Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-07-09 / 28. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Eáöüzetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 BEér. Telefon 131. KZÓXXX. C Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13, szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésébea Kereskedők tüntettek hazánkban két egymásután következő héten. Előbb pestkörnyéki kereskedők, s velük együtt iparosok is demonstráltak üzembeszüntetéssel, üzletredőnyeik leeresztésével, a héten pedig a gazdamoratóriummal kapcsolatban rendeztek hasonló demonstrációt a debreceni kereskedők. Ez utóbbi ugyan feleslegesnek bizonyult, mert — mint a ma már nyilvánosságra jutott rendeletből látható — a kormány gondoskodott róla, hogy a moratórium révén életszükség* leti és ruházati cikkeket áruba bocsátó kereskedők ne károsodjanak. A pestkörnyéki tüntetés mélyebb jelentőségű volt és dokumentálni kivánta azt a súlyos válságot, amellyel kereskedelmünk és iparunk, s általában egész gazdasági életünk küzd. A kereskedők különösképen joggal panaszkodnak amiatt is, hogy a társadalom soha nem méltányolta kellőképen azt a nagy munkát, amit kereskedel-t münk nemzetközi viszonylatban kifejtett hazánk érdekében. Mezőgazdaságunk, iparunk exportálása, mely a béke éveiben oly gyönyörűen fejlődött, mondhatni, kizárólag a magyar kereskedelem érdeme. A háború utáni évek egyideig bizonyos fokú, semmiképen nem jogosult ellenséges érzést juttattak érvényre a kereskedelemmel szemben. Ma már ez, természetesen, a múlté. Szakképzett kereskedőinket, akik hivatva vannak nemcsak a Nyugat, de a Kelet forgalmát is bekapcsolni a : nemzetközi kereskedelem hatalmas gépeze- j tébe, ám azokat is, kik hazánk szűkebb határain belül keserves gondok között végzik az áruközvetítés munkáját, ma már megértő jóindulat környezi. Bizonyos eredményeket is mutathat fel az utóbbi években történt megmozdulásuk. Ám olyan időszakban, amikor minden állam úgy szeretne berendezkedni, hogy minden szükségletét maga elégítse ki, a jószándéku belföldi segítés nem képes a folyton csökkenő forgalmat, ha nem is a régi színvonalra, de legalább a megélhetés mértékéig emelni. Egészen bizonyos, hogy a kereskedelmi szerződések megkötését tovább már egy állam sem halaszthatja. Amikor a brazíliai kávét ezer mázsánként öntik a tengerbe, amikor a mezőgazdasági állam nyerstermékeit, az ipari állam ipari cikkeit nem tudja megfelelően elhelyezni, s amikor e miatt százezrek és milliók válnak munkanélküliekké, ez olyan szomorú perspektíváját nyújtja a nemzetközi áruforgalom hibás eloszlásának, amelyen ha nem segítenek, akik arra illetékesek, akkor gazdasági életünk egészen, megsemmisülhet. Amikor a parlament szünetre ment, a kormányelnök azt mondta, hogy reá és munkatársaira nézve ez lesz a fő munkfa ideje. Egy-két egészséges kereskedelmi szerződés az őszre életet hozhat kereskedelmünkbe és mivel a három szerves összefüggésben áll egymással, ugyanakkor iparunkba és mezőgazdaságunkba is. 01asz=magyar=öszírák vámszövetség. Irta: Schandl Károly orszgy. képv. Ha az egyszerű falusi népet megkérdezzük, hogy miképpen lehetne a magyar kisgazda és a magyar mezőgazdaság sorsán segíteni, akkor azt mondja: uram, nem kívánjuk mi azt, hogy a mezőgazdasági termények ára emelkedjék, de az ipari cikkek ára is szálljon le annyira, mint a mezőgazdasági termények ára; ha ez lehetséges, akkor természetesen örömmel fogadjuk, ha pedig nem lehetséges, akkor ellkerülhetetlen, hogy a mezőgazdasági árak emelkedjenek úgy, hogy a mezőgazdaságnak rezsijét a gazda behozza. Igen, de a mezőgazdasági cikkek árának javítása, természetes úton csak úgy lehetséges, ha a piacot megnöveljük a nagyobb piacok megszerzésével. Ez az, ami nem tisztán tőlünk függ. Én vetettem fel, körülbelül egy esztendeje azt jai gondolatot, hogy amennyiben a külföldről érdeklődés nyilvánulna meg egy vámközösség iránt, amelyben egy vagy két ipari állam akarna Magyarországgal együtt lenni: ennek az egész magyar kisgazda- és földbirtokos társadalom mellette lenne. Kétségtelen, hogy az országok között, •amelyek vámunióban kivannak gazdaságilag íegyesülni, a politikai jó viszonynak is meg Ikell lennie. Elsősorban tehát a politikai jó viszonynak akadályait kell elhárítani, s ha ez megtörtént, akkor lehet azután vámunióról: beszélni. Én úgy találom, hogy a magyar nép kiterjedt rétegeiben olyan vámpolitikai közösség terve van a szivekben, hogy Olaszország, Magyarország és Ausztria egyesülje-) nek vámpolitikai szövetségben. Ennek meg volna minden előfeltétele, meg van a politikai jóviszony is és elhárul az az akadály is, amely az osztrák mezőgazdaság részéről kétségtelenül fennáll, az tudniillik, hogy az osztrák gazdák féltik a maguk megélhetését, ha csupán egy osztrák-magyar vámközösség létesül. Mikor minden ország részéről a gazdasági elzárkózás nyilatkozik meg, akkor a preferenciális gazdasági rendszer kétségtelen előnyt jelent. Még nagyobb előnyt jelent a regionális szerződések kötése. Ezt a közeledési formát már régebben az osztrák kormány Vetette fel Genfben, de, mint látjuk, akár preferenciális szerződéseket, akár regionális szerződéseket kötünk, a magyar gazda egyik hétről a másik hétre sem tudja, hogy milyen értékesítési, milyen kiviteli lehetőségek vannak, mert hétről-hétre változtatjuk a kontingenst, hétről-hétre támadnak újabb és újabb korlátozások. A Népszövetség vámpolitikai elgondolásának a csődje ez, mert nemhogy a vámpolitikai korlátozások csökkentése, vagy legalább nem emelése következett volna be, hanem ellenkezőleg, az összes ország, még a leggazdagabb Franciaország is, úgyszólván hétről-hétre fokozta a korlátozásokat, emelte a kinai falakat, hogy a külforgalomban egyik ország a másikkal ne érintkezhessék. Az államok között a külkereskedelmi forgalom egész Európában megdöbbentően esik vissza és a Népszövetség itt áll tehetetlenül és nem tudja keresztülvinni azokat a megállapított igazságokat, hogy az egyes országok vámpolitikai korlátait le kell bontani, hogy Európa megélhessen. Természetes, az, hogy ezek a korlátozások csökkenjenek, nem tőlünk függ és így más módszert kell keresnünk. Nagy megnyugvásomra szolgál, hogy Bethlen István gróf, aki pedig nemcsak legalaposabb, hanem leghivatottabb ismerője is ezeknek a kérdéseknek, — ugyancsak Olaszország, Magyarország és Ausztria vámszövetségében jelölte meg követendő politikánkat. Kik illetékesek az iparosság nevében nyilatkozni? A Baross-Szövetség, az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége, az Országos Iparegye-! sülét, a nagyobb és jelentősebb budapesti ipartestületek elnökei és több országos szakmai érdekképviselet vezetői a mai napon bizalmas értekezletet tartottak s azon szóvá^ tették azokat a megmozdulásokat, amelyek az utóbbi időben az iparosságot demonstratív megnyilatkozásokra késztették s a meglevő legális érdekképviseleteket úgy igyekeznek feltüntetni, mint amelyek az iparosság érdekében mit sem tesznek, vagy legalább is tehetetlenek. A mai, szinte elviselhetetlen helyzetben a munka és a kenyér jelszavával igen könnyű a jóhiszemű és tájékozatlan tömegek előtt sikerekre szert tenni, s a magyar kézműves'^ iparosság tengődése közepette még csodálkozni sem lehet azon, ha az ilyen tüntető megnyilatkozásokon a kifakadások is helyet kapnak s ha nagy tömeg tapsol a szónokoknak. Tudva valótlant állítanak azonban, akik az érdekképviseleteket okolják bármi vonatkozásban is a mai helyzet előidézésével, mert hiszen ezek az érdekképviseletek a mindenkori törvényes keretek között megtesznek mindent az iparosság sorsának enyhítésére s a jogos kívánságok érvényesítésére. A felelős iparosvezetők azonban tudják azt is, hogy a világgazdasági helyzet és a külpolitikai viszonyok jobbrafordulása hozhat csak előnyös változást a magyar kézművesiparosság számára épp úgy, mint a többi társadalmi érdekképviselet javára. Amikor az országos jellegű hivatásos érdekképviseletek és a budapesti ipartestületek zöme tiltakozik tehát az ellen, hogy tetszetős jelszavakkal és a való tényállás elferdítésével igyekezzenek akár egyesek, akár töredékek, politikai vagy egyéb irányzatok az érdekképviseletek józan és céltudatos munkáját kisebbíteni, ugyanakkor felhívjuk a kormányzat figyelmét az ilyen demonstratív megmozdulásokban jelentkező nyugtalanító tünetekre és kérik az illetékeseket, hogy a legsürgősebben siessenek a magyar kézművesiparosság segítésére, ha azt akarják, hogy ez a hazafias, nemzeti és polgári társadalom szempontjából is nélkülözhetetlenül értékes réteg a szélsőséges irányzatok martalékává ne essék. Az ipartestületek reformja és a központi szerv felállítása is azért sürgős, hogy legyen olyan törvényes szerv, amelyik valóban a magyar kézművesiparosság nevében beszél s fölfelé és kifelé jogosan közvetíti az iparosság kívánságait. Budapest, 1932 július 2. Ipartestületek Orsz. Szövetsége. MOZÁIKLÁPOK és mintás Legújabb gépekkel gyártja tökéletes kivitelben modern mintákban KOHN JÓZSEF cementárugyár Pápa. • Iroda: Fő-tér 18.