Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-06-29 / 26. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos*utca 6. Telefon: 174. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemíiek, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, kalapok, sapkák, nyakkendők, ridikíilök és bőröndök, stb. gét értesítse arról is, hogy a létesítendő községi polgári fiúiskolát akként kívánom támogatni államsegéllyel, mint a mai iskolákat, hogy a város közönsége az iskola fenntartásával járó terheket viselni tudja. Felhívom a kir. Tanfelügyelő urat, hogy a város közönségének és az izr. polgári fiúiskola fenntartójának válaszát véleményes jelentése kíséretében a legsürgősebben terjessze fel. A kir. tanfelügyelőség jelentésének és a válaszoknak beérkezte után központi kiküldöttem útján óhajtanám az érdekeltekkel az iskola ügyét a helyszínen letárgyaltatni. Budapest, 1929 ápr. 26. Gróf Klebelsberg.« A leirat érthető örömet és megnyugvást keltett mindkét hitközségben, mert a községi polgári létesítése által nagy terhektől szabadulnak meg és a tanítás-nevelés ügye, a jövő generáció iskoláztatása is a legjobban a községi polgári fiúiskolában nyerhet megoldást. Az iskola átvétele a városra jelentékenyebb teherrel nem járna, mert egyrészt az állam tetemes segélyt nyújt, másrészt az egyesítés folytán kevesebb tanárra, fűtésre, világításra és egyéb dologi kiadásra volna szükség, mint külön a két iskolában. Miután a nyilvános és a magántanulók száma okvetlen szaporodna, tandíjból is meglehetős bevételre lehetne számítani. Úgy tudjuk, hogy mindkét felekezet szívesen áldozná fel polgári iskoláját oly célból, hogy az városi iskolává alakuljon át, amire a községeket különben az 1927. évi polgári iskolai törvény is kötelezi. óhajtandó volna tehát, hogy a város képviselőtestülete a miniszteri leirat értelmében sürgősen foglalkozzék az üggyel s miniszteri kiküldött lejöttévei és közreműködésével határozza el a városi polgári fiúiskola felállítását, hisz egy-kettőre itt lesz az új tanév, az érdekelt hitközségek tudni akarják, mitévők legyenek iskolájukkal, tanerőikkel, a nagyszámú szülő pedig, hogy hova írassa be gyermekét. Nagyon kérjük tehát városunk érdemes Tanácsát, ne hagyja ezen nagyfontosságú problémát sokáig elintézetlenül, hanem a legrövidebb időn belül tűzze napirendre a városi polgári fiúiskola létesítésének ügyét, mert a város érdekei e kérdés közmegnyugvásra való megoldását feltétlenül megkívánják! ÚJDONSÁGOK. — Érettségi a kollégiumban. A református kollégiumban egész héten át folytak s csak a mai napon nyernek befejezést az érettségi vizsgálatok. Az érettségin Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző elnököl, a közoktatási kormányt pedig dr. Papp Károly egyetemi tanár képviseli. — Tanítóképesítő-vizsgálat. Az állami tanítóképzőben június 17—22. között folyt le a tanítóképesítő dr. Fülei-Szántó Endre miniszteri titkár, műegyetemi előadó elnöklete alatt. A 32 jelölt közül 5 jeles, 11 pedig jó oklevelet nyert, 10 egyszerűen képesíttetett, Hat jelölt 1—2 tárgyból félévi ujrakészülésre utasíttatott. Jelesek: Árvay Gyula, Pungor István, Sáska József, Sipos Lajos, Szalai Jenő. — A vármegyei villamosítás. A vármegye alispánja e héten küldötte meg a városházára a belügyminiszter leiratát, mellyel a Veszprém megyei Villamossági Szövetkezettel a város villamos erővel történő ellátása tekintetében kötött szerződést jóváhagyta. Közölte a várossal az alispán azt is, hogy a belügyminiszter jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a villamos szövetkezet szerződéses jogait a Magyar Általános Kőszénbányatársulatra ruházta át s kérte, hogy ezt a képviselőtestület is tudomásul vegye. E tárgyban a polgármester legközelebb közgyűlést hív össze. A MÁK, mely ekként az egész vármegyei villamosítást vállalta — mint értesülünk — a fűzfői teleppel kooperációba lép s a villamos áramot saját tatabányai telepéről, illetve a fűzfői telepről is szolgáltatni fogja. — Elnökválasztás az iparkamaránál. Csütörtökön folyt le a győri kereskedelmi és iparkamara nagy érdeklődéssel várt elnökválasztása, amikor is az iparos álláspont, amelynek mult számunkban adtunk hangot, megérdemelt győzelmet aratott. 56 szavazatot adtak le; ebből Morvay István építőmester 30-, Richards Richárd gyáros 26 szavazatot kapott, így Halbritter Károly utóda az elnöki székben 4 szótöbbséggel Morvay István lett. Az iparosság a szép győzelmet — mint összetartásának beszédes jelét — jogos büszkeséggel könyvelheti el a maga számára; de megnyugvással fogadhatják, amint fogadják is, a kamara többi ágazatai is, mert Morvay Istvánban mindenképen méltó elnököt nyert a kamara, aki fontos tisztét pártatlan objektivitással fogja betölteni. Erre garancia eddigi közéleti működése. Üdvözöljük az elnöki székben a magunk részéről is. — A napirend további során őszinte sajnálattal vették tudomásul, hogy Mészáros Ferenc helyettes főtitkár lemondott állásáról. A kisipari és kiskereskedői hitel gyors folyamatba helyezése ügyében küldöttségileg járnak el az illetékes fórumoknál. Az ipartörvények sérelmes szakaszainak módosítása érdemében a szükséges lépéseket megteszik. Kívánják a vásárok és helypénzek, valamint a vasárnapi munkaszünet, illetőleg üzletnyitvatartás országasan egységes rendezését. Két pápai érdemes ifjú: Horváth László lakatos és Havas István textilgyakornok részére 500—500 P külföldi ösztöndíjat szavaztak meg. — Pápáról jelen voltak a gyűlésen az összes kültagok. — Egyházmegyei gyűlések. A veszprémi evangélikus egyházmegye évi rendes közgyűlését julius hó 10-ére hívta össze Pápára Takács Elek esperes és Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő. Előttevaló nap bizottsági ülések lesznek, este pedig vallásos ünnepély lesz a templomban. — A pápai református egyházmegye julius hó 30—31-én tartja évi rendes közgyűlését Pápán. — Doktorrá-avatás. Németh Elemért, Németh Jenő helybeli földmivesiskolai igazgató tehetséges fiát, folyó hó 28-án avatták orvosdoktorrá a debreceni gróf Tisza István tudomány-egyetemen. MEINL UJTERMÉSŰTEA Indiai I. teljes keverék 5 dkg. 1*10 pengő „ II. „ 5 „ 074 „ „ HL „ „ 5 „ 050 „ Fióküzlet: Pápa, Kossuth-u. 20. Telefon 82. Tapolczán a Dienesszálloda szabadkézből örök árban azonnal eladó. — Földbérlők szervezkedése. Vasárnap délután tartották meg a földbérlők Eszényi Jenő központi elnök vezetésével győri alakulásukat. A győri körzet elnökéül Farkas Dénest, társelnökül Glaser Gézát választották. A gyűlésen számos beszéd hangzott el, melyek mindegyike a gazdák nehéz helyzetét ecsetelte és a kormány támogatásán kívül világgazdakartellt is sürgettek. — Új cukorgyár Győrött. Egy zürichi pénzcsoport, melynek élén dr. Jáger Tivadar bankigazgató áll, cukorgyárat létesíi Győrött. A vállalat alapítói érintkezésbe léptek a felsődunántúli mezőgazdasági kamara vezetőségével erkölcsi támogatásuk elnyerése végett. Mivel a gabonaár romlása fokozott mértékben inti a gazdákat az ipari és takarmánynövények termesztésére, a kamara vezetősége az új gyár alapításának tervét örömmel üdvözölte. — Csecsemőnap. Vasárnap, junius 30-án lesz az Anya- és Csecsernővédő-Intézet utcai urnagyüjtése. A magunk részéről is kérjük Pápa város nemesszivü közönségét, hogy ki-ki adakozzon tehetsége szerint a szegény csecsemők s a jövő nemzedék felsegélyezésére. — Csoport-alakítás. A pápai egyetemi és főiskolai hallgatók megalakították Pápán a „Turul" szövetség helyi csoportját. Az új bajtársi törzs „Enyingi Török Bálint" vegyestörzs cim alatt szerepel. Patrónusa vitéz Draskóczy István ny. altábornagy, törzsfője Bászler Géza szigorló közgazdász. Az új bajtársi törzsnek mintegy 40 dominusa, illetőleg tb. dominusa és kb. 35 főiskolás tagja van. Avató disztáborukat julius hó 4-én tartják meg a Griff-szálló nagytermében. Céljuk különböző diákszociális és kulturális tevékenységeken kivül a bajtársi eszmének megszilárdítása a nemzeti érzés szolgálatában. — Esküvő. Király Gizella somogydöröcskei tanítónő és Part Gusztáv ági kántortanító, julius 4-én d. u. V 2 6 órakor tartják esküvőjüket a pápai evangélikus templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Iparossegéd- és tanoncmunka kiállítás. A pápai ipartestület f. évi junius hó 29-én és 30-án az iparostanonc-iskolában iparossegéd- és tanoncmunka kiállítást rendez, melynek megtekintésére az ipar fejlődése iránt érdeklődő közönséget tisztelettel meghívjuk. Az ipt. elnöksége. — A női keresk. szaktanfolyam vizsgája. A pápai női kereskedelmi szaktanfolyamon a mult vasárnap volt az évzáró vizsga Strobel Ernő kereskedelmi iskolai igazgató, a felsőkereskedelmi iskolák kir. főigazgatósága kiküldöttjének elnöklete alatt. A vizsga szép eredménnyel zárult és elnök elismerő szavakkal emlékezett meg a tanulmányi előmenetelről és köszönetét fejezte ki úgy a Pápai Lloyd Társulatnak — a tanfolyam fenntartó testületének —, valamint a tanári karnak a támogatásért, illetve a sikeres tevékenységért. A jövő tanfolyamra a beiratások július 3-án délután 5 és 6 óra között eszközölhetők a női ipariskola tanári szobájában. — Próba-táborozás. A pápai református kollégium cserkészcsapata, amelyet tudvalevőleg nyári táborozásra Rothermere lord vitet ki saját költségén Londonba, julius l-től próbatáborozást rendez a tókerti ifjúsági játszótéren. Az ifjúság, számszerint mintegy 50-en, julius hó 1-én száll táborba 11 sátorban. Jul. hó 10-én indulnak Angliába. Ha jól akar mulatni, famunkásbálba Péter Pálkor a Munkásmenjen a |iaill Ulll\a» UlXl Ucl Otthonba. Értékes tombolatárgyak. — Világposta díjazással. — Reggel 8 órától tekeverseny hat díjjal. =====