Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-06-27 / 26. szám

Képviselőválasztás Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy az országgyűlési képviselők hivatása első­sorban nem helyi jelentőségű. Ők törvények alkotására vannak kiküldve, a törvényeknek pedig mindig egyetemes és nem parciális ér­dekeket kell szolgálniok. Ám, de amióta par­lamentáris élet van a világon, a parlamenti választásoknál mégis mindig a helyi szem­pontok is irányadók szoktak lenni. Az ember önös lénynek van alkotva és ha saját érde­keinek bizonyos fokú kultiválása nem ütközik bele az általános érdekekbe, akkor nem lehet rossznéven venni, ha azt a bizonyos sacro egoismot ott, ahol arra módja és alkalma nyilik, érvényesíteni akarja. Ezt, a manapság annyiszor hangoztatott sacro egoismot pedig irányadó szemponttul tekinteni, alig van több jogcíme egyetlen vá­lasztókerületnek is, mint éppen a mi pápai választókerületünknek. Hosszú időn át — sze­rencsétlen körülmények összejátszása követ­keztében — mostoha gyermekei voltunk a magyar államnak, iparkodnunk kell megra­gadni azt az alkalmat, amely lehetővé teszi, hogy végre ismét az édes gyermekeket meg­illető bánásmódban legyen részünk. Hogy mi minden vár ebben a városban megoldásra, amihez segítséget remélhetnénk a választás kedvező kimenetelétől, azt — ön­magunkat nem szeretvén ismételni — ezúttal nem óhajtjuk felsorolni. Csupán azt kíván­juk mégis mérlegre tenni, mit lehet helyi szem­pontból, beleértve ebbe természetesen nem­csak a város, de a vidék érdekeit is, a vá­lasztás kedvező kimenetelének tekinteni. Négy jelölt áll egymással szemben, négy különböző pártnak a programmjával. Itt csak úgy mellesleg jegyezzük meg, hogy közülök egynek, t. i. Szabó Józsefnek párt­állása — valószínűleg nem minden tendencia nélkül — bizonyos homályba van burkolva, illetve hétről-hétre másképen minősül. Indult ugyanis keresztényszociálistának, de később a keresztény ellenzéki nevet vette fel, amely egy más, kimondottan polgári és nem szo­ciálista pártnak a cime, újabban aztán a ke­resztény nevet is elhagyva, nemes egyszerű­séggel ellenzékinek minősíti magát, ami az­tán olyan tág köpönyeg, hogy mindenkit be­fogadhat, aki — bedül a plakátnak. Tiszta igazság azonban annyi marad, hogy a szóban levő jelölt, amint amaz emlé­kezetes közjegyzői okiratban is olvasható, mégis csak mindig keresztényszociálista volt és marad, semmi kapcsolatban nem állva az Ernszt miniszter vezetése alatt álló keresztény gazdasági és szociális párttal, állván a Hal­ler István Pápán eléggé ismert programmja alapján. A párt, vagyis helyesebben inkább párt­frakció, amelyhez ez a jelölt tartozik, az össze^ ülendő parlamentben tényező nem lesz, nem oszt és nem szoroz. S még kevésbbé oszt vagy szoroz a helyi érdekeket nézve, melyek ettől a párttól és et­től a jelölttől nyerni semmit nem nyerhetné­nek egypár nagyhangú szólamon kivül, ami­ből jóllakni, amiből megélni senki sem tud. Hogy mi haszna lehetne ennek a város­nak és ennek a kerületnek a Népszava munka­társának, Szerdahelyi Sándornak képviselősé­géből, azt valószínűleg .azok sem tudnák meg­mondani, akik — tán inkább annak megmu­tatása céljából, hogy Pápán szociáldemokra­ták is vannak — az ő jelöltsége mellett fog­laltak állást. A szociáldemokratáknak van ugyan parlamenti pártjuk, de ha valamit a munkásság érdekében elérni akarnak, mindig a kormány ajtaján kopogtatnak és Bethlen István kormánya 10 éven át újabb és újabb bizonyságát adta annak és újabb nagy köz­munkák megindításával most, is bizonyságát készül adni annak, hogy ha bár a polgári rend szervezete felett szilárdan és éberül őrt áll, ugyanakkor azonban a munkásságot, pártál­lására való tekintet nélkül, iparkodik nyu­godt és biztos megélhetéshez juttatni. Teljes elismeréssel dr. Lakos Béla tör­ténettanári működése iránt, nem hisszük, hogy akár ő, akár pártjának egyetlen tagja is bármi üdvöt remélhetne a helyi érdekek szempontjá­ból az ő befolyásától és a Gaái Gaszton-féle frakcióval való laza kapcsolatától. Maguk Gaáí Gasztonék legjobban tudják, hogy a kor­mány — ami agráráílamban természetes is a mezőgazdaság bázisán áll. Az osztályérdek kiélezése azonban éppen a mezőgazdaságnak nem áll érdekében. M.aga Nagyatádi mindig tiltakozott az egyoldalúság vádja ellen. Ő is mezőgazdasági alapon ipari és kereskedelmi érdekekért is küzdeni kivánt és a tisztviselői rendnek államfenntartó erejét is mindig mél­tányolta. Egész bizonyos, hogy ha ma Nagy­atádi élne, Bethlen István és Mayer János politikáját helyeselné, hisz ezek minden tö­rekvése oda irányul, hogy a mezőgazdaságot megmentve, megmentsék az országot is. De ne térjünk ki a nagy politikára, ma­radjunk témánknál. Három jelöltről volt szó eddig. Tőlük a város semmit se várhat, álta­luk a kerület semmit sem nyerhet. Az a man­dátum, amit megszerezni szeretnének, hasz­nos lehet nekik, de másnak belőle semmi haszna nem lenne. Boldognak és büszkének mondhatja ma­gát Pápa városa, hogy dr. Ángyán Béla ál­lamtitkár személyébep annyi kinos vergő­dése után olyan képviselőjelölt tisztelte meg fellépésével a kerületet, akire az előttünk mindeneknél fontosabb helyi érdekek szem­pontjából méltán tekinthetünk a legnagyobb várakozással. Múltját, egyéniségét nem szük­séges méltatnunk. Nyitott könyv gyanánt áll előttünk egész élete, melynek folyamán a harc­téren vérzett hazájáért, üldöztetést, börtönt szenvedett a kommün. alatt magyarságáért és a Bethlen 10 'esztendeje alatt pedig a nagy építőmesternek egyik leghívebb, legkiválóbb munkatársa volt. Hivatali állása, politikai befolyása egy­aránt képessé teszik arra, hogy tehessen és alkothasson is e vároá' és vidéke felvirágoz­tatására. Férfiasan kijelentett szándéka is ez. Nemes érdeklődéssel és megértéssel foglal­kozott ittléte első perce óta minden megol­dásra váró, felsőbb segítséget igénylő prob­lémánkkal. Mástól senkitől, egyedül tőle re­mélhetjük, hogy végre nem leszünk teljesen magunkra hagyottak, mert benne biztos tá­maszra talál minden 'nemes törekvésünk. Programmja lényegéül Ángyán állam­titkár feledhetlen programmbeszédjében a ke­nyeret és munkát nevezte meg. Ha ez szólt az egész országnak, gyönyörű elvét minden két­ségen kivül elsősorban itt, a mi körünkben kívánja megvalósítani. ' Ti" mmW^ V ^ W ^ ^ (3- ^ j? A dolgozni és haladni akaró polgárság komoly és erős összefogása biztosítékául szol­gál annak, hogy ehhez a munkához a módot és lehetőséget neki örömmel és reménnyel szivünkben fogjuk a most következő vasár­nap megadni. Igazmondó. ARATÁS FELÉ. Most aztán talpra I Dobbanjon össze viharvert szivünk uj virradatba. Izomtelt vállunk egymáshoz érjen ; kalászos mezőnk szűztisztaságán ne essen szégyen. Verejték-ázott kaszás fohászunk csak egy vágy hajtsa lábaink nyomán a kövér rendek illatozzanak ... Csak rajta, rajta! Most aztán talpra! Suhintson kapánk e drága földön minden kis gazra. Acélos ekénk harcos holnapban mélyebben járjon; hogy az elhintett reményt hizlaló sok kicsike mag mind kicsirázzon. Nehéz munkánkon áldás is legyen ; Óh, Uramisten hagyd ezt a napot egyszer megérnem! Most aztán talpra! Bizva tekintsen bágyadó szemünk a kelő napra. Viharok szárnyán eleget szálltunk; a dicsőbb Jövő lobbantsa lángra egy-akarásunk. Mi vagyunk a nagy gyümölcstermő nyár, a lét erének megújhodása . , . Menjünk hát együtt UJ győzelemre, uj aratasra. Dáka. Kapcsándy Sándor. PAPAI HITELBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő: { 29. Taviraícim: Hiteibank. A Pápai IliÍ€>lÍM*i!k Ifés&wény társaságj 1931. évi július hó 1-én megalakítja IX. évtársuíati három és öf évi időtartammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, meri heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetve 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A kefétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóieszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóieszámitolási kamatát 3%-kaS meghaladó kamatot számít. Minden égvéb feltételre nézve készséggel ad felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom