Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-02-13 / 7. szám

Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. Telefon 131. szám Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Hol legyen az új temető? Ha maradi és haladó, ha reakciós és demokratikus mentalitással bíró emberek kényszerítve vannak együtt tanácskozni, akkor ennek szükségkép a legridegebb ellentétes nézetek, heves szócsaták és egy nagy csomó visszásság a következménye. Ezen kellemetlen érzelmek újulnak meg bennem, ha a temető-ügyről akarok irni. 1877-ben, tehát ezelőtt 49 esztendővel az egyik városi közgyűlésen felolvasták a Kúria döntését Pápa város tagosítási ügyében, mely döntés temetőnek 10 katasztrális holdat adott. Ez a döntés a képviselők nagy tömegének felfogása szerint borzasztó káros és hátrányos volt a lakosságra nézve. A gazdák be sem várták az egész Ítélet felolvasását és roppant haraggal azt kiabálták: nem álljuk, nem türjük, az uradalomnak nincs joga osztozkodni, mert egy talpalatnyi föld sem azé, hanem csak 2000 birka legeltetési joga van, ezt megváltjuk. Hosszú, fülsiketítő vihar volt; pedig nem volt igazuk, mert a hibát maguk a gazdák okozták. Akkori időben volt Pápán egy Bácsi nevü mérnök, aki nem sokat értett a mérnökségből ; ez már több év óta folyton bujtogatta a gazdákat, hogy pereljék az uradalmat a tagosítás végett, mert az egész pápai határ a lakosságé lesz. A gazdák egy fiatal, könnyelmű ügyvédet fogadtak meg ügyvédüknek, aki beperelte az uradalmat, még pedig hűbéri úton, holott szerződési úton kellett volna perelni. Néhány hónap múlva napirendre tette a tanács a temető helyét azt véleményezvén, hogy a jelenlegi alsóvárosi temető mellett legyen az új temető. Én ez ellen kikeltem azért, mert a jelenlegi alsóvárosi temető úgyszólván a városban van és már jó része épületekkel van körülvéve. Meglehetősen magam maradtam ezen nézettel és egy hosszabb elkeseredett vita után a közgyűlés a városi tanács indítványát elfogadta. Én előadtam, hogy a jelenlegi alsóvárosi temető már azért sem alkalmas köztemetőnek, mert minden nagyobb esős időben már csekély mélységre talajvízre akadunk; mert a Bakony a város délnyugati része felé laposodik el. Most, hogy ismét temető után kutatunk, ki kell jelentenem, hogy a tókert és tájéka teljesen alkalmatlan temetőnek, mert már egy ásónyomnyira viz jön. Kell tehát, hogy a város több felé ásattasson, vagy fúrasson, hogy meglássa milyen ott a talaj. Biztos, hogy legjobban megfelel temetőnek a Báróc-hegy, de ez, sajnos, messze van. Lehetne szó az Öreghegy és Törzsökhegy közti területről, ez valószínűleg nem vizenyős, de én nem ismerem városunk talajának geológiai sajátságait, lehet, hogy más helyre is lehetne akadni, amely köztemetőnek alkalmas volna. A Báróchegy az utolsó menedékhely volna, mely minden tekintetben megfelel temetőkertnek, mert mostanában a temetők nem képeznek többé rideg és mélyen elszomorító benyomást, mint azelőtt, hanem mérsékelve van a kert architektúrája által. Én ezért csak újból véleményemet akartam ezen a jövőre nézve nagy fontosságú kérdésben nyilvánítani, ha valaki tud jobbat, legyen neki igaza. Dr. Lővy László. Orömadö. Nem tudom, hogy nem ütköznek-e meg sokan e cim láttára. Hát nem elég, hogy adót fizetünk azért, mert élünk (fejadó), azért, hogy eszünk (fogyasztási adó), azért mert néha-napján kiruccanunk egy kicsit a rendes kerékvágásból s mulatunk egyet (vigalmi adó), hanem még akkor és azért is adózunk, ha Fortuna istenasszony olykor nagy kegyesen félrebbillenti a szenvedés fátyolát gondtól sötét éjünkön, s az öröm bőségszarujából nekünk is juttat morzsákat. Mert a magyar égen ma mindenkinek csak morzsákban jut az örömből valami? Azonban nem kell megijedni senkinek. Ennek az adónak aktái nem a komor, kérlelhetetlen hivatali akták tömkelegéből indulnak útra, hanem egy kedves, szorgalmas miliőből kél útra egy kis persely alakjában. A helybeli Csecsemővédő-egyesület legutolsó bizottsági gyűlése hozta azt a határozatot, hogy perselyt állít be, mely egy évben csak egyszer lesz kinyitható, karácsony előtt. Ennek a perselynek az lesz a feladata, hogy valahányszor valamely jobbmódu családnál megérkezik a várva-várt kis újszülött, megjelenik a csecsemővédő perselye, hogy a szülők hálájuk és örömük kifejezéséül juttassanak valamit a perselybe azoknak a szegény szülőknek a segélyezésére, kiknek nem lehet ez az öröm zavartalan, mert valahányszor az ő otthonukban keresztül lép a földi életbe egy lélek, hogy mint Isten küldötte felvegye a harcot a föld ezer meg ezer lenyűgöző hatalmával szemben a győzelem- vagy bukás jegyében — mindig ott alakoskodik ez a sötét gond: „miből neveljük fel"? — Van-e tehát kedvesebb és meghatóbb dolog annál, hogy a gazdag édes anya mikor karjára veszi kis újszülött gyermekét, Isten e legdrágább ajándékát, ezt a titokzatos csodát, rágondol egy másik szegény anyára, ki hasonló boldog anyai érzéssel szorítja szivére azt a másik csodát, az ő gyermekét, de akinek még annyija sincs, hogy aznap egy kis meleg levest főzhessen. S ime megnyílik az erszény, belevándorol a csecsemővédő perselybe az önként fizetett adó, az örömadó s lesz egy örömből két öröm, a két örömből több öröm, mely átfonódik a felebaráti szeretet aranyszálával abban a testvéri együttérzésben, melyet Isten akar megvalósítani az emberiség életében, bármily különbözők is életkörülményeink. Kicsi falum bádog tornya ne integess, ne hivj vissza, tűnt időim kedves tája, hull a könnyem, hull le rája. Messze jártam . . . vissza jöttem csatázva bár — nem megtörten, szárnyrakapva ifjú lánggal, kibékülve a világgal. Békés világ átok veled, áldatlanság a kenyered, békefátyladdal takarva, csiráz gyűlöleted magva. Büszke gőgbe torpant sóhaj, átszállók az utolsóval... ÚTRA KÉSZEN. nem a kincsért, nem a bérért: bút-arató verejtékért! Szegénységen, vándorláson, kinek véttek megbocsásson, aki, mint én, csodát várva, félig halott, félig árva. Félig halott, félig árva, úgy bámul be a világba: mint az őszi hervadt rózsa cifra házban vigadókra. Tudom, könnyez rám az ég is és én elindulok mégis; millióknak keservével fáklyázok a vak-sötétben. A szenvedés piros kenyér, minden kárörömmel felér-, fagyaszthat az Élet tele, szivem meleg kinccsel tele. Hosszú út lesz sok-sok jajjal, szélvész-ülte vad viharral, emelt fővel megyek neki: jöjjön, szivemet tépje ki! Még egyszer visszatekintek, felsóhajtok, bucsut intek ... gyermek-évek kedves tája, hull a könnyem, hull le rája. Kapcsáady Sándor. Ez a kis persely nemsokára útrakél, fogadják szívesen, ahol megjelenik, mert sokkal nagyobb ajándékot kaptak Istentől, akiknél kopogtat, mint hogy egyedül imával leróhatnák hálájukat. Pongrácz Józsefné. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Dr. Antal Géza dunántúli református püspök e hét elején Hollandiából hazaérkezett. Szerdán és csütörtökön Pápán tartózkodott, s alaposan informálódott a kerület és a főiskola ügyeiről. Csütörtökön délelőtt közreműködőleg résztvett a főiskola gályarabokünnepén, s aznap délután visszautazott székhelyére, Komáromba. — A választókerületek beosztása. Az új választási törvény az egyéni választókerületek számát 20-al kevesbítette. Ez alapon foglalkozott dr. Magyar Károly elnöklésével a f. hó 5-ére összehívott értekezlet azzal a minisztériumi tervvel, hogy vármegyénk választókerületének száma eggyel csökkentessék. Az értkezlet arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel vármegyénk területében és lakosságában nem csökkent s minden választókerületben átlag 11 ezer a választók száma, nálunk tehát a kerületek száma úgy, mint a múltban volt, 7-nek hagyandó meg. A márciusi közgyűlés is kétségtelenül magáévá teszi az értekezlet ez állásfoglalását. — A soproni ev. theol. fakultás Pápán. A pécsi tudomány-egyetem soproni ev. theol. fakultásának tanárai és hallgatói ma, szombaton este 7 órakor az ev. templomban vallásos estét tartanak. A 13 pontból álló műsorban „Egyházunk maradandó értékei" cimen dr. Kiss Jenő theol. tanár tart előadást. — Gályarabok szabadulásának emlékünnepe. E hó 11-én mult harmadfélszáz éve annak, hogy azok a protestáns papok és tanárok, akik elhurcoltattak a nápolyi gályákra s akiket még nem döntött sírba a temérdek szenvedés, Ruyter Mihály hollandi tengernagy hajóján megszabadultak. Számuk 26-ra olvadt le a 32-ből s köztük két pápai ember is volt: Séllyei István református püspök és Kocsi Csergő Bálint, a kollégium akkori igazgatótanára. Természetesen kezdte meg tehát az emlékezetes évforduló megünneplését éppen a helybeli kollégium. — Az ünnepélyt a templomban tartott istentisztelet előzte meg, amelyen a hála érzését Rácz Kálmán vallástanár alkalmi imádsága fejezte ki. Majd a kollégiumi tornateremben folyt tovább a kegyeletes ünnepély, amelyen a termet zsúfolásig megtöltő nagy közönség vett részt helyből és vidékről. Egy zsoltáréneklés után a kerület ékes szavú püspöke, dr. Antal Géza tartott lelkesítő megnyitó beszédet, megfelelő glóriával övezve a dicső holland szabadítót és frappánsan aposztrofálva az agg prédikátor költői alakját. Az emlékbeszédet Pongrácz József theol. tanár tartotta. Gondos körültekintéssel elevenítette fel a kiállott szenvedéseket, bőségesen idézve a gálya kínjait végig kiállott Kocsi Bálint monográfiájából és kiemelve azokat a nemesérzésü római katholikusokat, akik saját szivükre hallgattak és tehetségük szerint enyhitgették a hitvallók szenvedéseit. Különösen mélyítette a kegyeletes érzéseket a művészet is, amelyet a Tóth Lajos ének- és zenetanár vezetése alatt szerepelt főiskolai énekkar és zenekar produkált a szokott precizitással. Egyik zeneszámot, a holland himnuszt felállva hallgatta a közönség, ezzel is kifejezve háláját a nemes holland nemzet iránt. Még Boda József theol. ifjúnak gondosan kidolgozott és nagy hatást keltő szavalatáról emlékezünk meg, amely-