Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.

1932-06-25 / 26. szám

goloknak a végleges megoldásra irányuló ja­vaslatát elfogadni. Dollfuor osztrák kancellár is ott járt Lausanneban 300 millió shilling: kölcsönért, de eredményt inem ért el. Genfben a leszerelési konferenciának Snagy szenzációja volt e héten. Az amerikai követ bemutatta Hoower elnök levelét, mely­ben azt kívánja, hogy minden állam 33o/ 0-kal gyöngítse haderejét és flottáját, a tankokat, bombavető repülőgépeket szüntessék meg. A franciákat Hoower üzenete módfelett bőszíti, elnökválasztási trükknek mondják. Németországban állandóak a választási izgalmak. A dél-német miniszterelnökök ki­hallgatáson voltak Hindenburg birodalmi el­nöknél a különböző alakulatok engedélyezése miatt, de megnyugtató eredményt nem érték el, úgy hogy állandóvá válik a délnémet álla­mok szeparációs mozgalma. Poroszországban viszont a nemzeti szocialisták uralma erőlsbö­dik. Az országgyűlés elnökévé a nemzeti szo­ciálista Kernt, első alelnökévé is nemzeti szo­ciálistát választottak. Bécsben a mult hét végén meghozták az Ítéletet Matuska Szilveszter bűnügyében. Mi­után a bíróság megállapította épelméjüségét, hat évi£ ítélte az ansbachi merényletért. Hogy a borzalmas biatorbágyi merényletért e bün­tetése kitöltése után kell-e magyar bíróság előtt felelnie vagy előbb is kiadják-e, az még mindig bizonytalan. S P ölt T. Perutz—SzSE 2:2(1:0). Bajnoki. Biró: Kovács. A két csapat küzdelme mindvégig szép és élvezetes küzdelmet hozott, melyet egy kis szerencsével a helyi csapat első félidőbeli fölé­nye mellett könnyen meg is nyerhetett volna, az eredmény azonban így is hízelgő a helyi csapatra, minthogy azt a másodosztály egyik legjobb csapata ellen érte el. Az első félidőben a Perutz van inkább fölényben és Bozza a 10. percben a vezetést is megszerzi, majd a második félidő elején már a második gólt is megszerzi, ezután azonban a csapat visszaesik és a szom­bathelyi csapat kiegyenlít. A helyi csapatból a közvetlen védelem, a centerhalf és a jobbszélső, mig a vendégcsapatból a csatársor jobbszárnya tünt ki. A bajnokság állása a vasárnapi mérkőzések után. lát­Győ­Dön­Vesz­Adott Kapott Pont­szott zött tetlen tett g ó 1 szám 1. ETO . . . 20 16 2 2 76 26 34 2. TSC . > . 20 16 2 2 65 28 34 3. SVSE . . . 20 8 6 6 51 43 22 4. DVE . . . 20 9 3 8 47 48 21 5. Kinizsi . . 20 9 2 9 38 38 20 6. SFC . . . 20 6 5 9 44 53 17 7. II. ker. SC 19 6 5 8 35 53 17 8. Sz. Vasutas. 19 7 2 10 43 37 16 9. DAC . . . 20 6 3 11 36 51 15 10. VTC . . . 20 4 3 13 33 59 11 11. TAC . . . 20 5 1 14 28 60 11 A tabella eseménye a Kinizsi ötödik helye, melyen már változás nem történhetik, minthogy a hátralevő II. ker.—Vasutas mérkőzés győztese sem érheti már el a Kinizsit. Az őszi gyenge szereplés után ezt a kiváló helyezést senki sem merte remélni és ezért a csapat minden elime­rést megérdemel, de legnagyobb dicsősége ez Prém Móricnak, akinek tréneri működése ilyen rövid idő alatt már ilyen eredményeket ért el, reméljük, hogy az őszi szezonban a csapat még szebb eredményekkel dicsekedhetik. Tenniszverseny. A Pápai Sport Egyesület férfi- és női tennisz csapata Dunántúl tennisz bajnokságáért 18-án, illetőleg 19-én játszott, a a férfi együttes Szombathelyen, a női csapat pedig itthon. A nagyobb rutinnal és tudással rendelkező szombathelyi bajnok csapat, illetve nagykanizsai nő együttes minimális győzelmet aratott. Részletes eredmény: László SzSE— Barcsy PSE 6:2, 6:2; Ungár Sz.—Kovács P. 2:6, 6:0, 6:1; Süle P.—Dávidházy Sz. 6 : 3, 6:3; László, Dávidházy Sz.—Barcsy, Kovács 6:1, 3:6, 6:3. Merglné P.—dr. Makóné N. 6:2, 7:5; Rátzné—Kolbe I. P. 6:4, 6:1; dr. Makóné, Rátzné N—Merlgné, Kolbe I. P. 6:1, 5:7, 6: 1. Turisztika. A Magyarországi Kárpát Egyesület Bakony-osztálya f. hó 26-án, vasár­nap a következő túrát rendezi: Vinye-Sándor­major—Öreghegy—Cseszneki-vár—Czuha-völgy —Bakonyszentlászló. Vezető: Magyar István. Találkozás a vasut-állomáson reggel V 26 óra­kor. Indulás: 5 óra 41 perckor. Eladó birtok. iSoszlop községben 40 kat, hold birtok házzal, terméssel, élő-holt felszereléssel, lakóházzal, 4 hold belsőséggel 28.000 P-ért eladó. Felével átvehető. Felvilágosítást a noszlopi körjegyző ad. Állami anyakönyvi kivonat 1932 június 17—23-ig. SZÜLETTEK: Jún. 17. Szalaí Sándor szabósegéd és neje Bog­nár Margit fia : Sándor, ref. Jún. 18. Rózsa Pál kovácssegéd és neje Tóth Terézia fia: Pál György, rk. Jún. 20. Graus Sámuel tojáskereskedő és neje Breuer Rozália fia: Miksa, izr. Jún. 21. Pfeiffer Miklós vásári árus és neje Stei­ner Hermina leánya: Erzsébet, izr. Jún. 22. Szabó Lujza napszámosnő fia : Sándor, rk. Jún. 23. Soós János cipészsegéd és neje Sárovics Elvira Mária leánya: Elvira Karolina, ev. MEGHALTAK: Jún. 17. Özv. Gondol Dánielné Faa Mária, ref., 58 éves, bélrák. Jún. 18. Zabó Lajos Gábor, rk., 3 hónapos, tüdőlob. Jún. 19. Stiffel Antal cipész, rk., 76 éves, szívbaj. — Takács Margit elemi iskolai tanuló, rk., 9 éves, mell­hártyalob. Jún. 20. Özv. Jenei Józsefné Szabó Mária, rk., 65 éves, szívbaj. Jún. 21. Özv. Tóth Sándorné Domonkos Mária, ref., 73 éves, bélrák. Jún. 22. Özv. Ambrus Istvánné Tálos Erzsébet, ref., 74 éves, szívbaj. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Jún. 18. Bálik Pál (özvegy) m. kir. postaaltiszt, rk. és Pollák Mária (özvegy), rk. — Kovárcsi Mihály napszámos, rk. és Varga Karolina takarítónő, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1932. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: NátilkPil Pápai terménypiac június 24-én. Buza Rozs Árpa 14-00-14 50 P 14 00- 14 50 P 18-00—18*50 P Zab . . Tengeri Burgonya 17-00-18 00 P 19 00—20 00 i­7-CO—10-00 P Főraktár: Hajdú Zsigmond drogériájában Pápa, Széchenyi-tér. „Hattyú" Gőzmosoda (Tulajdonos : BREDÁR LAJOS) Pápa, Jókai-utca 5, az Irgalmasok bérházában mindenféle fehérnemű mosását és vasalását a legtökéletesebben végzi. — Gallérjait, kézelőit, ingeit és egyéb fehérneműit, továbbá felső ruháit nem kell többé más városokba küldenie tisztítás végett. Gallér és kézelő tisztítása darabonként ÍO f. Fornérok enyvezett lemezek és parketták leszállított árban kerti bútorok, nyugágyak, tekepályafelszere­lések, tenniszütők és labdák, gyermek­kocsik, sétabotok és egyéb cikkek nagy választékban legolcsóbban beszerezhetők Böhm Samu esztergályosnál. (Cégtulajdonos: BÖHM MIKLÓS) Pápa, Kossuth Lajos utca 34. szám. Rózsa- és gyümölcsfák tetvei és hernyói irtására biztos hatóanyag a Pronikol bőrméreg, kapható Mezőgazdasági Magkereskedés Zslívay Béláné Pápa, Horthy Miklós fő-utca 3. Gyümölcsfa- és szőlő-permetező szerek gyári árban. — Méhészeti cikkek, műlép. magas áron veszek m « h \ rr gozfurdos Pápa, Csáky-uica. FIGYELEM! Veszek és eladok mindenféle használt ruhát. FEIN DEZSŐ Pápa, Rákóczi-utca 32. Levelez6-lap°, vagy szóbeli meghívásra házhoz megyek. Mindenféle zálogcédulát veszek. FIGYELEM! Művészi tartós ondolálás jótállással. SZOMMER hölgyfodrásznái Fő-tér 14. Rendkívül olcsó árak! 1755/1932. szám. Nyárád község elöljáróságától. Árverési hirdetmény. Nyárád község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község határában mintegy 2400 kat. hold területen gyakorolható vadászati jogot 1933 február hó 1-től 1938 január hó 31-ig terjedő és egymást követő 6 évre 1932. évi julius hó 23-án délután 3 órakor a község­házánál tartandó nyilvános árverésen haszon­bérbe adja. Kikiáltási ár 600 P, bánatpénz 60 P. Egyéb árverési feltételek a nyárádi jegyzői iro­dában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nyárád, 1932. évi junius hó 14-én. K. Mórocz Sándor Bocsor István közs. biró. közs. jegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom