Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-09-12 / 37. szám

Kézimunkát Harisnyát Játékot Diáksapkát Tornaruhát, va

gy bármi mást üzletemben, ha legalább ÍO P értékben vásárol, augusztus hó 15-től kezdve ingyen biztosítom életét az Anker biztosító-intézetnél 1 évig, 100 pengőre. IFJ. STERN LIPÓT Pápa, Kossuth Lajos utca 13. szám. Főméltóságu Kormányzó Űr! Akkor öt év telt el — Mohács után! Összeomlottak a magyarországi művelődésnek Mátyás alatt megindult hatalmas fejlődéséhez fűzött reménységek. Történeti adatok bizonyítják, hogy ebben az időben a magyarság ezen a vidéken is megnyomorítva élt és Pápa várának környéke teljesen kipusztult és elnéptelenedett. Azt a keveset is, ami a törökök pusztítása után még megmaradt, a német császárnak ide küldött spanyol zsoldosai fogyasztották. A más felekezet iránti igaz tisztelettel és a nemzet egyetemének tett szolgálatokért érzett őszinte hálával hangsúlyozom, hogy ez idő tájban dolgoztak derék magyar szerzetesek és apácák az első magyarnyelvű kódexeken. De ugyanebben a szörnyű nehéz időben derék magyar férfiak kezdeményezésére a Gondviselés kegyelméből e város falai közt a magyar művelődésnek új vetése kelt ki. És mig négy század alatt az akkor győzhetetlennek vélt ozmán birodalom, amelynek határai Bagdadtól Budáig és Győrig terjedtek, rég összeomlott, s az elődeink által folyamodásokkal ostromolt német császár és spanyol király hatalmának csak halvány emléke él már: addig országunk azóta különösen a XIX. század folyamán, a művelődésnek korábban nem is sejtett ormaira emelkedett és ebben a sokszor sanyargatott, most megint letiport és szétdarabolt magyar hazában ez a szerény iskola négy évszázad sok nehézségei közt is egy időre a szomszéd kicsi faluba menekülve mindig a nemzetnek, a művelődésnek tett szolgálatot és később főiskolává fejlődvén, alkalmat adott arra, hogy nagy és teremtő magyar tehetségek: Márton István, Bocsor, Tarczy, Zádor György, Kerkapoly Károly és a többiek megvalósítsák azt, ami után a XVII. század magyar úttörői áhítoztak: magyar nyelven tartsanak magas színvonalú előadásokat, magyar munkákban önállóan műveljék és eredeti felfogással előbbre vigyék a tudományt és dolgozzanak nemzetünk haladásán. Egyúttal e főiskolának megadatott az is, hogy lángeszű férfiak, akik később világhírre emelkedtek: Petőfi, Jókai és mások itt kezdhették meg tanulmányaikat és itt alapozták meg általános műveltségüket. Nem kérkedve említem ezeket, nem dicsekszünk sem főiskolánknak, sem egyeseknek érdemeivel, hanem alázatos hálával leborulva a Mindenható kegyelme előtt, fennmaradásunkat annak bizonyságául szemléljük és annak biztató jeléül tekintjük, hogy amint ezen a talajon a 400 év előtti vetés dúsan kalászba szökkent és gazdag tudományos aratást hozott, úgy a Mindenható nem elveszésre Ítélte ezt a nemzetet, hanem a jelennek mindnyájunk által teljes mértékben átérzett nagy nehézségei közt is a jobb jövőben megint felvirágzáshoz fogja azt segíteni. Az emlékezés mai ünnepét a múltért átérzett köszönettel és fogadással nyitjuk meg. Nagy elődeinktől lobogó lánggal vettük át a nemzeti művelődés fáklyáját. Magasan tartjuk azt, amig karunkban erő van és fényesen lángolva adjuk majd át utódainknak azzal a meghagyással: dolgozzanak ők is, mint elődeink a letűnt századokon át, az ország és a nemzet I haladásáért, a magyar nép széles rétegeinek j javára és emelkedése érdekében, vegyék ki ré- ! szűket az emberi művelődésnek egyetemes munkájából és végezzék világ fogytáig mint szent kötelességet mindig magyar lélekkel a köznapoknak egyszerű tennivalóit ép oly lelkes tudattal, mint az ünnepeknek fenkölt munkáját, j Főméltóságodat, mint hazai művelődésünknek megértő pártfogóját tisztelettel kérjük, ; méltóztassék megismerni főiskolánk intézeteit j és kegyeskedjék kiterjeszteni a jövőben is ; figyelmét és jóindulatát erre a főiskolára, ennek ! tanerőire és különösen a jobb magyar jövő reménységére : szeretett tanulóifjúságunkra. Tisztelt vendégeinket egyházkerületünk és főiskolánk nevében melegen köszöntöm, megjelenésükben szives érdeklődésüknek és intézetünk iránt érzett jóindulatuknak biztató jelét látom, amelynek emlékét magyar szivünk egész hálájával fogjuk megőrizni. A Kormányzó válasza. i A nagy figyelemmel végighallgatott beszédre a Kormányzó a következő választ adta. Szívből köszönöm Nagyméltóságod meleg üdvözlő szavait. Négy évszázaddal ezelőtt, öt évvel a mohácsi nagy katasztrófa után, amidőn a magyar kulturának ez a kimagasló intézménye életre kelt, Buda várán még a nemzet zászlaja lengett, de a védtelen országban a pártharcok küzdelmei között az aggódó honfilelkek előtt már kibontakoztak annak a megdöbbentő kálváriának körvonalai, amely a sorsüldözött hazára várt. A csüggedésnek e szomorú napjaiban az iskolaalapító ősök a magyar faj életerejébe vetett hitükről tettek tanúságot. És ez a hit helyesnek bizonyult, a pápai iskola dacolni tudott a válságos idők pusztító erejével, fejlődésével dicsőséget j hozott a magyar művelődésnek s ez a j főiskola áll ma is, épp úgy, mint ahogy : él maga a nemzet, amely most ismét nagy megpróbáltatások sokszor csüggesztő terhe alatt szenved. Ma ez az évforduló több az egyszerű ünnepségnél. Az ősöknek a történelem által igazolt példája bizalomra tanít a jövővel szemben és erősíti bennünk a hitet a magyar faj életerejében. A múltba emlékezés fényénél azonban nemcsak azt kell meglátnunk, ami biztató, ami felemelő, hanem azt is, ami akkor a balsors méreteit olyan hatalmas erővel fokozta. Mohácsot az tette csaknem helyrehozhatatlan csapássá, ami ide bent utána következett: a pártoskodás és az önzés uralma a közéletben. Ezt a hibát nem szabad újra elkövetnünk. Nem engedhetjük meg, hogy pártharcok veszélyeztessék annak a küzdelemnek az erejét, amelyet a nemzet most létéért folytat. Mindenkitől elvárom, hogy ma egyéni érvényesülését a közérdeknek rendelje alá és tudatában legyen annak, hogy ebben a válságos időben a nemzet életfeltétele minden becsületes magyar ember fokozott áldozatkészsége. Azoktól pedig, akik a közhatalomnak bármily csekély mértékben is részesei, ma inkább, mint valaha, puritán önzetlenséget, sok megértő emberszeretetet, a hivatásos lázítókkal szemben pedig kérlelhetetlen szigort követelek meg. Abban a reményben, hogy a mai ünnepségnek ezt az igazi jelentőségét e falakon túl is mindenki mélyen átérzi szivében, még egyszer büszke kegyelettel adózom Pápa város ősi kollégiumának és őszintén kívánom, hogy működését továbbra is évszázadokon át kisérje az isteni gondviselés oltalmazó és segítő ereje. A főméltóságu úr áhítatos csendben hallgatott szavai mélységes hatást gyakoroltak a hallgatóságra, mely a beszéd után felállott és háromszoros éljenzéssel fejezte ki hálás köszönetét. A főiskolai igazgató beszéde. Dr. Pongrácz József, főiskolai igazgató fogott most bele történetileg megalapozott tömör és hatásos ünnepi előadásába. Főméltóságú Kormányzó Úr! Isten kegyelmének magasztalásával kezdtük meg jubileumi ünnepünket, az Ő nevét emlegetjük most is, mert egyedül övé minden dicsőség. Nehezek az idők, de lehetetlen, hogy ez évfordulónál meg ne álljunk. Jaj volna, ha meg nem becsülnénk a multat. Beszámoló ez az ünnepség atyáink cselekedeteiről, de egyúttal elkötelezés új, szent, dicsőséges munkára, hogy a jövendő még különb legyen, mint az eddigi évszázadok voltak. Isten szeretete kisérte ez intézetet négy évszázad viszontagságos története folyamán, Ö ihleti most, a jelen nehézségei közt reménységeinket, Ő ad erőt, biztatást lelkeinknek, hogy menjünk per aspera ad astra. Isteni elrendelés volt, hogy Dunántúl e földrajzi középpontjában eleink négyszáz évvel ezelőtt iskolát alkottak. A nagy szellemi megmozdulások korszakaiban lázasan él a szivekben a teremteni akarás, de a jövendő mutatja meg, hogy van-e igazán szükség az új alkotásokra, életképesek-e azok a fennforgó viszonyok között. A pápai főiskola megteremtése elsőrendű életszükséglet volt. Múltja bizonyíték az Ige igazsága mellett: a kis mustármagból terebélyes fa növekedhetik; a névtelenség és ismeretlenség homályában elvesző 16. századi kezdetekből kinőtt a 600 diákos, 40 tanerővel dolgozó kollégium. Voltak itt Dunántúl iskolák, melyek kedvezőbb előjelek között kezdték meg pályafutásukat, de Tolna és Körmend hires iskolái elmerültek a feledés tengerében, csak a tudósok emlékeznek róluk, míg kollégiumunk lassan bár, sokszor irtózatos megpróbáltatások között, mégis felfelé haladt. Párhuzamba állítva ezufán a magyar kollégium sorsát a nemzet sorsával, szólott »a szegények iskolájáról«. Iskolánk eddigi múltja az áldozatokban mutatkozó szolgálat megnyilvánulásainak ékes sorozata. Büszkén vallottuk, hogy a mi iskolánk a szegények iskolája. Dicsősége történetünknek, hogy nálunk mindig akadtak buzgó férfiak és nők, akik lehetővé tették, hogy a szegények tanulhassanak. Amig az iskolát a pápai református egyház tartotta fenn, e gyülekezet vagyonos tagjai élelmezték a diáksereget, amióta a kerület anyaiskolája lett, bejárták a kis és nagy legátusok Dunántúl egész területét és Barstól Somogyig, Székesfehérvártól Körmendig egyesült a város és falu népe, hogy nagy ünnepekkor minél bensőbb szeretettel fogadja a pápai diáko-