Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-12-07 / 49. szám
PÁPA M: E G JELENI K MIND E RV SS Z; o M .B A. T O N . Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám. Laptulaidonos főszerkesztő: D R. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. SZEMLE. Konkolyhintők tudvalevőleg mindig akadnak. A szomorú csak az, mikor olyanok hintik a konkolyt, akiknek nemes magvak vetésében kellene segédkezniük s e helyett az ellenkezőt cselekszik, sokszor bizony a saját kárukra is. Emlékezzünk rá, csak a!ig két hete történt, mikor a nálunk vendégként időző olasz nemzetnevelési minisztert ünneplő üdvrivalgásba belerikoltottak a bántó hangok, melyek oda céloztak, mintha a magyar létet legsúlyosabban érdeklő jóvátételi ügyben bennünket olasz szövetségesünk cserbenhagyott volna. Az ünnepelt természetesen nem cáfolhatott. De nem cáfolhatott a mi kormányunk sem, amely mindaddig, míg az arra legilletékesebb fel nem oldja a titok, zárját, hallgatásra van kényszerítve. És íme, két hét sem tellett bele s az ünneprontó rikoltozóknak ama legilletékesebb adja meg a feleletet. Hogy nem közvetlenül szólal meg, az természetes, ám hogy a G'iornalo d'Italia nem felelősség nélküli beszédet visz végbe, mikor tényként megállapítja, hogy Olaszország a jóvátétel ügyében mellettünk volt és mellettünk lesz, abban senki nem kételkedik, aki e nagy sajtóorganumnak az olasz külügyi kormányhoz való szoros kapcsolatát ismeri. A konkolyhintés ezek szerint nem sikerült és nem fog sikerülni százszor sem, ha még úgy hivatkoznak is a világháborúra és a régi olasz szövetségre. A régi szövetséget Olaszország nem velünk, de tulajdonképen egy ősi ellenségévei, Ausztriával kötötte meg a világpolitika 40 év előtti konstellációinak megfelelőleg. Ma a szövetség őt nem ősi ellenséghez, hanem ősi jóbaráthoz fűzi, ahhoz a néphez, mely Ausztria ellen segített neki nemzeti önállósága kivívásában. Ez a kapcsolat nem időleges érdekkapcsolat, de mély és igaz barátság, melyet természetesen azért az ellentétbe nem kerülhető közös érdekek is támogatnak. Megrendülne a hitünk mindenben, ami szent, ha vaiaha ebben csalódhatnánk; ám hogy ez nem fog megtörténni soha, azt íme most a nagy olasz lapnak a konkolyhintők megszégyenítésére alkalmas közleménye is bizonyítja. Bánat leánya A városi választások előtt. El kell ismerni, hogy az új közigazgatási törvény nehéz helyzetet teremtett a városok önkormányzati életében. Ez a törvény ugyanis a képviselőtestület tagjainak számát a réginek majdnem a harmadára csökkentette le s mivel ennek a harmadrésznek is fele a legtöbb adót fizetők sorából kerül ki, akkora városban, mint a mienk, választás útján csupán 30 tagot van joga a közönségnek autónom ügyeiben intézkedni hivatott képviselőtestületébe beküldenie. A régi, immár utolsó napjait élő képviselőtestület érezte, hogy az ilyen méretű létszámcsökkentés nem fogja szolgálni az önkormányzat érdekeit, hisz egyebekről nem szólva, a város különböző bizottságait sem lehet ez esetben máskép tagokkal ellátni, csak úgy, hogy egy-egy képviselőt 3—4 vagy ennél is több bizottságba delegálják s még ez esetben is nagy kérdés, akad-e minden helyre megfelelő, hozzáértő és — megbízatását komolyan teljesíteni is akaró ember? Ámde minden kísérlet arra, hogy e fontos érdekek szempontjából a képviselőtestület tagjainak számát legalább valamivel emelni lehessen, sikertelen maradt. Mindaddig, amig majd a gyakorlat is be nem bizonyítja a mi városunk által elfoglalt álláspont helyességét, s mindaddig, amíg ez általános érdekű törvényes rendelkezést nem eredményez, bele kell nyugodnunk abba, hogy az összes választóknak mindössze 30 képviselőtestületi tag kiküldése felett áll módjukban és jogukban dönteni. Bizonyos dolog, hogy ilyen körülmények között nagy körültekintést igényel azoknak a — mint fentebb is jeleztük — nem csekély munkával terhelendő, nem csekély kötelezettNOE BARKÁJA chi .TV jl a tea hazája. Ősrégi kulturáját évezredek óta, mint legszentebb adományt tiszteli és ápolja a nép. A tiszta chinai teát kedvelők itala a LIANG Vs font P 1-95 C fi INA SPECIÁL 5 dkg, . P 1-30 MEIMtd GYILA BT. TEABEHOZATALA. ségre vállalkozó egyéneknek kiválasztása, akik a jövőben a város ügyeinek intézésére hivatottak lesznek. Képesség és tudás tekintetében alaposan meg kell nézni arravalóságukat. Gondoskodni kell arról, hogy soraikban a városban űzött minden foglalkozási ág megfelelően képviselve legyen. Latba kell vetni a jelölteknek nemcsak arravalóságukat, de munkakészségüket is. Mert mit ér a legjobb felkészültség, ha valaki sajnálja az időt, amit a közügy intézésére kellene szánnia, ha csak dísznek tekinti megbízatását, de a vele járó kötelezettségek teljesítése alól ki akar bújni? Ha valaha szokásban volt, hogy a sajtó minden év végén kimutatást közölt arról, hogy egy-egy városatya hány izben jelent meg a közgyűléseken, akkor az ilyen számonkérés a változott viszonyok között még helyénvalóbb lesz, sőt most még arra is ki kell majd terjeszteni a figyelmet, hogy a bizottsági tagságból eredő kötelezettségeknek ki és milyen mértékben fog eleget tenni. És minden tudáson, minden arravalóságon felül alaposan latba kell vetniök a választóknak azt is, hogy ennek a számában megfogyott, de jelentőségében megnövekedett városi képviselőtestületnek tagjaivá kizárólag olyanokat delegáljanak, akikben megtalálják a jellembeli garanciát arra, hogy a közügyet önzetlenül szolgálják, hogy hűségesen és becsületesen sáfárkodnak a rájuk bízottakban. Intézmények létesítése, reformok keresztülvitele — el kell készülve lennünk rá «—< áldozaPÁPAI ÁLTALÁNOS BÁNK RT. FÓ-TER. Takarékbetétek elfogadása a legmagasabb kamatozással. Önsegélyző IX. év társulat január 1-i kezdettel, hetenként 1 P, csak 3 évre, legolcsóbb kölcsönök. Valuta-devisa vétele és eladása a 1 egelőnyösebben. Bővebb felvilágosítást szívesen ad az Igazgatóság. Nagy karácsonyi vásár keretében mélyen leszállító!! árak mellett kerülnek eladásra raktárunk apasztása céljából Nagy maradékvásár. női és leányka télikabátok. Női és férfi divatcikkek. w Nagy maradékvásár. A Soproni Szőnyeg és Textilművek R.-t. cég olcsó leltári szőnyegárusítása üzletünkben kezdetét vette. SAUDEK MIKSA divatáruháza Pápa, Kossuth Lajos utca 14. szám. • Telefon 196.