Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-10-12 / 41. szám

Kiváló amerikai nyelvmester angol órákat ad egyeseknek és csoportoknak. Beszélgetés, fogalmazás, irodalom, ékesszólás. „American Method" Hunyadi-utca 3. Megbeszélés naponként délután 2—4 kőzött. de maga is bűntársa lett alárendeltjének. Az a védekezése ugyanis, hogy Pelczmanntól kölcsö­nöket vett fel, s az iratok közt levő nyugták e kölcsönökről szólnak, nem fogadható el, mert Pelczmannak nem állt módjában neki rövid idő­közökben számos izben 100—200.000 K-kat, ha csak azt nem igaz úton szerezte meg, köl­csön adni. Viszont ugyanakkor két és fél éven át nem számoltatta el Pelczmannt a közlegelői díjakról. Az ítélet kihirdetése után az ügyész mindkét vádlottra nézve súlyosbításért fellebbe­zett. Pelczmann enyhítésért jelentett be fellebbe­zést. Gram a munkásbiztosítói esetet kivéve a többi összes esetekben a bűnösség megállapí­tása és az Ítélet enyhítése céljából jelentett be fellebbezést. A védők kérték védenceik szabad­lábra helyezését, amit az ügyész ellenzett és a biróság el is utasított. A biróság ebbeli dön­tésében Pelczmann megnyugodott, míg Gram ellene felfolyamodást jelentett be. — Masaryk és Pápa. A fővárosi lapok egész héten át foglalkoznak Masaryk cseh köz­társasági elnök azon állítólagos szándékával, hogy bizonyos magyarlakta területeket közvetlen tárgyalások alapján hajlandó volna Magyar­országnak visszaadni. Függetlenül attól, hogy Masaryk eme (tán régebben meg volt) szándékát hivatalosan megcáfolták, e helyütt csupán, mint érdekes kuriózumot, Masaryknak egy magyar hírlapíró előtt tett, bennünket érdeklő nyilat­kozatát kivánjuk reprodukálni: „Én Pápán a Balaton körül töltöttem el gyermekkorom egy részét. Családomnak egy hozzám igen közelálló csoportja teljesen el­magyarosodott, amit nem is veszek tőlük rossznéven, mert a magyarokban van valami félelmetes és vonzó őserő. És én nem osztom némely honfitársamnak azt a nézetét, hogy bosszút kell állnunk ezeréves elnyomatá­sunkért." Hírlapírói kötelességünknek tartottuk utána tudakozódni, hogy vájjon melyik lehetett az az elmagyarosodott cseh család, amelyről Masaryk nyilatkozatában megemlékezik. Fáradozásunk azonban — bár több legrégibb benszülött polgártársunkat kerestük meg e tárgyban — mindeddig eredménytelen volt. Ki ismerte Pápán a gyermek Masarykot? — Mansz-estély. A helybeli Mansz okt. 20-án a Levente-Otthonban díszközgyűléssel egybekötött műsoros-estélyt rendez. A gyűlés ügyetlen pontja lesz elnöki jelentés a Mansz tiz éves munkájáról. Az estély második része szavalat, ének, előadás és élőképekből fog állni. Előadást fog tartani T. Szederkényi Anna irónő, a Mansz központi választmányának tagja. Jegyek kedd, azaz október 15-től válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésében 2 P, 1 P és 40 f árban. — Háziipari kiállítás a városháza nagy­termében október 20-án, délelőtt 11 órakor nyílik meg. — Elgázolta a vonat. Kedden reggel a gecse-gyarmati vasúti állomáson halálos ki­menetelű szerencsétlenség történt. Stér Mária 13 éves cselédleány, aki Stern Mór helybeli szabómesternél szolgált, a kora reggeli vonattal haza akart menni szüleihez Gyarmatra, szüretre. Tévedésből azonban a pápai állomáson a gyorsított személyvonatra ült fel, amely a gecse­gyarmati állomáson nem áll meg. A kis cseléd­leány ezt nem tudta, s mikor látta, hogy a vonat a gecse-gyarmati állomáson keresztül­robog, — hirtelen elhatározással kinyitotta a kocsi ajtaját s leugrott a vonatról. Vesztére, mert a vonat alá került, amelynek kerekei holtra gázolták. Bizony inkább nem kellett volna röstelnie a fáradságot, amellyel a gyömörei állomásról Gyarmatra visszagyalogolt volna. — Még egy megjegyzést sem hallgathatunk el. Mivel a gyorsított személyvonat és a rendes személyvonat indulása között csak 16 percnyi időköz van, s a tapasztalatlanabb utasokkal gyakrabban megtörténik, hogy hirtelenében a »• Wtir ii mw ii ii ii • 11 i HÉ mi Jt-Eararr wmm m%?s mremg l IIB nJ? Í-C Fölerakat: Hoffmann József Budapest, V., Báthory-utca 8. sz. rendes személyvonat helyett a gyorsított személy­vonatra ugranak fel, ami különböző kellemetlen­ségeknek — mint a fenti szomorú példa is mutatja — lehet az okozója, célszerűnek tarta­nók, ha a kalauz a becsöngetéskor figyelmez­tetné az utasokat, hogy „Beszállás a gyorsított személyvonatra Vaszar stb. felé!" így szerintünk jórészben kiküszöbölhető volna a tévedés. •— Hirdetmény. A m. kir. belügyminisz­ter úr 3909/1929 B. M. eln. számú körrende­lete alapján közhírré teszem, hogy a belügy­miniszter úr a közigazgatás rendezéséről szóló 1929: XXX. t.-c. 43. §-ának 3. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a törvényható­sági bizottság újjáalakítását elrendelte akként, hogy a törvényhatósági bizottság legtöbb adót fizetők közül választandó tagjainak választása 1929. évi október hó 18-án, az összes választók közül választandó tagok vá­lasztása pedig 1929 október 27-én történjék. Részletes tudnivalók legközelebb falragasz ut­ján közöltetnek. Pápa, 1929 október 10. Dr. Uzonyi Kálmán s. k., h. polgármester. — A Kath. Nővédő Egyesület f. hó 13-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel tartja a bencés gimnázium dísztermében XXIV. évi közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Bevezető: Dr. Niszler Teodóz egyházi tanácsadó. 2. Elnöki megnyitó: Wolmuthné Galamb Ilona. 3. Titkári beszámoló. 4. Pénztári jelentés: Filipi Józsa, Piatsek Gyuláné. 5. Tisztújítás. 6. Munkakör tervezet és költségelőirányzat. 7. Felszólalások : Dr. Kalapos György, az egyesület orvosa, dr. Sulyok Dezső, az egyesület ügyésze. 8. Zárszó: Dr. Niszler Teodóz egyházi tanácsadó. — Orvosi hir. Dr Billitz Aladár külföldi tanulmányútjáról hazatérve, folyó hó 13-án megkezdi rendelését. r — Amerikai rendszerű nyelviskola nyilott meg városunkban. Az angol nyelvet napról napra többen igyekeznek elsajátítani. Ezt a törekvést nagyban elő fogja segíteni az a nyelviskola, amely most nyilott meg váro­sunkban Hunyadi-utca 3. szám alatt. A tanítás praktikus amerikai módszerrel folyik egy ki­váló nyelvmester vezetése mellett. — A vagyonváltság haszonbérek. Köz­hírré teszi a városi adóhivatal, hogy a föld­höz juttatottak által fizetendő vagyonváltság haszonbérek 1929. évi szept. hó 25-től ki­zárólag a városi adóhivatalnál fizetendők. Fi­gyelmezteti tehát a fenti hivatal az illetékese­ket, hogy fizetés céljából kiadott postataka­rékpénztári feladó szelvényeket a városi adó­hivatalhoz szolgáltassák be. — Megnyitó-est. A Református Nőegylet nagyszabású estéllyelkészül megnyitnia szokásos téli szezonját. A megnyitó estélyt november 3-án tartja a Nőnevelő-intézet dísztermében. Rész­letes műsorára majd lapunk is felhívja kedves olvasóink figyelmét. — Elütötte az autó. E hó 7-én délután izgalmas jelenet játszódott le Nagygyimóton, a jegyzői lak előtt. Kecskés Mihály né odavaló asszony 5 éves kisfiával temetésről igyekezett hazafelé, s a kis fiu valamiképen egy hazafelé tartó pápai autó elé került. Rémületében az anya utánna ugrott a veszedelemben forgó fiúnak, s mindkettőjüket elütötte az autó. A fiu kulcs-csont törést, az anya pedig lábszártörést szenvedett. A sebesülteket az autó felvette s beszállította őket Pápára, az irgalmasok kór­házába, ahol rögtön gyógykezelés alá vették őket. A vizsgálatot megindították, hogy a szeren­csétlenségért kit terhel a felelősség. — Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik hugysavas sók túlszapo­rodásában és köszvényben szenvednek, a természetes »Ferenc József« keserűvíz haszná­lata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József viz biztos és rendkívül kelleme­sen ható hashajtó s ezért sérvbajoknál és prostatabetegségeknél is ajánlják. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogé­riákban és füszerüzletekben kapható. — Népgyűlés. Vasárnap d. u. 3 órakor nyilvános népgyűlés lesz a Batthyány-oitcai Munkás-Otthonban. Tárgy: Önkormányzati vá­lasztások; előadó Budapestről. — Meghivó. A pápai református leány­egyesület 1929 október 13-án, vasárnap délután fél 4 órakor, a leányegyesület helyiségében tartja évi megnyitó közgyűlését, melyre a leány­egyesület tagjait tisztelettel meghívom. A gyűlés tárgya: a tisztikar, a választmány és a rendező­bizottság megválasztása, továbbá az évi prog­ram megállapítása. Pápa, 1929 október 4-én. Ólé Sándor lelkész-elnök. — Építési engedély. Szabó Ferenc acsádi­úti telkén egyszoba-konyhás lakás építésére engedélyt nyert. — Érdekes fogadás. Gruber János hely­beli (Bánóczy-majori) 19 éves fiatalember foga­dott barátaival, hogy a tőlünk 50 kilométer távolságra levő Győrbe 3 óra 30 perc alatt átfut. A fogadást megnyerte; a nagy távolságot 3 óra 30 perc alatt tényleg megfutotta. — Elitélt fiatal bűnözők. Lapunkban is említést tettünk annak idején róla, hogy a rendőrség több fiatalkorú egyént letartóztatott és átadott a veszprémi kir. ügyészségnek, el­követett betöréses-lopások miatt. A veszprémi kir. törvényszék szerdán mondott felettük íté­letet, mely szerint Szita Ferenc asztalossegédet 9 hónapi, Nemes Ferenc ugyancsak asztalos­segédet 7 hónapi börtönnel sújtották, mely időbe a vizsgálati fogságot (6 hét) beszámí­tották. A többi vádlottat felmentették. — Ebkiállítás Nagykanizsán. Az Ebte­nyésztők és Ebkedvelők Dunántúli Egyesülete a magyarországi telivér kutyatenyésztő egye­sületek szövetségével és a nagykanizsai Állat­védő Egyesülettel karöltve vitéz József Főher­ceg tábornagy úr ő királyi és Ferenc bajor királyi herceg úr őfenségeik fővédnökségeik alatt folyó év október 20-án Nagykanizsán a Zrinyi-Sportpályán egynapos ebkiállítást és kutyaversenyeket rendez. — Ráesett a fa a lábára. E hó 7-én délben Ocsovai József 53 éves gerencepusztai napszámosnak favágás közben egy nagyhasáb fa a lábára csúszott olyan szerencsétlenül, hogy a napszámosnak jobb alszárcsontja eltörött. Beszállították Pápára, az irgalmasok kórházába. — Piaci tolvajok. Hosszabb idő óta ér­keztek a rendőrségre panaszok, hogy a piaco­kon zsebtolvajlások történnek. A rendőrség hosszas megfigyelések után a tetteseket fiatal­korú egyének személyében elfogta. A nyomo­zás során kitűnt, hogy a mintegy 12 rendbeli galamblopás tettesei is e fiatalkornak voltak. Komoly intelmet adunk e helyen is a szülők­nek, hogy gyermekeik fölött nagyobb és szi­gorúbb felügyeletet gyakoroljanak. A felelős­ség a szülők vállaira hátiul. A szülők köteles­sége gyermekeiket a csavargástól visszatartani s megfelelő foglalkozással ellátni. Az ily.en csavargó, munkanélkül élő gyermekekből ne­velődik ki a bűnözők tábora. Dollap seluamh arishua nem^zethacL Honig Fivérek.öudajiebl, MSzövehéguZB*

Next

/
Oldalképek
Tartalom