Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-01-16 / 3. szám

— A jókai-kör előadó-ülése. A Jókai­kör f. hó 17-én, vasárnap a nőnevelő-intézet dísztermében előadó-ülést tart a következő műsorral: 1. A honfoglalási kör pápai emlékei. Szabadelőadás, tartja Jankó László. 2. Költemé­nyek. Irta és előadja Erdélyi József. 3. Erkel: Hunyady-induló. Zongorán előadja Szabó Ma­riska. 4. Foscoló: A sirok. Műfordítás. Előadja dr. Földy József. 5. Ch. Dancía: Duo. Előadják: hegedűn Haas Dénes, csellón Domonkos Géza. Kezdete d. u. 5 órakor. Belépő-díj nincs. Az előadó-ülésre a kör tagjait s mindazokat, akik tagokul belépni óhajtanak, szivesen látja a kör elnöksége. — Főigazgatói látogatás. Dr. Dsida Oító, győri tankerületi kir. főigazgató a hét elején a bencés főgimnáziumban, a hét máso­dik felében pedig a református kollégiumban végzett hivatalos iskolai látogatást. — Alispánjelöltek. A vármegyei köz­gyűlés alkalmából már közszájon forogtak azok nevei, akik az alispáni szék aspiránsai, illetve akiket a közvélemény kisebb vagy nagyobb csoportja az alispáni székre jelölt. Első helyen a legtermészetesebb várományost, dr. Horváth Lajos vm. főjegyzőt emlegették, rajta kivül emlegették azonban dr. Kenessey Pongrácz enyingi főszolgabírót és dr. Szeiberling Rezső árvaszéki elnököt is. A zirci főszolgabírói állásra előreláthatólag dr. Bottka István tb. vm. főjegyzőt fogják megválasztani. — A postaigazgatóság válasza. Vettük, s a tett intézkedés iránti teljes elismeréssel közöljük a következő sorokat. A Pápai Hírlap f. évi január hó 1-én megjelent számában egy „Levél a Szerkesztőhöz" cimű cikkre szíves­kedjék b. lapjában az alábbiakat közzétenni. Való igaz, hogy a pápai postahivatalban a a csekkosztálynál a délutáni órákban utóbbi időben torlódás szokott előfordulni. Ennek leg­főbb oka az, hogy a közönségnek tekintélyes része — különösen a kereskedők — csekk­befizetéseiket a délutáni 4—5 óra közti időre halasztják. Napközben való egyenletes feladás mellett a torlódás könnyen elkerülhető volna, mert a csekkbefizetési osztály napi forgalma egy ember munkaerejét nem haladja túl. Máso­dik csekkbefizetési osztály létesítésére egyelőre nincsen szükség, mert a pápai hivatal vezetője saját hatáskörében különben is már intézkedett a torlódás megszüntetésére; a délután folya­mán a forgalmasabb napokon ugyanis kisegítő munkaerőt bocsátott az említett osztály segít­ségére és azonkívül, a postautalványbefizeté­seket más osztály kezelésére bizta. Sopron, 1926 január 12. A postaigazgatóság vezetője helyett Steiner p. igazgató. — Halálozás. Városunk érdemes agg polgára: id. Kreizer József kályhagyáros, e hó 9-én 84 éves korában elhunyt. A boldogult mintaképe volt a szorgalmas, szakmájáért lel­kesedő, szolid üzleti elveket valló iparosnak, aki fiával messzeföldön híressé tette pápai gyáru­kat, amelynek produktumai az időközi kiállítá­sokon — szakemberek részéről is — mindig nagy elismerésben részesültek. Temetése vasár­nap délután volt a gyászbaborult család tiszte­lői sokaságának igaz részvéte mellett. Béke hamvaira 1 f' — „Örök törvény." A „Műkedvelő- és Kultur-Egyesület" múlt hétfőn komoly művészi törekvéséről tett tanúságot, midőn Csiky Gergely klasssákus alkotását, az „Örök törvényM mu­tatta be. A nehéz feladatot az egyesület mű­kedvelői a színházat zsúfolásig megtöltő kö­zönség legteljesebb megelégedésére ojdották meg. A hölgyszereplők közül Sylviát Újhegyi Bözsi játszotta finom stílusban, változatos szí­nező készséggel. Nagy jeleneteit drámai erővel, hivatott művésznő rutinjával oldotta meg. Dr. Hirt Miklósné megindítóan tolmácsolta az anyai szív érzéseit. A szemekben csillogó könnyek vol­tak tanúi játéka hatásának. A férfi-főszerepet ifj. Nánik Pál játszotta. Imponálóan férfias, a költő elgondolását hatalmas erővel kidomborító játéka magával ragadta a közönséget. Kovács Ibolyka nemesen megjátszott Annája, Saád Irénke bájos Juditja, Faragó Irénke jóizü Bodroghy­néja, Harsányi József melegszavu, kiválóan meg­játszott Rozgayja, Rosta János derék Marcellja, Zawierusziynski erőteljesen megjátszott Szent­gróthyja, Fuchs Dezső humorral teli Mányija és Kovács János karakterisztikus Albertíja vol­tak még az előadás erősségei. A kisebb szere­pekben Szekeres Margit, Huszár István, Süle Pál, Pálmay Győző, Strommer Duci, Mészáros Erzsébet, Kerék Mária és Kakas Károly járul­tak hozzá a darab sikeréhez. A darab betaní­tásért és kiváló rendezésért Varga László fő­gimnáziumi tanárt illeti elismerés. Nem lennénk hűséges krónikások, ha nem emlékeznénk meg Bóni Gyula birtokos áldozatkészségéről, aki az í előadás hatása alatt páholyát 600.000 koronával ! váltotta meg. Hálás köszönetet mond érette a | rendezőség. (—ó.) — Eljegyzés. Bresnitz Gizust Szencről eljegyezte Günsberger Dávid, Pápa. — A vitézi rend bálja. Az idei farsangi évadnak ismét kimagasló eseménye lesz a vitézi rend bálja, mely értesülésünk szerint 1926. évi február hó 6-án fog lezajlani tradicionális kere­tek között a pesti vigadó összes termeiben. Tekintettel az élénk és széleskörű érdeklődésre, mely ezt a látványosságnak is beillő fényes mulatságot megelőzi, a rendezőség a bál teljes erkölcsi sikerét már is biztosítottnak látja. A bál iránt érdeklődők felvilágosításért és meg­hivókért a Veszprémvármegyei Vitézi Szék­kapitánysághoz, Veszprém, Vármegyeház II. em. 6. szám forduljanak. — Színészet. Hosszú idő után végre ismét hivatásos színészek fognak játszani váro­sunkban. A szinügyi bizottság nem fogadván el a minisztérium által ránk erőszakolni akart sátoraljaújhelyi kapcsolatot, Alapi Nándor tavaly nagy sikerrel szerepelt Kamara-szinházának adott 15 napi játszási engedélyt. Az első előadás jan. 26-án lesz. Bérletgyüjtés most van folyamatban. — A Református Nőegylet — amint már lapunk legközelebbi számában is jeleztük — f. hó 24-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a főiskolai tornateremben, az édesanyák tisztele­tének ápolása végett, a szegények felsegítésére jotékonycélú műsoros estélyt rendez, amelyre felekezeti különbség nélkül mindenkit szeretet­tel hiv a Nőegylet választmánya. Műsor: 1. Közének, XXV. zsoltár. 2. Megnyitó beszéd dr. Vass Vince theol. igazgatótól. 3. Lassen: Al­konyi szellő. Eiőadja az úri ének-együttes. 4. Előadást tart az édesanyák tiszteletéről Szenthe Károly nyug. postafelőg yelő. 5. Hegedü-kettős magyar stílben, irta Gáty Zoltán, előadják Rácz Irén és Haas Dénes. 6. Szavalat. 7. Mi füstölög ott a sikon távolban ? Előadja az úri ének-együttes. 8. Bibliamagyarázat, tartja Czeg­lédy Sándor győri lelkész, tb. esperes. 9. Köz­ének. XXIII. zsoltár. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésben s este a pénztárnál. Kaphatók 15.000, 10.000, 5000 és 3000 koronás árban. Felülfizetéseket a jótékony­cél nevében köszönettel fogad a Nőegylet. — Magyar zászló a föld körül cimü nagy nemzeti művük megírásához gyűjt adato­kat két lelkes magyar fiu: Baranyai Bujdosó Árpád és Duró Henrik író, akik földkörüli ut­jukat megkezdve, pénteken érkeztek Pápára. A magyar zászló alatt, gyalogszerrel fogják hat esztendő alatt a világot bejárni azzal a céllal, hogy megírandó munkájukhoz élettapasztalato­kat gyűjtsenek. Először Ausztriába mennek, in­nen Németország, Svájc, Olaszország, Francia­ország, Spanyolország és Portugália, majd a Földközi-tengeren át Afrikába, ennek északi partja mentén Oránig, onnan az Atlasz-hegysé­gen keresztül a Ni ger folyó mentén Cape Torn ÁRION fogkrém, fogpor fehérít! üdít! konzervál! A mai kor legtökéletesebb fogkrémje és hogy erről meggyőződjék, fáradjon be Hajdú Zsigmond pipere- és illat­szer-üzletébe Pápa, Szechenyi-tér, hol ingyen kap egy próbadubust. Ha egyszer megpróbálja, sohasem használ mást. Zong tanít kezdőke jutánj gyakori ó\ Nagy S Török Bál Disznóö elfogad Zset hentes, Ft Ugyanott varrógép ési gép Rhodosz és a Jóreménységfokon át Abesszi­niába. Innen a Nilus mentén Kairó, Alexandria, majd hajóra szállva Törökországon keresztül Ázsiába. Útjuk alatt programmjuk eladásából él­nek. A két fiatalember néhány napig marad Pápán és tekintve komoly céljukat, a nagykö­zönség pártfogásába és szeretetébe ajánlj uk őket. — Közgyűlések. A pápai kaszinó f. hó 24-én d. u. 3 órakor tartja rendes évi közgyűlését, amelyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. A Vöröskereszt-egylet f. hó 24-én délután 4 órakor a városháza kistermében fo^ja meg­tartani évi közgyűlését, melyre a tagokat tisz­telettel meghívja az elnökség. A Pápi Lloyd Társulat f. évi január hó 24-én d. u 3 órakor saját helyiségében rendes közgyűlést tart az alapszabályokban előirt tárgy­sorozattal, miről a tagokat ez úton is értesítem. Wittmann Ignác elnök. — A vetített képekkel kísért kuitúrális előadások, melyeket a reform, főgimnázium ta­nárai az elmúlt tanévben a tanulók számára tartani szoktak, ez évben is folytatódnak. Eze­ken a tanulók szüleit és az érdeKlődőket is szi­vesen látja az intézet vezetősége. Az első ilyen előadást f. hó 19-én kedden d. u. 6 órakor Tóth Endre theol. tanár fogja tartani a „Pápai ref. főiskola múltja és jelene" cimmei a ref. főis­kola tornatermében. — A további előadásokat dr. Lakos Béla, Pap Zoltán és Varga László gimn. tanárok fogják megtartani. — „Silvio kapitány." A Kath. Legény­egylet — mint már jeleztük — folyó hó 18-án, hétfőn (csak egy előadásban) este 8 órai kez­dettel a Jókai-szinházban háza újjáépítésének alapja javára előadja a „Silvio kapitány" cimű 3 felvonásos irredenta drámát. Szereplők: Sza­bados Jenő, Barbarics Katus, Som Juliska, Horváth Géza, Tumbász Ferenc, Bakos József, Varga Lajos, Pintér János, Stenger Lajos, Szóka Géza, Csapó Géza, Zsirai Annus, Nagy Lajos, Nagy Irénke, Dóczy Károly, Tóth József, Zom­bori Jolika, Németh Ilonka, Barbarics Ignác, Horváth László, Laázs Ferenc, Polgár Mucika. • •• Y| Jegyek az esti előadásra január 14-től Bauer Gyula dohánytőzsdéjében (Főtér) és másfél órával az előadás előtt a pénztárnál kaphatók. Felvonások közben cigányzene szórakoztatja a közönséget. — Autó és kocsi karambolja. Gold Ignácnak Jófejű István soffőr által vezetett autója hétfőn az állomásról jövet a Győri-úton a vám közelében hátulról nekihajtott egy ott álló kocsinak, melyben Szita Mihály kocsis és Fürst Vilmos ügynök ült. A kocsi felborult és összetört, Fürst és Szita kiestek; Fürst kisebb­foku agyrázkódást szenvedett, a kocsis épen maradt. Az ütközés után az autó tovább rohant s nekifutott a park-kerítésnek s ott megállott. A nyomozás az ügyben folyik. — Jelmezes batyubál. A Pápa városi felső nőipariskola (Anna-tér 3.) 1926. évi ja­nuár hó 23-án az intézet összes termeiben szigorúan zártkörű jelmezes batyubált rendez. A meghivó kívánatra felmutatandó. Belépti dij nincs. Kezdete esti 8 órakor. Jelmez nem kö­telező. — Megszökött biztosítási ügynök. Grün Ernő helybeli biztosítási ügynök állítólag 30 millióra rugó elszámolatlan üzleti összegek és magánadósságok hátrahagyásával mult héten Pápáról megszökött. Budapesten elfogták, de sikerült a rendőrség kezeiből megugrania. Or­szágos körözését elrendelték. x Jegyespárok! Násznép, Nyoszoló­leányok! Ezen alkalommal se feledkezzenek meg arról, hogy milyen nehéz ma a pénzszerzés ! Nézzék meg az Első Pápai Versenybazár ki­rakatait. (Kossuth Lajos és Eötvös-utca sarok.) Bármilyen ajándékot akar, megtalálja ott csekély összegért nagy választékban. Üveg- és porcellán­edények, dísztárgyak, bőr-ritikülök, zsebtárcák, utazó kosarak, böröndök, kazetták, játékáruk, zsebkések, ollók, beretvák, hajnyirógépek a leg­jobb Solingen-gyártmányok. Fésű- és kefeáruk, nadrágtartók, gyermekkocsik, a legjobb minő­ségű főzőedények, alpacca evőeszközök, teljes konyhaberendezések jótállás mellett. S 7 Clf ren a pápai c sok szövt Kossut

Next

/
Oldalképek
Tartalom