Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.

1928-01-14 / 2. szám

A szovjet-kormány megkezdte az ellen­zéki vezérek deportálását. A deportáltak közt van Trockij, Radek, Rakovszkij, Kamenev, Zi­novjev. Rakovskijt, a volt francia nagykövetet, Szibériába, a votki-i kormányzóságba vitték, ahol 500 kilométer távolban lesz a legköze­lebbi vasúti állomástól. Deportálják Zebrinko­vot, aki Amerika és Oroszország között a ke­reskedelmi kapcsolatokat létrehozta, Sosniwskij irót, aki állandóan és élesen birálta a szovjet visszaéléseit és Welsbrodjev, volt cári minisztert. Az olasz-jugoszláv barátsági szerző­dést, mely e hó 27-én lejár, a folyó év július 27-ig meghosszabbították. A rövid -terminus oka az, hogy uj jugoszláv szerződés van ké­szülőben Franciaország közvetítésével. Az új szerződésben Jugoszlávia Albánia függetlensé­gének és az Olaszországban élő jugoszláv kisebbségek jogainak biztosítását, viszont Olasz­ország pedig a már régebben kötött megálla­podások ratifikálását követeli. Születtek: Jan. 7. Udvardy József gépészkovács és neje Peresztegi Erzsébet leánya: Magdoina, rk. Jan. 9. Dávid József téglagyári munkás és neje Brda Karoün leánya: Mária, rk. — Horváth János téglagyári munkás és neje Pozsonyi Mária fia : István, rk. — Kocsis Károly földmivelő és neje Antal Róza fia: Ferenc, ref. Jan. 10. Kocsis János gazdasági cseléd és neje Ábrahám Rozália fia : János, ref. — Steinmacher Mihály napszámos és neje Veiland Erzsébet fia: Ervin, rk. Jan. 11. Téglás Rezső uradalmi erdész és neje Varga Gizella leánya: Piroska, ev. — Bándoli József kocsis és neje Tompos Angéla leánya: Erzsébet, rk. — Pál Géza m. kir. áliampénztári kezelő és neje Nagy Ilona leánya: Zsuzsánna, ref. Jan. 12. Soós János cipész és neje Sárovics Elvira fia: Ernő, ev. Meghaltak: Jan. 9. Deutsch Ignácné Eisler Júlia, izr., 78 éves, tüdölob. — Szvoboda Edéné Reisinger Anna, rk, 73 éves, szivbaj. — Németh Ignác edény kereskedő, rk., 68 éves, érelmeszesedés. — Kőszeghy József földmivelő, ref., 66 éves, szivbaj. — Bokodi István napszámos, rk., 32 éves, szivbaj. Jan. 10. Weisz Adolfné Spitzner Jetti, izr., 75 éves, szivbaj. Jan. 11. Lendvai Sándorné Nagy Mária, rk., 76 éves, rák. — Spielmann Géza lóíigynök, izr., 56 éves, rák. Házasságot kötöttek: Jan. 6. Tóth István cipész, rk. és Csapó Terézia* róm. kath. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1927. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Pál. Pápai terménypiac január 13-án. Buza Rozs Árpa 2900-29-20 P 28 00-28-20 P 24 00 -25 00 P Zab . . Tengeri Burgonya 23 00-2400 P 21-00-21-50 P 7 00- 8 00 P Névjegyeket, esküvői és táncmulatságra szóló meghívókat, kereskedelmi és minden egyéb nyomtatványt ízléses kivitelben, jutányos áron készít a Főiskolai Nyomda Megrendelések felvétetnek Pápa, Petőfi-utca Í3. sz, alatt, — Telefon Í3Í. Saját könyvkötészet, amelyben mindennemű könyvkötőmunkát ízléses kivitelben jutányos áron állítanak elő. PAPAI HÍRLAP ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGÉSZ ÉVRE 8'— P FÉL ÉVRE 4 — P NEGYED ÉVRE 2 — P HIRDETÉSEK EREDMÉNYES KÖZZÉTÉTELÉRE A LEGALKALMASABB! FIZESSEN RÁ ELŐ! HIRDESSEN BENNE! pápáról indul Személy- és vegyesvonat óra perckor Gyorsvonat óra perckor Budapestre . . 0 0 7 X450 **g&ö 1 808 Győrbe .... ti5 1 9 :: 520 Fehringre . . . $409 I0 4 2 19 5 1 Szombathelyre #751 *14 5 7 Bánhidára . . . §10 4 3 V.-Varsányra . 1 60U vonat Csornára. . . . 415 12 1 5 °18 1 5 A Pápai Hírlap vasúti menetrendje Érvényes 1927 szeptember 16-tól. x Csatlakozás Győrött gyors- és személyvonatra Budapest felé és gyorsvonatra Wien felé. f Csatlakozás Györött gyorsvonatra Budapest és Wien felé. :: Csatlakozás Győrött személyvonatra Budapest felé. ** Csatlakozás Györött gyorsvonatra Wien felé. * Csatlakozás Celldömölk—Bobán át Veszprém—Székesfehérvár felé. Érkezik Veszprémbe 7®, 12 5 0, 18 1 3. § Csatlakozás V.-Varsányon át Jutás—Veszprém íelé. Érkezik Veszprémbe 14 2 2. o Csornán át Szombathelyig közlekedik. pápára érkezik Budapestről . . Győrből Fehringről. . . Szombathelyről Celldömölkről. Bánhidáról . . V.-Varsányról . Csornáról . . . Személy- és vegyesvonat or wa perckor 359 •23 5 7 447 •1450 1Q38 10 4 0 741 954 M 516 • 72O 4.1725 727 1 ?32 Gyors vor** óra pereké. 19 B0 1 806 Motor­vonat • 14 8 5 • Csatlakozás a Budapestről Győrbe érkező gyorsvonatról is. v Csatlakozás Székesfehérvár—Veszprém felől Boba—Cell­dömölkön át. Indul Veszprémből 12<*, 17 * Csatlakozás Veszprém—Jutás felöl V.-Varsányon át. Indul Veszprémből 12 0 6. o Vasárnap nem közlekedik. • Szombathelyről Porpác—Csornán át Pápáig közlekedik. 1175/1927. vh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a pápai kir. járásbíróságnak 1927. évi 2763. számú végzése következtében Fischer A. pápai cég javára 650 P s járulékai erejéig 1927. évi november hó 28-án foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglait és 635 pengő 28 fillérre becsült következő ingóságok, u. m.: borok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a pápai kir. járásbíróság 1927. évi" 7085. számú végzése folytán 650 P 27 fillér tőke K övetelés, ennek 1927. évi októ­ber hó 7. napjától járó 6% kamatai, V 3% váltódíj és eddig bíróilag már megállapított költségek erejéig Kupon leendő megtartására 1928. évi január hó 20. napjának d. u. 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándé­kozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmiében készpénzfize­tés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség ese­tén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 : LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pápán, 1927 december 30. napján. Asztalos kir. bir. végrehajtó A pápai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 6521/1927. tksz. Árverési hirdetmény-kivonat. Schreiber Bernát végrehajtatónak végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végre­hajtási árverést 189 P 94 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir. járásbíró­ság területén levő, Borsosgyőr községben fekvő és a borsosgyőri 48. sz. telekkönyvi betétben I. 1—4. sor-, 157., 158., 159., 359. hrsz. ingat­lanból Dancs Györgyné szül. Böröcz Zsófia nevén álló illetőségére 1250 P kikiáltási árban azzal, hogy az A. 39/926. sz. alatt özv. Csajlhay Józsefné javára bekeblezett lakás-szolgalmi és özv. Böröcz Józsefné Tóth Zsófia javára be­keblezett haszonélvezeti jog az árverés áltaí nem érintetik, elrendelte. Az árverést 1928. évi január hó 18. nap­ján délelőtt 10 órakor Borsosgyőr községházá­nál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiál­tási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bá­natpénzül a kikiáitási ár 10 százalékát kész­pénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék­képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe he­lyezéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908 :XLI. t.-c. 21. §) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár szá­zaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI. 25. §.) Pápa, 1927. évi október hó 21. napján. A kiadmány hiteléül: Vass s. k. Kapossy s. k. tkvvezető. (P. H.) j. bir. ü' ' IT i W[2M1'ulM -II, Pápai Gépkocsiközlekedési Vállalat Autóbusz-menetrend. Induló állomás: Pápa, Szinház-tér. Érvényes 1927 november hó 1-től. Pápa—Jánosháza—Pápa, 3. sz. 1. sz. 5. sz. járat 1200 1215 1230 1240 1242 1250 1300 1303 1315 1330 1340 1350 1355 1400 1410 530 545 600 610 612 620 625 Állomások Pápa Kéttornyulak Dáka *P.-Salamoni utk. *Kispodári utk. Nagyalásony Vid *Kisszőllősi utk. Felsőiszkáz Középiszkáz Kerta Kerta, vasutátl. *Nagykamondi utk. Karakó Jánosháza 6. sz. i 2. sz. 4. sz, járat 745 730 715 710 705 655 6 3 0 1635 1625 16"> 1605 1600 1550 1540 1535 1525 1510 1500 1450 1445 1440 1430 * Feltételes megállás. Csatlakozás: Pápa állomáson Budapest felé 9 M-kor és 18 °'-kor. Pápa—Lovászpaíooa—Gyomőre-állomás—Pápa-ntv. 5. sz. 3. sz. 1. sz. ^Állomások 2. sz. 4. sz. 6. sz, j A r a t ^Állomások járat 12»5 t Pápa 800 1220 , !*Naggyimóti vám k. 745 12^5 Nagygyimót 7 41) 1245 *Járóháza 730 •» 1 255 Csót 720 13 1 5 Vanyola 700 1740 1335 510 Lovászpatona 640 1500 20 0 5 1745 1340 515 * Uj-Kajár 6 3 5 1455 20 0 0 I800 1355 530 *Kispéc-Kajár 620 1450 1955 1805 1400 535 v Gyömöre , 615 1445 1950 18 1 0 1405 540 é Gyömöre, állomás 6io 1430 1935 * Feltételes megállás. Csatlakozás: Gyömöre állomáson Győr Pápa Pápa állomáson felé 5 6 5, 15 «, 18 2 9 „ 14 m, 19 19 2 8 Györ , 9 5 6, 18 0 6 Celldömölk „ 14", 19 19«

Next

/
Oldalképek
Tartalom