Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-01-02 / 1. szám
ÖN IS NÉZZE MEG! Lőwy butoráruház állandó kiállítását Győr, Gróf Tisza István tér 5. szám. Városi közgyűlés. — 1931 dec. 30. — Pápa város képviselőtestülete e héten, szerdán délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés színhelye ezúttal a városi ipariskola egy nagyobb terme volt, j mely e célra, ha nem is ideálisan megfelelő- i nek, mégis mindenesetre sokkal alkalmasabbnak bizonyult, mint az előző közgyűlés alkalmából a Levente-Otthon. A közgyűlés legfontosabb tárgya a színház és mozi ügyében történő döntés, illetve a hely kijelölése lett volna, ami azonban ezúttal sem történt meg, hanem — ha igaz — részletesebb előkészítés után tán két hét múlva fog megtörténni. A 'közgyűlésről, melyen a megbetegedett polgármester helyett dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester elnökölt, a következőkben számolunk be: Megnyitás után az elnöklő h. polgármester bejelentette, hogy dr. Weszely Tibor és Szabadhegy Elemér törvényhatósági biz. tagokat kitüntetésük alkalmából, dr. Lázár Andort, városunk szülöttét az OTT elnökévé történt kineveztetése alkalmából írásban üdvözölte, dr. Konkoly Thege Sándor levente* egyesületi elnöknek pedig az OTT aranyérmét személyesen adta át. A napirendre áttérve, tudomásul vették a tisztviselői fizetéseknek miniszteri rendelet alapján történt újabb csökkentését. Tudomásul vették, hogy a belügyminisztériumból kiküldött számtanácsos a város által fizetett n}oigdíjakat revízió alá vette s pár jelentéktelen eltérésen kívül a nyugdíjakat helyesen megállapítottaknak találta. A városnak Jókai-utcai bérházában, valamint a Vörösmarty-utcai villákban lakó bérlői bérleszállítást kérnek. A közgyűlésben a viszonyokból folyólag meg is volt a hajlandóság bizonyos bérleengedésre, de arra való tekintettel, hogy ez a többi bérlők hasonló kérését vonta volna maga után, azt határozták, hogy az összes bérleteket revízió iáid veszik és méltányos és igazságos kiegyenlítést iparkodnak elérni. E célra a h. polgármester elnöklésével Fábián Károly, Jílek Ferenc, Szalay Lajos v. képviselőkből és Geba András műszaki tanácsosból álló bizottságot küldtek ki. A bizottság két héten belül jelentést tesz a közgyűlésnek. — A városházán levő egyik üzlethelyiséget Németh Pál borbélynak hajlandó a képviselőtestület kiadni a beígért 500 P helyett 600 P-ért. — A napibéresek ügyében kimondták, hogy náluk a fizetéscsökkentést nem viszik keresztül, illetőleg számukra vasár- és ünnepnapokra is folyósítják a napibért. Ezt a kedvezményt megadták a város napszámos munkásainak is. — Farkas József hivatalát vesztett tisztviselő felesége részére, tekintettel arra, hogy férje perének újrafelvételét kéri, 1931 szept.—dec. hónapokra havi 30 P ellátási segélyt szavaztak me;g. Következett a mozi és színház ügye, melyre nézve az építési bizottság kettős javaslatot terjesztett be, hogy vagy a villamostelep gépháza alakíttassék át, vagy a régi —• mozinak is alkalmas színház — építtessék meg a régi anyag felhasználásával a tókertvárosi Szinház-téren. Az állandó választmány az utóbbi mellett foglalt állást. A kérdés körüli több óra hosszat tartó vita indult meg, melynek részleteire ezúttal — az idő rövidsége miatt — nem terjeszkedhetünk ki, egyébként is az üggyel minden vonatkozásában még a végleges döntés előtt részletesen foglalkozni kívánunk. A vita során dr. Fehér Dezső, Böhm Samu, Fischer Gyula a villanytelep átalakítása mellett nyilatkoztak, dr. Kőrös Endre, Fábián Károly, Jílek Ferenc, dr. Adorján Gyula, vitéz Karcsay Béla a tókerti elhelyezést helyeselték, Ruip Jenő és Schn'eider Géza egyáltalán ellenezték az építkezést, dr. Scheiber Jenő, vitéz Draskóczy István, dr. Sulyok Dezső nem látták tisztázottnak s ma eldönthetőnek a kérdést, dr. Domonkos Géza a Tizes-malom telkén levő elhelyezést javasolta. A közgyűlés végül 22 szóval 7 ellen úgy döntött, hogy a műszaki tanácsos a két hét multán tartandó közgyűlésen adja meg úgy a villanytelep esetleges átalakításának költségét, mint pedig azokat a költségeket, amiket a régi színházépületnek a tókerti Szinház-téren, a Tizes-malomnál, a Woita-ház helyén, illetve a tókert-utcai Balázsy-féle telken leendő elhelyezése jelentene. A jelentés sürgősségét az a körülmény indokolja, hogy a moziengedély szüneteltetésének határideje lejáróban van s a város állandóan kénytelen a mozi-igazgatót fizetni, a mozitársengedélyes pedig pörli a várost. A Somlói-úton kezdett árkolást az ott lakók kérelmére, mivel az árkolás számukra hidak építésének szükségét jelentené, megszüntették. — Az 1931. évről fennálló függőkölcsönt, mivel az előirányzott bevételekből 80.000 P-vel kevesebb folyt be, kénytelen a város újból meghosszabbítani. — Az alapítványi és gyámpénztári pénzek elhelyezésére a Pápai Takarékpénztárt, Pápai Hitelbankot, Leszámítoló Bankot és az OKH helyi fiókját egyenlő arányban kijelölték. A napirend letárgyalása után a legnagyobb érdeklődést keltette dr. Nagy György interpellációja, aki felvilágosítást kért a helyettes polgármestertől a dr. Tenzlinger József polgármesterről elterjedt különféle hírek tekintetében. Dr. Uzonyi h. polgármester kijelentette, hogy a megtartott főispáni és alispáni vizsgálat a városnál mindent rendben talált. A polgármester magánügyeiről nem tud felvilágosítást adni. Ugyancsak dr. Nagy György egy másik interpellációjában a Böröllő-majornál levő fekete árok kimélyítését sürgette. Kovács Sándor amiatt interpellált, hogy a báróczhegyi vadászbérlet díját az Esterházy grófi uradalom nem fizeti, s e miatt a tagbirtokosok az utakat nem birják rendben tartani. Mindkét ügyben intézkedést igért az elnöklő h. polgármester. Jílek Ferenc szóvátette, hogy a református templom-alapra megszavazott ez évi 20.000 pengőt az egyház nem kapta meg, s kérte, hogy a jövő évi 10.000 pengővel együtt az építés zavartalan menete érdekében feltétlenül kifizessék. H. polgármester azt válaszolta, hogy a város a lehetőség keretein belül az összeget folyósítani fogja. Schneider Géza kérte a városi hatóságot, hogy a forgalmiadó átalányok most folyó új megállapításánál az iparosok érdekeit megfelelő védelemben részesítse, amire Ígéretet is kapott. A közgyűlés 6 óra felé ért véget. $oldog új-éveí kivannak: MilKoviis kézimunka-üzlet Fő-utca 12. szám. Kuirovátzz Gyula vendéglős Fő-tér 14. szám. Moy ál-kávéház Fő-tér 24. szám. Scfirvarcsz Ignác vendéglős Fő-tér 29. szám. CSILLAGOK. Diákkoromba, vékony kis legényke, Fölnéztem a didergő csillagokra, Mik fázva égtek fönn a téli éjbe. Lengett nyakkendőm könnyü-furcsa csokra, S én csak rohantam, sápatag-fehéren, Vásott köpenyben, éhesen rajongva. Jaj, elbeszélni nem tudtam, mi nékem — Oly ájuló-mély bűvöletbe estem — A csillagfény a bús, kopott vidéken. Most járok itten, tiszta, téli esten, Prémes bundában és megváltozottan Dús vacsora izével, Budapesten. Még most is ég a csillag, ahogy ottan, Arany-tüzekkel ékszeres az égbolt, Csak én nem égek már, ki úgy lobogtam. Álmos szemem keresi fönn a régvolt, Csodákat és oly búsan mondja szívem, Hogy nékem már a csillag is sötét folt. Vak vágyam mégis fölfelé feszítem, A kis diákdalt újra sírva zengem S kihunyt arcom fölmutatom szelíden. Ó csillagok, ismertek-e még engem ? Kosztolányi Dezső. ÚJDONSÁGOK. Lapunk t. előfizetőinek, hirdetőinek és minden olvasójának boldog új-évet kívánunk. — Üj-évi istenitiszteletek. A r. kath. templomban új-év napján a misét Németh József apátplébános, a szentbeszédet Vöröss József káplán tartja. — A ref. templomban Fazekas Mihály püspöki titkár, te ev. templomban pedig Schöck Gyula lelkész végzi az istenitiszteletet. — Dr. Lázár Andor az OTT elnöke. Dr. Lázár Andor országgyűlési képviselő, volt honvédelmi államtitkár kitűnő földinket a közoktatásügyi miniszterré kinevezett Karafiát Jenő helyére az Országos Testnevelési Tanács elnökévé nevezték ki. Dr. Lázár Andort ebben a trianoni helyzetünkben jelentős fontossággal bíró pozíciójába e hét folyamán már be is iktatták. Megnyitóbeszédében a sport fontosságáról szólt, a sportot nem mint öncélt fogja fel, hanem azt az emberiség és spéciáliter nemzeti célok szolgálatába kívánja állítani. Az OTT teljes ülése részéről Petri Pál közoktatási államtitkár üdvözölte az új elnököt. — Győr és Pápa. A Győri Hírlap pár hónappal ezelőtt mozgalmat indított Pápa városának és a pápai járásnak Győr, Moson, Pozsony egyesített vármegyékhez leendő csatolása érdekében. Ez akció során Ujlaky Andor, a lap felelős szerkesztője nyilatkozattételre kérte fel Pápa városának és a pápai járásnak több vezető egyéniségét. E nyilatkozatokat! »Pápa és Győr« cimmel karácsonyi számában közli laptársunk, s tartalmukat röviden a következőkben ismertetjük: Dr n Antal Géza szerint Győr, mint vármegyei székhely, a királyi ítélőtábla kivételével, mint megyei székhely, minden oly intézménnyel rendelkezik, amit a közönség igénybe vesz, mint Veszprém, A csatlakozás gondolatát egyedül a vele való összeköttetés okolhatná meg, de az autóbuszüzem beállítása e régi panaszon is segített. A mozgalmat nem tartja indokoltnak. Dr. Kende Ádám szerint Pápa városát és a járás jelentékeny részét gazdasági érdekei Győr felé utalják. A Veszprém vármegyétől való megválást sajnálná, mert a vármegye tisztikara jóindulatot tanúsított a város iránt, de a vármegye abban találhatna kárpótlást, ha a pápai járás helyett a balatonfüredi és tapolcai járás egy; részét csatolnák Veszprém vármegyéhez. Dr. Kőrös Endre szerint Pápa városának arra kell törekednie, hogy önálló törvényhatósággá fejlődjék, amire már a közel múltban biztos ki-