Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.

1928-04-07 / 14. szám

ienc ms&Y&s rdője atea 14. este 6-ig. apfürdőt rsütörtökön ip dél

ut

án-, dőszakában avas fürdő lak részére íre áll. savas fürdő •dő 1-92 P, • és iszapizkúra 2 P, [yermekjegy remtett elő, megindította a patak malmát, még sütőkemencét is segített építeni s csak bámult a gradinai Olimpuson székelő ezredparancsnokság, mikor egy szép napon pompás buzakenyérrel prezentálta meg a harmadik század. Hát még a saját házok táján hogy sürgölődött-forgolódott! Maga volt az ügyesség, kedvesség és figyelem 1 Hálás, odaadó ragaszkodás érzéseivel követte a főhadnagy minden lépését. Nem sok idő után elég jól meg is tudták érteni egymást. Nem hiába szaladta végig Bodnár Zsiga tizedes, csak ép a legutolsó akadályt nem ugorva át, a tanítói pályát, most aztán előszedhette minden pedagógiai bölcsességét, hogy a gyereket magyarul megtanítsa. De nem is volt szüksége különösebb módszertani fogásokra. Csendes esti órákon keresztberakott lábakkal csak leült elébe figyelő, meleg nézésű arcával Achmed a földre s mig Bodnár a telefonkagylót a fülén tartva, hivatali kötelességét is pontosan teljesítette, kettecskén szépen eldiskuráltak. A fiu apja Vucsetics Szelim, valami jobb imám-nemzetségből származhatott, aki megtanította a gyereket irni és olvasni is. Ök azonban se nem irtak, se nem olvastak, csak beszéltek arról, ami a fiút a legjobban érdekelte. Az pedig a harc volt. Harc azok ellen, akik árvává tették, akik gyilkolva törtek olyanokra, akik ártatlanságukban soha sem vétettek senki e[Ien. Csodálatosan ragadt rá a magyar szó. Úgy esengett, epedt utána, mintha anélkül nem is élhetne, mintha az volna számára az egyedüli mód és lehetőség, mely fiúi sebére enyhülést hozhat. És milyen fékezhetetlen szenvedéllyel lobogott fel boszujának lángja, mikor legtöbbször úgy a déli órákban magával vitte őt a főhadnagy a Karaula Liescsére, Liescse magaslatára, ahonnan szemttil szembe láthatta az ellenségeket. Innen az ódon, még a régi törökszerb háborúk idején épült őrtorony tájáról nagy messzeségbe bepillantás nyilt az ország belsejébe. Széles országút vezeteti a másik parttól egész Bajna-Bajta városkáig, amely rendezett sorokban mutatta házacskáit, tágas kaszárnyáját, vaskos templomtornyát. Akkor is azon az emlékezetes márciusi napon, mikor a telefonból meg tudták a döbbenetes híradást, hogy Przemysl elesett, látták ám Búzás főhadnagy meg hűséges csatlósa, hogy a városka főterén elhelyezkedik valamiféle katonacsapat, hallják a harangot, amint megszólal éles, visító hangon és gyülekszik mind sűrűbb rajokban a nép a katonaság alkotta négyszög közepére. Most elhallgat a harang és helyette pergő dobszó hangját hozza feléjük a szél. Aztán egy darabig nem hallatszik semmi, tán a hirdető szavára figyelnek ott alant, hogy pár perc multán egyetlen hatalmas ordítás harsogjon át fülükbe. Búzás megértette, miről van szó, de megértette Achmed is és belesápadt. Diadalordítás volt ez. Przemysl elestén ujjongtak a szerbek. — És ez a mi lomha, tétlen tüzérségünk még ilyenkor sem tud belepuffantani ebbe a csürhébel — kiálltott boszus haraggal Búzás. De ő érezte, hogy ez a hetyke káröröm válasz nélkül még sem maradhat. Ha másnak nem, legalább neki kell tennie valamit. És egy ugrással előrevetve magát az őrtorony legszélső bástyafokára, ott megállt szilárdan, mint egy szobor, mint a félelmetlen elszántságnak szobra és szerriben a rácok tábori főőrségével hatalmasan zengő érces baritonján elénekelte a zsoltárt: Perelj, Uram, perlőimmel, Harcolj én ellenségimmel, Te paizsodat ragadd elő, Én segedelmemre állj elő. Dárdádat nyújtsd ki kezeddel. Ellenségimet kergesd el, Mondjad ezt az én lelkemnek: Tégedet én megsegítlek. Végigzengett a felséges dallam a folyamnak mindkét partján és a sáncok mélyén rejtőző harcosok innen is, onnan is ámuló arccal felfigyeltek rája. És mikor bevégezte, akkor még jó ideig fennállott az ormon büszkén és magányosan, veleszületett ősmagyar daccal, mintha mondta volna: „Lőjjetek, ha tetszik, különb céltáblát úgy sem kaphattok!" De amazoknak túlnan szintén ugyanolyan parancsuk lehetett, mint a gradinai tüzérségnek. Csak némán és értetlenül felcsudálkoztak rája, de fegyveréhez nem nyúlt egy se. A török fiu meg, aki tágra nyilt szemekkel s a veszedelmes helyzet miatt féltő aggoKivá g and ól Műselyem ápolás. Vegye le előbb gyürüií és ne közelítsen fehérneműjéhez éles körmökkel. Minden műselyemféléhez vegyen langyos Lux-fürdőt és fiszia langyos vizet az öblögetéshez. Ne dörzsölje, ne tekerje és ne csavarja, mert különben könnyen tönkremennek az elragadó ruhácskák és nadrágocskák, még mielőtt sejtené. Mosás után tegyen min* den darabot törülközőbe és nyomja ki, amilyen jól csak tudja. Azután fektesse száraz törülközőre és húzza ki rendes alakjába műselyem* bői való dolgait, hagyja lassan, tehát ne nagy meleg melleit megszáradni és amennyiben egyáltalán szükséges, vasalja mindig keresztben a főfonálra. Lux hosszabb élettartamot biztosit a műselyemnek. Hogyan mossunk műselymef? Chrisíalline, Crépe Faconné, Safin Couffré — már e nevek sejtetik velünk e mű* , selymek színpompáját. Az első és egyedüli szövet, melyet mostanáig emberkezek tudtak . készíteni anélkül, hogy a természet adta volna hozzá a fonalat. Műselyem a művészei. remeke, selyemtől, pamut- és gyapjútól teljesen különböző, a mosásnál gyöngédebb és érzékenyebb emezeknél. Semmi más anyag sem ragyog gyönyörűbben mint a műselyem, mely ezí az apart fényét kellő kezelés mellett mosás után is megőrzi. Ha a műselyem • nedves lesz, erősebben vészit ellenállóerejébol minden más anyagnál, de visszaszerzi ezf. azonnal, amint megszáradt. /V legelővigyázafosabb és legóvatosabb kezelés kell hozzá, hogy ne szenvedjen kárt a rost. Rendes mosás azt rövidesen tönkretenné. Darabos S2appan és szorgos kezek helyett csak puha hab, közönséges mosószerek helyett csak a nemesgyárfmányu '^„Lux" szappanpehely ártalmatlan és tiszta buBoréka érintheti a szövetet, ha biztosítani akarjuk a mosás eredményességét. Nem csoda, ha a mai női ruházkodásban a műselyem mindinkább vezető szerephez jut. Tartósságánál, előkelő és színdús külsejénél fogva egyenrangú a sokkal drágább selyemmel és alkalmazhatóvá lesz mindahhoz, ami a női fehérnemű* és ruhaszekrényf megtölti. Műselymef helyesen mosni nem más, mint óvatosan éá ,Lux"*al mosni. „Lux" csak az eredeti kék dobodban valódi. Kimérve nem kapható. dalommal is figyelt az énekre s csak úgy szivta magába annak minden szavát, a rendes esti magyar órán egyszer csak ezzel a különös kérdéssel fordult tanító mesteréhez: — Ugy-e, tizedes Uram, a ti istenetek az haragos és boszuálló isten, aki még én értem, szegény árváért is boszut tudna állani? — Honnan veszed ezt, Achmed? A mi istenünk ellenkezőleg a jóság, a kegyelem, a szeretet istene. — Hallottam ma én egy éneket, gyönyörűbb már nem is lehet annál. És akadozva, hibásan elmondani próbálta az ének szövegét. Bodnár az elferdített, ritmusából kiforgatott versben is ráismert a zsoltárra. És ^magyarázni kezdte a fiúnak: — Úgy van, ahogy mondtam: a mi istenünk a jóság, a kegyelem, a szeretet istene. Nem harcot tanít ő nekünk, hanem békességet minden jóakaratú embernek a földön. De ő az oltalom és segítség istene is. Akik az ő útjain, a szelídség és igazság ösvényein járnak, akik nem háborgatnak másokat, nem szállnak perbe senki ellen, azokat akkor, mikor a gonoszok fenekednek ellenük és perbe fogják őket, hatalmas fegyverzetével védelembe veszi. Nem gyűlöl és nem rombol ő, de megsegél. Zaklattatások és üldöztetések forgatagából diadalra visz és szentséges akaratának legfőbb teljessége a minden szivet egybeforrasztó égi szeretet. így értsed fiacskám az éneket. És Achmed elgondolkozott a szón és derengeni kezdett lelkében annak értelme. IV. Mikor aztán a tavaszi nap áldó sugarai kezdték csókolni a földet és láthatatlan kertész keze merengő tekintetű apró árvácskákkal szórta tele a liescsei völgyet, akkor még löbbet is megtudott Achmed az ő atyai pártfogóinak istenéről. Húsvét reggelén istentiszteletre készült a század. Istentiszteletre, de pap nélkül. Hiába kérte és pedig nem is egyszer Búzás főhadnagy a felsőbb és legfelsőbb kommandótól, hogy küldjenek ki jó népfölkelőihez, akik hazájuktól, szeretteiktől már annyi ideig elszakítva kimondhatatlanul epedtek a lelki malaszt után, odafent bizonyosan fontosabb hadi ügyek vártak elintézésére, avagy valami cseh vezérkari tiszt kezén elsikkadt a magyar parancsnok fel^ terjesztése. De Búzás nem olyan fából volt faragva, hogy egykönnyen elálljon szándékától. És a szent vasárnap reggelén összerendelte egy szálig mindazokat, akik csak nélkülözhetetlenek voltak a szolgálatban és reggeli öt órától kezdve a liescsei házakból, az őrtorony tájáról, mert a Bujakovics-patak malma mellől is pontosan beosztott tízperces időközökben kettenként lopakodtak fel a maguk viharvert kopottságában is rendesen és tisztán kiöltözött népfölkelők fel-fel magasan a hegy derekára, a gradinai erdő egy védett tisztására és ott rendben sorakozva áhítattal várták a történendőket. Achmed ott húzódott meg szerényen a hátsó sorban s mikor látta, hogy mindenki fedetlen fővel áll, ő is azonnal lekapta fejéről vörös kis fezét. És félhangon, halkan felzengett a húsvéti dicséret. Orgonabúgás helyett dalos madarak csattogták bele trillájukat, ez kisérte az éneket fel a magasságba, ama feltámadott egy örök Isten trónja elébe. És mikor elnémult az ének, mint valamikor a katakombák lappangó, üldözött serege elé véne a népnek, a főhadnagy olvasta fel a bibliából a húsvéti alapigét. Aztán beszélni kezdett katonáinak. Beszélni róla, ki alájött e földre bűnösök vigaszára és váltságára és aki annyira szerette az emberiséget, hogy a keresztfán életét is adta érte. — De nem iszonyú kinhaláláról nem a halálnak sötét éjjeléről szól ma hozzátok — folytatta beszédét- — az én emlékeztetőm. Halált láttatok ti eleget ezen a tájon. Hány jó bajtársa-