Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.
1926-09-18 / 38. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. Telefon 131. szám DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Főispáni beiktatás. — 1926 szeptember 13. — „Boldogabb időkre emlékeztető módon", mint ahogyan dr. Horváth Lajos megnyitójában szépen mondotta, gyűlt össze e hét hétfőjén vármegyénk közönsége, gyűltek össze a társtörvényhatóságok és elszakadt részek kiküldöttei is, hogy vármegyénk újonnan kinevezett főispánjának: dr. Körmendy-Ékes Lajosnak ünnepélyes beiktatásán jelen legyenek. Az ünnepélynek külön fényt kölcsönzött, hogy azon a magyar királyi kormány is képviseltette magát dr. Vass József miniszterelnök-helyettessel. Nemzeti jelentőségűvé tette az elszakított részek érdeklődése, súlyt kölcsönöztek neki úgy a főispáni programmbeszéd, mint Antal Géza és Vass József hatalmas manifesztációi. Hisszük, hogy a főispáni beiktatás nemcsak mint fényes ünnep marad emlékezetes az összes jelen voltak számára, hanem az ott elhangzott igék megtermékenyítik a lelkeket szebb és boldogabb magyar jövő előkészítésére. A beiktató ünnep lefolyásáról itt következő tudósításunk számol be: A közgyűlés megnyitása. Ünnepi mise. Reggeli vonatok százával hozták a vármegye székhelyére a megyebizottsági tagokat és más érdeklődőket. Reggel kilenc órára zsúfolásig megtelt a vármegyeház díszterme. Az első sorokban az egyházi notabilitások ültek, élükön dr. Rott Nándor és dr. Antal Géza püspökökkel. Ugyanott ültek a diszmagyarba öltözött előkelőségek, kik közül a következők neveit sikerült feljegyeznünk: Dr. Vadnay Tibor államtitkár, gróf Esterházy László, gróf Jankovich Bésán Endre, báró Fiáth Pál, dr. Magyar Károly volt főispán, dr. Weszely Tibor, dr. Iklódi Szabó János, dr. Dréhr Imre nemzetgy. képviselők, Bibó Dezső, Purgly Pál, Szabadhegyi Elemér, Holitscher Károly, dr. Jókay-Ihász Miklós és mások. Jelen volt Szász Károly v. b. t. t., volt képviselőházi elnök, Győr, Komárom, Fejér és Somogy vármegyék és Székesfehérvár város küldöttségei stb. A közgyűlést kilenc órakor dr. Horváth Lajos alispán nyitotta meg, a magyar Hiszekegy elmondásával, ezután előkelő hangú és nagyon szép beszéddel üdvözölte a megjelenteket és felolvastatta a dr. Magyar Károly nyugdíjazásáról szóló leiratot. A leirathoz hozzászólván, Holitscher Károly meleg szavakban méltatta a távozó főispán érdemeit és indítványozta, hogy arcképét festessék meg a közgyűlési terem számára. Dr. Magyar Károly megköszönve az elismerést, kijelentette, hogy mint egyszerű megyebizottsági tag továbbra is szolgálni kívánja e vármegye közügyeit. Most az új főispán kinevezéséről szóló leirat felolvasása következett, melyet lelkes éljenzéssel fogadtak. Az alispán indítványozta, hogy mielőtt a beiktatás megtörténnék, együttesen vonuljanak a szent misére. Erre a főispánt gróf Eszterházy László vezetésével Szentes Anzelm, dr. Weszely Tibor, Hunkár Béla, Bibó Dezső, Kun László és Jónás János tagokból álló küldöttség hivta meg. Az ünnepélyes veni sanctera a székesegyházba, élükön a főispánnal, hosszú sorban vonultak fel a közgyűlés résztvevői. A szent misét maga dr. Rott Nándor püspök celebrálta fényes segédlettel. A zenei részek, énekszólók mind mély áhítatot keltők voltak. A beiktatás. Tizenegy óra lett, mire a várDól visszatértek a mise résztvevői s újra a közgyűlési teremben foglaltak helyet. Ekkor érkezett meg dr. Vass József miniszter, kit a közgyűlés nagy éljenzéssel fogadott. Az alispán újból megnyitván az ülést, ékes szavakban köszöntötte a miniszterelnök-helyettest, majd deputációt küldött a főispán meghívására. Ennek tagjai voltak báró Fiát Pál v. b. 1.1. vezetésével dr. Antal Géza, Kránitz Kálmán, Purgly Pál, Holitscher Károly, Gubica Ferenc, Kiss Dénes. Pár perc múlva megjelent dr. Körmendy Ékes Lajos főispán, akit szűnni nem akaró lelkes éljenzés fogadott, mely megújult akkor, midőn székét elfoglalta és a vármegye négy főszolgabirája őt székén, ősi szokás szerint, háromszor magasba emelte. Az alispán felkérte őt az eskü letételére; az eskümintát Keczer Imre főjegyző olvasta fel. Az eskütétel után az új főispán megtartotta székfoglaló beszédét. Rákóczi szellemének aposztrofálásával kezdette beszédét, megemlékezvén arról az első nyilvános működéséről, miben Kassa városában Rákóczi hamvainak hazai földön eltemettetése alkalmából része volt. A nagy fejedelem minden balsors közepette törhetlen hazaszeretete lelkesítette őt, midőn a cseh uralom alatt megtette kötelességét a magyarság érdekében. Aminő munkát ott végzett, olyat akar szülővármegyéjében is folytatni, most, hogy őszülő fejjel ide rendeltetett e nagymultú ősi vármegye élére. Egy nagy tapasztalatot hozott át a megszállott területről, hogy a civakodással csak ellenségeinknek szerzünk örömet, hogyha valamit elérni akarunk, akkor vállvetett, egyetértő munkára van szükségünk, hisz boldogoknak mondhatók azok, akik zavartalanul, idegentől el nem nyomva élhetnek, más kötelességük nincs, minthogy dolgozzanak. Kerülnünk kell minden szükséges irányt, mindenkit magunkhoz kell ölelnünk, aki nemzeti és valláserkölcsi alapon áll. Arra kell törekednünk, hogy ez iránynak mindenkit megnyerjünk. Aki viszont az ország belső rendje ellen tör, az ellen erős kézzel kell fellépni. Munkájában vezető elvei lesznek: a fegyelem és engedelmesség. Szeretettel öleli magához a népet s abban a szellemben akarja vezetni, melyet Magyarország vezére: Bethlen István gróf mindnyájnak részére megjelölt. Nincs más célja, mint, hogy mindenki javát elősegítő jó főispán legyen, aki előtt mint eszmény lebeg: a jövő nagy és boldog Magyarország képe. A keresetlen egyszerűséggel előadott, de tartalmában és formájában annál művészibb gyönyörű beszédet többször sűrűn felhangzó helyeslés szakította félbe és végül szűnni nem akaró éljenzés kisérte. Ennek csillapulta után a főispán hivatalos jogánál fogva dr. Szász Ferenc veszprémi és dr. Csoknyay János pápai ügyvédeket tb. vármegyei főügyészekké, dr. Buda István szolgabírót tb. főszolgabíróvá nevezte ki. Most Keczer Imre főjegyző a vármegyei tisztikar nevében formában és tartalomban egyaránt értékes beszédben üdvözölte a főispánt, Werner Adolf zirci apát pedig a törvényhatósági bizottság üdvözletét tolmácsolta kiváló ékesszólással. A beszédekre a főispán nagy melegséggel válaszolt s aztán a közgyűlést berekesztette. * Tisztelgések. Közvetlenül a közgyűlés után tisztelgő küldöttségeket fogadott a főispán. Elsőnek a katholikus papság járult elébe dr. Rott Nándor püspök, majd a dunántúli ref. egyházkerület dr. Antal Géza püspök és a veszprémi ev. egyházmegye Mihály Sándor felügyelő vezetésével. Következtek a veszprémi izr. hitközség, a katonai tisztikar, a vitézi szék, a vármegyei gazdasági egyesület s más küldöttségek s tizenegyediknek a sorban Pápa város deputációja. A polgármester ismert ékesszólásával és találóan vázolta Pápa város helyzetét. A főispán vála-r szában igaz örömének adott kifejezést, hogy ily szép számban látja együtt a pápaiakat s a legnagyobb melegséggel igérte meg, hogy minden lehetőt el fog követni a város felvirágoztatása és anyagi boldogulása érdekében. Még vagy harmincöt küldöttség tisztelgett, s a fogadtatás csak fél három tájban ért véget. Társas ebéd. Fél háromkor a városi színházban 220 terítékes hankett volt a főispán tiszteletére. Az első felköszöntőt a főispán mondotta a kormányzóra, dr. Antal Géza püspök szólott másodiknak, klasszikus szépségű beszédben aposztrofálván azokat, akik eszményeik érdekében akadályokat leküzdve soha nem riadnak meg a feltornyosuló új akadályoktól. Mint ilyen munka hőseit éltette a kormány fejét és a jelenlevő dr. Vass József minisztert. Dr. Vass József miniszter hasonló nagyszerű beszédben válaszolt, melynek során szembeszállt ,a nemnemzeti hagyományainkkal ellenkező új teóriák hirdetőivel s hirdette mindazok egységének szükségét, akik valóban a hazáért akarnak dolgozni. Mint ilyen munka igazi férfimunkását éltette az új főispánt. Felköszöntőket mondottak még: dr. Iklódy-Szabó János képviselő, dr. Horváth Lajos alispán, dr. Lukcsics József kanonok, dr. Vadnay Tibor államtitkár, Hunkár Béla volt főispán, dr. Puky Endre képviselő, utóbbi nagy hatással beszélvén azokról a szálakról, melyek a Felvidék magyarságát KörmendyÉkeshez fűzik. A főispán újból felszólalva azt az elhatározását juttatta ékesszólóan kifejezésre, hogy e vármegyében s e vármegyéért kíván élni és dolgozni. Pápaiak a beiktatáson. A beiktató ünnepen és egyszersmind Pápa város deputációjában városunkból a következők voltak jelen: dr. Buda István, dr. Cseh-Szombathy László, Darány Ágost, dr. Domonkos Géza, Faragó János, dr. Fehér Dezső, dr. Györké Sándor, Havas József, Gyermekköpenyek: 400.000 K, 350.000 és 290.000 K. Valódi angol és francia köpenyek, Végigbélelt női kabátok: 800.000 K, 700.000 K, 600.000 K, 450.000 korona. kosztüm és öltönykelmékben állandóan újdonságok Végigbélelt női kabátok szőrmézve: 1,200.000 K 950.000 „ 850.000 K 750.000 „ KRAITSZ KORÉIN divatárnházában. Mielőtt bárhol vásárol, saját érdekében, vételkötelezettség nélkül tekintse meg raktárunkat és győződjön meg áraink olcsóságáról.