Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-12-10 / 50. szám

á ií'Á W. A városi hajdú elvezette a legényt a német szabók herbergjére, ahol fűszeres bort főztek és jó ágyat vetettek neki, de az ablak hasadékán még éjfélfelé is látszott a gyertyavilág, melynél a furcsa vendég a Malcheus doktor könyvét tanulmányozta. Másnap reggel a hórihorgas augsburgi frissen é c kialudva jelent meg a kis palotában, de most nem a nagy könyvet cipelte a hóna alatt, hanem furcsaalaku üveget szorongatott, melyen belül sárga, olajvastag folyadék csillo­gott a havas reggel világosságában. — Mi légyen ez a kotyvalék ? — kérdezte Goldonius mester gyanakodva. — Ez az úgynevezett kék krokodilusnak a zsirja, mely féléven át főtt lassú tűzön, s amint látod, oly sárgává lett, mint a dögvészes ember arca a halál után. Mire a beteg ezt a koktumot kiissza, oly egészséges ember lesz belőle, hogy vigabban fog táncolni, mint az akasztott ember az őszi szélben. A gyógyítás­hoz azonban az is hozzátartozik, hogy egyedül kell lennem a haldoklóval, mikor az orvosságot beadom neki. Seefrantz Michelius húsos hüvelykujjával a betegszoba felé mutatott s Malcheus doktor famulusa a következő percben eltűnt a farag­ványos ajtó mögött. Mikor félóra múlva vissza­tért, az arca piros volt, mintha égetett pálinkát ivott volna, a bajusza pedig ugrándozott a jó­kedvtől. — A kék krokodilus zsirja csodát művelt, — a beteg máris megszabadult a fájdalmaitól. Most csöndesen alszik, s két óráig senkit se szabad bebocsátani hozzá, mert az emberi le­hellet elrontaná, amit a krokodiluszsir használt. A gyógyulás örömére meg fogok inni egy fél­messzely lengyel pálinkát, s nektek se fog ártani a jó fehér sör, amit a városi pince fogadósnéja ad a frissensült lángos mellé. Mire az ebéd­harang megszólal, ismét itt leszünk valameny­nyien, s akkor a tudós Goldonius mester maga fog Ítéletet tenni afelől, hogy a körmöci csikókat érdemlem e meg jobban, mint hogy a csont­jaimat kerékbe törjék. A szomjas tanácsurak megfogadták a jó tanácsot s az elégedetlenül mormogó Goldonius mesterrel együtt lomhán leballagtak a városi pincébe, de még jóformán a bajuszuk se lett habos a sörtől, mikor a hajdú a lélekzetétől kifogyva utánuk rohant. — A tekintetes polgármester úr alighanem a végét járja, — mondta lihegve, mikor végre az ijedtségtől szóhoz jutott. Goldonius mester letette kezéből a sörös kancsót, melynek ónfedelén az utolsó vacsora volt ábrázolva. — Felébredt? Rosszabbul lett a kotyva­léktól? — kérdezte diadalmasan. — Igenis, magához tért, de alighanem rögtön elalszik megint, de akkor az utolsó Íté­letig aligha nyitja föl többé a szemét. Olyan kinjai vannak, hogy az utolsó gonosztévő is megsajnálná. A szenátorok, Goldonius mesterrel az élü­kön, fulladozva felrohantak a kis palotába, ahol a polgármester kékrevált arccal fetrengett párnái között s tehetetlen fájdalmában véresre karmolta a kezét, miközben könyörögve fordult Seefrantz Micheliushoz: — Ha istent ismertek, lőjjetek agyon, mert ember ezt a kínszenvedést ki nem bírhatja. Ugy érzem, mintha patkányok marakodnának a be­leimen, mintha tüzes vassal égetnék a belső részeimet. Hozzatok egy puskát és lőjjetek agyon, mert nem birom tovább! A beteg e szavak után hörögni kezdett, s mielőtt még Goldonius mester a verejtékező homlokát megtörölhette volna, egy utolsó vonag­lással búcsút mondott a nemes városnak, a kis unokájának, aki a szomszéd szobában zokogott, az egész földi életnek, melyet példás és isten­félő nyugalomban töltött el. A város feje meg­halt és Seefrantz Michelius komoran intett a hajdúnak, hogy a lélekharangot meghúzassa. Az urak viszatértek a tanácsterembe, meg­illetődve nézték a fekete tölgyfa-széket, melyen az istenben boldogult harminc év óta ülni szokott, de a „lélekharang még nem is szólal­hatott meg,. mikor Goldonius mester hirtelen fölvetette a fejét. — Hol a Malcheus doktor famulusa? — kérdezte süvítő hangon. Egy hajdút leszalasztottak az udvarra, a másik a város csapszéfceii járta sorba, egy ajtón­állót útnak indítottak a német szabók herberg­jébe, de a Malcheus doktor famulásának teljesen nyoma veszett. Csak egy mézeskalácsos-inas látott az országúton egy nyurga fiatalembert, aki nagy könnyvvel a hóna alatt sietett a szom­szédos hegyek felé. Seefrantz Michelius felszakítot'a a tanács­terem ablakszárnyát. — Tiz ember kapjon lóra és járja be Lőcséig az egész határt! Minden fát, minden bokrot megvizsgáljanak és élve vagy halva hozzák vissza a polgármester gyilkosát! De inkább élve, mint halva, mert a gyilkosnak nem puskagolyó dukál, hanem vizbefojtás vagy kerék­betörés. A város emberei egy pillanat alatt pari­páikra pattantak, s a kemény havon keresztül nekivágtak az erdőknek, melyek óriási szilfáik­kal ezer év óta állnak őrséget a szepesi városka körül. Mire az öreg harang a gyászt hirdetni megkondult, hangos és vérszomjas moraj hal­latszott föl a városkapu felől, mely egyre nőtt, növekedett, amint a tanácsházhoz közelebb ért. — Hozzák a gyilkost! -- kiáltották az emberek, akik mind kisereglettek a házaikból. A szenátorok az ablakhoz siettek és most ők is megpillantották a Malcheus doktor famu­lusát, aki megláncolva kullogott az egyik lovas mögött, de az arca nem ijedtséget tükrözött vissza, hanem valami földöntúli boldogságot, mintha a sokaság az ő ünneplésére hullámzott volna az erkélyes játékházak között. — Nézzétek, még örül is a bestefia, — mondta a legöregebb szenátor, aki Goldonius mester mögé furakodva tekintett ki a zajongó utcára. A menet most a tanácsház kapujához ért s egy fegyveres poroszló megjelent a kis palota ajtajában. — Tömlöcbe zárjuk, vagy idehozzuk a delikvenst? — kérdezte Seefrantz Micheliust, aki az interregnum következtében a városi ta­nács élére került. — Idehozzátok, még pedig fegyveres őrök közt, talpig megvasalva, ahogy az elvetemedett gyilkosnak dukál. Most rögtön össze fogunk ülni, hogy melegében törvényt tartsunk fölötte. Mire a Malcheus doktor famulusát fel­hozták, a tanácsurak már ott ültek a zöld asz­tal körül, a háztetőkről becsillogó hó világossá­gában tompa elefántcsont-fényben ragyogott a Seefrantz Michelius kopasz feje, az asztalon rézből készült feszület állott s a szomszédos terem leselkedő sokasága közt megvillant a po­cakos Hinkó koponyája. Hinkó a fuvarozói tisztet töltötte be a nemes városnál: ő nkasztoiti föl, ő törte kerékbe a gonosztévőket, ő sziilította a pokolnak negyven év óta az elvetemült lelkeket, akik az örök tűzre rászolgáltak. Az augsburgi megállt a törvényszék előtt, gúnyosan összeütötte a bokáit, majd vihogva így szólott a tanácsurakhoz: — Itt vagyok la, parancsoljatok velem! A láncai megcsörrentek, mikor ezt mondta, de a szeme felfénylett, mintha valami víg, lako­dalmas muzsikát hallgatott volna. — Tagadod, hogy te ölted meg a polgár­mesteri? — kérdezte Seefrantz Michelius. — Hogy tagadom-e ? Hétszáz napig ké­szültem rá, hét hétig gyalogoltam hóban-víz­ben, csakhogy a nyomorult életét kioltsam. — Mérget itattál vele ? — Még pedig olyat, mely a legerősebb bikát is megölné. Egy csepp is elég lett volna, hogy utolsót rángatózzék, de én annyit itattam vele, hogy talán még a föld alatt is ordítani fog kínjában. — És miért ölted meg? A Malcheus doktor famulusa lekapta fejé­ről bozontos álhaját s vigyorogva közelebb lé­pett Seefrantz Micheliushos. — Most se ismersz? Hiszen te is ott voltál a vérebek közt, akik egy ártatlan an­gyalt a pokolba martak. Nézz meg jobban, fo­gatlan kutya, akkor mingyárt meg fogod tudni, hogy miért itattam meg a vén hóhért a sátán serlegéből. Most ő ordított kínjában a szeren­csétlenek helyett, akiket huszonöt év óta a ha­lálba küldött. — Rögtön változzam kandúrrá, ha ez nem a Seebald timár fia! — kiáltott föl meg­lepetve Goldonius mester. — Ram ismersz öreg kuruzsló, megérted már, hogy miért küldtem a halálba a vérebek vezérét ? Ti Ítéltétek megseprüzésre azt a hó­nál fehérebb fiatal leányt, akit egy éjjel azon kaptatok, hogy velem beszél, ti korbácsoltattá­tok meg bársony testét a hóhérral, ti miattatok szökött el éjnek idején az apja házától, ti ker­gettétek a gyalázatba és a szégyenbe, ti vagy­tok az okai, hogy durva zsoldos katonák röhö­gése közt lehelte ki megkínzott viráglelkét. Hétszáz nap, hétszáz éjjel készültem a bosszúra, most megfizettem a tartozásomat. Törjétek ke­rékbe csontjaimat, én a kinzópadon is boldog le­szek, mert tudom, hogy a hóhéra is földben rothad.. Seefrantz Micheiius felemelte a küvelyk­ujját, a hajdúk hátrább lódították a vádlottat, a tanácsurak pedig halkan összesúgtak egy­mással. És az öreg szenátor most ünnepélye­sen így szólott: — Az óhajtásod teljesülni fog: Hinkó mester holnap reggel kerékbe fogja törni a csontjaidat. Most menj, békülj meg az Istennel,, mert a földi igazságszolgáltatás végzett veled! Két poroszló megragadta a vádlott karját, de a Malcheus doktor famulusa még egyszer visszafordult biráí felé. — Micsoda nap is van holnap ? — kér­dezte vigyorgó ábrázattal. — Szent Ágoston napja, — válaszolt ün­nepélyesen Seefrantz Michelius. A halálraítélt megvakarta a tarkóját. — Kegyes biráim, — mondta a jókedv­től puffadó ábrázattal — a nyomorult bűnös­nek joga van azt kérni, hogy utolsó kívánsá­gát teljesítsék. Arra kérlek benneteket, ne vár­jatok holnapig, mert a Malcheus doktor könyve szerint Szent Ágoston napja nem kedvez külö­nösképen a kerékbetörésnek. Mindig babonás fickó voltam és most, a halálom idején, nem igen volnék már képes rá, hogy lelket cserél­jek. Ma Szent Skolasztika napja van és ez a nap, a tudomány szerint, szerencsét hoz. Tö­ressétek hát még ma kerékbe a csontjaimat, nektek ez a tizenhat óra már úgyse számít. Seefrantz Michelius kegyesen bólintott, 1 Hinkó mester pedig sietve kifurakodott a tö­megből, hogy a vérpadot fölállítsa. ~ S P OiiT. Kinizsi—Soproni FAC 1:0 (1:0). Bajnoki, Biró: Hollósy. A nagy érdeklődéssel várt mér­kőzést a Kinizsi abszolu: fölénnyel nyerte, mely azonban gólokban nem jutott eléggé kifejezésre, mert legalább is a 3—4 gólkülönbségü győzelem lett volna hű kifejezője az erőviszonyoknak. A mérkőzést a Kinizsi kezdi és rögtön odaszegezi ellenfelét kapujához; az erős támadásnak a 10. percben eredménye is van, amennyiben Tóth nagyszerű beadását Tompek a vetődő kapus feje fölött élesen a hálóba vágja, ezután rövid­lélegzetű soproni támadás következik, miközben Tóth biztosan fogja Szentgyörgyi helyezett lövését, de utána a félidő végéig ismét a Kinizsi támadó fél. A második félidőben a Kinizsi i fölénye fokozódik, a halfsoron nem képes a | SFAC csatársor átvergődni, a Kinizsi támadásait j azonban nem kiséri szerencse, mert a soproni | védelem mindent ment, Rigler pedig két lépés­: ről az üres kapu fölé emel a nagy izgalomban, ! a SFAC csak védekezik és csak szabadrúgások­ból tud néha előrelendülni, melyeket azonban biztosan paríroz a Kinizsi-védelem. A győztes csapat legjobb része a Mirton Király-Kovács halfor volt, de még közülük is kiemelkedett Király nagyszerű játéka, aki teljesen hidegre tette a SFAC hires, gólrekorder centerét, Szent­györgyit, a közvetlen védelem kevés dolgát biztosan végezte, Zavaros nagyszerűen mutat­kozott be a Kinizsiben, a tréninghiány csak a rúgásain látszik némileg, de a szerelésben ki­fogástalan. A csatársorban Tompek, Rigler és Tóth voltak jók, utóbbi azonban nem játszott a tőle megszokott lelkesedéssel és sokat beszélt, de Csugi és Limperger is szívvel-lélekkel ját­szottak. A SFAC csapatában csak a közvetlen védelem játszott kifogástalanul, nekik köszön­heti a soproni csapat, hogy csak egy gólt kapott, a halfsora teljesen szürke, a csatársor­ban Szentgyörgyire nagyon vigyázott Király és így nem tudott érvényesülni. Hollósy a mérkő­zést jól vezette. Vasárnap a Kinizsi a zalaegerszegi MOVE SE csapatával játszik bajnokit hazai pályán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom