Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.

1930-09-20 / 38. szám

Szerkesztőség ; Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. Bzám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13, szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MINDEN Nem helytálló következtetés a német választások eredményéből azt a tanulságot levonni, hogy ime, ma már a német választók közül 1472 millió csatlakozik a reváns eszméjéhez. A reváns eszméjét különben is abban az értelemben, ahogyan azt a francia-porosz háború után a franciák hirdették és kultiválták, hogy t. i. mindazt, ami elveszett, még háború útján is feltétlenül vissza kell szerezni, még a legszélsőségesebbek, a 107 főre szaporodott nemzeti munkáspártiak sem hirdetik, talán nem is akarják. Feltétlenül visszaszerzendőnek találják azonban mindazok a pártok, amelyek a fentemlített 1472 millió révén jutottak mandátumhoz, a teljesen igazságtalanul és esztelenül elvett keleti területeket és megszüntetendőnek az u. n. danzigi korridort, mely Németország élő testét kettészakítja, s melyet méltán tekintenek nemzeti megbecstelenítésüknek. Azonban ezt sem a régi reváns értelmében vélik megoldhatónak, hanem, ha csak mód és lehetőség van reá, éppen olyan békés revízió segítségével, mint aminőt mi, magyarok is követelünk a magunk részére. Azonban épp úgy, mint nálunk, magyaroknál, a revizió kérdésében alig van nézeteltérés politikai pártok között, ugyan úgy a németeknél is nem csupán a most megerősödött nemzeti jobboldal kiván a mai helyzeten változtatni, de feltétlenül kivánja ezt talán az egyetlen kommunisták kivételével az összes többi pártok is, centrum csak úgy, mint a baloldali polgári pártok, sőt a szocialisták is. A . különbség a nemzetiek és a többiek I között e téren csupán annyi, hogy amazok nyíltan ki is mondották, amit gondolnak, mig emezek opportunusabbnak találják egyelőre, — a teljes megerősödésig — a népszövetségi játékba belemenni, és a szivüket eltöltő lényegről hallgatni. Mivel azonban a választók nagy tömegei kezdik már megunni a végtelenbe nyúló genfi üres szalmacséplést, azt sem tekintve, hogy a revíziót nyíltan hirdetők egy része sok más téren elég szélsőséges urak mellé állott aránylag nagyobb számban, akik nyiltan hirdetik azt, amit gondolnak s nem hallgatnak néha opportunitásból. Azonban a választásokból levont az a következtetés, hogy Németországban ma már 1472 millió ember kivánja a revánsot, rekte a revíziót, mégis csak nem helytálló, mert bizony a revánsot, rekte revíziót feltétlenül éppen háromszorannyian akarják és ha akarják, előbb-utóbb — et si fractus illabatur orbis —• el is fogják érni. — Építési engedélyek. Szabó János tókerti telkén egyszoba-konyhás lakás-, Márffy Dezső tókerti telkén egyszoba-konyhás lakás-, Dolgos Ferenc Rozmaring-utca 10. sz. alatti házának átalakítására-, Németh Imre Somlói-út 87. sz. alatti házához két szoba hozzáépítésére engedélyt nyert. Vármegyei közgyűlés. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága e hó 17-én, szerdán, dr. KörmendyÉkes Lajos főispán elnöklésével tartotta rendes közgyűlését. A gyűlésre a bizottsági tagok eddig soha nem látott nagy számban jöttek össze, úgy hogy a megjelent 250 ember számára a vármegye hatalmas méretű diszterme is szűknek bizonyult. A szokatlan nagy érdeklődést természetesen az idézte elő, hogy ismét választások voltak napirenden. A pápaiak, Sült Lajos személyében közkedvelt egyén megválasztásáról lévén szó, három hijján teljes számban felvonultak. A közgyűlés megható akkorddal kezdődött, amikor Körmendy-Ékes főispán a következő, emelkedett szellemű szép beszédben parentálta el Vass József minisztert: A sors kiszámíthatatlan szeszélye a közelmúlt napokban szörnyű nagy csapást mért reánk. A ma élő magyar nemzedék egyik legkiválóbb fiát élete derekán elragadta közülünk a halál. Vass József miniszter úr elmúlásával egy nagyszerű magyar élet dermed örök mozdulatlanságba. Az az ember, aki 10 esztendeig tartó miniszterségének ideje alatt nem fáradt el soha, az az energia és munkakedv, amely csak az alkotás eredményeiben tudott megnyugvást találni, immár nincs többé és a íegjóságosabb szív, amely tele volt megértéssel a kisemberek bajai iránt, megszűnt dobogni. A sóhajok, melyek eddig utat találtak hozzá, most beleütköznek érckoporsójának áttörhetetlen falába. Amellett, hogy a mérsékletnek a politikai j és felekezeti türelmességnek volt a hirdetője, ragyogó szavakkal tudta felgyújtani a lelke- j ket nemzetének és egyházának ideáljaiért. Az új idők szavát senki nem értette át jobban, mint ő, aki erősen konzervatív érzése és a nemzet tradícióihoz való hű ragaszkodása mellett igazi szociális érzékkel széles horizonton látta az elkövetkező új magyar életet. Ezért volt a magyar földnek ez a nagy fia a nemzet közvéleményében egy szép Ígéret, amelyhez sok remény tapadt. Ragyogó talentuma, óriási tudása, nagyszerű szónoki képessége, puritán élete, páratlan munkabírása, a nemzeti életnek és egyházának olyan értékei voltak, melyeket pótolni alig lehet. Mivel hitet és bizakodást hirdető érchangu szavait nem hallhatjuk többé, indítványozom, hogy róla való kegyeletes megemlékezésül, de egyúttal saját okulásunkra örökítsük meg jegyzőkönyvünkben egyik ragyogó beszédének következő szavait: »Én azt hiszem, a világtörténelem szövőszékénél a nagy mester, az Úristen ül. A világtörténelem orgonáján nem Párisban és Londonban, nem Prágában és Bukarestben játszanak, hanem valahol messze, az időtlen időknek szikláján ülő örökkévalóságban s a történelmet igazító nagy mester, az Úristen játszik ezen a f enséges hangszeren. Most olyan nótát, amely nekünk fájdalmas, a De profundis-t, a Psalmus doloris-t, amely könnyeket csal szemünkbe. Azonban mi nem tudunk történelmi távlatokat megítélni, mint ő, mert nagyon rövid a mi emberi életünk, de én tudom és hiszem, hogy az a strófa, amely most fájdalmas, csak nyitány az orgonán egy gyönyörű és hatalmas nagy világénekhez, amelybe diadalmasan beleszövődik majd a magyar Te Deum is. Ujjongó szavak, diadalmas hangok fogInak kicsendülni belőle, de addig át kell élni öt-tiz-husz, mit tudom én, talán ötven évet, át kell élnünk ezt munkával, összeszorított fogakkal dolgozva, küzdve, de a reménységeket soha el nem felejtve.« Indítványozom még, hogy törvényhatóságunk részvétét fejezzük ki a kir. Kormánynak és a gyászoló családnak. A kegyeletes megemlékezést a közgyűlés tagjai tiszteletük jeléül állva hallgatták végig s az indítványhoz egyhangúlag hozzájárultak. Különböző bejelentések után a napirendre áttérve, kisorsolták a közigazgatási bizottság öt tagját, dr. Antal Gézát, Hunkár Bélát, dr. Mohácsy Lajost, Szabadhegyi Elemért és dr. Szabó Jánost, akik a később megejtett titkos szavazás során mindnyájan újból megválasztattak. Egyébként az egész gyűlés szavazásokkal telt el. Először a kijelölő választmány tagjaira kellett szavazni s miután ezek Kránitz Kálmán, Purgly Pál és Gubicza Ferenc személyében megválasztattak, melléjük a főispán a maga részéről Festetich Sándor grófot, dr. Magyar Károlyt és Holitscher Kárályt delegálta. Elsőnek a dr. Berky Miklós lemondásáéval megüresedett szolgabírói állást töltötték be és erre dr. Sümeghy László tb. szolgabírót választották meg 179 szavazattal, ;dr. Csida Sándor jegyzőgyakornokkal szemben, aki 24 szavazatot kapott. Még nagyobbszámu szavazatot adtak le a zirci főszolgabírói állás betöltése alkalmával. A kijelölő választmány ez állásra elsőnek dr. Sült Lajos tb. főszolgabírót jelölte, aki a megejtett szavazán során 196 szavazatot kapott, dr. Molnár Sándor tb. főszolgabíró 49 szavazatával szemben. Az eredmény; kihirdetését lelkesen megéljenezték. Végül a most megüresedett szolgabírói állást töltötték be, szintén nagy érdeklődés mellett. Az állásra pályázók közül dr. Fogtüy Miklós társadalombizt. segédfogalmazó 147, dr. Parrag Endre tb. szolgabíró 93 szavazatot kapván, dr. Fogtüy Miklós választatott meg. Mire a szavazások véget értek, majdnem 1 óra lett s így az érdemleges napirendet másnap kellett letárgyalni. A munkanélküliség kérdéséhez. Midőn dr. Sulyok Dezső ily cimü, két hete megjelent cikkéhez néhány megjegyzést kívánok fűzni, mondanivalóimat két megállapítással vezetem be. Először is konstatálni kívánom, hogy én a lakások teljes felszabadításának meggyőződéses híve vagyok, ami természetszerűleg folyik ama meggyőződésemből, hogy a gazdasági életbe az államhatalom részéről mindennemű mesterséges, hatalmi beavatkozást elvileg károsnak tartok s az a véleményem, hogy a mai nyomorúságos gazdasági viszonyoknak, főleg a soha nem sejtett méretekre kifejlődött állami protekcionizmus, a termelésnek az állam részéről adók, illetékek stb. formájában majdnem elviselhetetlen megterhelése és a túlságos mérvű védvámrendszer az oka. A második, amit megállapítani kívánok, az, hogy úgy, miként a cikkíró, magam is az ország legsúlyosabb gazdasági problémájának a munkanélküliség rendkívül komplikált kérdését tartom. E tekintetben majdnem egyetértett Kadosa Marcellel, aki e kérdéssel foglalkozván, azt mondja, hogy az az állapot, amikor az ország dologra hivatott lakosságának egy igen jelentékeny rétege évek hosszú során legjobb igyekezete mellett sem tud munkához jutni s így a maga és családja részére még a száraz kenyeret sem tudja előteremteni, ez az állapot már nem is a csődhöz vezető biztos űt, hanem maga a csőd. Amihez a magam részéről azt kívánom hozzáfűzni, hogy a csőd még korántsem a