Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-12-26 / 52. szám

ÖN IS NÉZZE MEG! Lőwy foutoráruház állandó kiállítását Győr, Gróf Tisza István tér 5. szám. és munkaalkalmat hagyott üresen, amit öregek és nők töltöttek be és mikor a háborúnak vége volt, a sok 100 és 100 ezer ember, aki férfi­korának teljében volt, elfoglalt munkahelyekre talált. Azóta pedig új és új segédcsapatok) nőttek ki, akik még a munkanélküliek számát még inkább fokozták. Most már ott állunk, hogy sok 100 és 100 ezer olyan ember van bent a termelő munkában, aki békében nem is gondolt a kenyérkeresetben való részvé­telre. így magyarázható és érthető meg, hogy egymillióval is több van a termelőmunkában, mint volt azelőtt. Az értelmiségi osztálynak a nagy munkanélküliségét még az idős és öreg embereknek a viselkedésében is kell keres­nünk. Ha a békebeli kenyérkeresők statiszti­káját nézzük, akkor az 50 éven felüli kenyér­keresők már csekély számban találhatók fel. Ma pedig a 70 esztendős emberek közül is nagyon sokan vesznek részt a termelőmunká­ban. Békében alig várták az idős emberek, hogy nyugdíjba vagy nyugalomba kerüljenek, most pedig görcsösen ragaszkodnak hivataluk­hoz, ipari és gazdasági vállalkozásukhoz. Természetesen az is nagy ok, hogy a gazdasági helyzet oly nyugtalan, oly bizony­talan, hogy az idős emberek sem tudják le­tenni a lantot. A kenyérkeresőknek a nagy felszaporodása nemcsak háborús örökség, ha­nem a kevés jövedelem is. Valamikor a csa­ládfő normális körülmények között annyit ke­resett, hogy ebből az egész családot el tudta tartani. Most azonban az apa mellett a fel­nőtt fiúnak és leánynak, de sokszor az asz­szonynak is be kell állnia a kenyérkereső mun­kába, hogy így közös munkával tarthassák fenn saját magukat. A háborús nemzedék te­hát igen kézenfekvő okok miatt mozgolódik és a nemzet vezéreinek nagyon erélyes kézzel kell hozzálátniok, hogy a felszabadítható munkaalkalmakat szabaddá tegyék a háborús nemzedék részére. Erélyes, de igazságos mó­don kell belenyúlnunk a nagy jövedelmek és jövedelemhalmozások és munkanélküli jöve­delmek berkeibe. Bele kell nyúlni ebbe a kér­désbe olyképen, hogy méltányosságot és igaz­ságot tegyünk, de legfőképen az vezérelje a nemzetet, hogy az állásnélküliséget minél ki­sebb fokra csökkentse le. A háborús nemze­déknek tehát csak akkor lesz megnyugvása, ha a nemzet meglátja azokat a nagy okokat, amelyeknek a megszüntetésére minden becsü­letes magyar embernek törekednie kell. Dr, Frühvirth Mátyás. r mm Pápán, Kossuth Lajos utca 15. számú házban, a város főforgalmi helyén a volt Groszherr-féie ÜZLETHELYISÉG bármily célra azonnal kiadó. Ugyanabban a házban egy kétszobás komfortos lakás is kiadó. Bővebbet Spitzer M. Budapest, Petőfi Sándor utca 5., 11/11., 2. főlépcső. — Megtekinthető Cziffer Mór úr útján (Pápa, Rákóczi-utca 14). CSIPKERÓZSA. Égig ért a tüskék vad, sürü bozótja. A borostyán, dudva, buja gaz benőtte. Mögötte ott aludt százesztendős álmot szivem szép virágja: fehér csipkerózsa. Ostromolták sokszor csavargó legények, kóbor leányrablók, hetyke úrfiak. De a szivük helyén ócska kolomp zördült s gyöngék voltak minden a fal tövisének. A szivemen egyszer bűvös varázs-nótát muzsikáltam ott, a tövisek tövében — s rózsa-kapu nyillott a bozót középen, S láthattam a legszebb, alvó Csipkerózsát. Sóhajtva, remegve, lehelettől óva odaléptem hozzá s megcsókoltam, félve. Óh, de nem ébredt föl az ébresztő csókra! — Halott volt örökre, fehér Csipkerózsa . . . Veszíróczy Rimpek Jenő. • (l Á városi inségakció. Városunk szegényügyi bizottsága mult szombaton Karlovitz Adolfné elnöklésével az inségakció lebonyolítása szempontjából nagy­fontosságú ülést tartott, melyen az összes fe­lekezetek és jótékonysági egyesületek képvi­seltették magukat. Az ülésen dr. Tenzlinger József polgár­! mester a következőkben számolt be az inség­I akció során december 20-ig végrehajtott mun­kákról : A Csókától a borsosgyőri határig és a Meggyeskertben ároktisztogatás, amivel kap­csolatban 781 ember volt foglalkoztatva. Árok­ásás a vasúttól a város pusztájáig. Ezen mun­kálatnál 914 egyén dolgozott. E munkálat tel­jesen befejezve nincsen az erősebb fagy be­állta miatt. Az Antalháza pusztán történt ár­kolási munkálatoknál 1001 ember volt fog­lalkoztatva. Antalháza pusztán fakivágási mun­kálatokkal foglalkozott 740 egyén. A Tókert XIII. utcájában végzett kavicsaknázási mun­kálatoknál foglalkozott 179 egyén. December hó 16-ig bezárólag hapi 1.50 pengős nap­számért, 17—20-ig pedig napi 6 kg. 40 dkg. lisztért dolgoztak a munkások oly módon, hogy minden munkás annyi munkanapon át volt foglalkoztatva, ahány nemkereső család­tagja van. A továbbiak során a bizottság a követ­kező munkaprogrammban állapodott meg: A jövőben a munkanélküliek minden hét­főn és kedden napi 1.50 pengőért, szerdán és esetleg csütörtökön a családtagok arányában lisztért fognak dolgozni. A rendkívüli súlyos viszonyokra való tekintettel karácsony és új­év között még három munkanapon át lesznek foglalkoztatva a munkanélküliek. A legköze­lebbi munkaalkalom kőfejtés és kőtörés lesz. A Szegényellátás olyképen van bizto­sítva, hogy a népkonyhára van utalva és ott meleg ételben részesül ez idő szerint 189 egyén. Keresetképtelen beteg családfenntartó, illetve kereső nélküli családok részére 900 élelmiszerjegyet bocsátottak ki a jótékony egyletek útján. Egy élelmiszersegély 7 kg. kenyérből, 3 kg. lisztből, 15 kg. burgonyából és i/ 4 kg. zsírból áll. 900 mm. tűzifa került kiosztásra karácsony előtt gróf Esterházy Ta­más adományából. Az élelmiszerjeggyel ellá­tottak Lakossy István alezredes adományából és a város vásárlásából jegyenként 1/ 2 kg. marhahúsban részesülnek karácsonyra. A bizottság határozatának megfelelőleg az élelmiszerjegyek kiosztása a hét folyamán már megtörtént. Lakás kiadó Sororapó-viíca 3. síz. alatt, 1932, év február l ére, vagy május 1-ére. A lakás áll: egy nagy szoba és konyhából, zárt üveges verandával. A lakáshoz tartozik egy fáskamara, egy nagy sertés-ól, nagy szállással és a ház körül fekvő 220 négyszögöl kert. Bővebbet Székely Ferencnél, dohánygyár. Vidéki előfizetőink részére la­punk mai számához névre szóló posta­utalványlapot mellékeltünk, melyen fel van tüntetve kinek-kinek az előfizetési dij hátraléka 1931 december 31-íg. Na­gyon kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy a mellékelt postautalványlap fel­használásával hátralékaikat mielőbb ren­dezni szíveskedjenek, mert a nyomdával szemben nekünk ís súlyos kötelezettsé­geink vannak, melyeket csak úgy tudunk akadálytalanul teljesíteni, ha t. előfize­tőink az előfizetési díjak pontos bekül­désével támogatnak bennünket. Lapunk t. előfizetőinek, hirde­tőinek és minden olvasójának boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Karácsonyi istentiszteletek. A r. kath. templomban ünnep első és másodnapján a szentmisét Németh József apátplébános mondja; első nap ugyancsak ő, a második napon Vöröss József káplán prédikál. — A református templom­ban karácsony napján dr. Antal Géza püspök, másnapján Fazekas Mihály püspöki titkár végzi az istentiszteletet. — Az ev. templomban mind­két nap Schöck Gyula lelkész prédikál. — Hivatalvizsgálat. Dr. Horváth Lajos, vármegyénk alispánja f. hó 21-én városunkba érkezett és a következő két napon át Jeszenszky Antal vm. számvevőségi főnökkel és dr. Békefi Ferenc főispáni titkárral együtt hivatalvizsgála­tot tartott a városházán. — Dr. Weszely Tibor kitüntetése. A kor­mányzó dr. Weszely Tibor ihászpusztai nagy­birtokosnak a hazai mezőgazdaság fejlesztése körül szerzett érdemeiért a m. kir. gazdasági főtanácsosi cimet adományozta. — Dr. We­szely Tibor legmagasabb kitüntetésével igaz érdemeket jutalmazott a kormányzói kegy. Az ihászpusztai földbirtokos a maga előkelő egyé­niségével, nagy műveltségével, sokoldalú ér­deklődésével, a földmivelő nép iránt tanúsí­tott meleg jóindulatával aránylag rövid, tán 8—10 éves vármegyénkbeli tartózkodása alatt i igen nagy népszerűségre és köztiszteletre tett szert. Városunk és a járás lakossága körében, mint a helybeli adófelszólamlási bizottság el­nöke, jóindulatu és a viszonyokkal mindig számotvető, céltudatos irányításával szerzett , a maga számára igaz megbecsülést. A vár­megye sportéletének a lovas versenyek rende­zésével szerzett nagy érdemeket. Kitüntetése általános örömet kelt, melyhez az a biztos re­mény is csatlakozik, hogy a kitüntetett a maga lelkes tevékenységével még sok szolgálatot fog tehetni vármegyénk és városunk köz­ügyeinek. — Felügyelő-bizottsági ülés. A helybeli iparostanonc-iskola felügyelő-bizottsága Németh József apát elnöklete alatt e hó 22-én este ülést tartott, amelyen az igazgató előterjesztette a Förstner főigazgató legutóbbi látogatása alkalmából felvett jegyzőkönyvet, amely nagy elismeréssel szól az iskolában tapasztaltakról. Az iskola 1931. évi zárószámadását, valamint a jövő évi költségvetést tudomásul vették. Ebben a szükségleti rész 4000 pengővel csökkent a kereskedőtanonc-iskolának az iparostanonc­iskolába beolvadása, illetőleg az óraadó-tanári rendszer megszűnése folytán. — Iparosok betegsegélyző egyesüle­tének megalakulása. A pápai iparosok beteg­segélyző-egyesülete, amelyről már többször ir­tunk lapunkban, mult vasárnap délután meg­alakult. A levente-otthon tágas termében nagy számmal jöttek össze az érdeklődő iparosok, ezzel is dokumentálván, hogy a megpendített eszme széles körökben követőkre talált. A meg­jelenteket Schneider Géza ipartestületi elnök üdvözölte, majd részletesen ismertette a beteg­segélyző-egyesület alapszabályait, amelyet a közgyűlés általánosan elfogadott. Majd ponton­ként letárgyalták az alapszabályokat, amelyeket Nánik Pál, Böröczky Lajos, Grünberg Mór és mások hozzászólása után csekély módosítások­kal részleteiben is elfogadtak, s megbízták a , megválasztandó ideiglenes vezetőséget, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom