Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-11-16 / 46. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám^ Laptulajdonos főszerkesztő: D R. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Bethlen Gábor fejedelem emléke­zetét újította fel e héten — elhunyta háromszázadik évfordulója alkalmából — a nemzet hálás kegyelete. Az országos ünnepek szónokainak: Ugrón Gábornak, Klebeisberg Kúnó grófnak, Pékár Gyulá­nak, Ravasz Lászlónak beszédeiből ha­talmas arányokban bontakozott ki a nagy hadvezérnek, államférfiunak és diploma­tának egyénisége, akit minden tettében egyetlen nagyszerű eszme: a magyar nemzeti függetlenség eszméje irányított és lelkesített. Ugyanazért a gondolatért élt és küzdött ő, a református fejedelem, amiért két emberöltővel utóbb a katholi­kus II. Rákóczi Ferenc is felekezeti kü­lönbség nélkül zászlói alá tudta gyűjteni a nemzetet, ugyanazért a halhatatlan esz­méért, mely több, mint két évszázaddal később nemzetünket a 48 világraszóló küzdelmébe sodorta. Az a tanúság is kisugárzott az ünnepi szózatokból, hogy ilyen nagy eszmét, mint amely Bethlen Gábor fejedelem előtt is lebegett, más­kép nem lehet megvalósítani, mint az erők egyesítése által. Ezért is volt az ő uralma alatt Erdély nemcsak a magyar nemzeti szabadságnak, de ami abban az időben páratlanul állt, a vallásszabadság­nak is klasszikus hazája. Teljes mérték­ben megvalósítva azt az elvet, hogy amit önmagamnak megkívánok, azt mástól CEYLON gazdag növényvilággal megáldott sziget. És e paradicsomban vége­láthatatlan teaültetvények terülnek el. Ott terem a „CEYLON", amely a csészében aranysárgán csillog és oly csodálatosan üdít! CEYLON SPEC1ÁL 5 dkg. 1-30 P MEIN L GYULA RT. megtagadnom erkölcsi lehetetlenség, a maga kis — hej! azért a mai Magyar­országnál azért nagyobb — hazáját a jólét, a műveltség, a megelégedettség országává tette, mely amellett számot tett a nemzetek tanácsában és tényező volt az európai politika mérlegében is. Fenséges példáján lelkesedni soha nem volt több okunk, mint van mai elesett­ségünkben, amikor megharmadoltságunk még tragikusabb, mint volt az ő idejé­ben, amikor a diplomácia még nagyobb művészete szükségeltetik ahhoz, hogy nemzeti aspirációinkat valóra válthassuk, történeti jussunkat csorbítatlanul helyre­állíthassuk. Jó a magyarnak, hogy néha felidézheti azokat, akik a muitban voltak s tőlük tűrni, küzdeni, tenni és dolgozni tanul. Adótartozások részletfizetése. Forgalmi adó közösség. A pénzügyi kormány újabban nagy ér­deklődésre számottartó rendeletet adott ki, amellyel helyénvalónak tartjuk nagy általános­ságban röviden foglalkozni. Az adótartozások részletfizetésének lehe­tősége méltányos esetekben megengedhető s ez a mai viszonyokhoz alkalmazkodó humánus pénzügyminiszteri rendelet országszerte nagy elismeréssel találkozott. A pénzügyminiszter legújabb rendelkezése szerint, méltánylást érdemlő esetekben az adó­hivatalok vezetői hat havi, a pénzügyiga^gató­ságok vezetői pedig egy évi fizetési halasztást, illetve részletfizetési kedvezményt nyújthatnak az adózóknak. A rendelet szerint a pénzügyigazgatósá­gok nagyobb mérvű elemi kár esetén az egyez­ségben megállapított teljesítési határidőre, végül az 1500 pengőt meg nem haladó adóhátra­lékra nézve hat hónapnál nem hosszabb időre, hat százalék késedelmi kamat fizetésének kö­telezettsége mellett, fizetési halasztást engedé­KITASZÍTOTTAM | $ekobra~regentj | lyezhetnek azoknak, akik önhibájukon kivül időlegesen fizetésképtelenek s a megelőző év­negyed végéig esedékessé vált adótartozásukat kifizették. Minden más esetben a hat százalékos kedvezményes kamat fizetésének kötelezettsége mellett csakis a pénzügyminiszter adhat fizetési halasztást. Ugyancsak ismeretes, hogy*Weker!e Sándor a forgalmi adó közösségek létesítése kérdésében megszorította az eddigi eljárást és csak kivéte­lesen járul hozzá forgalmi adó közösségek létesí­téséhez. Tudomásunk szerint azonban a vidék számára lehetővé fogja tenni a miniszter, hogy próbaképpen néhány adóközösséget alapítsa­nak, amelyeknek eredményei fogják aztán az adóközösségekkel szemben kialakuló állás­pontot végleg megszabni. A vidéki kereskedelem körében érezhető érdeklődés nyilvánul meg az adóközösségek létesítésének kérdésében, s úgy tudjuk, hogy több vidéki városban megindultak már a keres­kedők körében azok a tárgyalások, amelyek­nek célja az, hogy az adóközösségek alakulási feltételeit biztosítsa. | Csókok városa | A RAB OROSZLÁN. Láttam a sivatag királyát árván, szük börtönébe zárva. — Ismeretlen szigetre tévedt ember nem lehet ilyen árva. Szép, büszke fejét mélyre hajtja, már nem haragszik, föl se lázad, szomorú, nagy szemében nincs más, csak végtelen, tengernyi bánat. Még sohse láttam ennyi súlyos, nagy bánatot ember-szemekben. Talán a Mester nézhetett így, mikor kínlódott a kereszten. Ül, búsan és szemét lehunyja; ne lássa gyáva bámulóit. Erős még, teste törhetetlen, de lelke, — lelke már halódik. Szeretnék csendben szólni hozzá: — „ne bánkódj, inkább szánj meg minket, hisz nem te vagy rab — mi szorítjuk ketrecbe gyáva életünket." „Nem téged, minket zár a börtön, csak az lehet rab, aki gyáva, a bátorság: örök szabadság, hiába hajtják rabigába!" Csak ül. A Mester nézhetett így, mikor kínlódott a kereszten. Még sohse láttam ennyi súlyos, nagy bánatot ember-szemekben. Bódás János. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Babinszky Nárcisz, a magyarországi irgalmasrend tartományi főnöke dr. Müller Ödön perjel, tanácsos kíséretében hétfőn az irgalmasrend látogatására Pápára érkezett, s négy napi itttartózkodása alatt vizs­gálatot tartott az irgalmasrend kórházánál, s mindent a legteljesebb rendben talált. — Bethlen-ünnepek. Bethlen Gábor fe­jedelem háromszázados emlékezetét városunk­ban is kegyelettel megülték. Az ő emlékezeté­nek szentelt istenitisztelet volt vasárnap a re­formátus templomban, amikor Ólé Sándor lel­kész gyönyörű egyházi beszédben idézte fel a nemzeti és vallási szabadság dicső alakját. — A helybeli nőnevelő-intézet reformációi ünnepe keretében hódolt Bethlen Gábor emlékének, ami­kor Varga Gyula tanár értékes, szép tanulmány­ban méltatta a fejedelem életét és működését. Ritókh István tanár ismét excellált énekkarával, Frank Ilona és Buday Mária szavalatai hatá­sosan egészítették ki a műsort. — A főiskola Bethlen-ünnepén Szűcs Dezső tanár tartalom­ban és formában egyaránt kiváló emlékbeszé­det mondott. — A többi intézetek történeti órák keretében emlékeztek meg Bethlen Gábor nagy alakjáról. Női- és leányka-felöltők és bundák, valamint az őszi divafujdonságok onda-moussg, gyapju-georgette, crepella, tweed, bársony és selyem-különlegességek a legújabb divatszinekben megérkeztek! Legfinomabb kiil- és belföldi férfiszövetek dús választékban. Saudek Miksa divatáruháza Pápa, Kossuth Lajos utca 14. szám. Külön szőnyeg-osztály! Telelőn: 196. KSISn szőnyegosztály!

Next

/
Oldalképek
Tartalom