Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-08-08 / 32. szám
László kecskeméti ref. tanítónőképző-intézeti tanárt neveztek ki, a theol. akadémián üresedésben levő két tanszéket pedig dr. Molnár Jenő theol. magántanár és Tóth Endre oki. lelkész töltötték be ideiglenesen, óraadói minőségben. Itt emlékezik meg az értesítő arról a szép áldozatkészségről is, amely az ősi iskola iránt e tanévben is megnyilvánult. A látogatásokról szólva, külön felemlíti az értesítő, hogy dr. gróf Klebelsberg Kúnó közoktatásügyi miniszter május 25-én meglátogatta az intézetet, minden iránt a legmelegebben érdeklődvén. A theol. akadémián 11, a gimnáziumnál 24 tanerő működött. A theol. akadémián a II. félév végén 45-en kollokváltak; ketten jeles, tizenheten jó, tizenhatan elégséges, ketten elégtelen eredménnyel ; nem kollokváltak hatan, külföldön tanultak ketten. A gimnáziumnál az alsó négy osztály ez évben is párhuzamos volt. A tizenkét osztályban 531 rendes és 21 magántanuló tett vizsgálatot és pedig 29-en jeles, 112-en jó, 268-an elégséges eredménnyel; egy vagy több tárgyból megbuktak 143-an (26%). Vallás szerint a tanulók így oszlottak meg; ref. 282, ev. 129, unit. 2, r. kath. 87, izr. 52. Érettségi vizsgálatot 49-en tettek ; jelesen érett 6, jól 8, érett 18; javítóvizsgára 12, ismétlő vizsgára 5 tanulót utasítottak. A tanulók különböző címeken 185,894.250 K segélyben részesültek, ami igazán számottevő segítség. A szertárak és könyvtár e tanévben is jelentékenyen gyarapodtak. Az ifjúság önmunkássága elismerésre méltó eredményekben mutatkozott. A köztartás áldásait 332 tanuló vette igénybe. A beiratkozások a gimnáziumnál szeptember 1—4. napjain, a theol. akadémián szeptember 14-én lesznek, A ref. nőnevelő-intézet ez évi értesítőjének vezető helyén dr. K. E. tollából gyászkeretbe foglaltan, a szív mélyéről jövő, meleghangú nekrológot találunk bold. Németh István ref. püspökről. Az iskolaév története cimű szakasz viszont hangot ad annak az örömnek, amely dr. Antal Géza püspökké választatásával nemcsak az egész egyházkerületet, de a nőnevelőintézetet is érte, mert hisz az új püspök igaz szeretetének és atyai gondoskodásának tárgya volt az intézet mindenkoron. A tanári karban nagyobb változás nem történt, az iskola fennakadás nélkül folytatta áldásos munkáját. A növendékek többször szerepeltek nyilvános ünnepélyeken, mindenkor gondos elkészülésről téve tanúságot. Örömmel jegyzi fel az értesítő, hogy gróf Klebelsberg Kúnó közokt. miniszter május hó 25-én dr. Antal Géza püspök társaságában meglátogatta az intézetet s a tapasztaltak felett teljes elismerését nyilvánította. Az évzáró-ünnepek alkalmából az iskola kézimunkaés rajzkiállítást rendezett, amely a látogató közönség részéről általános dicséretben részesült. Különben a műit tanév elején Pápán tartott Falukiállításon bemutatott kézimunka-kollekciójával az intézet aranyérmet és díszoklevelet nyert. Az internátusban 107 növendék talált elhelyezést és szerető nevelést. A tanítónőképzőben 17, a polgári leányiskolában 14 volt a tanárok száma. Vizsgát tettek a tanítónőképzőben 70-en. Jeles osztályzatot kapott 9, jót 34, elégségest 25, elégtelent 2. Tanítóképesítőre 12-en állottak, mind a tizenketten tanítói oklevelet nyertek. Vallás szerint a beirt növendékek így oszlottak meg: ref. 50, ev. 13, r. kath. 5, izr. 5. A polgáriban vizsgát tett 165 nyilvános és 10 magántanuló. Vallás szerint: 87 ref., 39 ev., 10 r. kath., 46 izr. Előmenetel szerint: 42 jeles, 59 jó, 72 elégséges, 3 elégtelen. A gyakorló elemibe 34 növendék járt; ref. 25, ev. 4, r. kath. 5. Az utólagos beiratások szept. 8. és 9. napjain lesznek. — Az értesítőt dr. Kőrös Endre igazgató szerkesztette mindenre kiterjedő gonddal. — A Kis-téri szeszfőzde megkezdvén őszi működését, ismét penetráns bűzzel árasztja el a környéket. Jaj a lakosoknak, akiket rossz sorsa e telep környékére kényszerített, mert arról, hogy jó levegőt élvezhessenek, egyszersmindenkorra le kellett mondaniok. De hát szeretettel kérdjük a hatóságtól: nem lehetne e telepet kihelyezni a város végére, vagy legalább is arra szorítani, hogy valamiféle bűzemésztőt alkalmazzon? Hisz egy egész városrész közegészségügye van annyira fontos, mint e sokszor megénekelt szeszfőzde érdeke. — A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület jubileuma. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület ez év szeptember hó 6—7.-én ünnepli meg fennállásának 60 éves évfordulóját. Az ünnepély szeptember 6-án 9 órakor istentisztelettel kezdődik. 10 órakor a Vármegyeház nagytermében díszközgyűlés, amit a fővédnök, védnökök és az ünneplő gazdaközönség jelenlétében dr. Magyar Károly főispán elnök nyit meg. Ezután következnek az üdvözlések, majd Kajdacsy Endre, az egyesület igazgatója ismerteti az Egyesület történetét. Fabricíus Endre, az OMGE főtitkárja előterjeszti az OMGE és GEOSZ javaslatait a vármegyei egyesületek jövőbeni feladatairól és működésének biztosításáról. Déli 12 órakor a szőlészeti és borászati és ezekkel rokon tenyészágak kiállításának megnyitása, d. u. 1 órakor társasebéd. Ugyanaznap délután lesz a kisgazdák lóversenye, a kisgazdafogatok díjazása, tréfás verseny, a vármegyei Levente egyesületek sport gyakorlatai s végül este 8 órakor népünnepély. Szept. 7-én délelőtt 9 órakor borászati kiállítás, ezzel kapcsolatban a szőlészet, borászat és kertészet időszerű kérdéseiről szakelőadás, ugyanakkor a kiállításról bírálat, 10 órakor az alsóvárosi vásártéren tenyészló-kiállítás és díjazás, amelyen kizárólag csak melegvérű lovakkal lehet résztvenni. 11 órakor motoros szántógépek bemutatása működésben, a villanytelep mögött levő Csornai-birtokon. A versenyen és kiállításon résztvevők tisztelet- és jutalomdíjat, valamint oklevelet nyernek. — A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület jubiláris ünnepsége iránt igen nagy az érdeklődés, máris számos társegyesület és intézmény jelentette be részvételét a nevezetes gazdanapra. — Eljegyzés. Örömmel közöljük a rózsás hírt, hogy Billítz Béla, helybeli fiatalságunk rokonszenves tagja, e hó 9-én, vasárnap tartja eljegyzését Singer Mancikával, Singer Ferenc helybeli ékszerész leányával. — Közgyűlés. A Pápai Sport Egyesület szombaton, aug. hó 15-én délután 6 órakor tartja tisztújító közgyűlését a klubház nagytermében, amelyre a tagokat ez úton is tisztelettel meghívja . az elnökség. — Balesetek a cséplőgép mellett. Szécsi Sándor 23 éves homokbödögei legény a cséplőgép mellett etetőnek volt alkalmazva. Múlt szombaton az éjszakai esőtől nedves etetőállványon megcsúszván, jobb kezét a cséplőgép dobja elkapta, s könyökön felül leszakította. Borzalmas sérülésével beszállították az irgalmasok kórházába, ahol műtétet végeztek rajta. Gyógyulása normális. — Ugyancsak baleset érte a cséplőgép mellett Tóth Kálmán nagygyimóti legényt is, akinek meg a magfelvivő szerkezet zúzta össze a bal keze fejét. Őt is az irgalmasok kórházában ápolják. — Közgyűlés ipartestületi ügyben. A pápai ipartestület — a pápai járás területén lakó iparosokkal együtt — a járási főszolgabíró meghívása folytán, a pápai ipartestületnek, Pápa városi és vidéke ipartestületté átalakítása tárgyában f. évi augusztus hó 9-én d. e. 10 órakor a városház nagytermében közgyűlést tart, melyre az ipartestület tagjait ez úton is meghívja az elnökség. — A pápai r. kath. hitközség iskolaszéke f. évi julius hó 26-iki ülésén az 1925— 26 . tanévi költségvetést megállapította, melynek alapján az adófizetők névjegyzékét f. évi aug. hó 2—16-ig a plébánia hivatalban a hivatalos órák alatt közszemlére kiteszi és a püspöki rendszabályok 119. §-a értelmében az érdekeltek csak ezen idő alatt élhetnek fellebbezéssel! Pápa, 1925 aug. hó. Az elnökség. — Értekezlet meder- és ároktisztogatás ügyében. A v. tanács a Bakonyere és az összes vízlevezető árkok megfelelő és legalkalmasabb módon lefolytatható kitisztítása céljából felhívja az összes partbirtokosokat, hogy f. évi augusztus hó 9-én, azaz vasárnap délelőtt fél 12 órakor a városháza nagytermében tartandó értekezleten feltétlenül jelenjenek meg. Az értekezleten a városi műszaki tanácsos fog részletesen kidolgozott javaslatokat előterjeszteni s lehető egyöntetű megoldást létesíteni. — Esküvők. Misner Bözsike és Fischer Andor f. hó 9-én tartják esküvőjüket Domb- . óváron. (Minden külön értesítés helyett.) Lövy Manó helybeli órás és Frommer » ^ Erzsi e hó II-én délután 2 órakor tartják O C esküvőjüket Devecserben, az izr. templomban, )C( amelyre jóbarátaikat és ismerőseiket ez úton tisztelettel meghivják. — Halálos ütés. Szalay István, a helybeli Corvin-Szövőgyár volt üzemvezetője és szövőmestere, e hó 1-én hajnalban Szombathely felé elutazni akarván, betért a vasúti vendéglőbe, s ott összetűzött egy katonával, aki felindulásában őt puskájával főbe sújtotta. A hatalmas ütéstől Szalay jajszó nélkül összerogyott, s abban a pillanatban elvesztette eszméletét. Ilyen állapotban szállították be az irgalmasok kórházába, ahol — anélkül, hogy eszméletét egy percre is visszanyerte volna — agyrázkódás következtében szerdán meghalt. — A szerencsétlen véget ért 38 éves ember, aki feleségétői válófélben volt, értesülésünk szerint túlságos mértékben kedvelte az italt, s mikor beszeszelt, mindenkibe belekötött. Ezt a rossz szokását végül is életével fizette meg. x Tánctanfolyam. Nemes Savracky Gyula Károly budapesti oki. táncianár és társa: Weisz Gábor tisztelettel értesíti a tánckedvelő fiatalságot, hogy tánciskoláját Pápán, Fő-tér 29. szám alatt a Schwarcz-féle vendéglő külön termében f. évi szeptember hó 1-én megnyitja. Tanítja a legújabb táncokat. Külön gyermekkurzus. Beiratkozni lehet már most a tánciskola helyiségében a nap bármely szakában. Kéri a közönség szíves pártfogását. x Leánypenzió Budapesten fiatal úrileányoknak szeptember hóban megnyílik. Zeneés nyelvtanítás. Bővebbet Diáknő-otthon, Budapest, Üllői-út 14., III/6. — Találtatott egy fürdősapka; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. x A Pesti Tőzsde új száma beszámol a nagy angol pénzkínálatról, a kitűnő termés gazdasági kihatásairól, a Szalámigyár trösztjének leépítése, a Papíripar, a Győri olaj, a Foresta, a Nasici, a Zabolai, a Nova, tranzakcióiról. Közli a lap a községi kölcsön eredeti angol és magyar kibocsátási szövegét. A gabona határidőüzletről, a Nagel fia zsákkereskedő cég kényszeregyességi zavarairól, az Orient Fémárugyár, a Magyar-Osztrák-Német Közgazdasági Bank r bukásáról is szenzációs részletek számolnak be. Érdekes tárcák, külföldi tudósítások, párisi, bécsi levelek egészítik ki a lapot, amely a MÁV versenytárgyalási eredményeit, az egészheti ingatlanforgalom adatait is közli. Nyilatkozik még a lapban Sir Frederick W. Lewis, a MFTR új angol igazgatósági tagja. Ára 5000 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII., Rökk Szilárd-ucca 9. — Vadászok figyelmébe! A földmivelésügyi minisztérium a vadászati tilalmi időt módosította. E szerint lőhetők: fogoly, fürj és haris aug. 1-től dec. 31-ig; fácán szept. 16-tól január 31-ig; erdei szalonka aug. 16-tól április 15-ig; szarvasbika aug. 16-tól szept. 30-ig; dámbika aug. 16-tól nov. 30-ig; szarvas és dámtehén, szarvas- és dámborjú nov. 1-től január 31-ig; őzbak április 16-tól okt. 15-ig; őzsuta okt. 16-tól dec. 15-ig; muflankos aug. 1-től nov. 30-ig; mezei nyúl szept. 1-től jan. 15-ig; túzokkakas március 1-től május 31-ig és nov. 1-től dec. 31-ig; vízimadarak julius 1-től április 15-ig. Kotorék ebekkel avagy disznós kutyákkal a vadászati tilalom ideje alatt is lehet vadászni. Éneklő madarak, kis- és nagy kócsag, üstökösgém, vadpulyka, reznek túzok, kanalasgém, bíbic, kékvércse, bagoly, sirály lövése szigorúan tilos. x Augusztus 21-ig meghosszabbították a „Korzó szépe" választási határidejét. A szavazatok , állását a Szinházi Élet új száma közli, amely ezen a héten is szokottt gazdag tartalommal jelent meg. Krúdy Gyula, Földi Mihály, Kálmán Jenő, DupuyMazuel illusztrált regényein, Herczeg Ferenc, Endrődy Béla és Van D. Shaick novelláin kivül, Hajó Sándor, Szép Ernő, Porzsolt Kálmán és Lukács Gyula irtak cikket ebbe a számba, amely Gandera: „Ki babája vagyok én?" cimü vígjátékát hozza darabmellékletül. Rengeteg riport, ötletes, gazdag mozi-, nyaralás-, társaság-, sport-, foto-, vidék-, műkedvelő-, divat- és autó-rovat, két kotta egészíti ki az új szám tartalmát. Egyes szám ára 8000 K. Negyedévi előfizetés 80.000 K. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-körut 29. Meghi H< Eö Telefoi mec te gé műi erős é mos s s na a pá sok KOÍ G( ele villái Szc villa * « « m