Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-12-06 / 49. szám
Szerkesztőség s Liget-utca 6. szám. SSKfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám tol 20 fillér. Telefon 131. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MINDEN Magyarország kormányzója nevenapján a csonkaország határain innen és túl imádságba foglalja minden hazafi Horthy Miklósnak a nevét. Olyan érzéssel tekint a magyar a Fejére, amilyen érzés csaknem félezer esztendeje, Mátyás király óta, soha sem fakasztott éljen !-t szivéből az ajakára. A lelkéből való lelket, a testéből való testet ünnepli a nemzet Főméltóságu urában. Évezredes érzéseknek szent legitimizmusával, azzal a tudattal, hogy Kormányzónk a nemzet vérkeringésének folytatása, gondolatkörének legegyenesebb átmérője, ambícióinak, öncéluságának és önmagáért élniakarásának gerinces szimbóluma, tekint fel a nemzet teste a Fejére. Lojalitásban, az államfő tiszteletében, ajakukon Báthori híres szavaival, a nemzet vezetői és a székely lófőktől a muraközi vendekig az integer Magyarországnak minden polgára olyan példáját adta az alattvalói hűségnek, amelyet a világ egyetlen népe sem tudott régebben és ma már egyetlen magyar sem tud megérteni. Szeretni az államfőt, bizni benne rendületlenül, Istennek emberét látni benne és ujjongó szívvel, lobogva lángoló lelkesedéssel menni utánna: ezt csak Horthy Miklós óta tanulta meg újból a magyar nemzet. Mátyás halála óta csaknem félezer esztendőt kellett várni arra, hogy a magyar lélek fekete televényéből, valahonnan a Tisza mellékéről, talán épen arról a helyről, ahol a pásztorgyermek meglelte Isten lángoló kardját Attila számára, elhagyatott fejetlenségünkben, darabokra tépett csonkaságunkban és megcsufoltságunkban Istennek mentő fegyvereként előtörjön a nemzeti gondolat és önálló élniakarás és élnitudás rendezőereje: a Kormányzó. Az Isten küldte, a nemzet szeretete emelte. Az Istent áldjuk érette és azért a felemelő érzésért, mellyel körülfoghatja ma is Kormányzóját minden magyar. Adjon az Isten erőt a Főnek arra, hogy az egész nemzetnek mindig, bővebbé tegye az örömét, tágítsa ki lelki, területi és jogi integritását az Adriától a csiki havasokig! I. G. Kolumbus tojása? Városunk egy kiváló szülötte, ki a távolban is meg nem szűnő érdeklődéssel kiséri viszontagságos küzdelmeinket, a Tókert városzrész mostanában annyit vitatott problémájának egy olyan megoldását közölte velünk, amely méltán számíthat a legszélesebbkörü érdeklődésre. Véleménye szerint, amely véleményét ugyancsak városunkból elszármazott és viszonyainkkal teljesen ismerős műszaki kapacitások is támogatják, a Tókert városrész, illetve az egész tapolcántúli terület talajának nedves voltát egyedül az idézi elő, hogy a városon végig folyó »csatorna«, a Tapolca medre, a malmokra való tekintettel, négy méterrel magasabban fekszik, mint ahogyan azt természetes folyása kívánná. Ha a Tapolca medrét csak l l/ 2 méterrel mélyebbre ásnák meg, iez a meder magába szívná és felvenné a Tapolca és a Bakonyere között levő terület minden nedvességét, összes talajvizét, míg a Bakonyerén túl levő részt a Bakonyerének, melynek medre jóval mélyebb a Tapolcánál, becsületes és rendszeres tisztogatása vízteleníti. (Az esővizekről természetesen nem szól, amelyek számára csupán 'egyszerű földfeletti lefolyásokról kéne gondoskodni.) A Tapolca medrének a jelzett mértékben való megmélyítése minden költséges alagcsövezési munkálatot teljesen feleslegessé tenne. Valóságos Kolumbus tojása ez — mondotta kitűnő barátunk — olyan megoldás, amelyre eddig senki sem gondolt, de amelynek helyességét legteljesebb hitelt érdemlő állítása szerint, olyan mérnökök igazolják, kik vezető állásokban foglalkoztak hasonló ügyekkel, s akik amellett az itteni hely- és vízrajzi viszonyokat a legalaposabban ismerik. A Tapolcamélyítésnek a gyimóti útnál kellene kezdődnie és addig terjedhetne, amig a jelenlegi medermagasság lakott, sőt ma már sűrűn lakott részeket veszélyeztet. Megmentené tehát ez a művelet nemcsak az újonnan kialakult tókerti városzrészt, de az egész Erzsébet várost is, ahol pl. legutóbb is a nagy esőzés következtében a pincékbe betódult viz igen nagy károkat okozott. A maga részéről nagyon örülne, ha ennek az eszmének felvetésével szeretett szülővárosának szolgálatot tehetne. A felvetett ideához mi ezúttal csupán ennyit kívánunk hozzáfűzni. A terv laikusok előtt is plauzibilisnek látszik, hogy azonban a gyakorlatban olyan áldásos következményekkel járna-e, mint aminőket i. t. barátunk vár, arra nézve szeretnők elsősorban a város műszaki közegének, de azonfelül még az állami legfelsőbb szakértő közegek hiteles és hivatalos véleményét is meghallani. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azt a körülményt sem, hogy a terv keresztülvitele érzékenyen érintené a város belterületén levő három, működésben levő s egy olyan vízimalmot (Tizes malom), melynek hajtóereje most nem gabonaőrlés céljaira használtatik ugyan föl, de amely erről a hajtó erőről valószínűleg szintén nem hajlandó könnyedén lemondani. Ezek a malmok kétségen kivül is teljes joggal kárpótlást kívánhatnának s kérdés, hogy a számukra beállítandó, a vizierőt pótolni hivatott más gépi berendezések értéke i a meder-megmélyítés ugyancsak nem csekély költségével együtt nem lenne-e akkora, mint amennyibe az alagcsövezés útján való megoldás kerülne. Ezt mi természetesen nem tudhatjuk, valamint nem tudjuk azt sem, hogy melyik megoldás bizonyulna a gyakorlatban jobbnak. Jobb alatt azt értjük, hogy nálunk a jövőben ezek a mi igazán nem nagy és nem is veszedelmes folyóvizeink végre-valahára semmi bajt nem okozhatnának. Nem először és nem utoljára mondjuk, hogy a kultúra sokkalta nagyobb feladatokat megoldott, mind amekkorák nálunk megoldásra várnak. Ha a Tókertek problémáját, s vele együtt az Erzsébet-városét is valóban olyan egyszerűen lehetne véglegesen megoldani, mint ahogyan azt fentebb elmondottuk, akkor mihelyt annak lehetősége pénzügyileg beáll, azonnal hozzá kell fogni a munkához, amely munka nagy vagyonértékek megmentését s ugyanakkor a közegészségügy emelését is jelenti. Addig pedig történjenek meg a szükséges előkészületek s vizsgáltassák meg a ; probléma, hogy vajon csakugyan az új Koí íurnbus tojásával állunk-e itt szemben. —őr— Legideálisabb karácsonyi ajándék egy modern há!ó%aíi rádió Olcsóért már tökéletes jót kaphat részletfizetésre is Sugár Árpádnál Pápa, Kossuth L. u. 16. Telefon: 217. Helyreállott a béke az izr. hitközségben. Városunk lakossága és az ország zsidó hitű polgárai még a határokon túl is élénk érdeklődéssel figyelték azon viszályt, mely a helybeli izr. hitközségben, — mely számra nézve hazánk második enemü erkölcsi testülete, — hosszú évek óta fennállott és abban nyilvánult, hogy a tagok egy csoportja — bár tiszteletreméltó vallási okokból — a maga akaratát kívánta a másik tábor ellenzése dacára minden áron érvényesíteni. Bármily örvendetes dolog is, hogy a mai anyagias világban, midőn mindenkit csak a megélhetés után való hajsza foglalkoztat, akadnak egyének, kik nem kímélve fáradságot, költséget, minden idejüket, anyagi erejüket, sokszor megerőltetés árán is, a vallás megerősítésének szolgálatába állítják, de viszont azt sem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy másrészt olyanok is vannak, akik ha ezt, — rajtuk kivül álló okokból — nem tehetik meg teljes mértékben, épúgy át vannak hatva a hitélet szükségességétől, épúgy kívánják annak intenzitását, mint amazok. Évekig nézett egymással farkasszemet a két tábor és a szenvedélyek különösen akkor robbantak ki, amikor az évtizedek óta üresen álló rabbiszék betöltéséről volt szó, hisz mindkét tábor a maga jelöltjét akarta mindig a rabbiszékbe ültetni. A többször megtartott választások élénk tanúbizonyságai a helyzet elmérgesedésének. A harc tetőpontra hágott, midőn ez év június elején megtartott rabbiválasztás után I az egyik tábor petíciójára a kultuszminisz| terium, — mint az izr. egyházi ügyek legfőbb | fóruma — nemcsak a választást semmisítette | meg, hanem a hitközség egész elöljáróságát működésétől felfüggesztette. Azóta még jobI ban kiélesedtek az ellentétek a két szemben; álló tábor között. A higgadtabbak keresték a kibontakozás útját, de ez szinte lehetetlennek látszott. Mindenki azt hitte, hogy ez a többszáz éves, kiváló egyházközség, tagjainak torzsalkodása miatt kétfelé szakad, mérhetetlen kárára a vallási életnek, rossz példájára más hasonló egyházi szervezetnek, mert mindegyik fél szinte körömszakadtáig ragaszkodott a maga igazához. A kultuszminisztérium rendeletére ámult héten még egy utolsó tanácskozásra gyűltek össze a két párt vezérei. Az országos orth. központi iroda budapesti üléstermében volt az összejövetel, hol a vezérlőbizottság, Franki Adolf felsőházi tag, Hartstein Lajos alelnök, dr. Reiner Imre jogtanácsos, Koréin Dezső fővárosi bizottsági tag irányította a tárgyalásokat. Ezek a héten városunkban folytatódtak, dr. Reiner Imre vezetésével, kinek mindenen felülemelkedő kiváló judiciuma, ragyogó éleselméjüsége megoldotta a gordiusi csomót, megtalálta a kivezető utat, mely a kibontakozáshoz vezetett. Úrrá lett a lelkeken a jobb belátás, megszületett a várva-várt béke, mely remélhetőleg pontot fog tenni az eddigi viszályok végére és megindulhat a hitközségben az alkotó munka, amire a mostani súlyos viszonyok között oly elengedhetetlen szükség van. Három napig tartó, sokszor az éjféli órákba benyúló tanácskozások után megtörtént a megegyezés es szerdán délben aláírták a békeokmányt, melyet egyrészről dr. Kende Ádám, másfelől Steiner Vilmos, mint az ideiglenes intézőbizottság elnöke hitelesített. Ezek szerint a peticionálók csoportja is kapott bizonyos — a vallásos élet megerősödését szol' gáló — jogokat, de másrészről, lehetővé váI lik, hogy Háberfeld Jakab, a legutóbb rneg' választott vezető-rabbi elfoglalván állását,
