Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-08-15 / 33. szám
Tek F őiskol ai Kr, • Főiskol a ^ Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. EKifizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon ISI. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Űjabb adósvédelem. Az adós gazdák súlyos vagyoni helyzetét nagyon megnehezítik a perlési és végrehajtási eljárás költségei, amelyek árverés esetén gyakran felemésztik a gazda egész vagyonát. Ezen az anomálián már segített a törvénykezési eljárás egyszerűsítéséről szóló törvény, amely arról gondoskodott, hogy az árveréseken befolyó vételárból feltétlenül a tartozás törlesztésére kell jutni valamely összegnek, ne pedig csak a költségekre. Ezenkívül is különböző rendelkezések védik az adós gazdákat, végrehajtás és árverés esetén. Zsitvay igazságügyminiszter a közadós védelem terén most egy lépéssel tovább ment és olyan rendeletet bocsájtott ki, amely célozza, hogy az ingatlant terhelő követelések behajtásának felesleges költségeitől mentesítse a végrehajtást szenvedőket. Mindennapi tapasztalat ugyanis, hogy a mezőgazdasági ingatlanok haszonélvezetére vezetett végrehajtás során a zár alá vétel és az ezzel járó költség céltalannak mutatkozik. A zárgondnoki kezelés legtöbbször megbénítja a birtokos gazdálkodását, a zárgondnok költsége pedig felemészti a birtok jövedelmét, sőt a kielégítési végrehajtás során elérhető eredményt is. Közös érdeke tehát úgy az adósnak, valamint a hitelezőnek, hogy a zárgondnoki költség minél ritkábban és mentől kisebb mértékben merüljön fel. Az új rendelet ezt célozza. E rendelet szerint mezőgazdasági (erdőgazdasági, szőlő-, vagy kertgazdaság célját szolgáló) ingatlan haszonélvezetére vezetett végrehajtás esetében a zár alá vételt mindig csak a felek meghallgatása után lehet elrendelni, de igy is csak akkor, ha valószínűsítik, hogy a záralávétel, a költségeken felül, a hitelezők kielégítését is szolgálni fogja, vagy pedig, hogy az ingatlan termőképességének fenntartása végett a zárlat szükséges. Minden esetben csak akkor lehet a zárlatot elrendelni, ha ehhez adós gazda is hozzájárul. 12 kat. holdnál nem nagyobb ingatlanokra egyáltalán nem lehet zárlatot vezetni, ha csak zárgondnokul nem maga a végrehajtást szenvedő gazda szerepel. A zárgondnoki teendőkkel, a rendelet szerint, a végrehajtást szenvedőt magát kell megbízni, ha csak ez nem megbízhatatlan, vagy ha nincs kellő szakértelme, vagy végül, ha a megbízást el nem fogadja. Amfkor a végrehajtást szenvedő gazda maga vállalja a zárgondnokságot, úgy a biróság felhatalmazhatja, hogy a zárlati jövedelem egy bizonyos részét saját és háznépe létfenntartási költségeinek fedezésére fordítsa. Viszont végrehajtató hitelező a végrehajtást szenvedett zárgondnoki kezelésre bármikor ellenőrizheti és számadásra szoríthatja. A záralávételt korlátozó e rendelkezések alól azonban a következő kivételeket teszi: Nem korlátolja a zár alá vételt a haszonbér beszedése céljából szükséges zárlat esetében és nem korlátolja az esetben, ha oly követelés kielégítéséről van szó, amely záloglevelek, kötvények, vagy egyéb címletek kibocsátásának alapjául szolgál és a követelésnek ez a külön jogi természete a telekkönyvben fel van jegyezve. E kivételes esetekben, az eddigi jogállapot marad érvényben. Nagyon fontos a rendeletnek az az intézkedése, hogy ha a zárlati kérelmek előterjesztésében, vagy a zárgondnoki működéssel az adós gazdának szükségtelen költségeket okoznának oly személyek, akik fegyelmi hatóság alatt állanak, erről a biróság a fegyelmi hatóságot hivatalból értesíteni köteles. Mint látjuk, az igazságügyminiszter új rendelete megvédi az adóst a zárgondnoksággal járó hátrányokkal és költségekkel szemben. Ennél tovább menni az adósvédelemben azért sem ajánlatos, mert hiszen maguknak a megszorult gazdáknak érdeke, hogy méltányos felí tételekkel hitelhez, vagy hitelmeghosszabbításhoz jussanak és ennek révén tartozásukat lassanként törleszthessék. A követelések behajtását akadályozó rendelkezések pedig ezt a célt megnehezítenék. Az igazságügyminiszter az adósi védelemben csak addig megy el, hogy a gazda hitelképessége csorbát ne szenvedjen. Takarékosság. — Reflexió az ily cimü, mult heti cikkre. — Dr. Pongrácz Józsefné úrasszony, aki olyan érdeklődéssel kiséri a társadalmi jelenségeket, ! s olyan sok okos témát vetett e lap hasábjain | felszínre, a Pápai Hirlap mult számába Taka| rékosság cikket irt, amely a benne megnyilat| kozott nagy jóakarat ellenére, a közönség körében nem találkozott minden részletében helyesléssel. Megpróbálom az ellenvéleménynek hangot adni, anélkül azonban, hogy a közlemény értékéből bármit is elvonni akarnék. A takarékosság általában erény. Csakhogy a hangoztatásával egy kissé megkéstünk. Közületeknek és egyeseknek hiába adjuk a tanácsot, hogy takarékoskodjanak, amikor már a legtöbbjének nincs semmije, sőt a puszta megélhetése is igen labilis alapon nyugszik. A takarékosságra figyelmeztetés most már olyan formán hangzik, minthogyha zúzmarás télen azt mondanók valakinek, hogy szedjen a fáról gyümölcsöt. Hogyan ? Mikcp ? Mikor a gyümölcsöt már utolsó szemig rég leszedték a fáról. A takarékosság egyébként lehet bűn is. Ha valaki pl. óriási jövödeimét — uzsorás módjára — összekuporgatja, abból életlehetőségeket nem nyújt senkinek, hanem csak oktalanul a maga vagyonát gyűjti garmadába, ez szerintem bűn, mert a pénznek az a rendeltetése, hogy forogjon s forgalmi útján friss vért, lendületet vigyen bele a gazdasági életbe. A francia forradalom történetében olvastam, hogy amikor a forradalom megszüntette a rangokat, a kiváltságokat, s egyszerre ezrével maradtak a komornák, a főúri inasok, a divatszabók és szabónők állás, illetőleg kereset nélkül, ezek maguk járultak a direktórium elé azzal a kéréssel, hogy állítsa vissza a régi rendet, máskülönben ők éhen pusztulnak. Én nem sajnálkozom a francia rangokon és kiváltságokon, ezt csak azért említettem fel, hogy íme milyen groteszk helyzeteket idéz elő, ha a pénz forgását a maga útján bármi módon megakadályozzák. Más azonban, ha valaki oktalanul költekezik; ha elfecsérli az ősi vagyont, amelyet apái hagytak reá; ha a lejtőn lefelé rohanva magával ragad a züllésbe, a fertőbe másokat is, — ez bűn, nagy bűn, amelyet a leghatározottabban elitélnünk kell. Ám a legkevésbbé sem vonatkoztathatjuk ezt a példát a gyári munkásnőkre, a cseléd- és parasztleányokra. Hol van őnekik olyan jövödelmük, hogy tékozolhatnának, hogy fényűző életmódot folytathatnának ? Hogy parasztleányok körömcipőben mennének a szántóföldre dolgozni, ezt — bocsánat—költői nagyításnaktekintem, mert tudomásom szerint a parasztleányok kapálni, markot szedni nem körömcipőben, hanem mezítláb járnak, vagy esetleg valami elnyűtt rossz lábbelit húznak fel, hogy a tarló vagy a kemény göröngy meg ne sértse a lábukat. És milyen takarékosak ezek a parasztleányok, hadd mondjam el erre a következőket: Elindulnak kilométer-távolságokra levő falujukból súlyos teherrel a fejükön, vagy a karjukon, gyalog, mezítláb, 01 li D ll 1 il T Hí ií/1T m^ zer e^j é r^ ékesít m j/l A J V A V A ÁRONés MOLNÁR U LÁÍ1 Lfl 117illJllli Ilii 1 SZAB ADALMI IRODA Felvilágosítás díjtalan. Budapest, VIII., Rákóczi-út 15. s mikor a városhoz közel, a vámház elé érnek, leülnek az árokpartra, felhúzzák lábukra a divatos harisnyát és cipőt, s úgy mennek be a városba. Vájjon ki venné ezt a kis hiúságot rossz néven tőlük. Hisz ők is Éva anyánk leányai, akik tetszelegni akarnak maguknak is, másoknak is. Divatos ruha, ők is majmolják a divatot ? Ez igaz! De mit szólnánk ahhoz, ha egy nő — ha mindjárt parasztleány is — portsöprő hosszú szoknyában, vagy pláne krinolinban libegne végig az utcán ? Legjobb esetben mint különcködőt megmosolyognánk, mert hisz a divatos ruha előállítása inkább kevesebbe, mint többe kerül az ódivatúnál. Tény, hogy munkások vásárolnak biciklit, a legtöbbje azonban nem passzióból, hanem azért, hogy távol munkahelyét kevesebb fáradsággal és gyorsabban megközelíthesse. A dohánygyári munkásnők legtöbbje csak tiszteletünket érdemli meg. A világháború vészes idején, amig férjeik, apáik vagy testvéreik a távol harctereken küzdöttek, véreztek, hozták áldozatul akárhányszor életüket, a dohánygyári hitves, gyermek vagy testvér vette magára a család terhét, gondját, s becsületes munkájával megmentette hozzátartozóit a nélkülözéstől, esetleg az elzülléstől. A mai katasztrofális munkanélküliség idején, amikor a férfiak kénytelenek karjaikat tétlenkedve lógatni, szintén akárhány esetben a gyári munkásnő családtag menti meg redukált keresetével a családot a legsötétebb nyomortól, talán az éhenhalástól. Hogy akad közöttük, akinek magaviselete erkölcsi szempontból jogos kifogás alá esik, azt nem vonom kétségbe ; de hogy általában ők sem rosszabbak a társadalom egyéb osztályainak nőinél, bizonyítja a mostanában többször előfordult szomorú eset, amikor intelligens nagynénik és rokonok szerelmi viszonyt folytattak unokaöccsükkel, illetőleg rokonukkal, amelynek a végére mindenik esetben véres tragédia tett pontot. Egyformán bűnös hajlamokkal jövünk a világra; boldog, akit a sors olyan viszonyok közé juttat, hogy jobban ellenállhat a csábítás folyton körülöttünk ólálkodó ördögeinek. James Barr, angol szociálista papképviselő, étkezés előtt imára kulcsolta kezeit — írja a mélyen tisztelt cikkirónő, — s szelid szemrekányást tesz, hogy a mi szociáldemokratáink nem követik James Barr példáját. Valóban lehetséges, hogy a magyar szociálisták nyersebbek, kevésbbé vallásosak külföldi társaiknál; de azt is el kell ismernünk, hogy az intelligencia, vagy mondjuk az egyház, tán seholsem zárkózik el a munkásságtól olyan mereven, amiként minálunk. Szociálistának lenni itt még igen sokan — tisztelet a kivételeknek — bűnnek tartják. Megtörtént esettel dokumentálom. Egyik — tőlünk nem is olyan távoleső — városi protestáns gyülekezet közgyűlésén megtörtént, hogy felállott egy öblöshangu presbiter s azt indítványozta, hogy azok az egyháztagok, akik valamilyen munkás-egyesületnek a tagjai, semmiféle egyházi tisztséget ne viselhessenek, s ha mégis viselnek, attól fosztassanak meg. Ugyanebben a gyülekezetben megtörtént, hogy a tanító hivatali felljebbvalója megtiltotta, hogy a tanító a munkások dalárdájában karnagyi tisztséget vállaljon. Bizony ez az elfogult gondolkodás és cselekedet fájdalmasan érintette az illető munkásokat. Valahogy több megértést, melegebb együttérzést, nagyobb jóakaratot kellene belevinni a társadalomba, akkor tompulnának az ellentétek, eloszolnának a balvélemények s a különböző társadalmi osztályok jobban összesimulnának egymással. Ez mindenesetre jótékony hatással volna a szociális jólét emelkedésére is, s több foganatja lenne a mindenesetre jóindulatból származó tanácsnak, hogy „takarékoskodjunk!". N. P.
