Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-02-26 / 9. szám
— Gyász. Igaz részvéttel értesültünk a nagy csapásról, mely Ligárt Mihály volt pápai tanítóképző-intézeti tanárt, a jeles pedagógust és tankönyvirót érte fiának: Ligárt Istvánnak hosszú szenvedés után 37 éves korában Budapesten történt elhunytával. Ligárt István a helybeli kollégiumnak volt kiváló növendéke, felsőbb tanulmányai végeztével a legszebb karrier előtt állt, de gyilkos kór rágódott rajta, megbénította munkaképességét és majd másfélévtizedes küzdelem után — szülei páratlan önfeláldozó ápolása ellenére — erőt vett rajta. Holttestét szülei autón Pápára szállíttatták s itt helyeztették örök nyugalomra. Az alsóvárosi temetőben lefolyt temetésen nagy résztvevő közönség sorában ott voltak a helybeli tanintézetek tantestületei mondhatni teljes számban. Rengeteg koszorú borította a koporsót, melyet a megtört szülőkön kívül a szerető nővérek: Ligárt Ida, a ref. polgári és Ligárt Olga, az áll. polgári tanárnői álltak körül. A főiskolai kántus éneke után Kis József esperes mondott megható búcsúztatót s aztán a kántus éneke közben behantolták Ligárt István sirját. Béke poraira 1 — A kövezetvám leszállításáért. A pápai ipartestület, a Lloyd, az Omke, a kiskereskedők egyesületének vezetősége együttes kérvényt nyújtott be a városi tanácshoz, melyben azt kérik, hogy a kövezetvámot szállítsa le, mert a hozzánk közel eső városokban a vám mindenütt alacsonyabb lévén, a forgalom tőlünk hozzájuk terelődött, nagy kárára a helyi iparnak és kereskedelemnek. A kérelmezőknek igazuk van. Minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy pangó iparunkba és kereskedelmünkbe új életet öntsünk; s ha egyik módja ennek a kövezetvám leszállítása, meg kell hozni érettük ezt az áldozatot. — Egy volt medikus tragédiája. Krausz Sándor volt orvostanhallgató, műszerész-gyakornok, egy somlói-úti szegénysorsu szatócs 21 éves fia, szerdán délben szülei lakásán halántékon lőtte magát. Abban a pillanatban meghalt. Ennek a revolver-dörrenésnek a háta mögött valóságos kis élettragédia húzódik meg. Krausz Sándor jeles eredménnyel letévén az érettségit, duzzadó reményekkel Budapestre ment, hogy hajlamait követve beiratkozzék az orvosi egyetemre. Nem vették fel — a vallása miatt. Itt érte az első csalódás. Beiratkozott iát a bécsi egyetemre, de nem birván megküzdeni a szegénysége miatt elébe tornyosuló nehézségekkel, egy év múlva kénytelen volt anulmányait félbeszakítani. Ez volt az ő második szomorú csalódása. Hazajött, s elhaározta, hogy gyakorlati pályára lép. Ugy fél jsztendővel ezelőtt beállott hát egyik műszerészhez gyakornoknak. A napokban egyik 5ri házhoz villanycsengőt jav tani küldték. Vlunka közben a zongorán meglátott egy kis üzetet. Elfogta a vágy, hogy elolvassa. Magáíoz vette azzal a gondolattal, hogy majd visszacsempészi. Nem sikerült neki. Az eset citudódott. Talán túiszigorú főnöke mint megbízhatatlant elbocsátotta. Tolvajnak mondták. \ gyakorlati pályának is vége lett. Ez volt az 3 harmadik nagy csalódása. Haza ment. Azt mondta rosszul érzi magát. Ágyba feküdt, s nikor egy kis időre magára hagyták, főbe lőtte nagát. A tragédia végére pontot tett. Nem naradt más utána, mint az alsóvárosi zsidó emetőben a sirhalom s a fájó emlék szerettei zivében. — Nincs járvány városunkban. Az egészégügyi bizottság kedden dr. Vadnay Szilárd tiszti őorvos jelenlétében gyűlést tartott. A hivatalos slentésből örömmel állapították meg, hogy árosunkban a spanyol betegség megszűntnek skinthető. A spanyol grandnak — ahogyan gy szellemes olvasónk mondta — városunkból örtént távozását egyébként nemcsak a doktorDizottság, de a közönség is nagy, sőt még lagyobb örömmel vette tudomásul. x Autóbusz-járatok megindítása előtt saját rdekében cselekszik, ha az Austro-Daimler konern teherautó-gyárától: az Osztrák Automobilyár r.-t., ezelőtt Austro-Fiat magyarországi fiókjáak (VI., Liszt Ferenc tér 9.) ajánlását is bekéri, íert ezen gyár AF-typusai a világhírű osztrák gépyári ipar minden tökéletességét magukban egyeítik, ezenfelül áraik igen olcsók, fizetési feltételeik legkedvezőbbek. — Müvészhangverseny. Mint már múltkori számunkban jeleztük, március 8-án a Jókaiszinházban oly nagyszabású müvész-est fog lezajlani, ami szenzációt jelent Pápa életében. Tóth Erzsi, a m. kir. Operaház fiatal és nagytehetségű koloraturénekesnője kitűnő művészetével, Kóh Ferenc operaénekes meleg lirai tenorbaritonjával fogják a műsoron levő legszebb operaáriákat és válogatott müdalokat szóló- és duett énekszámokban interpretálni. Verhás Ilonka, a m. kir. Operaház kiváló ballerinája pedig pompás változatokat fog az est műsorának keretében nyújtani. A müvész-est iránt nemcsak helyben, hanem vidéken is rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg és az előjelekből ítélve ez lesz az idei hangverseny-évadnak legnagyobb eseménye. Jegyek Goldberg papirkereskedésében válthatók elővételben. — Értekezlet. A Veszprémvármegyei Villamossági Szövetkezet megalakítása céljából március hó 4-én a városháza tanácstermében értekezlet lesz, amelyre a járásbeli összes jegyzők és birók berendeltettek. — A Testvériség köréből. Vasárnap, folyó hó 27-én d« e. 11 órakor tagértekezlet az egyesületi helyiségben, melyre az ügy fontosságára való tekintettel az összes tagok megjelenését kéri az Elnökség. — A „Sakkor" keddi játéknapjait a szerdai napokra helyezte át. — „A magyar kerékpározás története" rádión szombaton, azaz március hó 5-én d. u. 6—7 óráig. Az egyesület tagjai ezen előadást a külön e célra az egyesületi helyiségben felszerelt hangszórós rádión díjmentesen hallgathatják. — A Kollégiumi Konfirmált Ifjak Egyesülete fényesen sikerült estélyt tartott f. hó 19-én. A műsor első pontja Rácz Kálmán tanárelnök beszéde volt az ifjúságnak és a keresztyénségnek egymáshoz való viszonyáról. Erre Uzonyi Pál VII. o. tanuló vezetése alatt szervezkedett zenetársaság adott elő egy indulót. Majd szavaltak Balogh Zoltán és Szalay Gábor. A legvonzóbb számot három egyfelvonásos színdarab előadása képezte (A menedékház, Az a huncut Krausz, A szekrény titka), amelyet műkedvelőknél szokatlan rutinnal adtak elő. Mind a háromban egész tökéletes alakítást láttunk Konkoly Thege Balázs és méltó partnere Bodrogi Zsigmond VII. o. tanulók játékában, amihez megfelelő módon simult a többi diák-műkedvelő (Antal József, Bolla Pál és Nyéki László) szereplése. Szünetek alatt az Uzonyi-zenetársaság szórakoztatta a közönséget precíz összhangzatos játékával. Kotrisz Zoltán szép éneke egészítette még ki a műsort, amely mindvégig élénken lekötötte a Leányegyesület helyiségét zsúfolásig megtöltő közönség figyelmét. Az élvezetes estély szép erkölcsi sikert szerzett a különben csendben dolgozó vallásos egyesületnek. x Ültessünk gyümölcsfát! Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesti irodája VI., Andrássy-út 56. (Telefon: Lipót 962— 72.) Oktató nagy árjegyzék ingyen. Nézz a tükörbe a két évtized óta kipróbált és ezért közkedvelt „Fekete fejű shampoonnal" való fejmosás után. Figyeld meg, milyen laza, telt és selymes most a hajad, milyen könnyen és puhán lehet most egy előnyös frizurává alakítani. Vigyázz ellenben a „Fekete fejű" védjegyre 1 V • Ez az igazi védjegy ! Süiaeipoom MINDENÜTT KAPHATÓ! — Meghívó. A pápai kaszinó fiatalsága március 1-én farsangi táncmulatságot rendez, amelyre a kaszinói tagokat, családjukat és vendégeiket tisztelettel meghívja a rendező-bizottság. — Lesz cigány* és Jazz-Band zene. Belépő-díj személyenként egy pengő 60 fillér. Kezdete este 9 órakor. — Víg cserkészest. A bencés reálgimnázium cserkészei e hó 27-én, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel, az intézet dísztermében víg cserkész-estélyt rendeznek a nyári nagytábori beszámolóval kapcsolatban. Helyárak: ülőhely 80 fillér, állóhely 40 fillér. Az előadás után az intézet dísztermében tea-estély. Belépőjegy 1 P. x A Magyar Nemzeti Bank rendelkezése folytán, a maximális betétkamatlábat a folyó év március 1-től kezdődöleg V2°/o-kal leszállítjuk, az alapszabályok 77. §-a értelmében a betevő felek jogainak teljes épségben tartása mellett. A Pápai Takarékpénztár igazgatósága. x Uj fogorvosi rendelő. Dr. Heller Lajos orvos és fogorvos fogorvosi rendelőjét Szentlászló-utca 1. szám alatt a Krausz-féle emeletes házban megnyitotta. Rendelés d. e. 9-től 12-ig, d. u. 2-től 6-ig. — Közgyűlések. Az Izraelita Iparosok Gyámolító-egylete folyó évi rendes közgyűlését vasárnap, e hó 27-én délután 4 órakor tartja tartja az izr. iskola nagytermében, melyre az egyesület tagjait, valamint az ügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja a vezetőség. A Hadviselt Iparosok mindkét Egyesülete folyó évi március hó 6-án délután 2 órakor a városháza nagytermében tartja évi rendes közgyűlését. Az elnökség nyomatékosan figyelmezteti az egyesületbe belépni szándékozókat, hogy az egyesületbe hadviseltek 35, nem hadviseltek 30 éves korukig vehetők fel, a közgyűlési határozat jóváhagyásáig. — Halálozás. Fadgyas Gyula bakonytamási jegyzőt mély gyász érte: Kis fia, Gyuszika, e hó 15-én 8 éves korában Győrött elhunyt. Jó szüleinek és testvérének fájó zokogása közben e hó 18-án temették el, Bakonytamásin. Beretvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. — Haszonállat-vizsgálat. A polgármester felhívja a város területén levő összes állattartó gazdákat, hogy a tulajdonukban levő ló, csikó, öszvér és szamaraikat folyó évi március hó 6-án reggel fél nyolc órakor a lóvásártérre vezessék elő, ahol a városi állatorvos ezeket meg fogja vizsgálni. — A ref. Leányegyesület f. hó 27-én, vasárnap este órai kezdettel a mult számunkban jelzett műsorral estélyt rendez a saját helyiségében (Fő-utca 6., ref. templomudvar). Jegyek ára 80, 40 és 24 fillér. x Zálogl . *zi árverés. A Pápai Általános Bank Rt. zálogházosztálya 1927 március hó 3-án d. e. 9 órakor árverést tart, melyen a ki nem váltott, vagy meg nem hosszabbított zálogtárgyak 1—731 számig, a hatóság közbenjöttével elárvereztetnek. — Építési engedélyek. T. Németh István Sorompó-utcában egyszoba-konyhás lakás építésére, Böröczky Géza vendéglős a hal-téri oldalon három vendéglői szoba stb. építésére engedélyt nyert. — Az ev. leányegyesület március hó 6-án, vasárnap este 6 órakor az ev. tanácsteremben műsoros estélyt tart. — A Polgári Kör e hó 27-én, vasárnap este tartja farsangi összejövetelét, amelyre a Kör tagjait és hozzátartozóit ez úton meghívják. —Iparengedély, iparbeszüntetés. PápaUgodi hitb. uradalom vegyeskereskedésre, Barta József bizományi tüzifakereskedésre, Szily János könyvkötőipar üzésére, Soós János cipészipar üzésére, Vince Lajos ugyancsak cipészipar üzésére, Geschlecht Ferenc sertéskereskedésre, Fried Miksa termény- és bizományi kereskedésre iparengedélyt nyert; Pap Vince mészáros- és hentesiparát, Vince Lajos és Soós János közös cipésziparukat, Gold Ignác bérkocsi-, valamint bérautó-iparát beszüntette. — Elhalasztott közgyűlés. A Pápai Football Club közgyűlését közbejött akadályok miatt folyó évi március hó 6-án d. e. fél 11 órakor a Lloyd-Társulat helyiségében tartja meg, melyre az összes tagjait tisztelettel hívja meg az Elnökség.