Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.
1928-06-30 / 26. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kapható k Raid 0 i Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos*utca 6. Telefon: 174. gyobb választékban női és férfi fehérk, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, kalap o Is, 'ggjjkák, nyakkendők, ridikíilök és bőröndök, stb. Mfiifnízy-kertbe]iek régi panaszának figyelembe vétele is. Ennek a városrésznek sem kocsi-, sem gyalog-közlekedésre alkalmas járdája nincs. Most erre a célra a Kunt-féle telek mellett elhúzódó, kikövezett nyilt csatornát használják, azonban bővebb csapadékos időben, tavaszi hóolvadásokkor, vagy nyári záporok idején a folyóka közlekedésre teljesen alkalmatlan, mert nem ritkán fél méter magasságban hömpölyög a fél alsóvárosból ott elfolyó szennyes víztömeg benne. Az útépítés céljaira a város már meg is szerezte a folyókával párhuzamosan húzódó Pados-féle földet, igazában most már semmi akadálya nincs tehát annak, hogy a Rohonczy-kertbeliek járdája elkészüljön. Ez közérdek annyiból is, mert ha ez új városrésznek rendes járdája, pláne vízvezetéke és villanyvilágítása is lenne, az ott még üres telkek egy-kettőre beépülnének. N. P. ÚJDONSÁGOK, a — Hivataívizsgálat. Dr. Horváth iLajos vármegyei alispán, Jeszenszky Antal p. ü. főtanácsos és dr. Pencz István vármegyei aljegyző segédkezése mellett folyó hó 22-én d. e. fél 9 órától esti háromnegyed 9 óráig a pápai járási főszolgabírói hivatalban mindenre kiterjedő hivatal vizsgálatot tartott. A tapasztaltak felett megelégedésének adott kifejezést. — Főiskolai évzáró ünnep. (Lapunk múlt számából tévedésből kimaradt.) Nagy és díszes közönség jelenlétében ment végbe jriúlt vasárnap II-kor a főiskola „örömünnepe", Ézen elsőnek Tóth Lajos főisk. igazgató"Ojfvasta fel a kollégium múlt évi életének minden mozzanatát felölelő tartalmas jelentését. Császár Károly hatásosan szavalta Poe Hollóját. A főiskolai énekkar hangulatos énekszáma után Császár Károly tett jelentést az ifj. képzőtársulat tevékeny munkájáról. Fáber Gyula kacagtatóan szavalta Szentjóbi Szabó Együgyű parasztját. Őszinte sikere volt a Tóth Lajos kitűnő vezetésével előadott vegyeskari énekszámnak. Horváth Endre tanár cserkészparancsnok ezután lelkes beszéd kíséretében avatta fel az új cserkészeket s adta át az életmentő kitüntetést ifj. Mihály Sándor és Veszprémy Lajos cserkészeknek. A derék két ifjat megéljenezték. Majd a pálya- és ösztöndíjak és jutalmak kiosztása következett, aminek befejezése uíán Fülöp József egyházkerületi tanácsbiró hazafias érzéssel teli és gondolatokban gazdag beszédet mondott, buzdítva az ifjúságot nemzeti eszményeink kultuszára. — Meghívások. Czeglédy Sándor egyházkerületi főjegyzőt és főiskolai gondnokot a ceglédi református egyház meghívás útján egyhangúlag lelkészének választotta meg. Ez alkalomból az épp hivatalos funkcióban Pápán tartózkodó Czeglédyt szóval és Írásban nagyon sokan keresték fel üdvözletükkel. — Hasonlókép megtisztelő meghivást kapott a helybeli ref. theológiai akadémia neves tanára, dr. Vass Vince, akit a sárospataki főiskola igazgatótanácsa hivott meg az ottani theológia dogmatikai tanszékére. Dr. Vass még nem határozott, hogy itteni állását felcseréli-e a sárospatakival. — Képesítés az állami képzőben. Az állami tanítóképző-intézetben Sarudy Ottó kir. főigazgató elnöklete alatt junius 22-től 28-ig tartatott meg a tanítóképesítő vizsgálat. A vizsgálatra bocsátott 26 jelölt közül jelesen képesíttetett 7, jól 13, egyszerűen 4, javítóvizsgálatra utasíttatott 2. Jeles tanítói oklevelet nyert: Csillag Mihály, Csóka Ferenc, Jezerniczky László, Tanai István, Torma József, Varga Ferenc, Vass Lajos. // — Negyvenéves találkozó. Ritka szép találkozó-ünnepet tartottak mult vasátnap párosunkban azok, kik 40 év előtt maturáltak a pápai kollégiumban. A találkozóra 11-en jöttek össze az öreg diákok közül, számosan közülök Vfgleségükkel és többen felnőtt gyermekeikkel. pTenc órakor a^aiszteremben gyűltek össze, hol Balla DezsÖTfupi ref. lelkész szép beszédben üdvözölte az alma matert, melynek részéről Faragó János főigazgató válaszolt. Kedves mozzanata volt a találkozónak, hogy az öregeket a most érettségiző fiatalok nevében Konkoly-Thege Balázs kedves szavakkal üdvözöltékEzután istenitiszteletre mentek, melyen Nagyítván drégelypalánki esperes fenkölt szellemű, mélységesen megindító egyházi beszédet mondett. Templom után kivonultak a temetőbe, hol rég porladó tanáraik sírját kegyeletük jeléül virággal díszítették fel. Délben a Griff nagytermében Iglauer István gyárigazgató látta pazar asztalnál vendégeiül az egész találkozó társaságot, valamint a városi hatóság, a tanári kai cW'az ifjúság képviselőit is. A pompás hangulatban lefolyt ebéden Nagy István, Faragó János, dr. Uzonyi Kálmán polgármesterhelyettes, Balla Dezső, Paál József ny. v. tanácsos (Wftrospratöta), Pongrácz József s végül Iglauer István, mint házigazda mondtak nagy tetszést keltett felköszöntőket. A találkozón a már említetteken kivül még a következők vettek részt: Nemes Kálmán ref. lelkész (Apácaszakállas), dr. Friedmann József orvos (Pécska), Altstádter Samu ny. máv. felügyelő (Budapest), Weöreös Benő ny. alezredes Pethes Dezső ny. jegyző (Apacaszakálla^), Nagy Kálmán ev. lelkész (Gecse), Neupór Miklós ny. jegyző (Pápa), Nemes István körjegyző (Aisór görzsöny). O ^^^-Mit láttam busz magyar varosbaí Dr. Szabó László egyetemi tanár, ki másfí hónap előtt városunkban is előadást tartott,^ Pesti Napló hasábjain a fenti cimmel cikkei irt, melyben a mai Magyarország husz városában szerzett tapasztalatairól számol be. A beszámoló egyes városoknak a mai nehéz viszonyok között is rohamos fejlődéséről számol be, mit például Kaposvárnál még az amerikai méretet is felülmúlónak tart. Aztán a „jaj-városok"-at veszi sorra, a határra került Sátoraljaújhelyt és az egész Hinterlandját elvesztett Szegedet, Nagykanizsát, melynek kereskedői valamikor a Rótschildokkal számoltatták le váltóikat s ma a várost lázbaejtő esemény, ha az állam egy középületet emeltet benne. S itt következik Pápa ekképen: „De még ez sem jut Pápának, az ország legmostohábban kezelt városának". (N. N. azóta nálunk is építik a rendőrség épületét, de a ténymegállapítás igazságán ez alig változtat.) Kiemeli, hogy a legtöbb helyen — így Pápán is — a városi szociális, pénzügyi kérdésekben mily jártas erő áll az adminisztráció élén. — Új dr. med. Pék Ferencet, városunk szülöttét, a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen mult szombaton avatták az orvosi tudományok doktorává. REG BEVÁLT iO HÍM0SE6BEN cgggaa raa& iM i' . i me ua wmam. ' saaggamgra^gzaa^ fie <:/fizefesife//é/e/eA S í N O E R VA RROGE P R és Z V é NVTÁRSAS AG PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 30 — Alakuló* közgyűlés. A Kárpát Dalkör f, hó 23-án tartotta alakuló közgyűlését, amelyen megválasztotta ideiglenes tisztikarát a következőképen : Elnök Mihály Sándor gazd. felügyelő, karnagy Hatvani Lajos tanítóképző-int. tanár, titkár és jegyző dr. Szabó Ferenc rend. tisztv., pénztáros ifj. Nánik Pál banktisztv., ellenőr Domby Gyula rend. tisztv., ügyész dr. Nagy György ügyvéd. Reméljük, hogy az újonnan alakult egyesület, amely városunk eddig elhanyagolt énekkulturája terén máris jelentékeny pozícióra tett szert, működésében úgy a hatóságok, mint a közönség részéről megértő támogatásra fog találni. — Épül a vízvezeték. Ámbár a forrásfoglalás kisajátítási ügye még befejezést nem nyert, mivel azonban a tulajdonosokkal e tekintetben egyezség jött létre, a második főcső lefektetési munkálatai most már teljes erővel folyamatban vannak és előreláthatólag három héten belül befejezést is nyernek. Akkor aztán nem kell tartanunk tőle, hogy a vizzel megakadunk. Jelenleg bizony, bár nincs még kánikulai hő, a második emeleteken alig lehet valami csekély kis vizet a csapból kisajtolni. — Eljegyzés. Vida Karolin tanítónő és Molnár Lajos sáregresi ref. kántortanító jegyet váltottak. | — Esküvők. Kummer Mici és Legény Ferenc f. hó 30-án, szombaton délután '/» 7 órakor tartják esküvőjüket a kath. plébániai nagytemplomban, melyre rokonaikat, jóbarátaikat és ismerőseiket ez úton tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) . Stern Ferenc tanító (Pápa-Szentgotthárd) 4s Duxler Bözsike julius hó 1-én tartják esküvőjüket Szentgotthárdon, melyre jóbarátaikat «es/ísme$5seiket ez? úton meghívják. _ * igazi müeivezet. RitKa műélvezetben lesz része szombaton, e hó 30-án városunk közönségének. Mint mult számunkban röviden jeleztük, a budapesti Nemzeti Szinház 30 legkiválóbb művésze, élén Rózsahegyi Kálmánnal, tart előadást a Jókaiszinházban. Előadják eredeti jelmezekkel és diszletekkel „Az igazi Passió Jézus élete" 12 képből álló jétékot, melyet e hó 21-én Esztergomban Serédy heregprimás előtt is bemutattak. Ezt követőleg pedig Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Szinház örökös tagjával a főszerepben egy vigjáték kerül szinre. A művészek névsora maga is érthetővé teszi, hogy eddigi útjukon mindenütt a legnagyobb érdeklődéssel fogadták őket. Rózsahegyi Kálmán és leánya Marica, Tasnády Ilona, Vizváry Mariska, Pethes Margit, Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Garamszeghy Sándor, Pethes Sándor, Turányi Alajos, Mihályfy Károly és Béla, Onódy Ákos, Somody Pál stb. mind-mind magyar színművészetünk méltó büszkeségei. Jegyek mérsékelt számban még kaphatók Goldberg Gyula papirkereskedésében. — Gyász. Őszinte részvéttel vettük a szomorú hírt, hogy Kemenczky Lajos, oki. lelkész, a dunántúli ref. egyházkerület volt pénztárosa, folyó hó 27-én 66 éve* korában elhunyt. Kemenczky Lajos évtizedeken át a kerületi és főiskolai pénztárnál teljesített érdemes szolgálatot és a társaságnak is kedvelt tagja volt. immár azonban majd 10 éve súlyos betegség kínozta s hosszú szenvedése után megváltás volt számára az irgalmas halál. Elhunytát egyetlen testvére, Kemenczky Janka úrhölgy, ki betegségében önfeláldozó gonddal ápolta s régi barátainak nagy száma gyászolja. Tegnap délután helyezték örök pihenőre az alsóvárosi sírkertbe. Béke poraira! x Utólagos felülfizetés. Az építőmunkások táncmulatsága alkalmából utólag felülfizetett György Ádám 5 pengőt, amelyért az elnökség ez úton is köszönetet mond. — Építkezési engedélyek. Takács János és dr. Takács Lajos Árok-utca 16. sz. alatt háromszoba-konyhás lakás-, Bácsi Sándor tókerti telkén kétszoba-konyhás lakás-, Pillér József tókerti telkén egyszoba-konyhás lakás építésére, engedélyt nyert. — iparengedélyek. Szűsz Ernő a keresk. ügynökség és bizom. ipar, Barcza Gyula a tollés nyersbőrkereskedés, Kiss Mária a tollkereskedés önálló üzésére engedélyt nyert.