Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-03-01 / 9. szám
r PAPAI HÍRLAP s 930 március 1 . — Dr. Antal Géza elutazott. Dr. Antal Géza püspök febr. hó 25-én öíhetes üdülésre Hollandiába utazott. Az „üdülés" azonban a folyton munkás főpapnál aligha fog tétlenül eltelni, mert a holland kormány megkérte őt, hogy az általa létesített magyar iskolát ő nyissa meg, a hollandiai magyar társaság pedig arra kérte fel, hogy Hágában, Rotterdamban és Amsterdamban Magyarország helyzetéről előadásokat tartson. Távolléte alatt az egyházkerület kormányzásában Meggyasszay Vince iepsényi lelkész, egyházkerületi főjegyző helyettesíti. — Apátavatás. Csütörtökön, febr. 27-én a megyéspüspök házi kápolnájában ment végbe Németh József pápai plébános ünnepélyes apáti felavatása. Az avatási szertartást dr. Rótt Nándor megyéspüspök személyesen végezte, s azon jeien voltak Esterházy Tamás gróf kegyúr képviseletében báró Neunstein Fülöp, továbbá Jankovich-Bésán Endre gróf, plébánosunk előbbi kegyura, volt tanítványa : Esterházy Kázmér gróf. Pápáról pedig: dr. Tenzlinger József, dr. Niszler Teodóz, Handl József, Karlovitz Adolf és dr. Sulyok Dezső. Aznap délben a megyéspüspök ebédet adott az új apát tiszteletére, melyen a fentnevezetteken kivül dr. Radvány Viktor és dr. Simon György kanonokok is résztvettek. — Tisztújítás a középisk. tanáregylet körében. A pápai középiskolák, vagyis a ref. gimnázium és a bencés reálgimnázium azon tanárai akik az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület tagjai, múlt hét szerdáján, azaz febr. hó 16-án tartották meg a szövetség helyi csoportjának rendes évi közgyűlését. Az eddigi tisztikar lemondása után Fejes Zsigmond kollégiumi igazgatót megválasztották diszelnöknek lelkesen megéljenezve ót három évi önzetlen és lelkes elnökségéért, aki a kezdet nehézségeivel megküzdve virágzóvá tette a helyi kört. Majd az új tisztikart választották meg. Elnök: Sólymoss Vendel bencés h. ig., titkár Yarga László és pénztáros dr. Földy József köll. tanárok, választmányi tagok, illetőleg intézeti megbízottak Szűcs Dezső, dr. Berzsenyi Fábián, Rab István és Vértes Zoárd, összekötő megbízott Kuzmics Virgil. — Az új elnök a tisztikar nevében megköszönte a kitüntető bizalmat és szavaiban annak az óhajnak adott kifejezést, hogy a helyi csoport működésének főcélja legyen a kollegiális érzés nevelése és annak a tudatnak állandó ébrentartása, hogy egy nagy eszme, a magyar ifjúság jövőjének szellemi, erkölcsös és hazafias nívójának emelése minden magyar tanárnak kell hogy legszentebb meggyőződése legyen. Ez a meggyőződés fűzze még szorosabbra a tagoknak eddigi összetartását és barátságát. A közgyűlés után a kollégium új igazgatóját, Fejes Zsigmondot először volt alkalom együttesen ünnepelni, akinek lakásán még sokáig éltették a vendégszerető és gavallér házigazdát. Az estnek külön díszt adott a kollégium volt igazgatójának, Faragó János középiskolai főigazgatónak jelenléte, akit szintén lelkesen ünnepeltek. — Lloyd-közgyülés. A Pápai Lloydtársulat vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését Wittmann Ignác elnöklete alatt, a tagok igen szép érdeklődése mellett. Elnök megnyitván a gyűlést, dr. Lusztig Sámuel ügyvéd terjesztette elő titkári jelentését, amelyben örömmel állapította meg, hogy a társulat a mai rendkívüli nehéz viszonyok között is nemes hagyományait megőrizve folytathatta működését. A titkári jelentés kapcsán dr. Fehér Dezső indítványára jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak dr. Antal Géza református püspöknek, amiért a kereskedőkkel való együttérzésének bizonyítékaképen készséggel vállalkozott arra, hogy a társulat által rendezett kulturdélutánok megnyitójául előadást tartson. Majd Löwy Kálmán pénztáros terjesztette elő a zárószámadást, amit, valamint az 1930. évi költségvetést egyhangúlag tudomásul vettek. A zárószámadás 3852-57 P bevételt, 3689-62 P kiadást és 162-95 P maradványt tüntet fel. A költségvetést 3522-95 P bevétellel és ugyanennyi kiadással irányozták elő. A folyó évi tagdíjat az előző évihez képest 24 pengőben állapították meg. Nagyobb érdeklődést az alapszabályok módosításának ügye keltett fel, amely többéket hozzászólásra birt. A választmány létszámát az eddigi 16 helyett 22-ben állapították meg s kimondották, hogy öt tagból álló elnöki tanácsot létesítenek, amelynek hatáskörét a választmány szabályozza. Ugyancsak szükségesnek vélték, hogy a választmányi rendes tagok mellett póttagokat is válasszanak. Ezek után a választásokat ejtették meg. — „Kollégiumi diákszövetség." A helybeli kollégiumi diákszövetség pápai tagjai febr. hó 22-én este a Böröczky-vendéglőben összejövetelt tartottak, melyen Faragó János főigazgató és közkívánatra dr. Antal Géza püspök mondtak az összetartás elmélyítését szolgáló beszedeket. A püspök indítványára elhatározták, hogy minden hó első szerdáján össze fognak jönni. — Pápai városi állatorvos — doktor. Pápai Lajos, városi állatorvos és közvágóhidi igazgató a „Szarvasmarhák előgyomraiban előforduló tárgyak kórtani jelentőségéről" 5 ives tudományos munkát irt, mely doktori értekezésül a budapesti állatorvosi főiskolán egyhangúlag elfogadtatván, febr. 21-én sikeres szóbeli szigorlatot tett, aminek alapján másnap állatorvosdoktorrá avatták. — Valóban tiszteletreméltó, hogy v. állatorvosunk buzgó hivatali tevékenysége mellett, szakjával tudományosan és eredményesen is foglalkozik és annyi évvel főiskolai tanulmányai után a doktori cimet megszerezte. — Esküvő, Fischer Gyula és neje szivesent látják jó barátaikat és ismerőseiket Klári leányuknak Melczer Gusztávval március 4-én délután félkettő órakor, lakásukon tartandó esküvőjén. (Külön meghívókat nem küldünk.) — A Líoyd-társula* előadásai. Dr. Weltner Sándor városi tiszti orvos március hó 9-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel a városháza dísztermében tartja „Az élet meghosszabbításáról" cimü előadását. Ezen igen érdekesnek ígérkező előadásra ez úton hívja meg a társulat t. tagjait és azok hozzátartozóit az elnökség. Érdeklődőket szívesen látunk. Belépődíj nincs. — Doktorráavatás. Szűcs, Gyula főhadnagyállatorvost február 21-én az Állatorvosi Főiskolán doktorrá avatták. — Levente-közgyüiés. A Pápai Levente Ifjúsági Egyesület f. évi március hó 16-án d. u. 3 órakor a Levente-Otthon tornatermében évi rendes közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjait és a leventeügy iránt érdeklődőket ez úton is tisztelettel meghívja az egyesület. — Eljegyzés. Rosenbeg Olga úrleányt helyben eljegyezte dr. Lázár Imre orvos (FelsöGallaj. — Jegyes párok, násznép és nyoszoló lányok saját érdeke, ha bevásárlásuk előtt érdeklődnek áruim olcsó árai iránt. Üveg- és porcellánkészletek, ezüstözött ajándék- és dísztárgyak, szolingeni evőszerek, kanalak, a legjobb minőségű főzőedények és alpacca evőszerek 3 évi jótállással az Első Pápai Versenybazárban Kossuth-utca 19. — Sevilla-bál. A Pápai Football Club égisze alatt, a Filtex-gyár nagyarányú áldozatkészségével rendezett Sevilla-bál a Griff-szálló termeiben e hó 22-én, szombaton este nagy sikerrel zajlott le. Az ódon Griff gyönyörűen dekorált nagytermét zsúfolásig megtöltötték a bálozok, úgy hogy bizony a táncosok csak mérsékelt tempóban hódolhattak a tánc művészetének. A terem díszítéséhez a változatosan szép Sevilla-anyagot a Filtex-gyár bocsátotta nagy bőkezűséggel rendelkezésre, aminek dekoratív elrendezése Rosenberg Imre Ízlését dicséri. A nőiruha szépségverseny rendkívül nagy érdeklődés közben folyt le. Először megszavaztatták a közönséget, azután a közönség szavazata alapján döntött a zsűri. A táncosnők közül első díjat (100 P) nyerte Schneer Magdus, a másodikat (Selvilla toledo-sál) Lusztig Zsuzsi, a harmadikat (nyolc méter Sevilla-kelme) Kardos Vera (Budapest), a negyediket Ábrahám Ilus (hat méter kelme), az ötödiket Koritschoner Margit (négy méter kelme), a hatodikat Grünhut Vali (ugyancsak négy méter kelme). A szabónők közül: az első díjat (80 P) Kalmárné Szeberényi Katus, a másodikat (40 P) Böröczné Illés Ilus, a harmadikat (20 P) Szkurszky Pál nyerte. A bálon két zenekar játszott, egy fővárosi jazz-band és Füredi Döme cigányzenekara. Bizonyos rezignációval állapítottuk meg, hogy bizony a magyar zene kultiválóinak és hűséges őreinek, derék népzenészeinek nem sok dolga akadt, a fiatalság inkább a fülsiketítő jazz-band mellett ropta a táncot. — Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes »Ferenc József« keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélműködést biztosít. Számos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József víz szív- és idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Szociális előadás. A Kath. Nővédő V. szociális előadása március 6-án, csütörtökön délután 6 órakor lesz a bencés reálgimn. zenetermében. Előadó dr. Nieszler Teodóz igazgató. Kérünk minél nagyobb számú megjelenést. Belépődíj nincs. Elnökség. — Jótékonycétu előadás. Mint mult számunkban már jeleztük, a pápai m. kir. áll. polgári leányiskola Ifjúsági Vöröskereszt csoportja f. évi március 2-án délután V26 órakor az iskola tornatermében szegény tanulóinak felsegélyezésére jótékonycélu előadást tart. Műsor: „A Mili néni játékboltja." Színjáték. Főbb szereplők : Szőnyeghy Sarolta, Farkas Margit és CsomaszMargit. „Öcsiké Vétke" (Kovács F ) szavalja: Hiri Ilona „Alpenglöckchen" zongorán játssza : Tóth Gizella. „Üzenet'a végekre" szavalja: Schiffer Ilona. „La Moscovite" zongorán játssza: Tóth Gizella. „Üzentafalum" szavalja: Szőnyeghy Sarolta „Filoméla kisasszony" színjáték. Főbb szereplők: Dornbach Magda és Németh Erzsébet. Belépő-díjak: I.—IV. sor 1-50 P, V.—XII. sor 1 P, állóhely 50 fillér. — Mansz-tea. Kedden, azaz 4-én d. u. 5 órai teára a szokott helyen szeretettel várja a Mansz-hölgyeket az Elnökség. — Köztudomásra hozzuk, hogy a legújabb tipusu' ülő és fekvő gyermekkocsink már 17 P-ős árban kerül eladásra. Kapható az Első Pápai Versenybazárban Kossuth-utca 19. Baby Gyermekkocsigyár Rt. — Mértékhitelesítés. A veszprémi mértékhitelesítő hivatal közli: Az időszakos hitelesítés Pápán folyó évi március hó 3-án délután kezdődik és 26-ikáig tart az alábbi sorrendben: Március hó 3-án délután az A és B betűvel kezdődő felek, 4-én a B, 5-én a C—D, 6-án az E—F, 7-én a G—H, 8-án a H, 10-én a H—K, 11-én a K, 12-én a K, 13-án a K-M, 14-én az M, 15-én az M—N, 17-én az N—P, 18-án a P—R, 19-én az R—S, 20-án az S, 21-én az S—T, 22-én d. e. a T—V, 26-án a V—Z betűs felek. — Beszélő-film. A jelenkor egyik legnagyobb csodája: a beszélő-film — dicséretére az igazgatónak: elég gyorsan — eljutott hozzánk is. A városi mozi március hó 3, 4, 5, 6-án bemutatja a „Mámor-keringő" cimü nagyszabású filmet, amelyen már nemcsak az események peregnek le előttünk a vásznon, de a szereplők a játék szövegét is elbeszélik ép úgy, mint ahogy az a szinielőadásoknál történik. Sőt! A film nemcsak beszél, de énekel és zenél is. Ezt a csodás mozielőadást meg kell néznie mindenkinek, aki érdeklődéssel viseltetik a film-technika fejlődése iránt. Ez okból az igazgatóság nem kevesebb, mint négy napra kötötte le a filmet. A helyárakat ez alkalomra mérsékelten felemelték, ami érthető is. — A motorosbál szombaton, március 1-én, fél 10-kor kezdődik. Jelmezesek 9 órától kezdve gyülekeznek a Griff kistermében. A művészien feldíszített táncterem festői látványt fog nyújtani. Szünet alatt a rendezőség vidám, elevenen szerkesztett báliujsággal kedveskedik a vendégeknek, amely a megjelent hölgyek névsorát is tartalmazni fogja. Zenéről Füredi Döme teljes zenekara gondoskodik. — Bőrfestés új eljárással. Városunk cipészipara érdekes újítással gyarapodott. Adler Ignác Szentlászló-utca 9. szám alatti törekvő fiatal cipésziparos bevezette műhelyébe a bőrfestést, amelyet külön tanulmányozott Budapesten. Érdekes eljárása a következő: A régi kopott, színehagyott cipőt, vagy bármely más, bőrből készült táskát, retikült stb. valamely ártalmatlan vegyszerrel megtisztítja, azután egy elmés permetező-géppel, amely harmatszerüen szórja a bőrre a festéket, a kivánt szinre befesti. Az új festés olyan tartós, úgy belegalvanizálód ik a bőrbe, s olyan szép, mintha csak az átfestett cipő vagy egyéb bőrből készült holmi most került volna ki a gyárból. Az új eljárást bizonyára sokan fogják igénybe venni. Ha