz.) 275 cm. — 10. Súlydobás: 1, Dr. Molnár M. (P.) 1353 cm. 2. Fejes Gy. (Sz.) 1210 cm. 3. Tóthpál M. (P.) 1175 cm. — 11. Diszkosz: Mayer I. (P.) 3725 cm. 2. Vörös I. (Sz.) 3704 cm. 3. Fejes Gy. (Sz.) 3280 cm. — 12. Gerely: 1. Jamnitzky N. (P.) 4550 cm. 2. Fülöp L. (P.) 4403 cm. 3. Vörös I. (Sz.) 4385 cm. — 13. Svédstaféta: 1. Pápa. (Németh, Balla, Zuber, Süvegh) 2 p. 7.6 mp. 2. Szombathely. Az értékes tisztelet­díjakat és emlékérmeket a versenyt követő klubvacsorán dr. Fürst Sándor elnök osz­totta ki. TSC—Kinizsi 8:1 (1:0). Bajnoki. Biró: Boros. TSC: Mahos — Petrovics, Nagy — Kovács, Mente, Risóczky — Jánosi, Hinoran, Keleti, Németh, Kohut. Kinizsi: Joós — Or­bán, Tóth I. — Szalmásy, Kovács I., Unger — Kelemen, Kalmár, Limperger I., Tarr, Ko­vács II. A Kinizsi az első félidőben méltó "ellenfele volt a TSC-nek; mely a vezetést csak tizenegyesből tudta megszerezni. A má­sodik félidő elején a Kinizsi nagy meglepe­tésre Kalmár lövéséből kiegyenlít és erősen szorongatja a TSC kapuját. Erre azonban a tatabányai csapat közönségétől buzdítva olyan kíméletlen játékba kezd, hogy a Kinizsi játé­kosait valósággal legázolják. A Kinizsi játé­kosai közül csak Potya, Kovács és Tarr tud­nak némi ellenállást kifejieni, akiknek meg van hozzá a megfelelő testi erejük, de közülük Tarr és Kovács véres fejjel hagyják el a pá­lyát, kik közül Kovács sebe olyan súlyos, hogy hét kapoccsal akasztotta össze az or­vos szeme alatt a bőrt s jó ideig pihenni lesz kénytelen. Perutz—Move ZSE 2:2 (2:1). Bajnoki. Biró: Németh. A Perutz nagy irammal kezdi a mérkőzést és rövidesen két gólt ér el. A csapat ezután erősen visszaesik s a Move a balkötő lövéséből szépít az eredményen. A | második félidőben a vendégcsapat teljesen fölénybe kerül, a Perutz csak nagyritkán tud támadást vezetni s a ZSE Szép ritkán látott pompás lövésével kiegyenlít. A ZSE gólja a levegőben lóg, a Perutz-védelem több ízben csak erősen tizenegyes-gyanusan tud szerelni, azonban az egyik pontot sikerül megmentenie. A Perutz legjobbjai Bozza, Janzsó és a köz­vetlen védelem, mig a ZSE-ből Varga, Léránt és Szép tűntek ki. Németh birón erősen meg 1­látszott, hogy a bajnokaspiráns SzSE tagja, pedig a bírónak ilyen érzelmi momentumok­tól mentesítenie kellene magát. Kétnapos túra. A Kárpát Egyesület Ba­kon}' osztálya június hó 4—5-én kétnapos tú­rát rendez. I. túra: Várpalota-Zirc-Cuhavölgy. Indulás 3-án délután 3/ 4 5 órakor a Celldö­mölk felé induló vonattal. Találkozás 3-án d. и. Vá- ^ órakor a vasúti állomáson. Vezető: Schvarcz István. Útiköltség 5.55 P. — II. túra: Farkasgyepü-Bakonybél. Indulás 4-én reggel 1/ ? 6 órakor autóbusszal. Útiköltség szállás­sal együtt 4.50 P. Tenniszverseny. Vasárnap, f. hó 4-én ren­dezi a Pápai Sport Egyesület és a Pápai Fot­ball Club ezidei klubközi tenniszcsapatverse­nyét, melyre ez úton hívjuk fel az erdeklődők figyelmét. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom