Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-06-15 / 24. szám
— A tisztviselők lakbére. Wekerle Sándor pénzügyminiszter a képviselőház keddi ülésén terjesztette elő az 1929/30. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot, melynek harmadik szakasza felhatalmazza a kormányt, hogy a mutatkozó többletet az áliami tisztviselők lakáspénze szempontjából ezidőszerint a III—VI. lakbérosztályba tartozó helyiségeknek magasabb lakbérosztályba való sorolására használhassa fel, ahol a lakásviszonyokban bekövetkezett lényeges eltolódások miatt az osztálybasorozás módosítására elkerülhetetlenül szükség van. Tekintettel arra, hogy Pápa városa ezidőszerint a IV. lakbérosztályba tartozik s a jelenlegi lakbér jóval a tényleges alatt van, feltétlenül szükség lenne az érdekeltek megmozdulására, nehogy városunk kimaradjon a tervezett magasabb osztályba való besorolásból. — Tornaünnepély. A pápai m. kir. áll. polgári leányiskola „Dobó Katica" ifjúsági sportköre június hó 16-án, vasárnap délután 4 órakor az iskola udvarán tartja évzáró tornaünnepét, a következő sorrenddel: 1. Felvonulás. Himnusz. 2. Tagszabadgyskorlatok. Végzi az összes tornász. 3. „Teli Vilmos'' labdaverseny. Játsszák az I—II. osztály növendékei. 4. Padgyakorlat zenére. Végzi az 1—II. osztály. 5. Ritmusos gyakorlatok zenére. Bemutatja a II., III. és IV. osztály mintacsapata. 6. Buzogánygyakorlatok. Végzi a III—IV. osztály mintacsapata. 7. Kosárlabdaverseny. A III—IV. oszt. versenyjátéka. «8. Magyar-tánc, Táncolják a III—IV. osztály növendékei. 9. Oszloookbaállás. Szózat. — Belépődíjak: Ülőhely 1 pengő, diákjegy 40 fillér. Rossz idő esetén a tornaünnepet folyó hó 24-én tartják meg. — Építési engedélyek. Németh István Korona-utcai házának cseréppel fedésére-, Ács Ilona Kard-utcai házának átépítésére-, özv. Goldberg Simonné Kard-utcai házának átépítésére-, Keresztes József Vaszarí-uti telkén üzlet és egyszoba-konyhás lakás-, Szakács József Grófi-uti telkén egyszoba-konyhás lakás-, Bodánszky Rudolf Celli-uti házának átalakítására-, Pongrácz János tókerti telkén egyszoba-konyhás lakás-, Kerbél Mátyás tókerti telkén egyszobakonyhás lakás-, özv. Suhmann Ferencné Majorutcai háza udvarán egy szoba építésére engedélyt nyert. — Iparengedély, iparbeszüntetés. Pfeiffer Franciska rövidáru, kézimunka stb. kereskedés-, Braunstein Mórné cselédszerzőipar-, Hemberger Géza vegyeskereskedés-, Szédelyi Károly a férfiszabóipar önálló üzésére iparengedélyt nyert; Staufer és Fiai sajtgyár pápai fióktelepét szünetelteti. — A nap legkedvesbb órája a kávézás ideje. Vidám hangulat, jó közérzet, a szürke mindennaptól való felszabadulás .... minden a jól elkészített kávé finom illatával együtt elragadja lelkünket. Meinl Gyula r.-t. BUT AMILYENRE ÖNNEK VAN SZÜKSÉGE LEGJOBBAN LOWY BÚTORÁRUHÁZBAN SZEREZHET BE Győr, gr. Tisza Isfván-fér 5. (Deák Ferenc utca és Vilmos császárit sarok) * Állandó butorkiáliífás! Tekintse meg! * Vételkötelezeítség nincs! — Aranyeres bajoknál, béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési roham eseteiben a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata mindig kellemes megkönnyebbülést, sőt gyakran teljes gyógyulást eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Ferenc József vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-egy félpohárnyi menynyiségben rendelik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. s 2 — Munka- és rajzkiáliítás. A városi nőipariskola munka- és rajzkíállítását folyó hó 22-én, déli 12 órakor nyitja meg dr. Tenzlinger József polgármester. A kiállítás megtekintésére ez úton hívjuk fel az érdeklődő közönség figyelmét. Nyitva folvó hó 29-ig délelőtt 10—l-ig, délután 3—7-ig.' — Nevelési segély. A földmivelésügyi miniszter az „államerdészeti tisztviselők gyermekeinek nevelését segélyező-alapból" jövő tanévben kiosztandó segélyek ügyében felhívást bocsátott ki, mely szerint az eziránti kérvényeket az alap intéző-bizottságához Budapest, földmivelésügyi miniszter vagy bármely m. kir. erdészeti hivatalhoz oly időben nyújtsák be, hogy az július hó 8-ig oda beérkezhessék. Felvilágosítás a kérvényt elfogadó hatóságoktól nyerhetik. — Tüzilárma. Szerdán hajnalban a tűzoltók szirénája tüzet jelzett, s csakhamar az a hir terjedt el, hogy valamelyik hantai malom ég. A hir nem bizonyult valónak, amennyiben valaki a földmíves-iskolán túli szemét-telepre összehordott nádtöredéket gyújtotta meg, s lobogó lánggal az égett, amig el nem hamvadt. Azt a botrányos szemét-telepet, habár nem is ilyen radikális módon, valóban ideje volna már eltüntetni onnét, mert közvetlen az út mellett nemcsak a szemet bántja, de a közegészséget is veszélyezteti. — Évzáró közgyűlés. A Ref. Leányegyesület f. hó 23-án d. u. V 2 4 órakor tartja évzáró rendes közgyűlését, Fő-utca 6. sz. alatti helyiségében. Tárgy : beszámoló az évi munkásságról, tisztikar és választmány lemondása, alapszabályok átvizsgálása, köszönetnyilvánítások. A tagok minél nagyobb számú megjelenését kéri a Vezetőség. — Kocsiösszeütközés. E hó 11-én esti 6 órakor Abért István 15 éves kárpitostanonc a Széchenyi-téren kézikocsit húzott. Utánna ment a huszárok könnyű kincstári teherkocsija, s az ijedős lovak valamitől megijedvén, nekirontottak a kézikocsinak. A rud a tanoncot elvágta, s a kocsi alá lökte. A közönség megrémülve nézte a pillanatok alatt lejátszódó jelenetet, szerencsére azonban a fiúnak az ijedtségen és kisebb zuzódásokon kivül semmi komolyabb baja nem történt. Az irgalmasok kórházában ápolják. x Balatoni gyermeküdülő Balatonaligán, 5—15 éves fiuk és leányok részére. Gondos felügyelet. Német társalgás. Sport. Felvilágosítást nyújt dr. Pásztor Józsefné oki. középiskolai tanár neje, Budapest, VI., Délibáb-utca 25. sz. Telefon: L. 991—48. Prospektus! — Hirdetmény. A vármegye alispánja a közegészségügyi vizsgálatoknál észlelt hiányok kiküszöbölhetése céljából elrendelte, hogy a gyárak, élelmiszert előállító, feldolgozó, forgalombahozó intézmények, üzletek, kereskedések, hentesek és mészárosok, pékek, vendéglők, szállodák, kocsmák, borbélyüzletek, tejfeldolgozó és gyüjtőtelepek kötelesek helyiségeikben ellenőrző könyvet tartani. A szükséges nyomtatványokat a városi számvevőség elkészítette és ezek térítés ellenében a közig, rendőrbirói hivatalban (Városház 8.) déli 12 és 1 óra között beszerezhetők. x Hogyan készül Pesten az első európai hangos film ? Egy író, aki plágiumpert indított a saját darabja ellen. Kis mulató, ahol Qóthné a tulajdonos, Góth balalajkázik, Hajmássy főpincér és Titkos Rajnaival mulat. Gaál Francit felfedezték mint karikatúra rajzolót. Egész Pesten nem kapott kaméliát a Kaméliás hölgy Riport a csónakázó színésznőkről. A Szinházi Élet, Incze Sándor népszerű hetilapja, amely uj számában rengeteg cikket és gyönyörű képeket közöl, közreadja a közönség első szavazatait, amelyek a Karrier és szerelem titokzatos szerzőjére futottak be. Háromfelvonásos darabmelléklet, kottamelléklet, divat, autó, sport és rádió-rovatok egészítik ki a Szinházi Élet e heti szenzációs számát, amelynek ára egy pengő, negyedévi előfizetési díj 10 pengő. Kiadóhivatal Budapest, VI., Aradi utca 10. sz. A motor, A nyul, A diéta, A krakéler, A forog, vagy nem forog szenzációs kabarétréfák megrendelhetők a Szinházi Élet szindarabosztályánál. Árjegyzéket ingyen adnak. Telefon: 194. jövő heti műsorai: Junius 18., kedd. „Paramount" superíilm! Magyar tárgyú filmreraek! A BUDAI I.EÁWY. Egy muzsikus regénye 8 gyönyörű fejezetben. Irta : Vajda Ernő. Rendezte: Harry D'Arrast. Főszereplők: Adolphe fflenjou, Cathryn Carver. LEGYEIN A PÁKOM. Vidám társadalmi történet 7 pazar felvonásban. Irta: Doris Anderson. Rendezte: Frank Tuttle. Főszereplők: Esther Ralston és Lane Chandler. Junius 19., szerda. „Danubius" világattrakció! „Danubius" világattrakció! A KITAGADOTT. Paul Langenscheidt világhírű regénye 9 fejezetben Főszereplők: Dolly Grey, André Maítoni és Maxudian. A PÁRNA TITKA. Kacagtató burleszkattrakció 2 fejezetben. HÍRADÓ. Junius 20., csütörtök. „Metro-Goldwii" világfitm! Csak egy napig! RAmON NOVARRO legújabb filmje: Maiig és szerelem. Poétikus történet 8 pazar fejezetben. Rendezte : Harry Beaumont. Főszereplök: Ramon Novarro és Renée Adorée. LEGÚJABB GAZDAGOK Kacagtató burleszksláger 2 felvonásban. SZÉF* ÁLMOKAT. Amerikai burleszk 2 felvonásban. Gratulálok apukám. Burleszkattrakció 2 felvonásban. iunius 21., péntek. „Paramount" superatírakciók! „Faramount" világfilmek! A szta in buli tolvaj. Nyolc csodaszép fejezet az Ezeregyéjszaka meséiből. Irta Randolph Chester. Rende/te Francís Cline. Főszereplők: Sue Carol és Douglas Mac Lean. A rabszolgafeleség. Gyönyörű társadalmi dráma 7 fejezetben. Irta és rendezte: Rowland V. Lee. Főszereplök: Florence Vidor és Cary Cooper. Junius 22—23., szombat—vasárnap. „Eco" világaltrakció! „Eco" világaltrakció! Ezea* örömök városa Bennett világhírű kalandos regényének filmváltozata 8 pazar kiállítású fejezetben. Főszereplők: Paul Richter, Adele Sandrock, Renée Héribel és Francis Cuyler. A Carillo-ház titka. (Betűk az égen.) Érdekfeszítő vadnyugati történet 6 fejezetben. Főszereplők : Sharonn Lynn és Winnetu. Előadások kezdete hétköznap fél 7 és fél 9 órakor; vasár- és ünnepnap 5, 7 és 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel és telefon-jegyrendelés naponta d. e. 11—12-ig, este mindenkor az előadások kezdete előtt egy órával.