Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-01-24 / 4. szám
XXVIII. évfolyam. 4. szám. Pápa, 1931 január 24. A Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. IRLAP MINDEN SZO M 13 A.T O INT Előfizetési ár negyedévre 2 pengd. Egyes szám ára 20 Mér. Telefon 131. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Városunk lakossága, mint az ma már bizonyosnak tekinthető, lényegesen túlhaladta a 20.000-es létszámot. Ez a szám (pontosan: 21.270), mint abszolút szám, túlnagynak nem mondható. Az Alföldön van akárhány nagy falu is, amely ennél sokkal nagyobb lakossággal dicsekedhetik. Ámde dunántúli, városi viszonylatban ez a szám' mégis jelentékenynek mondható és annak bizonyságául szolgál, hogy városunk e legnehezebb utolsó tiz esztendőben is lélekszámban jelentékenyen növekedett. Majd ha a statisztikai anyag a központi statisztikai hivatal által részletesen feldolgozva lesz, akkor lehet megállapítani, hogy mennyi ebből a szaporodásból a természetes, vagyis az, amivel a születések száma a halálozásokét multa felül tiz év tartama alatt és mennyi esik a beköltözések számlájára. Ne;künk az az érzésünk, hogy a mérleg erősen az utóbbi, vagyis a beköltözés útján való szaporodás javára fog billenni. Általános városi szempontból ezt a jelenséget örvendetesnek kell tartanunk, mert bizonyítéka annak, hogy városunknak, mint kulturális és gazdasági centrumnak, meg van a maga vonzó ereje. A kulturális centrum jelleg közismert és kétségtelenül ennek volt főrésze abban a hirtelen felszökkenésben, amit létszámunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedében produkált. A gazdasági vonzóerő kétségen kívül gyáriparunk nagyobb arányú fejlődésével áll összefüggésben. Hogy mennyire áldásosak •ezek a, bár majdnem teljesen női munkaerőket foglalkoztató üzemek, azt csak azok tud- j ják méltányolni, akik értesülve vannak róla, | hogy pl. ezen a télen milyen viszonyok voltak 1 olyan helyeken, ahol nemcsak a férj, de az iszony, a leány is minden kereset nélkül kénytelen szűkölködni. Érthető tehát, ha ez a vonzó erő sok vidéki lakost is csábít falaink közé. Ámde kívánatos volna, ha e mesterséges szaporodással párhuzamosan haladna a természetes fejlődés is. Mivel halálozási viszonyaink rosszaknak nem mondhatók s ha közegészségügyi intézményeink és berendezéseink még nem is teljesek és tökéletesek, mégis általánosságban jóknak mondhatók közegészségügyi viszonyaink, egyedül a születés sek aránylagos kis voltát okolhatjuk, ha városunk lakossága még további ezerrel nem szaporodott. A születés problémája, a •gyermek-felnevelés kérdése, igaz, ma a legnehezebbek közé tartozik, hogy azonban állami — és ha ez a szó nem volna rokonszenves: akkor nemzeti — érdek az, hogy a magyar faj fennmaradjon, erősebben, gyökeresebben, biztosabban, mint minden más nép körülöttünk, az olyan elvitázhatatlan igazság, aminek bele kell vésődnie minden ember köztudatába. Post nubila Phoebus, magyarul tán: Borura derü. Bármi történt is velünk, bármennyi rosszon mentünk is keresztül, mégis csak élünk és a jövő már nem hozhat számunkra rosszat. Lássák meg hát minél többen és minél szebbnek azt a várva-várt szebb jövőt. Hirdessen a „PAPAI HIRLAP"-banI Földhözjutottak megsegítése. A földreformról szóló törvények szerint a földhözjutott gazdák kötelesek 1929. évi január hó 1-től kezdve a megállapított földbér 5.4 százalékát tevő évi törlesztést telje-* síteni. Minthogy azonban a gabonaárak csökkenése a földhözjutottak nagyrészét súlyos gazdasági helyzetbe sodorta, az elmúlt évben igen sokan nem tudtak e fizetési kötelezettségüknek eleget tenni. A törvény szerint már most ezeket a sajnálatraméltó kis földtulajdonosokat a folyó gazdasági év elején ki kellene mozdítani birtokukból. A kormány, számolva a mezőgazdaság nehéz viszonyaival, ezt a tömeges kimozdítást el akarja kerülni. Ebből a célból az érdemes és törekvő földhözjutottaknak oly kedvezményt nyújt, amely lehetővé teszi az elmaradt részletek könnyű befizetését. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amely ezt a kedvezményt a következőképen szabályozza: A kormány a földhözjutottaknak elengedi a megállapított, vagy még ezután megállapítandó földár 1930. évre járó törlesztési részletének egyharmadát. Vagyis az 1930. évre a földhözjutott gazdáknak nem az előirt tőketörlesztést kell teljesíteniük egész összegében, hanem ennek az összegnek csak- kétharmadrészét kell befizetniük. E kedvezmény előfeltétele azonban az, hogy az eredeti összeg kétharmadrészének első felét folyó évi feb^ ruár hó végéig, második" íelét pedig május hó 15-ig be kell fizetni a községi elöljáróságnál, vagy a városi adóhivatalnál. Ha a földhözjutott ezeket a részleteket'a kitűzött határidőben be nem fizeti, úgy a kedvezményre nem tarthat igényt és visszaáll az egész összeg fizetésének kötelezettsége. Az ilyen késedelmes földhözjutott gazdával szemben az egész tőketörlesztő részlet behajtását soronkivül megkísérli az adóhatóság és amennyiben ez a behajtási eljárás nem vezetne eredményre, Magyar Francia Biztosító Rt. Üzletszerző tisztviselőt keresünk havi 200 pengő fizetéssel és külön jutalékkal. * Ajánlatokat kér a Pápai Általános Bank Részvénytársaság. úgy az illetőt a földbirtokból ki kell mozdítani. Minthogy azonban sok oly földhözjutott gazda van, aki eddig az egész megállapított! összeget már befizette, ezeket a pontosan fizetőket nem lehet kedvezőtlenebb elbánásban részesíteni, mint a hátralékosokat. Ezért kimondja a rendelet, hogy mindazoknak a földhözjutott gazdáknak, akik kötelezettségüknek 1930. és 1929. évben teljesen eleget tettek és akiknek így 1930. év végén nincsen hátralékuk, a tőketörlesztő részlet kétharmadrésze* ként felülfizetett összeget már a folyó 1931. év javára kell befizetettelek tekinteni. Vagyis, aki eddig a mult években is befizette a teljes tőketörlesztést, annak javára a mult évben befizetett összeg egyharmada a folyó év fizetési kötelezettségére jóváírandó. Ezzel a módszerrel elérjük azt, hogy a kormány által biztosított kedvezmény a pontosan fizetők javára is szolgál. A pénzügyminiszteri rendelet továbbmenőleg azokon a földhözjutottakon is akar segíteni, akik a törlesztő részletet még 1929-ben PAPAI HITELBANK RE S Z VÉNYT ARS ASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő: { o^f^iyi^ég 29. Táviratcim : Hitelbank. HIRDETMÉNY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1931. évi január hó 1-én megalakította VIII. évtársulati ÖNSEGÉLYZŐ-EGYLETÉT három és öt évi időtartammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetvt- 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heü betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3%>-kal meghaladó kamatot, tehát ezidőszerint neító 8V 2°/o kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság.