Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-04-03 / 14. szám

6EH0ZATAL ÉRETT NYUGATIN DIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁL ÉK BP.T£LEF0N:182-85 HÚSVÉTI HANGOK. ' Zöld mező ... Ébredés ... Szent üzenet... Az utcában fehérruhás lányok, az Égről rügyekre szálló tiszta, csodát-tükröző szerelmes lángok, ibolyaillat, szellőkacagás, színesül a föld barna kebele, örömöt zeng a zsoltáros ének és szivünk mégis könnyel van tele. Szivem Ma örvendj: lángod add további e békés nap az Élet-tengerén, csöndhullámokon szelíd csobbanás, virág-öltönyben köszöntő Remény, feledjetek Ma sírást, könnyezést, szeretetbe tör a gyilkoló bárd, a kin felett Ma iránytű ragyog: verejtékezni tovább, csak tovább!... Feltámadás van l csodák hajnalán szabadba tör most minden ős-erő, a halál senkit meg nem reszkethet: újjong az Élet; diadalt nyerő feltámadás van l Szorítson kezet, ki nyögve sóhajt s harmadnapra vár, megmozdult a kő szivsirjainkon, utat mutatott az Égi Király. Most kél a nap: lelkek láthatárán szikrázó arccal búsan széttekint és hazánkról — ez édes anyánkról törölgeti a verejtékes kint. Ébredezzetek l hosszan szendergők, Égi kürtös ad felkelésre jelt; mely élni hív, tettre sorakoztat, aki Hitet vall és testvért szeret. Zöld mező... Ébredés .. . Szent üzenet.. . Az utcában fehérruhás lányok, az Égről rügyekre szálló tiszta, csodát-tükröző szerelmes lángok ... Örvendezzünk Ma és Hitben valljuk: — kik a széthúzás vizén evezünk — az eljövendő dalos-virágos feltámadásban egyekké leszünk. Dáka. Kapcsándy Sándor. Faust doktor dilemmája. Irta: Kőrös Andor. Öt perc hiányzott hét órához, az ügyelő telt házat jelentett s a színpadon már állt komoran a bolthajtásos, gótizü szoba, melyben Faust elkesergi vaskos, régi könyvek, lombikok és bűvös jelek között, hogy mi mindent és menynyit tanult és tud, holott bolondként ott áll, ahol eleinte, mert belátja': tudnunk semmit sem lehet. Nemcsak a zsúfolt nézőtéren, bent a függöny mögött is ünnepi hangulat szorította lázas hüvelyébe a lelkeket a várva-várt Faust-repriz alkalmából, de Fogarasy Béla drámai színész, a klasszikus tragédiák deli hősszerelmese, kinek a címszerepet osztotta ki az igazgató, dühösen félrelódította útjából a színpadi borbélyt, ki minduntalan nagy csomó fehér szőrt akart képére ragasztani. — Pusztuljon az utamból I — ordított rá mindannyiszor. Pedig már vagy öten könyörögtek Fogarasynak, hogy készüljön el az első jelenethez, mert mingyárt megkondul a gong s a függöny felgördül; a rendező két kezét összekulcsolva imádkozott előtte, s egy negyedéves akadémikus, ki Wágner szerepében ma este lépett volna először nagyszínpadra nyilvános előadás keretében, térden kúszott utána, félőrülten hajtogatva : „Mester, ne tréfáljon! Mester, ne tréfáljon I" * De a „Mester" látszólag igenis tréfált (mert mélyen magában még senki se vette komolyan a komoly színezetű dolgot) s az öltözők csendes, meleg, parfőmszagu folyosóján vadul rohant Baranyay Rudolf öltözője felé. — Rudii — tört be feldúltan a jellemszínészhez, aki éppen Mephisto pokoli vörös trikónadrágját cibálta fel vaskos lábára —, Rudi! — kiáltotta újra, megtorpanva és szivéhez kapva —, baj van! — Tűz? — nézett fel az öltözésből Barónyay és kiélt, fonnyadt arcán utálkozó grimasszal mutatott a trikóra: —. Szűk ez a vacak, rogyjon rá a keserves ég. — Rudi I — remegett a félig maszkírozott Faust. — Ne öltözz! \ . . Nem játszhatom 1 . . . — Nem? — reménykedett Baranyay. — Komolyan mondod? Mert akkor csakugyan nem strapálom magam ezzel a szűk trikóval... inkább megyek az Apostolokhoz sörözni. Verje meg az a kacskaringós ég az egész kelléktárunkat. Hogy egy Mephisto, hogy egy ilyen világirodalomba bejegyzett cég-szerep — mert a címszerep a tied 1 — ne kaphasson bővebb trikót! . . . Hát láttál már ilyen disznóságot ? Bárcsak elégne itt minden istencsuda! Fogarasy Béla szeméből gyűlöletes villám lövelt a cinikus felé s torkára megint felszaladt szive felől újult s még vadabb erővel az iménti kegyetlen nyomás. Keze ökölbe szorulva ütésre emelkedett, de már akkorra rárontott egy csomó festett, izzadt alak s percek alatt képére feszítették a ragadós, rossz szagú, fehér szőrtengert. Szédült alatta földindulásként a színpad, fogalma se volt, hogyan került a karosszékbe, mely a nézőteret eltakaró nagy biborfüggönynyel szemben állt, valami rozoga kis asztal előtt. Zúgó fejében a közönség izgatott zümmögése a méhkast juttatta eszébe . . . méhkas, méhkas . .. hejh, mennyivel boldogabb volt ő, mikor méhészettel foglalkozott a természet szabad, édes ölén! . . . Méhek! . .. Csak még egyszer kikerülhetne innen a festett lelkek nagy hazugságából — ki az őszinteségbe, a világigazságba, ki, ki ebből a kinzókarnrából, ahol minden szó, mímelt érzés, hamis fény, gesztus és megjátszott könny egy-egy iszonyú fullánkkal szúrt, szivébe törő méhcsipés 1 Balra nézett: az ügyelő két macskaszeme kereken vágott vissza rá, jobbra nézett: a rendező ijedt arca sápadozott felé, előre bámult: a súgó vén ráncait látta táncolni egy kiterített nagy könyv előtt. Gong zendült, majd megint egy gongütés hallatszott és Fogarasy szive mind kisebbre szorult; a kétemeletnyi zsinórpadlásról furcsán böffent vissza rá az érckalapács két mély zöngése. Hirtelen temérdek pici, fénylő ablakot látott s valami alig felfogható papirsuhogás szűrődött füléhez, különben csönd volt, mélységes csönd és feneketlen sötétség. Sok-sok pici fényes ablak ... Mi lehet ez ? Gondolkozott s már tudta is, eszébe jutott, hogy azok ott emberszemek, a publikum égő szemei . . . Kicsit még a füleiket leste, hátha azok is világítanak s közben, mint ki hosszú szavalathoz készül, gépies lélegzeteket szívott. így múlt el, pattanásig feszült csöndben, több mint tiz másodperc. A sugó kissé kihajolva a kupolás lyukból, erősebben ismételte a kezdő szavakat: Jurisprudentiát és Medikát, — Haj! — és még hozzá Filozófiát, Meg Theológiát is — fájdalom! — Nagy hévvef áttanultam s mind tudom. — Beszélj már! — remegett jobbról a rendező leírhatatlanul könyörgő hangja s baloldalon az első színfal kicsi fülkéjében az ügyelő felállt. Valamit hátraintett. Fogarasy is felállt. — Béla! — suhogott felé vesszőcsapásként három felől is a könyörgő, halk kiáltás és a színpad rejtett mélységei hamarosan gépfegyver módjára köpködték^ rá halkan könyörögve a nevét, de ő eltökélten állt fel s dacosan, büszkén megvárta, mig a nézőtéren csöndbefúl az imént keletkezett morajhullám. Akkor megindult s a rivalda közepén, a sugólyuk előtt megállt, szétvetett lábakkal, keményen, mint a Rhoduszi Kolosszus. Keze közben kissé felemelkedett. A földszinten új moraj kelt, mint vihar előtt a sima tengeren az első hullám, s fent a karzaton egy öblös hang bekiáltotta a dermesztő csöndbe: — Halljuk! Ezer száj pisszegett. Senki se tudta, mi történik . . . Fogarasy se. Csak érezte, hogy ezt kell mondania, az igazságot: — Vegyék tudomásul, hölgyeim és uraim, hogy én se jurisprudentiát, se medikát, se filozófiát, se teológiát — hála Isten! —nem tanultam soha s így nem is tudok belőlük egy mukkot sem. ! Ellenben fiatalabb ember koromban szórulszóra bevágtam Faustot. . . Most azonban, őszülő fejjel, kijelentem, hogy nem Faust és nem a szinház boldogítja az embert. Se a tudomány, amiről azt kellene hazudnom, hogy itt van a kisújjamban. Nem! Ez mind humbug. A boldogságért — emelte hangját s az enyves szőröket letépte arcáról — a boldogságért — j ismételte fokozódó erővel — jöjjetek ki velem az egykori méhesembe, amit elherdáltam ostobán s őrült fejjel otthagytam festett lelkek és ! hazug szivekért . . . Immár dörgő szavait elnyelte a zsíros hahota és csak úgy rengett a pazar nézőtér tömött sorai felett a homéri kacaj. A függöny gyorsan összehullt s kigyúltak a lámpák. Rendőrtisztek és orvosok rohantak fel hozzá s pár pillanat se telt bele, már megvolt az egyhangú diagnózis: közveszélyes őrült. De Fogarasy csak mosolygott magában; ő tudta, mert szentül hitte, hogy e^ben az egész frakkos-selymes, ragyogó gyülevészben, amely nem unva meg az élet hazugságait, hazug játékért jött ide, ő az egyetlen normális ember, az egyetlen bátor, ősakaratu és istenfélő puritán. Színészet. Az igazgatóság a sziniidény elevenebbé tételére és a közönség érdeklődésének fokozására a lefolyt héten három estén át vendégművésznőt szerepeltetett szép erkölcsi és anyagi sikerrel. Értesülésünk szerint egyébként a színi szezont két héttel meghosszabbítják, amit a színészetért lelkesedő közönség bizonyára örömmel fogad. E heti referádánk a következő: Pénteken a „Marica grófnő" reprizénekaz adott különös jelentőséget, hogy a címszerepet a neves primadonna, Buday Ilonka játszotta vendégkép benne. Noha a művésznő mint boldog feleség, évekkel ezelőtt visszavonult a színpadtól, múzsája nem lett hűtelen hozzá. Szopránja most is üdén cseng, megjelenése hódító, tánca csupa kecs. Ha ezekhez még hozzáveszszük nagyszerű játékát, pompázatos toalettjeit, előttünk áll az igazi operett-diva, aki szuverén módon uralkodik színpad és közönség felett. A művésznő Marica grófnője feledhetetlenül kedves alakítás volt. Énekét, táncait minduntalan ismételnie kellett, diszkrét, finom-árnyalásu játékával a szivekbe lopta magát. Márkus Lajos indiszpozicióval küzdött, ami különösen énekén volt észrevehető. Ám Ekecs, Veszely annál jobban kitettek magukért, egész estén nem fogytak ki a kedvderítő mókából. Szombaton az „Antóniában" bizonyította be a vendégművésznő, hogy prózai szerepben is éppen olyan kiváló, mint operettben. A nagyváros ragyogó éjszakai életéből a vidék csendes magányába átplántálódott félvilági nő alakját közvetlen vonásokkal, természetes színekkel rajzolta meg, meg-megszólaltatván a szív hangjait is. Játékához Miklóssy Imre, Gabányi Böske, Földessy Vilmos, Gáth-Gertler és Veszely Pál szolgáltatták a stílusos keretet, amelynek központjában mindig Buday Ilonka Antóniája állott. Vasárnap bucsuzóul a „Nótás kapitány "ban aratott a vendégművésznő zajos sikert. Éneke, játéka gyakran ragadta tapsra a zsúfolt ház közönségét. De dicsérőleg kell felemlítenünk a kis Simon Gizit is, aki estéről estére izmosodó tehetségének újabb jeleit tárja fel. Róna Zoltán a maga kesernyés humorával szerzett derűs perceket. Ekecs közhuszárja és Miklósy Imre őrmestere a kaszárnyai életből ellesett pompás figurák voltak. Hétfőn „ Dolly"-t ismételték meg. Kedden „Szerencsetánc" — szerencsétlen librettóval és muzsikával. A borbélylegényt a gyengélkedő Márkus helyett Veszely Pál játszotta. Hogy táncos komikus létére az énekesbonvivanti szerepben nem tudott kellőleg érvényesülni, azt éppen nem róhatjuk fel hibájául. Simon Gizi, Róna Zoltán, Ujházy Nusi a szokott jók voltak. Szerdán Andrau klasszikus operettjének, a „Babának" felújítása, a címszerepben Simon Gizivel, aki játékát fiatalsága bájával aranyozta be. Ujházy Nusi Lancelotja a rokonszenves művésznőnek legjobb alakításai közé tartozik. Kedves, közvetlen játéka, szép megjelenése az elismerés szavait csalíák az ajkakra. A többi szereplők közül kiváltak: Nemes Bella, Veszely és Marosy. A barátok diszkrét együttese, a babák gépies figurái nagyon jók voltak s effektusosan hatottak. A legnagyobb dicséret azonban mégis a zenekart iileti meg pompás összjátékáért. A közönség sokat tapsolt. Pápai terménypiac április 1-én. Buza Rozs Árpa . 365000-370000 . 205000-210000 . 230000—240000 Zab . . 240000—245000 Kukorica 190Ü00—200C00 Burgonya 50000—60000