Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-05-18 / 20. szám

BÚTOR LŐWY BÚTORÁRUHÁZ GYŐR. Gróf TISZA I. TÉR 5. (EZELŐTT: BAROSS-UT 22.) ••••••••^MH^^MM—ll, !•• DUNÁNTUL LEGRÉGIBB BÚTORÁRUHÁZA. ALAPÍTTATOTT: 1852. TEKINTSE MEG VÉTELKÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL. 3 i 7 ÉS MODERN BÚTOR* X EGYSZERŰ POLG ; BÚTOROK. KÁRPITOS BÚTOROK VAS ÉS RÉZBUTOROK KERTI EUTOROK. tést tartogatott hódolói számára. Csengőbongó melódiáju, magyar motívumokban bővelkedő muzsikát hozott, amelynek szépségével nem győz betelni a fül. Librettója is elfogadható. A társulat igyekezett a darabhoz méltó keretet szolgáltatni — előadásban és kiállításban is. Fejér Erzsi, ez a gyönyörühangu primadonna tán soha nem énekelt oly szépen, mint ez estén. Trillái kristálytisztán, ezüstösen csengettek, bársonyosan finomak voltak. Tarnai Béla (trónörökös) szintén pompásan interpretálta dalait, játékán az előkelőség zománca csillogott. Harczos írén szerepét Mattyasovszky Teréz játszotta, sok egyéni kellemmel. Deréki, Szerémi igazi operettfigurák voltak. Budai és Falusi szintén derekasan kivették a részüket a forró sikerből, amely végigömlött az egész színházon. Zenekar a maga kicsisége mellett elismerésre méltót produkált. A zsúfolt ház melegen fogadta a bemutatót. Csütörtökön az előadást megismételték. * Deák Ferenc színigazgató az alábbi sorok közzétételére kérte fel lapunkat: A hétfői esti »Pista néni« énekes vígjátékkal fejezem be a pápai tavaszi sziniidényemet. Elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom Pápa r. t. város nemes tanácsának, a helyi lapok szerkesztőségének, a lelkes tanuló ifjúságnak és szinpártoló közönségének hálás köszönetem ez úton is tolmácsolni. Magam és színtársulatom minden egyes tagját ismert jóindulatukba ajánlva, — maradtam a legközelebbi viszontlátásig hazafias tisztelettel: Deák Ferenc színigazgató. !!,1 íiE a földön. Irta: Kőrös Andor. Ahogy múlnak felettem az évek és érzem is, hogy múlnak, túl a harmincon sokszor gondolok egy régi emlékemre. Öt éves voltam akkor, talán még annyi sem. Künn hevertem a kicsi falu határában, a virághimes mezőn s bámultam a kupolás, kék égboltot, amely — nagyban — hasonlított az én középen kettészelt labdámhoz. Tehát én vagyok a labdában... Hiszen csak azért vágtam ketté, hogy ezt megtudjam. Könnyű volt és finom az ég, mint a szatytyángumi, ujjammal hozzá is böktem egyszerkétszer s éreztem érintésén, milyen lehelletlágy, majdhogy elgurul. Hová is gurulhatna vájjon most, mikor enyém minden, az egész világ? Fejemet a félméteres fűben túlnövik a virágszálak. A pipacsok, parancsot várva, felülről kandítanak reám s minden szellőszócskára legyezgetnek vajpuha piros lebernyegeikkel. A zöldszálu szőnyeg rengetegén zizeg, cirpel, szökik millió bogárka. Egy harangvirág rámcsilingel: »Kisfíú, vigyázz«, én nem értem a szavát, csak nevetek. Csilingel a harangvirág, hajlik, leng fölöttem a bársonytapintásu pázsit-tenger s egyik pipacs, a fühullámok között, nő, nagyobbodik. »Kisfiú, vigyázz« ... Mi a manó? Ez lenne tán a pipacsvezér? S mit akar a harangvirág? Mit jelez? Jön, jön, suhog a szoknyája, — tehát mégsem vezér: királynő: pipacskirálynő! Be szép... — No, Julika lelkem — mondja kicsattanó, egészséges szája —, üjj meg itt a fűbe az úrfi mellett, gyüvök én mingyár, csak viszem apádnak ezt a főtt ételt, falhatnék mán szegény. S már tovább is ment. Piros fejkendője furcsán hullámzott a fü felett és az ételhordó edények zörgő hangon táncoltak ismos kezében. A fehéringes apróság ott maradt mellettem. Mutatóujját szájába szopta és szeme sarkából nézett rám, azután lesüppedt a fűbe. Néztük egymást. Szerettem volna nevén szólítani. Julika. De csak vártam, hogy ő szólaljon meg. — Fü, — mondta rövidke csönd után. Fü, — feleltem. — Vijág, — folytatta. — Virág, — válaszoltam. Feltápászkodott s letépett egy lucernát. Majd hanyattesett belé. Ejis vijág, — nyújtotta felém,- visszasüppedve súlytalanul a füpárnába. — Az is virág, — feleltem s átvettem a lilafejü takarmányfüvet. Szünet jött. A nap aranyesőt záporozott ránk. — Fü, — kezdte újból. — Fü, — feleltem. — Vijág, — folytatta. Hogyisne, kaptam észbe, nem vagyok én gramofon. — Borjú, — mondtam neki. — Borjú. Rámnézett. Fölöttünk pacsirta dalolt, vitte paritytyából lőtt testét az ég felé, s én elhaló édes nótája után fúrtam szemem és fülem, de ő a kis maszatos kezével hozzámkapott és ujjával is megintve a szót, azt mondta: — Főd. A földre néztem. Föld? Ez nagyon komolyan hangzott. Mit akar ez a földdel? Mondjam neki én is, hogy föld? Megint felnéztem a ragyogó kék semmibe és azt feleltem: — Ég. — Vijág, — rázta szőke fejecskéjét. No, gondolom, csakazértis: — Pipacs! — Fü, — incselkedett. — Föld, — hibáztam el a szót, mert megint borjut akartam mondani. — Főd! Főd! — ujjongott selypítő kicsiny szája és ujját újra beleszopta. Néztem, sokáig néztem: olyan volt, mint egy inget öltött, nagy, fehér bogár. — Kékszemű bogár, — mondtam neki mosolyogva. — Bogáj, — felelte komolyan, majd utánna tette: — Főd. A közénk szakadt hosszú szünetben éreztem a csönd csókjait. Soha még ilyen tiszta, szent, boldog csönd nem csókolta körül az én szomorú kis gyermekéletemet, amit a nagyváros kőbörtönéből falura küldött édes apám erősödni, nyaralni. Aztán álomrövidnek tetsző sok idő múlva közelgett a szoknyasuhogás, jött a pipacskirálynő és azt mondta frissen, erős felnőtt hangon: — Köszönd meg, Julika lelkem, az úrfinak, hogy vigyázott rád. Megyünk mán elfele, haza. Isten vele, úrfi. Mentek, mentek, a fütenger széthajolt előttük. A kis kékszemű bogár anyja szoknyájába csimpaszkodott és csetlő-botló távozása közben hátra-hátranézett. Szőke feje fényes sárga foltnak tetszett a napfényben, mint egy óriásira nőtt, harmatos mocsári gólyahír. Ottmaradtam ülve a vállamig érő fűben. Vékony városi nyakamat kinyújtottam, hogy jobban és minél tovább láthassam őket, mig csak el nem tűnnek az aranypárás kertek alatt. Olyan lehettem vékony nyakú fejemmel az egészségét harsogó, élettől duzzadó, buja mezőn, mint holmi odavarázsolt, sápadt erdei gomba. A harangvirág egyre csilingelt: »Kisfiú, vigyázz!« Mikor végkép eltűntek, visszahanyatlottam a fűbe és szemem teletelt forró könnyel. — Bogár, — suttogtam. — Bogárka fut a földön ... Mig ott hevertem könnyezve, künn a mező fünyoszolyáján százszor is, tán ezerszer is elismételtem: »Főd, főd, főd«, ahogy ő mondta, ismételtem, mint egy örökidőre felhúzott gramofon. Ma már tudom, hogy, miközben visszavisszatekintett rám, a drága anyaföldnek egy kis eleven darabkája ment el tőlem s töredelmesen vallom, jaj, hogy utána kellett volna mennem... Néha fülembe csendül a harangvirág feddőleg: »Kisfiú, nem vigyáztál!« S ma már értem a szavát. Nem vigyáztam. * Utána kellett volna mennem. Telefon: 194. jövő heti műsorai: Május 21 —22—23., kedd—szerda—csütörtök. Szenzációs megnyitó műsor! „Orion" exsuperaítrakció! Dsiogls-Ukfoán. (Ahogy egy nemzet születik.) i^udowkin, az új orosz rendezőzseni világhírű mesterműve 10 csodálatosan szép fejezetben. Új élet, új irány, új arcok! Kedélyes áruház. Kacagtató amerikai burleszk 2 felvonásban. Május 24., péntek. „Paramount" >ílágattrakciók! Csak egy napig! A fiifoft gyümölcs. Szenzációs társadalmi dráma 7 fejezetben. Főszereplők: Lois Moran és Alice Mills. Megfogtam a kémet. Az idény legkiválóbb kalandos vígjátéka 7 kacagtató felvonásban. Rendezte: Feliratok: Frank Strayer. Lakner Artúr. Főszereplők: Wallace Beery, Raymond Hatton és Louise Brooks. Május 25—26., szombat—vasárnap. „Slar" íilágatfrakciók! „Slar* monstre műsor! Az első csók. Vidám társadalmi történet 9 pazar kiállítású, világattrakciós fejezetben. Főszereplők : Anny Ondra és U/erner Pitschau. Thomson hattyúdala. (A mérgezett kút.) Egy bátor ember és egy okos ló története 6 bravúros felvonásban. Főszereplők: Fred Thomson és Silver King. Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 órakor; vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel és telefon-jegyrendelés naponta d. e. II—12-ig, este mindenkor az előadások kezdete előtt egy órával.