Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-07-04 / 27. szám

4 PAPAI HIRLAR 1931 julius 3. Aki baráífa a rendnek, egységnek és erőnek, az győzelemre segíti vinni Dr. ÁNöYÁN BÉLA áll€kmliik£kr lobogóját. — Nyugalombavonulás. Hajdany Vince helybeli telekkönyvvezető 40 évi hűséges és becsületes szolgálat után, amelyből 25 esztendőt a pápai kir. járásbíróság körében töltött el, július 1-től saját kérelmére nyugalomba vonult. Hajdany mintaképe volt a pedáns, kötelesség­tudó tisztviselőnek, aki nemcsak feljebbvalói megbecsülését, de a közönség szeretetét is ki­érdemelte előzékeny és barátságos elbánásáért. Nyugalombavonulása alkalmából méltán keres­ték fel búcsú-üdvözletükkel Csajághy Károly, a veszprémi kir. törvényszék elnöke és Handl József, a helybeli kir. járásbíróság elnöke, szép szavakban méltatván az érdemeket, miket köz­hivatali pályáján szerzett. — Részünkről is kí­vánjuk, hogy a jól végzett kötelesség édesítse meg számára a nyugalom napjait. — Tart még az inségakció? Ha a villanytelep számláit tekintjük, akkor igen ; mert a villanytelep még mindig hozzáveszi a számlá­hoz az annak idején az inségakció javára szedni elhatározott összegeket. Ám tudtunkkal az öt hónapra elrendelt inségakció február végén megszűnt, s továbbra az akciónak semminemű formája nem áll fenn. Minek szedik hát akkor a 6 filléres díjat az 57 fillér helyett? Meg­feledkeztek róla, vagy tán a közönség feledé­kenységére számítanak? Ha igen, akkor téved­nek, mert a közönség köréből a 6 filléres díj miatt panasszal fordultak hozzánk. Tudják, hogy igazában csak 57 fillér villanydíj jár. Ezt bizonyára a telepen is tudják, miért szednek hát többet, mikor egyéb terhekkel is agyon van halmozva a közönség ? Várjuk az orvoslást! — Kitüntetett erdészeti altisztek. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Duschanek Adolf marcaltöi és Szili József döbröntei lakos, uradalmi szakképzett erdészeti altiszteknek á marcaltői gróf Esterházy uradalom, illetve a pannonhalmi főapátság szolgálatában hosszú időn át becsülettel és hűséggel teljesített szol­gálatukért elismerő oklevelet adományozott. Az elismerő oklevelet dr. Jerfy József, a pápai járás főszolgabirája folyó évi május hó 30-án Nagy­ganna községben és folyó évi június hó 20-án Marcaltő községben a községházán Horváth Rezső m. kir. erdőmérnök, a m. kir. erdő­igazgatóság képviselőjének, Frits Antal pápa­kovácsi főapátsági erdőmérnök, illetve Takács Béla marcaltői uradalmi főszámvevőnek jelen­létében, a községek elöljáróságainak, képviselő­testületeinek és szépszámú közönségnek rész­vétele mellett tartott kis ünnepség keretében nyújtotta át a kitüntetett erdészeti altiszteknek, kikhez a járás főszolgabirája a becsületes munka és hűséges kötelességteljesítés erkölcsi értékét és a kitüntetettek élete által nyújtott példa erkölcsi jelentőségét kiemelő beszédet intézett. — Jóváhagyott alapszabályok. A bel­ügyminiszter a Zsidó Ifjak Önképzőkörének (Tiferesz Bachusim) alapszabályait jóváhagyta. A kormány ezen intézkedésével lehetővé tette, hogy ez sa nagymultu egyesület most már biztosított alapokon fejtheti ki áldásos tevékeny­ségét, mely kizárólag vallásos és hazafias szellem­ben, illetve élet mélyítésére irányul. — Biborheremag termelőknek fontos! Vett értesülésünk szerint a törött szemeket tar­talmazó biborheremagnak értékesítése nehéz és a termelőket súlyosan károsítja, mert a kellő tisztítás által előálló súly veszteséget a kivitel­lel foglalkozó cégeknek számításba kell venni. Az így keletkező károsodást tehát csak úgy kerülhetik el a gazdák, ha a magot óvatosan csépeltetik. Ettől függetlenül azonban, a szük­séges gondosság nélkül történt cséplés a mag csiraképességét is nagyon hátrányosan befolyá­solhatja, mert a magház megsérül a csirák el­törnek, életképtelenek, tehát a magnak csira­képessége fogyatékos lesz. Tudomásunkra került az is, hogy a külföld csak korán szállítható biborhere iránt érdeklődik és az a termelőország­ból legkésőbb július hó közepéig elszállítandó. — Változások a bencés rendnél. Kele­men Krizosztom dr. pannonhalmi koadjutor a pápai bencés reálgimnáziumot illetőleg a követ­kező diszpozíciót adta ki az 1931—32. iskolai évre: Pápára jön Boldoghy Máriusz helyettes házfőnöknek és helyettes reálgimnáziumi igaz­gatónak; Schaller Mátyás, László Keresztély, dr. Brunner Ernőd és Sümegh Lothár tanárok­nak. Solymos Vendel a budapesti gimnázium­hoz, Blazovich Jákó a győri gimnáziumhoz kerül tanárnak, illetőleg a gyakorló tanárok pedagó­giai vezetőjének, Szalmay Rupert Sopronba tanárnak; dr. Kokas Endre külföldi tanulmány­útra ment. — Eljegyzés. Hacker Erzsébet és dr. Breuer Pál jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Uj szülésznő Pápán. Böröcz Mihályné okleveles szülésznő — klinikai gyakorlattal — működését megkezdte. Ideiglenes cime Fló­rián-utca 11. Augusztus 1-től Hunyadi János­utca 23. sz. (Kölcsei-utca sarok). — Balesetek. Kis Gyula 12 éves ugodi fiu mult hó 26-án este a kertben sarlózás köz­ben véletlenül belelépett a sarlóba, amely jobb lábán mély sebet ejtett. — Kovács Gyula 8 éves pápai fiúcska mult hó 27-én futkározás közben elesett és a jobb alkarját eltörte. — Freiler Kálmán 16 éves pápai gimnáziumi tanuló m. hó 28-án egy madárpisztollyal játszadozott, miközben a pisztoly véletlenül elsült és a sörétek sokasága belefúródott a bal tenyerébe. — Sós András ugodi földmives mult hó 29-én este mulatságban vett részt, amelynek a végén a fejét alaposan beverték. Homlokán 6 cm. át­mérőjű behorpadási és koponyatörést szenvedett. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. — Sza­kács József 22 éves pápai kőmives-inas mult hó 30-án délelőtt munkaközben a háztetőről, 8 méter magasságból leesett. Oldalbordáján és karján szenvedett súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket — Mindnyájukat az irgalmasok kór­házában ápolják. Igmándi keserű vize . csökkent i avér-t nyomást®-megszünteti a fejfájást és meggátolja az érelmeszesedést — Villámcsapás. Folyó hó 25-én Pápa­dereske községen átvonuló vihar alkalmával a villám belecsapott ifj. Szalai Károly pajtájába és annak tetőzetét és oldalait 800 P értékben ledöntötte, azonfelül a pajtában volt gazdasági eszközök 200 P értékben megrongálódtak. x Zálogházi árverés. A pápai zálogház 1931 július hó 13-án délelőtt 9 órakor árve­rést tart, melyen a ki nem váltott, vagy meg nem hosszabbított zálogtárgyak 3740—11.100. számig a hatóság közbejöttével elárvereztetnek. — Tüzeset Homokbödögén. Folyó hó 24-én a déli órákban Homokbödöge község határában Pillér Gyula rétjén, boglyába rakott szénája eddig ismeretlen módon kigyulladt és 80 P értékben elégett. A kár biztosítás révén meg fog térülni. — A szentföldre nem mehet, de a Dal­mát tengerpart ciprusz, olaj, fügefa ligetei egészen a Biblia világát varázsolják mindenki elé, aki résztvesz a KIE dalmáciai tanulmány­útján augusztus 1 — 14 között. Oda Serajevón, visszafelé Spalaton át visz az út, melynek egy­harmad része tengeri hajóút. Útiköltség 10 napi teljes ellátás az Adria partján összesen 137 pengő. Jelentkezni lehet 17 pengő és út­levél beküldésével KIE szövetségnél, Buda­pest, VIII., Horánszky-utca 26. I. 9. július 15-ig. x Olcsóbb lelt a Délibáb. A legnépszerűbb szinházi képeslap a Délibáb olvasóinak száma hétről­hétre szaporodik és az olvasóknak ez a példátlan szere­tete tette lehetővé, hogy a lap terjedelmét az eddigi 64 oldalról 96 oldalra emeljék fel. Hárminckét oldallal bő­vült a Délibáb, de ára változatlanul csak 24 fillér. Az új terjedelmes számban rengeteg érdekes cikket, képet és riportot közöl. — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, ál­matlanságnál, általános rosszullétnél igyunk éhgyomorra 1 pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József viz az ideális hashajtó minden jellemző tulaj­donságát egyesíti magában. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — A Háborús Emlékérem. A kormányzó által alapított „Háborús Emlékérem" megszerzé­sének megkönnyítése céljából a Háborús Emlék­érem iroda Országos kirendeltsége és a Magyar Vöröskereszt Egylet központi igazgatósága között oly értelmű megállapodás jött létre, hogy a Magyar Vöröskereszt kötelékében teljesített és az említett emlékéremhez való igényjogosultsá­got megállapító szolgálat igazolása a Magyar Vöröskereszt Igazgatósága által történjék. Az ilyen szolgálat igazolására irányuló, a jogcim pontos megjelölését tartalmazó és az illetékes vöröskeresztes helyi szerv véleményezésével el­látott kérelmek a Magyar Vöröskereszt Egylet Központi Igazgatóságához intézendők, amely azokat igazolási záradékkal ellátva kérelmezők­höz visszajuttatja. Az érem adományozásának kérelmezésére szolgáló űrlapok azután ezzel az igazolással felszerelve a Háborús Emlékérem Iroda országos kirendeltségéhez Budapest, V., Mérleg-utca 2. terjesztendők fel, amely azután a további lépéseket haladéktalanul megteszi, úgy hogy az igényjogosultak 8 napon belül az érem birtokába jutnak. Egyebekben az Emlék­érem adományozására vonatkozó rendelkezések (Budapesti Közlöny 1929. évi 262. szám, 1930. évi 6. szám és 1931. évi 51. szám) érvényben maradnak. Mindennemű felvilágosítást készség­gel megad a városi hadigondozó iroda. — Hegedütanitást naturalista módszer szerint, a legjobb eredménnyel vállal Füredi Kálmán népzenész, prímás. Jótékony célokra vidéken is közreműködik, díjtalanul. Lakása: Gyurác Ferenc utca 13. szám alatt. — Megjelent az „Uj menetrend" juliusi ki­adása. Uj átdolgozásban most jelent meg a vasutasok által szerkesztett népszerű piros fedelű „Uj menetrend". Tartalmazza az összes hazai vasúti menetrendeket, hajózási, légiforgalmi, autóbusz menetrendeket és jára­tokat. A díjszabási részben az összes menetdíj kedvez­ményeket, mérsékléseket, a legrészletesebb week-end tájékoztatót, stb. stb., mig a külföldre utazók részére szinte nélkülözhetetlen, pillanatok alatt könnyen átte­kinthető, több mint félezer külföldi fürdő és üdülőhelyre vezető legjobb csatlakozású nemzetközi menetrendeket közöl. Az uj menetrend ára a nemzetközi résszel együtt 1 pengő! Kapható minden trafikban, könyvesboltban, Ibusz pavillonban, pályaudvarokon és a hírlapárusítóknál. x Ki lesz az idei Balaton Tündére ? Az ország valamennyi strandján lázasan készülődnek a Szinházi Élet Balaton Tündére választására. A vidéki strandokon már csattognak a fényképezőgépek és sere­gestül érkeznek a Szinházi Élet szerkesztőségébe azok­nak a hölgyeknek a strandfelvételei, akik részt akarnak venni a Balaton Tündére választáson. Minden strand megválasztja a maga legszebb strandoló hölgyét, aki városát képviselni fogja a Siófokon rendezendő Balaton Tündére választáson, ahol tizezer pengő értékű díjat osztanak ki a győztesek között. Incze Sándor hetilap­jának új számába A magyar Shakespeare-kultusz cen­tennáriuma cimen Surányi Miklós írt vezércikket. Min dolgoznak? cimen képes riport számol be az irók, festők és szobrászok munkájáról. Harsányi Zsolt a férjhezmenő primadonnáról írt cikket. Egyed Zoltán Hatvany Lili Férfihiány cimü cikkére válaszol. Incze Sándor a titkos szerzőről ír. Képek Biller Irén nász­útjáról. Feiks Jenő Strand-illemtana. Szász Zoltán: Jelszóprimadonnák. A Szinházi Élet új számába „Az élet és halál dala" cimen Erdős Renée írt kis regényt. A Társaság rovat gyönyörű mélynyomásu képekben és szenzációs riportban számol be Herzog András báró és Parravicini olasz grófnő fényes esküvőjéről. Három­felvonásos színdarab, novellák az Ismeretlen Szerző „A néma primadonna" cimü regényének érdekes folytatása, 32 oldalas Gyermekújság, rkotta- és kézimunkamelléklet egészíti ki a Szinházi Élet új számát, amelynek ára 1 pengő. Negyedévi előfizetési díj 10 pengő. Kiadóhiva­tal: Budapest, VI., Aradi-utca 8. Megjelent a Szinházi Élet új ajándékregénye : Jack Lait: „A szerelmes ördög" címmel. Az új ajándékregényt minden előfizető teljesen ingyen kapja meg, akinek az előfizetése augusztus 15-ig érvényben van. h< telje Ugy ház is el Ei É érde sége vend gőzfi a t júnii órátc 9 ón grófi fürdí hatój sJ kérv^ te Pe

Next

/
Oldalképek
Tartalom