Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-02-05 / 6. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Beismerésben van az osztrákok érdemes kancellárja, amikor abban a beszédében, amelyben az ő u. n. Burgenlandjukban lezajlott véres események igazi okait tárja fel, nyíltan kimondja, hogy ezt a területet pedig az osztrákok soha meg nem kapták voina, ha a magyar tanácsköztársaság idején a lakosság más menekülési módot nem találván, maga nem kereste volna az Ausztriához való csatlakozás módjait és lehetőségeit. Hogy ez őszinte beismerésnek célzata pedig intelem akar lenni az elvtársaknak: ne teremtsenek a maradék Ausztriában a tanácsköztársaságéra emlékeztető állapotokat, ne bántsák az embereket hitükben, ne gyalázzanak meg mindent, amit eddig az emberek szentnek tartottak, ne forgassanak fel mindent, amit évszázadok bizonysága jónak mutatott, szóval: ne játszanak a tűzzel, mert annak rossz következményei lehetnek, mondom, hogy ez a beismerés a jogtalanul szerzett zsákmány megtartására irányul, az már egészen más lapra tartozik. Mi csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy amikor nem mi, de ők mondják, hogy magyar irredenta pedig a a nyugati végeken mesterségesen szítva nincs, ugyanakkor bevallják, hogy ez az irredenta a viszonyokból folyólag magától megszületik. Megszületik és pedig nemcsak a hitében, meggyőződésében, régi rendjében megzaklatott u. n. Burgenlandban, hanem a kizsarolt Felvidéken, épp úgy, mint a panamák mocsaraiban vergődő oláh impérium területein. Nekünk nem kell vetéseinket érlelni, érlelik azokat maguk a rabló szomszédok. Nekünk majd csak egyszer a nagy aratásra kell megjelenni. Ettől tart a jó Seipel is és ezért szeretné leinteni a magyar irredentát falra festő ördögöket. Néhány szó a városi költségvetéshez. Régen nyilatkozott meg olyan nagymérvű érdeklődés a készülő költségvetés iránt, mini ez alkalommal. A vizvezeték kibővítése, a csatornázás előkészítése, a járványkórház felépítése, az utak rendbehozása és más hasonló tervek kétségtelenül rá is szolgáltak erre a megkülönböztetett figyelemre. Vannak azonban olyan kérdések is, amelyek gyakorlati jelentősége talán kevésbbé érzékelhető, mindamellett egyre fokozódó türelmetlenséggel keresik a megnyugtató kibontakozást, mint például az újonnan épült sporttelep ügye. A reformok sorsa rendesen a korszellemhez való viszonyuktól függ. Maradandó sikerekre t. i. csak olyan törekvések számíthatnak, amelyek nem időelőtti kísérletezésnek, hanem a fokozatos fejlődés érlelő hatásának köszönhetik létüket. Jól érzékelhető ez ennél a kérdésnél is. Hiszen pár évtizeddel ezelőtt nemcsak nálunk, de országszerte igen mostoha fogadtatásban részesültek az efajta mozgalmak. A magyar pszikhébe valami öntudatlan idegenkedést nevelt bele az évszázados üldözés a szórakozási vágy minden ilyen észszerű és természetes megnyilatkozása iránt. A magyar ember hozzászokott lassanként ahhoz, hogyha feloldja nyelvét a kedv, dal vagy a bor, akkor csak zárt ajtók mögött érezheti magát biztonságban. Nagymértékben hozzájárult ehhez a közös katonáskodás megcsontosodott és nemzetietlen rendszere is. Mig most kiválóan képzett oktatók vezetik a nemzeti hadsereg ezirányú munkáját, addig hajdanában gondolni sem lehetett ilyen rebellis szellemű erőpróbákra. Ez a mesterségesen tenyésztett közöny természetesen átszivárgott lassanként a köztudatba. Voltak azonban egyéb gátló körülmények is. A testi kultura iránt t. i. csak ott jelentkezik nagyobb arányú érdeklődés, ahol a szellemi élet fejlődése, valamint az általános jólét bizonyos színvonalra már felemelkedett. Ez adja például a magyarázatát annak, hogy a műveletlen orosz, szerb, oláh és más hasonló alantas nációk sohasem jutottak szóhoz ezen a téren, mig a svédek, dánok, finnek, németek, angolszászok és más olyan nemzetek, amelyeknél az analfabéták száma elenyészően csekély, ebben és a közegészségügyi statisztika tekintetében is vezető szerepet játszanak. Sajnos, de a fentebb vázolt kedvező körülmények országszerte igen későn alakultak ki. Érthető és megbocsátható tehát, ha az egész vonalon uralkodó közöny, nálunk is oly soká ellene szegült az ilyen irányú törekvéseknek. Az előző évtizedek teremtő energiája az alapvető munkálatok, a világítás, útépítés és más ezekhez hasonló közszükségleti berendezések létesítése körül találta meg a maga bőséges érvényesülési terét. Most azonban, amidőn a lakosság széles rétegeiben természetes evolúció alapján jelentkezik ez a közegészségügyi szempontból sem jelentéktelen igény, amely emellett fontos nemzeti érdekekkel is szoros kapcsolatban áll, akkor vétkes könnyelműség volna ridegen elutasítani. A mi városunk eddig — szerencsétlen fekvése folytán — igen egyhangú és erkölcsi szempontból legtöbbször szerfelett kétes értékű szórakozási lehetőségeket volt képes biztosítani. Itt nem voltak erdők, hegyek és vizek s mivel a Bakony vadregényes szépségeit vagy a Balaton napsugaras tükrét a jövőben sem lehet idevarázsolni, azért ezek pótlásáról nem is lehet másként gondoskodni, mint a sportolás céljait szolgáló intézmények tervszerű felkarolásával. Az első és legfontosabb teendő pedig egy sporttelep létesítése volt. Az 1921. évi LlII-ik t.-c. 23. és 24. §-a erre kimondottan kötelezi is a városokat. Nálunk azonban a törvényes kötelezettségek vállalására nem került rá a sor, mert — amint ismeretes — a három legrégibb helyi sportegyesület és pedig a Pápai Sport Egyesület, a Pápai Football Club és a Kinizsi, óriási erőfeszítések árán, még a mult év folyamán hozzájuttatta a várost egy olyan sporttelephez, amely a maga nemében teljesen méltó ennek a nagyhírű iskolavárosnak egyéb kulturális intézményeihez. Az építkezés pedig körülbelül 600 millió K-t emésztett fel, aminek épen a felét tudták előteremteni eddig az érdekelt vagyontalan egyesületek. Sajnos, de azok a hírek, hogy az építkezés költségeihez saját alapjaiból a város is hozzájárult volna, egyelőre a szépenhangzó legendák sorába tartoznak. A város t. i. bár kétségtelen jóindulattal kezelte a kérdést, mindamellett egy problematikus értékű területátengedésen kivül mindeddig egyetlen fillérrel sem vette ki részét a terhek viseléséből, mert a Szokoly Viktor v. tanácsos úr gyűjtései és fáradozásai, valamint a Városi tanács és főként dr. Tenzlinger József polgármester úr előrelátó intézkedései csupán tiszteletreméltó egyéni akcióknak minősíthetők. Ha az érdekelt egyesületek számításai mindenben beütöttek volna, akkor mindezek ellenére is befejezettnek tekintették volna az ügyet. Mivel azonban az Orsz. Testnevelési Tanács csak úgy helyezte kilátásba a további segélyezést, ha megfelelő városi támogatást tudnak felmutatni, azért nem térhettek ki az elől a máskülönben egészen természetes lépés elől, hogy megfelelő városi hozzájárulás és pedig ez esetben az építési költségek egyhatodának kieszközlése céljából a legközelebbi közgyűlés bölcs belátására apelláljanak. Ez az összeg pedig épen nem szerénytelen, ha meggondoljuk, hogy Szombathely városa alig pár nappal ezelőtt kinált fel két legnagyobb sportegyesületének egy milliárd koronát, továbbá, hogy a kis Sárvár 100 milliót és Veszprém szintén nagyobb összeget szavazott meg a közelmúltban hasonló célokra. Érdemleges segítséget azonban ez is csak abban az esetben jelentene, ha egyösszegben és minden feltétel nélkül vehetnék kézhez a kérelmezők. Igy t. i. egy csapásra meg lehetne szabadulni a mostani súlyos kamatterhektől, amelyek egy esetleges évenkénti kisebb szubvenciót nyomtalanul emésztenének fel. Viszont a három, áldozatokban végkép kimerült egyesületjogainak megcsonkítása, az eredményes munkálkodás lehetőségei elé gördítene végzetes akadályokat. Az érdekeltek, valamint az ügynek sok ezer és ezer lelkes katonája érthető várakozással tekint tehát a gyűlés határozata elé, s ha az intéző körök nem tisztán a rideg számokra, hanem a szivükre és kulturális érzékükre is hallgatnak, akkor ezek a remények bizonyára meg is valósulnak. Kovács Lajos Jenő. Vármegyei közgyűlés. — 1927 január 31. — Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága január hó 31-én rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a főispán akadályoztatása miatt dr. Horváth Lajos alispán elnökölt. A rendkívüli közgyűlés tárgysorozatának első pontját az 1927. évi közúti költségelőirányzat megállapítása és megszavazása képezte. A törvényhatósági bizottság Tiszttartó Sándor, Holitscher Károly, dr. Fatér István és Günther Ferenc hozzászólása után az 1927. évi közúti költségvetést az állandó választmány által tett előterjesztés értelmében állapította és szavazta meg. Ezután a közgyűlés dr. Szász Ferenc és dr. Pusch Ödön törvényhatósági bizottsági tagok beadványa, illetve a vármegye alispánja által annak alapján tett előterjesztés folytán foglalkozott az u. n. adócsökkentési törvényjavaslatnak a helyhatóságok háztartásának hatékonyabb ellenőrzését tárgyazó fejezetben foglalt rendelkezésekkel. A törvényhatósági bizottság dr. Csete Antal, Holitscher Károly és dr. Óvári Ferenc felszólalása, majd dr. Csete Antal zárszavai után, utóbbi ellenindítványának elvetésével, illetve az állandó választmány javaslatának váltcfeatlan elfogadásával határozatilag kimondotta, hogy a tárgyalt törvényjavaslatnak a helyhatóságok háztartásának hatékonyabb ellenőrzésére vonatkozó fejezetének törlése, helye-