Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-11-19 / 47. szám
mény, hogy máris összeült egy bizottság, mely a két állam: Németország és Ausztria büntető jogát van hivatva egységesíteni. Stresemann egyébként most is a békés megegyezések hívének vallotta magát. A szovjet központi bizottsága kizárta a pártból Trockijt, Szinovjevet s még egy sereg eddigi vezért. A kormány kezében levő lapok szerint ez azért történt, mert Trockij működése a proletárdiktatúra megsemmisítésére és polgári demokrácia megteremtésére irányult. A kizárást, a kizárólag kormányzsoldban álló lapok kitörő örömmel fogadták. SPORT. Kinizsi—Kőszegi SE 1 : 0 (0 : 0). Bajnoki. Biró: Hollósy. A mérkőzés egyenrangú ellenfelek heves és kemény küzdelmét mutatta, melynek kimenetele az utolsó percig kétséges volt. A mérkőzést a Kinizsi kezdi, rögtön támadólag lép fel, a 10. percben Tompek kitör, a tizenhatoson belül felvágják, a biró azonban nem ad tizenegyest, ezután Kőszeg kerül fölénybe, nagyszerű szélsői révén egymásután vezeti támadásait, de a belsőket Király nem engedi lövéshez jutni, majd a Kinizsi támadásai Limperger kapufa lövése fejezi be a félidő közepén. A félidő további része váltakozó támadásokkal telik el, miközben a biró a kőszegi jobbszélsőt erős offsaidról engedi el, amiből majdnem gól lesz, a labda azonban az üres kapu mellé gurul. A második félidőben a Kinizsi fokozza az iramot, egymásután vezeti támadásait, kapu előtt azonban Tompek, majd Csugi hibáznak, mig a 13. percben Tóth remekül irányított szabadrúgását Limperger a hálóba vágja. Gól után Kőszeg roppant erős iramot diktál, a Kinizsi visszaesik egy időre, de a védelem, habár nehezen is, de mindig ment, majd a mérkőzés utolsó negyedórája ismét váltakozó támadásokkal telik el, de az eredmény nem változik. A Kinizsiből kimagaslott Király, Tóth és Tompek játéka. A közvetlen védelem sokszor bizonytalankodott, a halfsorban Király után Marton volt a jobbik, különösen fejjátéka elsőrangú, Kovácsnak végzetes hibája, hogy a szélsőjét mindig szabadon hagyja, amiből nem egyszer majdnem gól lett. A kőszegi csapat a mezőnyben nagyon szép összjátékot mutatott, lövéshez azonban sohasem jutottak, egyénileg a kapus, a két hátvéd és a csatársorban a két szélső mutattak nagyszerű játékot. Hollósy biró sokszor tévedett mindkét fél terhére. Celldömölki SE—PFC 6:1 (5:1). Bajnoki. Biró: Tremmel. A mérkőzés egész tartama alatt a CSE volt fölényben, a PFC csak lefutásokkal kísérletezett, a második félidőre pedig teljesen védekezésre szorítkozott. A mérkőzést a PFC kezdi, de rögtön a CSE veszi át a játék irányítását és a 10. percben gólt ér el. A félidő további részében a CSE van fölényben és még további négy gólt lő, melyekre a PFC Ács góljával válaszol. A második félidőre a PFC teljesen védekezésre szorul és sikerül is elérnie, hogy a CSE a második félidőben már egy gólt tud elérni. A CSE egész csapata jó játékot mutatott, mig a PFC-ből Németh, Bódis és Ács tűntek ki. Vasárnap a PFC itthon játszik bajnokit a Zalaegerszegi TE csapatával, a Kinizsi szabadnapos, s így a Testvériség délelőttre kötötte le barátságos mérkőzésre. Felhívás a korcsolyázó közönséghez, A Pápai Football Club korcsolyázó szakosztálya az 1927—1928. évi szezonra a villanytelep melletti újonnan megépített korcsolyapályájára idényjegyeket ad ki. Az idényjegy ára felnőtteknek 16 P, tagoknak 12 P, kötvényjegyzőknek 14 P, diákjegy 10 P. Jelentkezni lehet Kardos Henrik festéküzletében, Stern Vilmos sportüzletében és Reisinger Miklós papirárú boltjában. A tagok kedvezményes jegyei a belépési nyilatkozat aláirása és tagsági igazolvány ellenében adatnak ki. A felnőttek idényjegyei ráfizetés nélkül esti 7 óráig az esti jégre is érvényesek. Egyszeri belépőjegy tanulóknak 40 f, felnőtteknek 60 f (tagoknak 50 f). Világítási jegy esti jégre 20 fillér. Állandó meleg és hideg buffet, pazar világítás, jégünnepélyek, fúvós és vonós zene. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Nov. 11. Bakonyi János gyepmestersegéd és neje Borbély Anna fia: Lajos, rk Nov. 14. Kovács István cipészsegéd és neje Knoll Ilona fia: István, rk. Nov. 16. Erhart József földmívelő és neje Döbröntei Karolin leánya: Mária, ev. Meghaltak: Nov. 11. Bakonyi Lajos rk., 1 napos, éretlenség. Nov. 14. Iványi Imréné Antal Erzsébet földmívelőnő, ev., 55 éves, rák. Nov. 15. Kardos József napszámos, ref., 67 éves, agyvérzés. Nov. 16. Özv. Elirlich Adolfné Salzer Mária magánzónő, izr, 78 éves, rák. Nov. 17. Tamás István napszámos, rk., 75 éves, elaggulás. — Özv. Varga Dávidné Kelemen Zsuzsánna ref, 79 éves, elaggulás. Házasságot kötöttek: Nov. 12 Székely Ödön kötszövő, rk. és Pados Terézia, rk. Nov. 14. Ambrus Endre mészáros, ref. és Dientsmann Mária, rk. Nov. 16. Weisz Jenő kereskedő, izr. és Hoffmann Olga, izr. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1927. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Pál BODÁNZKYJAKAB tüzifa= és szénkereskedő Tel.: 172. Celli'út 15. Pápa Tel.: 172. Ajánl elsőrendű száraz hasáb és dorong tűzifát fürészelve és aprítva is, továbbá l-a porosz kőszenet valamint faszenet csomagolva vagy kimérve — házhoz szállítva — jutányos áron, pontos kiszolgálás mellett. — Kötegfa a begyújtáshoz. Megrendelhető a telepen: Celli-út 15. sz., a lakáson : Bástya-utca 17. és Bodánzky Dávidnál Jókai Mór utca 2. szám alatt. A JÓKAI MOZGÓ jövő heti műsorai: November 22., kedd. Harry Liedtke és Lya Mara legszebb alakítása: Az erdészlány. Jarno világhírű operettje filmen, 10 felvonásban. Óvakodj a fekete macskától. Kacagtató amerikai burleszk 2 felvonásban. November 23—24., szerda, csütörtök. Az idény első világfilmje t 2 világattrakció 1 műsorban ! Ivan Mosjoukin és Mary Philbin főszereplésével. Lyon Lea. Bródi Sándor világsikert aratott színjátéka filmen, 10 gyönyörű fejezetben. Az ezerszinii lepke. Történet napjainkból 7 szenzációs fejezetben. A főszerepben Laura La Plante. Előadások kezdete evilágaftrakciós műsornál 5, 7 és 9 órakor. Mérsékelten felemelt helyárak November 25., péntek. Nehéz a levegőből élni. Star-Universal vigjátékvilágattrakció 7 felvonásban. Főszerepekben Reginaid Denny és Marion Nixon. Csókos hetek. Egy kisvárosi árvaleány küzdelme a boldogságért 6 fejezetben. A főszerepben Evelyn Holt. November 26—27., szombat, vasárnap. Superfilm ! Világattrakció! A cigánybáró. Jókai Mór örökbecsű műve filmen, 9 felvonásban, Lengyel Menyhért átdolgozásában. Főszerepekben Lya Mara, Verebes Ernő és Michael Bohnen. California csodavilága. Érdekfeszítő utazási film 2 fejezetben. A boxoló m?g a spongya. Kacagtató amerikai burleszkattrakció 2 felvonásban. Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 órakor; szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor; vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel naponta délelőtt 11—12-ig, este mindenkor az előadások kezdete előtt egy órával. Pápai terménypiac november 18-án. Buza Rozs Árpa 27 60—28 00 P 25 80-26 00 P 25 00 -25 50 P Zab . . . 22 00—22 50 P Tengeri . 18 00—18 50 P Burgonya . 4 00— 7'00 P Pápai Football Club. A Pápai Football Club elnöksége pályázatot hirdet a korcsolya- és tenniszpályák kezelésére egy pályagondnoki állásra. Javadalmazása: 80 pengő havifizetés, továbbá a korcsolya-felkötésért, valamint a korcsolya és rakettek megőrzéséért az elnökség által megállapítandó díjak. Kötelességei: a jég- és tenniszpályák állandó gondozása és felügyelete. Jegykiadás és ellenőrzés. A helyiségek fűtése és világítása. A jégcsinálás és utánképzés; napszámosok felügyelete. Pályázatok erkölcsi és születési bizonyítvány melléklésével és eddigi szolgálati helyek megjelölésével legkésőbb f. évi november hó 26-án déli 12 óráig Kardos Henrik elnök úrhoz adandók be. Szolgálatba lépés ideje december hó 1. Pápai Football Club. Taggyüjtési felhívás. A Pápai Football Club a társadalom támogatásával, a Pápa város által adományozott telken, a villanytelep mellett, modern korcsolyaés tenniszpályákat létesített, amely hézagpótló intézmény a legkényesebb igényeket is kielégíti, a nyáron pedig az egyesület vezetősége gondoskodik arról, hogy a város közönségének legyen egy olcsó és látványos szórakozóhelye, ahol szabad idejét a szines világításu, lugasos klubhelyiségben eltölthesse. Mindez a klub anyagi erejét annyira igénybe vette, hogy csak a közönség fokozottabb pártolása mellett tud kötelezettségének eleget tenni. Felkérünk mindenkit, aki méltányolja törekvéseinket és teremtő munkánkat, lépjen be egyesületünkbe és támogasson bennünket a havi egy pengő tagsági díjjal, ami hatványozottan megtérül a klub által nyújtott kedvezményekben. Jelentkezni lehet Kardos Henrik festéküzletében, Stern Vilmos sportüzletében és Reisinger Miklós papirárú boltjában. Banauer Zoltán vaskereskedése PÁPA. Raktáron tart elsőrendű folytonégő kályhákat és takaréktűzhelyeket. Üj ácsiparos Pápán Tisztelettel értesítem Pápa város és vidékének nagyérdemű közönségét, valamint a kőmivesmester urakat, hogy mint OKL. ÁCÍ9IEITEB iparjogot váltottam. Vállalkozom az ácsmesterséghez tartozó mindennemű munkálatra, nevezetesen: Épületek ácsmunkáira, torony, hid, vasbeton zsaluzásokra, valamint bárminő átalakítási, állványozási és javítási munkálatra. Pontos munka és jutányos árak. Szives pártfogást kérve, maradtam teljes tisztelettel: SZABÓ JÁNOS oki. ácsmester Pápa, Felsőhosszu-utca 4. szám. (Közvetlen a vágóhid mellett.)