Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.

1928-01-21 / 3. szám

Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Főiskolai Könyvtár kola. Helyben. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szam ara 20 niier. Telefon 131. szám sptulajdonos főszerkesztő: OMB ATO rsr. jvi i ív o :k ív sz A magyar múlt egyik legnagyobb bűnének mondták, hogy minden tekintélyt a szájaskodás és demagógia fegyvereivel lerombolt, s ezzel elztillesztve a közszellemet, módot és alkalmat nyújtott arra, hogy sötét zugokból sötét indulatok keljenek útjukra, s ránkszakadjon az, ami hegynyi teherrel aztán ránkszakadt. A magyar jelennek, ha valóban arra a sokat hirdetett keresztyén, de lényegében mindenkivel közös tiszta erkölcs alapján, mint szilárd bázison akar állani, ezt a példát nem szabad követnie. Nem annak kiáltunk vétót, hogy hibák, vagy pláne bűnök ne ostoroztassanak. A sajtó szent hivatása az, hogy kérlelhetetlen legyen az igazság keresésében. De tegye ezt nyiltan és határozottan, ne kétértelmüleg, elszórt vádak, homályosan sejtető célzások, gyanúsítások alakjában, amiket bizonyára csak a gyűlölködés ördöge sugall, mert hiszen az igazság lelke sohasem féltette fényes arcát a nyilvánosságtól. Aki tehát valóban azt akarja, hogy jelenünk egy jobb jövő záloga legyen, aki nem önző magánérdekért, de a közjóért kiván dolgozni, az, amikor tollat fog kezébe, érezze át, hogy azzal nem szabad a Goethe bűvészinasa módjára olyan szellemeket felidéznie, amelyek ideigóráig segíthetnek rajta, tán olcsó népszerűséghez is juttathatnak, de végül könyörtelenül elpusztítanak közrendet, közerkölcsöt, mindent, azt is akire, de azí is természetesen, aki felidézte őket. A rom. katli. polgári sorsa. Mint a pápai róm. kath. polgári fiúiskola szervezőbizottságának volt tagja, élénk figyelemmel kisérem a pápai róm. kath. polgári fiúiskola ügyeit s annak megállapítására jutottam, hogy másfél év óta ezen intézmény életében a végleges állandósulás felé vajmi kevés előrehaladás történt. Keressük, kutassuk ezen stagnálás okát s hárítsunk el minden akadályt, hogy ezen intézmény az iskolák életében a természetes haladás útjára léphessen. Mielőtt tovább haladnánk, álljunk meg ezen kérdésnél: Van-e szükség Pápán erre az iskolára vagy sem ? Hogy mennyire volt szükség reá, a tapasztalat fényesen bebizonyította. 144 tanuló iratkozott be összesen a négy osztályba. Ez igen magas szám, ha figyelembe vesszük, hogy a középiskolákban most éreztetik hatásukat a világháború s az ezt követő zavaros idők. Szóval, Horváth István az intézet igazgatója és megalapítója igen is egészséges eszmét pendített meg ez előtt négy éve s amit akkor hirdetett, kitartó szorgalommal, lelkesedéssel s az akadályokat leküzdve, diadalra is vitte. Ha Horváth igazgató annak idején nem lép fel a katholikus jellegű polgári fiúiskola gondolatával, évtizedek is elmultak volna, míg ezen nélkülözhetetlen iskola-típus megszülethetett volna. 30 éves tanári jubileuma alkalmával Németh József plébános méltán hangoztatta, hogy Horváth igazgató ez iskola megnyitásával elévülhetetlen érdemeket szerzett. Nem hiszem, hogy akadna ma már valaki, ki azt merné mondani, hogy erre az intézményre nincs szükség. Sőt ellenkezőleg, égető szükség van rá, mert fontos kultur-missiót teljesít. De ha ez így áll, akkor fenn is kell tartani, erkölcsi és anyagi támogatásban kell részesíteni! Vétkes mulasztást követ el az, ki ölhetett kezekkel szemléli a kath. polgári fiúiskola sorsát, sőt talán még intrikát is folytat ellene! Ezt az iskolát már nem lehet eltörölni! A megszüntetése oly kuitúrbotrány lenne, amely épen Pápa kulturvárosi nívójához nem volna méltó. Az illetékes tenyezőknek sürgősen össze kell ülniök, hogy a polgári fiúiskola ügyeit megvitassák, rendezzék s a végleges befejezés stádiumába juttassák. A jelenlegi tanárok dotációja igen ügyeI sen van megszervezve. Az igazgató utánjárásának köszönnető, hogy az állam három tanárt a polgári fiúiskolához osztott be anélkül, hogy a hitközségnek egy fillérjébe is kerülne. Sajnálatos jelenség csak az, hogy épen annak az ügyeit nem rendezték még az illetékes tényezők, ki egész lelkét ezen intézetnek áldozta. Pedig abban a memorandumban, melyet az iskolaszék 1925 május 13-án tartott ülésén elfogadott, mindent papírra vetettünk, amelynek alapján ezt az egész ügyet már régen rendezni kellett és lehetett volna. Az az épület, melyben a polgári fiúiskolát elhelyeztük, az elemi iskoláé. Az elemi iskola tanulóinak a létszáma ielen'eg oly nagy, hogy a főtéri épületben máris-zsjtpKság van, ami a tanítás eredményét veszélyezteti. A Zimmermannuícai épületre tehát már szeptemberben szüksége lesz az elemi iskolának. Ném égető probléma tehát minél előbb arr&l gondoskodni, hol fogják az illetékes tényezők a polgári fiúiskolát elhelyezni ? Szeptember elsejére a Zimmermann-utcai épületet át kel! adni a régi rendeltetésének, á polgári fiúiskola pedig új épületet kiván. Ha az illetékes tényezők még egy hónapig is elodázzák az építkezést, akkor szeptemberben nagy összeütközések. lesznek. Vagy az elemi, vagy a polgári iskola tanulói szorulnak ki az Isten szabad ege alá l A polgári iskolákról szóló törvénynek — mult évben lépett érvénybe — 16. §-a így szól: „Ha a már működő polgári iskolák megfelelő épülettel nem rendelkeznek, az Országos. Polgári Iskolai Építési Alapból államsegélyt és kölcsönt kaphatnak". Miért nem veszik tehát igénybe az illetékes tényezők ezt az állami támogatást? Talán ezzel a hitközség súlyosan meg lenne terhelve? A helyzettel teljesen ismerős vagyok, megértem a hitközség aggodalmát : Nem akar újabb terhet vállalni. Ha azonban szegénységünk folytán nehéz a kath. polgári fiúiskola fenntartása, akkor sürgősen át kell adni az államnak, hogy szeptemberben a polgári fiúiskola is, meg az elemi iskola is zökkenés nélkül megkezdhessék a működésüket. Azon nincs mit csodálkozni — a jelen körülmények figyelembe vételével —, ha az államosítás mellett foglalok állást. Dr. Rott Nándor megyéspüspök úr 1922-ben, az iskolaszékhez intézett leiratában, mérlegelve a hitközség anyagi viszonyait, már akkor is megpendítette az állami polgári fiúiskola gondolatát. Az átadás alkalmával kiköthetik az illetékes tényezők, hogy az intézet vezetője mindenkor csak róm. kath. legyen.. Nincs tehát miért félni az államosítástól, mikor jelenleg is négy állami tanár van a tanári karban. Államosítás esetén már szeptemberben nem 140, hanem 300 tanulója lehetne a polgári fiúiskolának. Mily impozáns intézet lesz ebből pár év múlva! Disze, büszkesége lehetne Pápa városának I Államosítás esetén egész könnyen lehetne az intézet elhelyezéséről is gondoskodni. 1911ben dr. Morlin Emil miniszteri tanácsos, a polgári iskolák akkori ügyvezetője, az állami polgári leányiskolát mérnökökkel megvizsgáltatta, hogy a főfalak megbirnának-e még egy emeletet. A szakemberek egyöntetű véleménye az volt, hogy az állami polgári leányiskola épületére még egy emelet egész bátran ráhúzható. így tehát az állami polgári fiúiskola elhelyezése is megoldást nyerne anélkül, hogy az állami polgári leányiskola munkarendjét zavarná. Fiuk részére a külön bejárat meg van, a tantermek a II. emeleten^ elhelyezhetők, s ha ezen hely szűknek bizonyulna, a Polgári Iskolákról szóló törvény értelmében a szomszédos ház, az u. n. Osztermann-féle ház kisajátítható. Erős a hitem, hogy az illetékes tényezők ezek után komoly megfontolás tárgyává teszik a kath. polgári fiúiskola sorsának a kérdését. Kerestessék meg tehát az állam és a város, hogy az új intézmény a megkívánt időre tető alá jusson. Ami a várost illeti, meg vagyok győződve, hogy az érdemes képviselőtestület a város polgárainak érdekét: a polgárok polgáriskolai kiképzést óhajtó gyermekeinek sorsát szivén viseli és a jelzett megoldásnak a maga részéről is segítségére jő. — i — HISZEK A GYÖZÖDELMES JÓBAN. Ha ősszel az utcát a sár elönti, A lelkem már a friss havat köszönti. Fagyos szelek, ha a szobába vernek, Bízva várom a tavaszt, mint a gyermek. Ha ár önti el tavaszi vetésem, Nem kétkedem az aratásban mégsem. Tudom: árvíznél is rosszabb a posvány,De vigan énekélek attaposván. Bár aratásom egy marékba férne, Nem félek, hogy nem lesz elég a télre. S bár tán az ember rosszabb minden rossznál, Hiszem, nem győzhet rajtam a gonosz már. Közepén minden tomboló viharnak Megállónak, hiszem, akik akarnak. Sárban, ködben, hidegben, fagyban, hóban Hittel hiszek a gyözödelmes Jóban. Mentes Mihály. Sürgősbe a villamostelep ügye? A Pápai Hirlap mult számában közölt memorandumhoz, valamint a Szili László úr értékes, s általam igen helyeselt hozzászólásához kívánok néhány észrevételt tenni. A memorandum szerint 1926-ban a csúcsterhelés elérte a 330 Kw-to, azaz a legnagyobb gépegység üzemzavara esetén 40 Kw-nyi áramhiány sújtott volna benünket. Ezt az üzemzavart ugyan szerencsésen elkerültük, de a bővítés halaszthatatlansága evidenssé vált. A csúcsterhelés 1927. évben már kb. 30 Kw-tal volt magasabb az 1926. évinél, tehát az áram hiány a nagy gép meghibásodása esetén kb. 60—70 Kw-tot tenne ki jelen napjainkban. Ez okból tehát a lehető legsürgősebben kell az üzem biztonságáról valami ilyen módon gondoskodni, mert az esetleges világítási zavarokért a jelenlegi berendezés mellett nem lehet a telep vezetőségét felelőssé tenni. Igaz, hogy a csúcsterhelés nagysága csak a november, december és január hónapokban fenyegető, de nincs olyan messze az ez év novembere, akkorra pedig a Tókertekben épült házak jelentékeny része, a református püspöki székház, esetleg a rendőrségi palota stb. jelentékenyen növelni fogja az áramszükségletét. Ha már bővítés előtt állunk, úgy oldjuk meg, hogy a jövőt is figyelembe vegyük, azaz a háromfázisú váltóáram rendszerre térjünk át,