Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-08-07 / 32. szám

ingyen tárta fel nagyszerű kincseit mindenki előtt a tábori cukrászda. Az egymásra halmozódó események vál­tozatossága folytán szinte észrevétlenül telt el a két hét s július 27-én friss jó egészségben érkezett vissza a csapat. Kétségtelen, hogy a táborozás terhes és fárasztó volt minden­kire egyaránt. Azonban olyan élményekkel gazdagodtak annak résztvevői, amelyek minden árt megérnek. Nincs olyan fásult lélek pél­dául, akit a megnyitó ünnepély mozgalmas­sága meg ne ragadott volna. Mikor egy rekkenően forró vasárnap délelőtt ernyedt nyugalmából, a félrevert harangok tompa kon­gására hirtelen fölkavarodott a mérhetetlen tá­bor s pár perc alatt példásan fegyelmezett futó csapatok torlódtak minden irányból elő s meg­lepetéséből még magához sem térhetett az em­ber, már ott állt 7000 cserkész élő ércfallá me­revedve halotti csöndben a diadalmasari lenge­dező nemzeti zászló árbocának lábánál. Vagy el lehet-e feledni a kormányzó előtti felvonulás romantikus képét, mikor a mérhetetlen széles­ségű Duna közepén úsztak lefelé a cserkészek­kel megrakott hajók s a partok felé zenekarok harsogó melódiáját, énekek zsongását, kürtök rivalgását s ütemes csatakiáltások szakadatlan sorát vitte magával a friss reggeli szellő. És a táborban azt a sok szeretetreméltó magyar arcot. Főként azonban a tábortüzek pogányo­san dacos hangulatát s köztük a legmisztiku­sabbat, a Rákóczi emlékének szentelt tábor­tüzet. A természetalkotta lejtős amfiteátrum közepén égő hatalmas máglyát s körül a némán veszteglő, majd a vezetők egyetlen intésére viharként felkavarodó beláthatatlan tömeget. A tárogató sirását, az ezrek ajakán felzokogó „Krasznahorkát" s végül azt a döbbenetes, hátborzongató csatakiáltást. Ezt még a tüz körül ülő angolok, dánok, olaszok és egyéb idegenek is elfogódva nézték s a nyugtalanság látható izgalma bujkált soraik között. És hal­lott-e valaki megrendítőbb morajlást, mint mikor tízezer ember veri egyszerre fenyegető bizakodással a mellét. Aki mindezt látta, hal­lotta és végigélte, az ezeknek a hatása alól szabadulni soha nem tud, de nem is akar, hanem megmarad mindörökre dacos, meg­alkuvást nem ismerő, áldozatra mindig kész magyarnak s ha ez az akarat megizmosodik és kellő eszközökre is talál, akkor feltétlenül meg is valósítja azokat az ideálokat, amelyeknek oltáránál imádkozni tanult. A nemzeti nagy­tábornak ez lesz a legértékesebb eredménye. Kovács Lajos Jenő. A föld fia. S ezredéve szórja a búzát beléje. S ezredéve szántogatja arcát a gondnak ekéje. Káspi tenger mélasága, Kirgiz-puszták ős nyugalma a szemében — s nem lebbenti Nyugat hűs szellő-fuvalma. Földre hajol, Napba bámul, mintha keresne, vagy várna a Távolság tengeréből eljövendő, bús csodákra. Karja, mely ott döngette még Bizáncnak arany-kapuját, TIBORC. pipacs-bokrétás mezőkön dönti rendre arany búzát. Dönti rendre izzó nyárban s másnak hordja asztagokba, verejtékes vérrózsáját uri, fehér asztalokra. Sarjából hány csillag gyúlt már és suhant a magyar égre, de nem értve, elfeledve visszahullott holt mezőkre. A munkácsi hegyormokon falat emelt csontjaiból, isaszegi vérmezőkön, Lublin alatt s a Doberdón. Es, ha a föld is elhagyja, ott a gyár, a bánya mélye. Vagy vándorbot a kezében s Amerika int feléje. Csillagos ég búcsúztatja, magyar nyárfa megsiratja ... Sirja fölött orgonál a Niagara zuhatagja. De a szétszórt csontjaiból, Sóhajából égig-érő, égő, véres virág fakad, pacsirta-dal kél felette És övé lesz a Jövendő. Rimpek Jenő. ÚJDONSÁGOK. — Vármegyei közgyűlés. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága augusztus hó 10-én törvényhatósági rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. A vármegye alispánjának előterjesztése a vármegyei táv­beszélő hálózat kiépítésének ügyében. 2. A vár­megye alispánjának előterjesztése a vármegyei távbeszélő hálózat kiépítési költségeiből a tör­vényhatóságot terhelő kiadások fedezésére a m. kir. kormány által lebonyolított külföldi kölcsönből 3.500,000.000 K törlesztéses kölcsön felvételének ügyében. — Szabadságon. Dr. Jerfy József fő­szolgabíró hat heti szabadságra távozott. —• Szent István-hét. Az idei Szent István­hét, amely hatalmas arányaival, ragyogó egyházi és világi külsőségeivel, valamint gazdag prog­rammjával a régieknél is nagyobb vonzóerőt fog a vidék és a külföld látogatóira gyakorolni, a székesfővárost nagy feladat elé állította az elszállásolás terén. Budapest összes szállóinak befogadóképessége tudvalevően 6000 főre rug. Ezenkívül magánlakásokban 8—10.000 főnyi vendég elszállásolása van folyamatban. A ki­adó szobák száma tudvalevően további néhány ezer vendég elhelyezését teszi lehetővé s ezek­hez járulnak a különböző intézmények, kollé­giumok és internátusok igénybevehető férő­helyei. Mindez a lehetőség azonban még nem nyújtana elegendő helyet a Budapesten várható Szent István-heti tömegforgalomnak. Ezért Buda­pest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala azt a megoldást választotta, hogy főleg a vidéki kisemberek elhelyezése céljából a kellő felszere­léssel igénybe veszi az összes fővárosi modern iskolapalotákat, amelyekben külön gondoskodás történnék a férfiak, nők és gyermekek kellő elhelyezéséről. Ezzel a megoldással kétféle szál­lástípust rendszeresítenek, azoknak, akik férő­helyüket legalább három napra veszik igénybe: I. szalmazsák és fejpárnával, mosdó és egyéb szükséges felszereléssel három napra összesen 36.000 K fizetendő személyenként; II. szalmán, ugyancsak mosdó és egyéb felszerelésekkel, három napra összesen 24.000 koronába kerül a szállás a fővárosi iskolák termeiben. Akik bármiféle szállást óhajtanak, jelentkezzenek Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivata­lánál (Budapest, IV., Haris-köz 1.). Itt említjük meg újból, hogy az államvasút, továbbá a hajós­váiialatok a meghatározott időn belül (aug. 17-től 20-ig a felutazásra és 20-tól 24-ig a visszautazásra bárkinek igazolvány nélkül féláru menetjegyet adnak ki. — Értesítő-ismertetés. A református főiskola értesítője majd 100 oldalon számol be ez ősi tanintézetünk múlt iskolai évi munkás­ságáról. Első közleménye Tóth Lajos theol. tanár székfoglaló értekezése, amelyben a kitűnő professzor tudományos készültséggel, beható elmélyedéssel a próféták lelki világát tárja fel. „A főiskola az 1925—26. iskolai évben" cimű rovatban olvassuk, hogy a megüresedett filozófia­pedagógiai tanszékre a kiváló készültségü Vasady Bélát alkalmazták helyettesi minőségben, mig a gimnáziumhoz László Géza tanárt sikerült visszanyerni. Boldogult K. Tóth Pál tornatanár elparentálása után a tisztelet és szeretet hangján búcsúzik el az értesítő Csizmadia Lajos profesz­szortól, aki 11 évi lelkészi és 26 évi tevékeny tanári működés után jól kiérdemelt nyugalomba vonult. Az amerikai Égyesült Presbiteri Egyház — a protestáns szolidaritás szép jeleképen — újabb 70 milliós adományával növelte a theol. internátus céljaira eddig juttatott adományait. A theológián a tanári kar az óraadókkal együtt 10 tagból állott. A növendékek száma a négy évfolyamon 56 volt, kik közül négyen külföldön folytatták tanulmányaikat. A II. félévben jelesen kollokvált 11, jól 16, elégségesen 15, elég­telenül két papnövendék. Nem kollokváltak nyolcan. A theol. önképzőkörben szorgalmas munkásságot fejtettek ki a hallgatók. — A gimnáziumban 23 tanár látta el a tanítás munkáját, .ami az egész tanévben zavartalanul folyt. A szertárak, könyvtárak nagy mértékben gyarapodtak. A szokott iskolai ünnepeken kivül tartottak ünnepélyt Németh Isván püspök, Kozma Sándor, Széchenyi István, Apáczai Csere János, a gályarabok kiszabadulása és Rákóczi Ferenc emlékére, továbbá Herczeg Ferenc ünnepet. Tanulmányi kirándulást többször rendeztek. Érettségi találkozó hat volt, mely alkalmakkor a volt növendékek dr. Antal Géza, dr. Kőrös Endre és P. Szabó Károly egykori tanáraik nevére alapítványokat tettek. A tanári testület buzgó iro­dalmi és társadalmi tevékenységet fejtett ki, az ifjúság pedig a cserkészetben és különböző ünne­pélyeken tevékenykedett. Emberbaráti célokra a tanulók 27,350.000 K-t gyűjtöttek. Az iskola különböző címeken összesen 183,568.100 K-val támogatta a tanuló-ifjúságot. Az év végén 506 rendes- és 31 magántanulója volt a gimnázium­nak. Vallás szerint ref. 292, ev. 125, unit. 1, r. kath. 67, izr. 52. Jeles 36, jó 104, elégséges 277, egy vagy több tárgyból elégtelen 120 (22 °/ 0). Az intézet internátusában 76 tanuló volt el­helyezve, a köztartáson pedig 312-en étkeztek. A beiratások szeptember 1—4. napjain lesznek. — Az értesítőt dr. Vass Vince theol. akadémiai és Faragó János gimnáziumi igazgatók szerkesz­tették szokott gondosságukkal. — Bucsu-vacsora. Abból az alkalomból, hogy dr. Fehér Marcel fogorvos orvosi rendelő­jét Budapestre helyezte át s Pápáról távozik, az orvosi kar csütörtökön este a Dringler-féle vendéglőben bucsu-vacsorát rendezett tisztele­tére, amelyen az orvosokon kivül többen mások is megjelentek. A vacsorán elsőnek dr. Weltner Sándor főorvos szólalt fel, elbúcsúztatván dr. Fehért mint jó kollégát, jó orvost és jó embert, akire Pápán mindig kellemesen emlékeznek vissza. Kivüle még többen is ünnepelték a távozót, aki végezetül meghatva mondott köszö­netet a kartársi szeretet e szép megnyilatkozá­sáért. — Gyász. Őszinte részvéttel vettük a szomorú hirt, hogy Koréin Vilmosné, Koréin Vilmos helybeli tekintélyes nagykereskedő hit­vese, 64-ik életévében elhunyt. Jóságos lelkű, nemes szivü asszony volt, akit nemcsak csa­ládja és kiterjedt előkelő rokonsága, de a szegé­nyek is megsirattak elhunyta alkalmából. E hó 5-én helyezték el nagy részvét mellett örök pihenőre. — Zárószámadás, költségvetés. A város pénzügyi bizottsága két hét óta permanensen ülésezik, elsősorban a tavalyi és tavalyelőtti évek zárószámadásait vizsgálván felül. A munka már befejezés előtt áll s azután sor kerül a folyó év költségvetésének felülvizsgálatára, amely így rövidesen közgyűlés elé kerülhet. A nor­mális viszonyok helyreállván, kívánatos volna, ha a költségvetés nem olyan időpontban tár­gyaltatnék le, amikor — az év VIII. hónapja végén — most előirányzandó költségek leg­nagyobb részéi már ki is adták. — A veszprémi MOVE sportünnepe. A MOVE sporthetének előkészítő munkálatai már teljesen befejeződtek. A versenyekre 29-én estig megérkeztek a nevezések és ezeknek szá­mából arra lehet következtetni, hogy a magyar vidéken még egyáltalában nem volt nagyobb­szabású sportesemény. A testedzés minden ágá­ban az ország minden részéről összesereglett atléták, úszók, labdarugók, birkózók, tennisze­zők fogják összemérni erejüket számszerint ötszázhuszan. Ez az óriási szám azt mutatja, hogy országszerte igen nagy az érdeklődés a MOVE sporthete iránt és valóra vált azoknak a sejtelme, akik ebben valóságos kis magyar olimpiászt reméltek. A versenyek alkalmával első három győztest éremmel jutalmazzák és így százhúsz éremdíjat fognak kiosztani a veszp­rémi olimpiászon. Ezenkívül maga a MOVE gondoskodott tiszteletdíjakról és vándordíjak­ról. Magas társadalmi személyek is ajánlottak fel vándordíjakat a MOVE számára. A legnagy­szerűbb küzdelemre van kilátás és remélhető­leg a sporteredmények szempontjából is a ver­seny ki fog magaslani a magyar versenyek kö­zül. Balatonalmádin megtartandó úszóversenye­ken résztvesznek világhírű egri úszók is : Bárány István, Szigricz Géza, Bitskey Zoltán, továbbá a kiváló szegedi uszó: Wannie, a budapestiek közül pedig : Kenyeri, Gáborffy, a legjobb gyors­uszók, akik Bárány Istvánnal mérik össze tehet­ségüket a nagyszerű tiszteletdíjért. — Tűzoltó mulatság. A pápai önkéntes tűzoltótestület e hó 20-án, István király napján a tűzoltó őrtanyán táncmulatságot rendez. Kez­dete esti 9 órakor. Stei ol Pápa, Aj hc sz XJl bármel t ell el Cim a • • Has szitaáru Pápi Ajánló d rótke tartóss fel Kérj< PE! Gőz­Nyitv Gőz Hétfő: Kedd: >» Szerda: Csiitörtü Péntek: Szombat Vasárna A Alsógörzsöny község határában két külön álló parcellában 14815 D-öl Ugy fér jóminöségü szántó és 4740 Oöl jóminöségü rét, továbbá a község belterületén 308 Oöl belsőségen két szobás úri lakás, megfelelő mellék­helyiségekkel és felnőtt gyümölcsössel azonnal eladó. Értekezni lehet aug. 15-ig az alsógörzsönyi körjegyzőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom