Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.
1928-09-15 / 37. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 6. Telefon: 174. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemüek, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, kalapo Ív, sapkák, nyakkendők, ridikülök és böröndök, stb. Nagy vita volt a Lajos-utca megnyitása körül. Végül is 12.000 P költséggel az utcanyitást ,elhatározták. A II. o. aljegyzői állást kapcsolatban a forgalmi adóhivatal létszámának csökkentésével, újra betöltik. Több városi tisztviselőnek családtagjai betegsége miatt segélyt szavaztak meg. Pesti Ferenc fürdőbérlőnek 500 P segélyt szavaztak meg fürdőjegyek ellenében. Deák Ferenc színigazgató 500 P szubvenciót kapott. Geba András műszaki tanácsosnak a vizműépítéssel kapcsolatban kiszállási díjak címén 500 P-t adtak. A Liget-utcai Sült-telekből utcanyitás után fennmaradt részt Grátzer Jánosnak a vételár megfelelő arányában eladták. Az iparos és keresk. tanonciskolái bizottságot Faragó János elnöklete mellett újból megalakították. A levente-otthon céljaira megvett magtár-épület ügyében kötött szerződést elfogadták. A közgyűlés este fél tizkor ért véget. Veszprém vármegye őszi közgyűlése. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága szeptember hó 10-én és a reá következő napon tartotta dr. Körmendy-Ékes Lajos főispán elnöklete alatt őszi évnegyedes rendes közgyűlését. A közgyűlést a főispán a Magyar Hiszekegygyel megnyitva, a törrvényhatósági bizottság elsősorban az alispáni jelentést és a számonkérőszéki jelentést hozzászólás nélkül tudomásul vette. Keczer vármegyei főjegyző ismerteti Kormányzó úr őfőméltóságának a kormányzósága 8-ik évfordulója alkalmával a törvényhatóság által előterjesztett szerencsekivánatokra küldött legmagasabb köszönő leiratát, valamint a gróf Bethlen István miniszterelnök úrnak a hétéves kormányelnöksége alkalmából szerencsekivánatokra küldött köszönő leiratát. A vármegye alispánjának előterjesztésére elhatározta a törvényhatóság, hogy a vármegyei tisztviselők és egyéb alkalmazottak segélyezésére szolgáló vármegyei segélyalapot létesít és ezen alap kezelését, az igénybe vétel módozatait, valamint a tisztviselők és alkalmazottak által fizetendő hozzájárulást legközelebbi közgyűlésében szabályrendelet útján rendezi. A törvényhatóság ezután megállapította a vármegye 1929. évi háztartási költségelőirányzatát és szabályozta az ezzel összefüggő egyéb kérdéseket. Dr. Óvári Ferenc felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag által a békerevizió akciójának társadalmi támogatása tárgyában tett indítványt a törvényhatósági bizottság nagy lelkesedéssel egyhangúlag magáévá tette és az indítványt hasonló szellemű állásfoglalás végett az összes társtörvényhatóságoknak megküldötte. Elhatározta a közgyűlés, hogy a vármegye mezőgazdasági életére kiváló fontossággal biró új állattenyésztési szabályrendelet kidolgozására és előkészítésére a gazdatársadalom összes rétegeit magában foglaló hat tagu albizottságot küld ki és annak tagjaivá dr. Magyar Károly, Holitscher Károly, Szalay Dezső, Nikodém Mihály és Szabó László törvényhatósági bizottsági tagokat megválasztotta. A közgyűlés szabályozta a vármegye tulajdonában álló személyszállító gépkocsi fenntartásának és a vármegyei, valamint az államépítészeti hivatali tisztviselők által Való igénybevételének módozatait. Pápa r. t. város képviselőtestületének kilenc rendbeli határozatát vizsgálta felül a törvényhatósági bizottság. Ez ügyek között szerepel a közvágóhíd kibővítéséhez szükséges terület megszerzése, a vágóhíd tatarozási munkálatainak és telekvásárláshoz szükséges összegek mikénti fedezése, a függőkölcsönfelvételével kapcsolatosan az 1928. évi költségvetésben felvett tételek megszüntetése, illetve elhalasztása, a város tüzrendészeti szabályrendelete elfogadása, a városi tisztviselők és egyéb alkalmazottak illetményrendezése stb. A törvényhatósági bizottság a képviselőtestület határozatait, kivéve a városi tisztviselők illetményrendezésere vonatkozót, amely pótlás céljából visszaküldetett, mind jóváhagyta. A közgyűlés ezenkívül letárgyalta a rendes és póttárgysorozat 231 pontja alatt felvett összes többi ügyeket. ÚJDONSÁGOK. — Püspöki látogatás. Dr. Antal Géza dunántúli református püspök, a mezőföldi egyházmegye látogatása után most az őrségi egyházmegye gyülekezeteit látogatja sorba. Körútját hétfőn kezdte meg Szombathelyen, s e hó 16-án vasárnap fogja befejezni Zalaegerszegen. A püspököt mindenfelé meleg szeretettel fogadják, szinte vetélkednek a gyülekezetek, hogy iránta való nagyrabecsülésüket minél impozángább módon kifejezésre juttassák.. 7 Emléktábla-leleplezés. A hdytíeli reformárus egyház mult vasárnap kettős emléktábla-leleplezés iünnepet tartott. Az egyházkerületnek több mint 10 év előtt hozott, de a mostoha viszonyok miatt eddig végre nem hajtott határozatának megfelelőleg megkészíttette ugyanis a gyülekezet a reformáció 400 éves fennállásának emlékezetét hirdető emléktáblát és egy másik hatalmas vörös márvány emléktáblán megörökítette a világháborúban hpsi halált halt egyháztagjainak emlékezetét. ^Min dkét emlékmű a gyülekezet püspöklelkésze lelkes indításának köszöni létrejöttei?Az ünnepélyen a hivők nagy sokasága s rajtuk kivül a polgári és katonai hatóságok és a vitézi szék képviselői vettek részt, ólé Sándor megválasztott lelkész gyönyörű egyházi beszédet tartott »a tetemek megéledésérők, a kegyelet és hazaszeretet tüzét magasra szítva hallgatói lelkében. A leleplező beszédet maga a püspök mondotta hatalmas ékesszólással, a Krisztusra, mint egyedüli fundamentumra vetett egyházról és Krisztus hűséges vitézeiről, kik hazájukért adták életüket. Mélységes áhítatú fohásza és a Himnusz eléneklése volt méltó záradéka az ünnepnek, mely után a hősi emléktáblát a gyülekezet tagjai virágokkal ékesítették fel. fJ RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN /Cc ct%>ezöfizetésife//é/e/eA SINGER VARRÓGÉP « ÉS ZVÉNYTÁRSASÁQ PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 30. 1HVV^W^J hi Ismét olcsóbbak lettünk O-kal A két literes MercedesBenz után csak 5% luxusadó térítendő MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budapest, IV., Váci ucca 24. Telefon 140-70. 229-24. — Templomszentelés. A sobori evangélikus leánygyülekezet szép új templomát, amely beszédes példája a hívek álbozatkészségének és hitbuzgóságának, vasárnap déU előtt avatta fel lélekemelő ünnepély keretében Kapi Béla evangélikus püspök, akit a községben tartózkodása alkalmából a másvallásuak is igaz szeretettel vettek körül. Az ünnepélyen Pápáról is többen vettek részt. — Esperesválasztás. A veszprémi evangélikus egyházmegye esperesi állásának betöltése tárgyában leadott szavazatokat Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő elnöklete alatt e hó 10-én bontotta fel Pápán az e célból kiküldött bizottság, amikor is megállapítást nyert, hogy a szavazatok nagy többségével ismét a régi, kipróbált vezért, Takács Elek volt esperest hivták el az egyházmegye lelki ügyeinek vezetésére, akinek az egyházkormányzásban való nagy gyakorlata, az egyházi törvényekben és szabályrendeletekben való jártassága s egyéb személyi kiválóságai biztosítékot nyújtanak arra, hogy a kiterjedt egyházmegyében ezután is mindenek ékesen és szép rendben fognak folyni. — A győri polgármester nyugalomban. Farkas Mátyás, Győr város polgármestere 38 évi szolgálat után ez év október elsején nyugalomba vonul. A városi törvényhatósági bizottság nagy szeretettel búcsúzott polgármesterétől, kinek a város fejlesztése körül elévülhetetlen érdemei vannak. Megüresedett állását f. hó 27-én töltik be. Három kiváló tanácsosa van a városnak, kiknek mindegyike vezetésre termett. A választás tehát nehéz lesz. — Dr. Kerecsényi Dezső távozása. Dr. Kerecsényi Dezsőt, helybeli ref. kollégiumi tanárt a kultuszminiszter a fenntartó testület javaslatára a budapesti evangélikus főgimnáziumhoz nevezte ki. Ez a kitüntetésszámba menő kinevezés a nagytehetségű és nagyképzettségü fiatal tanár pályáján kétségtelenül emelkedést jelent, de mi viszont őszintén sajnáljuk, hogy őt helyi közoktatásügyünk és társadalmi életünk elveszíteni kénytelen. Szívből kívánunk neki továbbra is szép sikert tanári és irodalmi működéséhez. — Gyász. Őszinte részvéttel értesültünk arról a súlyos csapásról, mely Jankó Lászlót, az áll. tanítóképző-intézet érdemes tanárát s lapunk kiváló munkatársát érte szeretett édes anyjának, özv. Jankó Elekné sz. Soós Berta úrnőnek 85 éves korában történt elhunytával. A megboldogult matronát előkelő kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése folyó hó 13-án ment végbe a róm. kath. egyház szertartása szerint nagy részvét mellett. Miért a PUCH-motorkerékpár a legelterjedtebb? Mert legolcsóbb! Legmegbízhatóbb! Üzemköltsége legcsekélyebb! (Km. ként4f.) Ára 1120'—P. Igen kedvező fizetési feltételekkel! Gyári fiók: Budapest, VI. ker., Liszt Ferenc tér 9. Helyi képviselő : Kunszt Henrik.