Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.

1928-04-07 / 14. szám

ienc ms&Y&s rdője atea 14. este 6-ig. apfürdőt rsütörtökön ip dél ut án-, dőszakában avas fürdő lak részére íre áll. savas fürdő •dő 1-92 P, • és iszap­izkúra 2 P, [yermekjegy remtett elő, megindította a patak malmát, még sütőkemencét is segített építeni s csak bámult a gradinai Olimpuson székelő ezredparancs­nokság, mikor egy szép napon pompás buza­kenyérrel prezentálta meg a harmadik század. Hát még a saját házok táján hogy sür­gölődött-forgolódott! Maga volt az ügyesség, kedvesség és figyelem 1 Hálás, odaadó ragasz­kodás érzéseivel követte a főhadnagy minden lépését. Nem sok idő után elég jól meg is tudták érteni egymást. Nem hiába szaladta végig Bodnár Zsiga tizedes, csak ép a leg­utolsó akadályt nem ugorva át, a tanítói pá­lyát, most aztán előszedhette minden pedagó­giai bölcsességét, hogy a gyereket magyarul megtanítsa. De nem is volt szüksége különö­sebb módszertani fogásokra. Csendes esti órá­kon keresztberakott lábakkal csak leült elébe figyelő, meleg nézésű arcával Achmed a földre s mig Bodnár a telefonkagylót a fülén tartva, hivatali kötelességét is pontosan teljesítette, kettecskén szépen eldiskuráltak. A fiu apja Vucsetics Szelim, valami jobb imám-nemzet­ségből származhatott, aki megtanította a gye­reket irni és olvasni is. Ök azonban se nem irtak, se nem olvastak, csak beszéltek arról, ami a fiút a legjobban érdekelte. Az pedig a harc volt. Harc azok ellen, akik árvává tették, akik gyilkolva törtek olyanokra, akik ártatlan­ságukban soha sem vétettek senki e[Ien. Cso­dálatosan ragadt rá a magyar szó. Úgy esen­gett, epedt utána, mintha anélkül nem is él­hetne, mintha az volna számára az egyedüli mód és lehetőség, mely fiúi sebére enyhülést hozhat. És milyen fékezhetetlen szenvedéllyel lo­bogott fel boszujának lángja, mikor legtöbb­ször úgy a déli órákban magával vitte őt a főhadnagy a Karaula Liescsére, Liescse magas­latára, ahonnan szemttil szembe láthatta az ellenségeket. Innen az ódon, még a régi török­szerb háborúk idején épült őrtorony tájáról nagy messzeségbe bepillantás nyilt az ország belsejébe. Széles országút vezeteti a másik parttól egész Bajna-Bajta városkáig, amely ren­dezett sorokban mutatta házacskáit, tágas ka­szárnyáját, vaskos templomtornyát. Akkor is azon az emlékezetes márciusi napon, mikor a telefonból meg tudták a döbbenetes híradást, hogy Przemysl elesett, látták ám Búzás főhad­nagy meg hűséges csatlósa, hogy a városka főterén elhelyezkedik valamiféle katonacsapat, hallják a harangot, amint megszólal éles, vi­sító hangon és gyülekszik mind sűrűbb rajok­ban a nép a katonaság alkotta négyszög kö­zepére. Most elhallgat a harang és helyette pergő dobszó hangját hozza feléjük a szél. Aztán egy darabig nem hallatszik semmi, tán a hirdető szavára figyelnek ott alant, hogy pár perc multán egyetlen hatalmas ordítás harsog­jon át fülükbe. Búzás megértette, miről van szó, de megértette Achmed is és belesápadt. Diadalordítás volt ez. Przemysl elestén ujjong­tak a szerbek. — És ez a mi lomha, tétlen tüzérségünk még ilyenkor sem tud belepuffantani ebbe a csürhébel — kiálltott boszus haraggal Búzás. De ő érezte, hogy ez a hetyke káröröm válasz nélkül még sem maradhat. Ha másnak nem, legalább neki kell tennie valamit. És egy ugrással előrevetve magát az őrtorony leg­szélső bástyafokára, ott megállt szilárdan, mint egy szobor, mint a félelmetlen elszántságnak szobra és szerriben a rácok tábori főőrségével hatalmasan zengő érces baritonján elénekelte a zsoltárt: Perelj, Uram, perlőimmel, Harcolj én ellenségimmel, Te paizsodat ragadd elő, Én segedelmemre állj elő. Dárdádat nyújtsd ki kezeddel. Ellenségimet kergesd el, Mondjad ezt az én lelkemnek: Tégedet én megsegítlek. Végigzengett a felséges dallam a folyam­nak mindkét partján és a sáncok mélyén rejtőző harcosok innen is, onnan is ámuló arccal fel­figyeltek rája. És mikor bevégezte, akkor még jó ideig fennállott az ormon büszkén és ma­gányosan, veleszületett ősmagyar daccal, mintha mondta volna: „Lőjjetek, ha tetszik, különb céltáblát úgy sem kaphattok!" De amazoknak túlnan szintén ugyan­olyan parancsuk lehetett, mint a gradinai tüzér­ségnek. Csak némán és értetlenül felcsudál­koztak rája, de fegyveréhez nem nyúlt egy se. A török fiu meg, aki tágra nyilt szemek­kel s a veszedelmes helyzet miatt féltő aggo­Kivá g and ól Műselyem ápolás. Vegye le előbb gyürüií és ne közelítsen fehérne­műjéhez éles körmökkel. Minden műselyemféléhez vegyen langyos Lux-fürdőt és fiszia langyos vizet az öblögetéshez. Ne dörzsölje, ne tekerje és ne csavarja, mert különben könnyen tönkremennek az elragadó ruhácskák és nadrágocskák, még mielőtt sejtené. Mosás után tegyen min* den darabot törülközőbe és nyomja ki, amilyen jól csak tudja. Azután fektesse szá­raz törülközőre és húzza ki rendes alakjába műselyem* bői való dolgait, hagyja las­san, tehát ne nagy meleg melleit megszáradni és amennyiben egyáltalán szük­séges, vasalja mindig ke­resztben a főfonálra. Lux hosszabb élettartamot biz­tosit a műselyemnek. Hogyan mossunk műselymef? Chrisíalline, Crépe Faconné, Safin Couffré — már e nevek sejtetik velünk e mű* , selymek színpompáját. Az első és egyedüli szövet, melyet mostanáig emberkezek tudtak . készíteni anélkül, hogy a természet adta volna hozzá a fonalat. Műselyem a művészei. remeke, selyemtől, pamut- és gyapjútól teljesen különböző, a mosásnál gyöngédebb és érzékenyebb emezeknél. Semmi más anyag sem ragyog gyönyörűbben mint a műselyem, mely ezí az apart fényét kellő kezelés mellett mosás után is megőrzi. Ha a műselyem • nedves lesz, erősebben vészit ellenállóerejébol minden más anyagnál, de visszaszerzi ezf. azonnal, amint megszáradt. /V legelővigyázafosabb és legóvatosabb kezelés kell hozzá, hogy ne szenvedjen kárt a rost. Rendes mosás azt rövidesen tönkretenné. Darabos S2appan és szorgos kezek helyett csak puha hab, közönséges mosószerek helyett csak a nemesgyárfmányu '^„Lux" szappanpehely ártalmatlan és tiszta buBoréka érintheti a szövetet, ha biztosítani akarjuk a mosás eredményességét. Nem csoda, ha a mai női ruházkodásban a műselyem mindinkább vezető szerephez jut. Tartósságánál, előkelő és színdús külsejénél fogva egyenrangú a sokkal drágább selyemmel és alkalmazhatóvá lesz mindahhoz, ami a női fehérnemű* és ruhaszekrényf megtölti. Műselymef helyesen mosni nem más, mint óvatosan éá ,Lux"*al mosni. „Lux" csak az eredeti kék dobod­ban valódi. Kimérve nem kapható. dalommal is figyelt az énekre s csak úgy szivta magába annak minden szavát, a rendes esti magyar órán egyszer csak ezzel a különös kérdéssel fordult tanító mesteréhez: — Ugy-e, tizedes Uram, a ti istenetek az haragos és boszuálló isten, aki még én értem, szegény árváért is boszut tudna állani? — Honnan veszed ezt, Achmed? A mi istenünk ellenkezőleg a jóság, a kegyelem, a szeretet istene. — Hallottam ma én egy éneket, gyönyö­rűbb már nem is lehet annál. És akadozva, hibásan elmondani próbálta az ének szövegét. Bodnár az elferdített, ritmu­sából kiforgatott versben is ráismert a zsol­tárra. És ^magyarázni kezdte a fiúnak: — Úgy van, ahogy mondtam: a mi is­tenünk a jóság, a kegyelem, a szeretet istene. Nem harcot tanít ő nekünk, hanem békességet minden jóakaratú embernek a földön. De ő az oltalom és segítség istene is. Akik az ő útjain, a szelídség és igazság ösvényein jár­nak, akik nem háborgatnak másokat, nem szállnak perbe senki ellen, azokat akkor, mikor a gonoszok fenekednek ellenük és perbe fog­ják őket, hatalmas fegyverzetével védelembe veszi. Nem gyűlöl és nem rombol ő, de meg­segél. Zaklattatások és üldöztetések forgatagá­ból diadalra visz és szentséges akaratának leg­főbb teljessége a minden szivet egybeforrasztó égi szeretet. így értsed fiacskám az éneket. És Achmed elgondolkozott a szón és de­rengeni kezdett lelkében annak értelme. IV. Mikor aztán a tavaszi nap áldó sugarai kezdték csókolni a földet és láthatatlan kertész keze merengő tekintetű apró árvácskákkal szórta tele a liescsei völgyet, akkor még löbbet is megtudott Achmed az ő atyai pártfogóinak istenéről. Húsvét reggelén istentiszteletre készült a század. Istentiszteletre, de pap nélkül. Hiába kérte és pedig nem is egyszer Búzás főhad­nagy a felsőbb és legfelsőbb kommandótól, hogy küldjenek ki jó népfölkelőihez, akik hazá­juktól, szeretteiktől már annyi ideig elszakítva kimondhatatlanul epedtek a lelki malaszt után, odafent bizonyosan fontosabb hadi ügyek vár­tak elintézésére, avagy valami cseh vezérkari tiszt kezén elsikkadt a magyar parancsnok fel^ terjesztése. De Búzás nem olyan fából volt faragva, hogy egykönnyen elálljon szándékától. És a szent vasárnap reggelén összerendelte egy szálig mindazokat, akik csak nélkülöz­hetetlenek voltak a szolgálatban és reggeli öt órától kezdve a liescsei házakból, az őrtorony tájáról, mert a Bujakovics-patak malma mellől is pontosan beosztott tízperces időközökben kettenként lopakodtak fel a maguk viharvert kopottságában is rendesen és tisztán kiöltözött népfölkelők fel-fel magasan a hegy derekára, a gradinai erdő egy védett tisztására és ott rendben sorakozva áhítattal várták a történen­dőket. Achmed ott húzódott meg szerényen a hátsó sorban s mikor látta, hogy mindenki fedetlen fővel áll, ő is azonnal lekapta fejéről vörös kis fezét. És félhangon, halkan felzengett a húsvéti dicséret. Orgonabúgás helyett dalos madarak csattogták bele trillájukat, ez kisérte az éneket fel a magasságba, ama feltámadott egy örök Isten trónja elébe. És mikor elnémult az ének, mint valamikor a katakombák lappangó, üldö­zött serege elé véne a népnek, a főhadnagy olvasta fel a bibliából a húsvéti alapigét. Aztán beszélni kezdett katonáinak. Beszélni róla, ki alájött e földre bűnösök vigaszára és vált­ságára és aki annyira szerette az emberiséget, hogy a keresztfán életét is adta érte. — De nem iszonyú kinhaláláról nem a halálnak sötét éjjeléről szól ma hozzátok — folytatta beszédét- — az én emlékeztetőm. Halált láttatok ti eleget ezen a tájon. Hány jó bajtársa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom